Észak-Magyarország, 1990. február (46. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-22 / 45. szám
1990. február 22., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZAG 7 ÉM sport Február 24-én: A Kazincbarcikai Városi Tanács V. B. művelődési, ifjúsági és sportosztálya február 24-én, az Irinyi Vegyipari Szakközépiskola torna- csarnokában sportszombatot rendez. A !)-tőI 12-ig tartó rendezvényen bárki részt vehet. A kínálat: zenés torna. aerobic, labdajátékok. A sportszombatot a jövőben minden hónap utolsó szabadnapján megrendezik. Lukács Péter a középmezőnyben... ... foglal helyett a bulgáriai Sít ara Zogárában zajló sakkvilágbojnoki zónaversenyen. A Borsod Távhö SC nemzetközi nagymestere (balról) 11 forduló után 5 ponttal rendelkezik. A srovjet sportélet még nem érett meg a profirmus bevezetésére - erre o következtetésre jutott a Siov- ikij Szport című napilap A cikk szerzője szerint a profizmus alapjainak lerakásához a versenyszellem színvonalán, ax anyagi ér- dekeitségi rendszeren és a szerződések előkészítésén feltétlenül változtatni kellene. De mindenekelőtt o társadalmi-gazdasági feltéteteken szükséges javítani, mint ahogyan máshol is ex megtörtént. A napilap hangsúlyozza, hogy a nyugati országokban a profisport bevezetése kapcsoládott az életszínvonal labda-találkozókat több mint 100 millió ember tekinti meg, több milliárd daliát bevételt hozva a spartnok. A cikkíróhoz hasonlóan ítélik meg a profizmus helyzetét maguk a sportolók is, okik szerződések hiányában a fanatizmusuktól hajtva érnek el világszínvonalú teljesítményt, akik csak félprofik- nak tekinthetőek - véli a háromszoros olimpiai bajnok mükarcsolyázónö, Irina Rád- nyino. Jurrj Tyitóv, a Nemzetközi Torna Szövetség elnöke szerint a szovjet versenyzők fizetett sportolók- ugyan, de a profizmusnak csak az adminisztratív feltételei van- • ok meg hazájában. Megkérdeztük... i A heten megkezdődik az NB 1-es női ■ kosarlabda-bajnoksag rájátszásos tornája. Megkérdeztük Zékany Istvántól, a DVTK technikai vezetőjétől: hogyan alakul a csapat programja? — Hat mérkőzést vívunk. Február 22-én Szekszárdira, március 4-én pedig Pécsre, a PVSK-hoz utazunk. Utána háromszor mérkőzünk hazai környezetben, március 10-én a Kecskeméti SC-t, március 14-én a Szek- szárdot, március 24-én pedig a Pécsi VS-K-t fogadjuk. A küzdelmet március 28-án Kecskeméten fejezzük be. 2 Pénteken a miskolci városi spori- ■ csarnok közönsége előtt mutatkozik be a Borsodi Bányász NB 1-es női kézilabdacsapata. Megkérdeztük Berzsenyi Máriától, a piros-feketék edzőjétől: hányszor lépnek hazai környezetben parkettre, történtek-e változások a keretben és hány pont megszerzésével lenne elégedett? — Programunk így fest, február 23: B. Bányász—Dunaién-. Március 20: B. Bányász —Bp. Spartacus. Március 30: B. Bányász— Postás SE- Április 14: B. Bányász—Veszprémi SE. Április 27: B. Bányász—DVSC. Május 4: B. Bányász—Békéscsabai Előre Spartacus. Május 13: B. Bányász—BHG SE. Közben természetesen idegenben is fellépünk, szám szerint hatszor, továbbá a szövetség döntése alapján március 7-én, szerdán vendégként lejátsszuk a Veszprémi SE ellen elmaradt összecsapásunkat is. Keretünk gyakorlatilag változatlan maradt, egy sérültünk van: Nagy Anikó bokáját operálták, a múlt héten kezdte el a munkát, újbóli bemutatkozásához várhatóan még egy hónap szükséges. Jelenleg 10 pontunk van. A Veszprém elleni 2 pontra számítunk és további hat győzelmet, vagy 12 pontot kalkuláltunk. Ez összesen 24, ennyi kellene. Hazai pályán illene szállítanunk a „kötelező győzelmeket”, no és hiszem, hogy idegenben is elcsípünk egy-két pontot. 3 Úzdon megkezdődött a Kondi-napok • elnevezésű tömegsportakció, a nyitányra az elmúlt hét végén került sor. Megkérdeztük Kis Pap Zoltántól, a városi tanács művelődési, ifjúsági és sportosztályának főelőadójától: hányán neveztek? — 170-en túráztak. Ezzel természetesen nem vagyunk elégedettek! A rajthoz állók döntő többsége általános és középiskolás fiatal volt, a felnőttek száma mindössze 30- ra rúgott. Levontuk a tapasztalatokat, nagy gondot fordítunk a folytatásra, a mozgósításra, a népszerűsítésre. Biztosak vagyunk benne, hogy a következő versenyen lényegesen többen vesznek majd részt. 4 Befejeződött az első osztályú ökölví- ■ vő csapatbajnokság. Amint arról már beszámoltunk, a Borsodi Bányász nem tudta megvédeni aranyérmét, „csak” a második helyet szerezte meg. Megkérdeztük Takács Gábor vezető edzőtől: hogyan tovább? — Nem estünk pánikba. A több hónapos CSB-szünet alatt szeretnénk leigazolni egykét sportolót, ha erre nem nyílik mód, akkor élni akarunk a kölcsönkérés lehetőségével. Célunk nem lehet más, mint az első hely visszaszerzése! Most az egyéni versenyekre összpontosítunk, az olaszországi Velencébe utazik Isaszegi és Szőke, március elején pedig a Bocskai-emlékversenyen lépnek szoritóba öklözőink. Még annyit, hogy Szűcs Lászlót hat hétig nélkülözni fogjuk, mert bevonul katonának. Ismét kiírták a Mozdul a megye el- • nevezésű tömegsportakciót. A részletekről Szilágyi Dezsőt, a Sportszövetségi és ltendezvényiroda fömunkatársát kérdeztük. — Célunk, hogy a megye valamennyi lakóját bekapcsoljuk a rendszeres sportmunkába. A községek, nagyközségek és városok tanácsainak sportszakigazgatási szervei (az egyesületekkel és társszervekkel) március 17—18-án, április 28—29-én, szeptember 22 —23-án és november 24—25-én a helyi igényeknek és lehetőségeknek megfelelően bármilyen sportágban szervezhetnek versenyeket, Három kategóriában díjazunk, a részvétel és a lakosság arányában. A jutalmak, községek: 50, 30 és 10 ezer. Nagyközségek: 70, 50 és 30 ezer. Városok: 1O0, 70 és 50 ezer forint. Mit ajánlunk? Íme a lista: asztalitenisz, atlétika, birkózás, jégsportok, kajak-kenu, karate, kerékpár, labdajátékok, lovassport, sí. sportlövészet, tájékozódási futás, teke, tenisz, tollaslabda, úszás, vitorlázás, játékos sportversenyek, természetjárás, triatlon. A SPORI képviselői szúrópróbaszerűen előzetes bejelentés nélkül látogatják meg a rendezvényeket. Ha a verseny elmarad, vagy valótlan adatokat közölnek, a települést kizárjuk a további küzdelmekből. Az akció kiírását valamennyi tanácsnak, egyesületnek és társszervnek elküldtük. C A Miskolci Kinizsi első osztályú jég- _ korongozói a bajnoki rájátszás során az Újpesti Dózsával a harmadik helyért mérkőzhetnek. Megkérdeztük Tóth Jánostól, a Kinizsi ügyvezető elnökétől: mikor jönnek Miskolcra a lilák, továbbá felfestet- ték-e a miskolci városi sportcsarnok műjégpályáját? — A vonalak már láthatók, a festéssel elkészültünk, reméljük, hogy a pályával több gondunk nem lesz. Az Újpesti Dózsával négyszer találkozunk, kétszer hazai környezetben, éspedig pénteken és hétfőn, egyaránt 17 órától. Nagy reményeink nincsenek. a fővárosiak többet tudnak, jobbak, így minden bizonnyal a negyedik hely jut majd nekünk. Ismeretes, hogy Gutman József is ' ■ pályázott a birkózó szövetségi kapitányi posztra. Megkérdeztük a DVTK szakosztályvezetőjétől: mennyi esélyt ad önmagának? — Vidékről kandidálok, ez kétségtelenül hátrányt jelent. Az sem mellettem szól, hogy 54. életévemet taposom. Aztán riválisaim világhírű sportolók, sportemberek... De én mesteredzői címmel rendelkezem, voltam vezető edző, ügyvezető elnök, nemzetközi bíró vagyok, hosszú évtizedek állnak mögöttem, öten szeretnénk elnyerni a posztot és megítélésem szerint akár én is befuthatok. A Magyar Birkózószövetség márciusban dönt, a tárgyalás, a vita és a voksolás idejére természetesen felfüggesztem elnökségi tagságom. 8 Elterjedt a hír, hogy megszűnik a • Borsodi Bányász labdarúgó-szakosztálya, a klub visszalépteti csapatát az NB III-as labdarúgó-bajnokságból. Megkérdeztük Barta Gábor ügyvezető elnöktől: az információ megfelel-e a valóságnak? — Átadás-átvételről tárgyalunk, a szakosztály ugyanis több mint valószínű, hogy megszűnik. Az együttes részére már hivatalos edzéseket sem tart Szőke Barnabás szakvezető. Végleges döntés csütörtökön várható. Ha pont kerül a „mondat” végére, természetesen azonnal tájékoztatjuk a közvéleményt. Kolodzey Tamás Foster legyőzte Kingdomot A kétszeres világbajnok, amerikai Greg Foster egy hét leforgása alatt harmadszor is legyőzte honfitársát, a kétszeres olimpiai bajnok Roger Kingdomot. A keddi San Sebastian-i fedett pályás atlétikai verseny 60 méteres gátfutó számát Foster 7.47 másodperccel nyerte, megelőzve a 7.54-et elérő Kingdomot. A harmadik helyet a szintén amerikai Nehemiah szerezte meg, 7.64 mp-cel. Tehát Foster tartja jó formáját, hiszen az elmúlt szerdán Genovában, vasárnap pedig Budapesten is gyorsabbnak bizonyult nagy vetélytársánál, Kingdomnál. APRÓHIRDETÉSEK adásvétel Eladó gáztűzhely és Gázbojler PB-gázra, Garanciával, új radal és lapradiátorok. Bocskai u. 32. Menyasszonyi ruhák készem kaphatók a készítőméi. Més záros C» áb o rné K azitneb arcl - ka. Szabó Lajos út 61.. 1/3, Tel.: 15-418. HÍVJON BIZALOM - I Mal, ha REDŐNYÉT, ; UeliixAJAt nálam óhajtja készíttetni! ! Nem bánja meg; Tel.: 77-701. ____________ E lad unk-veszünk ipari és mezőgazda- sági kisgépeket, alkatrészeket. Miskolc. József A. út 33. sz. 10—20—30 szá za 1 é k (> s árengedménnyel s/ő- lőzúzó. szőlöprés. egyes láncfűrészek és alkatrészek. Miskolc. József A. út 33—37. Biogiliszta, biohumusz és szerves trágya eladó. ..Március 263379” jeligére a kiadóba.________________ M INITOKOS REDŐNYÉT, RELUXÁJÁT rendelje meg nálam! Garancia, kiváló minőség, díjtalan helyszíni felmérés alapján. konkrét ablakárak. Hívjon: 46 ’69-653 vagy 16-617. PB-garzon gáz tű zh ely eladó. Érdeklődni 16 órától, a 71-404-és telefonon. Szieszta kályha. PR- gázos eladó. Cím: Gaál Lászlón é. Miskolc. Szervezet u. 32. 44 négyzetméteres csehszlovák faház jó állapotban, bontással eladó. Érdeklődni a 87-728-as telefonon. Horgászok, figyelem! Giliszta egész nap kapható, ünnepnap is. Tomos 4,5 csónakmotor eladó, egyéves. Bocskai u. 32. Méhviaszt vennék. Érdeklődni: 74-313-as telefonon. az esti órákban.___________ Redőny-reluxa árengedménnyel. Tel.: 77-370._________________ K erítésléc, terasz- elem eladó. Miskolc III., Fenyves u. 10. Rózsákat, dísznövényeinket. gyümölcsfaoltványainkat ismertető színes nagyár- j egyzékün kot kérésére díjmentesen megküldjük. Vidéki nö- vényrcndclésekel postán. pontosan teljesítjük. Szálkái Kertészet. 1366 Budapest. Pf. 206 5.________________ V eszek régi fémpénzeket. papírpénzeket. bélyeget. Vologda u. 14. Ambrus. Telefon: 76-164.__________ K ÖZVETLEN A GYÁRTÓTÓL! RELUXA 690 Ft'nY-. 150 Ft db. REDŐNY 1750 Ff m*. 250 Ffdb. Telefon: (46) 11-221. A II. Rákóczi Ferenc Mgtsz ÓNOD, a Rába— Steiger 250-es ERŐGÉPET, munkagépeivel. ÉRDEKLŐDNI a tsz-irodán személyesen vagy telefonon: Önöd 15. Előnevelt fajtiszta csirke állandó jelleggel kapható, előjegyzéssel is. Iromba, sárga. fehér, cirkás. Lakos János. Arnót. Petőfi ut 2. sz. FIGYELEM! Az ORIGÓ Műszaki Kereskedés Miskolc, Szeles u. 49. sz. (Búza tér) alatti boltjában, motoros fűrészek, kerti gépek, láncok, lemezek és alkatrészek NAGY VÁLASZTÉKBAN KAPHATOK: Például: Husqvarna 281-cs 68 szemes lánc: 960 Ft; Husqvarna 40-os 64 szemes lánc: 960 Ft; Stihl 5l-es 404 68 szemes lánc: 980 Ft; Ilomelite 53 szemes lánc: 870 Ft. Husqvarna—61 motoros fűrész: 29 sto Ft: Husqvarna—281 motoros fűrész: 33 850 Ft: RK—02 rotációs kapa(: 27 600 Ft. Telefon: 16-443. Hejőmenti Állami Gazdaság BETONOSZLOPKISZEDÉS! AKCIÓT hirdet szőlőterület felszámolásának keretében Jelentkezés és felvilágosítás; a gazdaság szőlőtelepén, Karolán, minden liét hétfőjén 9—12 óráig Szobafestést, mázolást. tapétázást, hideg-meleg burkolást vállalok. Tel.: 38-876. Lakodalmas sátor, asztal, lóca. étkészlet kölcsönzése. Fel- sőzsolca. Kodály u. 15. 7-es buszvégállomásnál. Tel.: 83-910. ÜZLETKÖTŐK. FIGYELEM ! Évi 30—40 millió forint értékű TERMÉK GYÁRT 1SARA, bármilyen munkára AJÁNLATOT VARUNK. CÍM: Aranykalász Mgtsz 3989 Ml KŐHAZA, ipari főmérnök. Telefon : Mikóháza, 08. Telex: 62-793. 66 éves pzvegyasz- s z o n y megismerkedne 70 éves korig minden káros szenvedélytől mentes, szintén özvegy férfival. Csak az írjon. aki hozzám költözne, a lakásomba. ..Rossz egyedül 263366” jeligére a kiadóba. Matematikából felkészítés. Ságvári u. 13. IV '3. FUVAROZÁS, KÖLTÖZTETÉS. 10% árengedménnyel. BORSOD- TRANS FUVAROZÁSI BT, Tel.: 87-716. KÖLTSÉGVETÉSEK készítése épületfelúji- lásra vonatkozóan. OTP-hitclfelvétel cél- jából. Tel.: 73-047. Homlokzatvakolásra (állványozással) előjegyzést felveszek. Miskolc. Fövény szer 60. szám. _______________ E gyedül élő idős személlyel magas élet- járadéki szerződést kötnék. ..Megbízható 263273” jeligére a kiadóba._________________ S zobafestést, mázolást vállalok, közület- nek is. Tel.: 75-010. este.___________________ P arkettázást, csiszolást. lakkozást, PVC-, szón y eg p a dió-raigias z- tást vállalok. Tel.: 74-320.____________;___ B UDATAXI A LAKOSSÁG SZOLGÁLATÁBAN, SZEMÉLY- SZÁLLÍTÁS ÉJJELNAPPAL: 88-888. TEHERFUVAROZÁS KÖZÉLETEKNEK IS. 17- 000. AUTÓMENTÉS. Az UNIÓ ÁFÉSZ ÉRTESÍTI PARTNEREIT és VÁSÁRLÓIT, hogy az alábbi BÉLYEGZŐ EfLVESZETT, érvénytelenítették: „UNIÓ ÁFÉSZ MISKOLC, 496. sz. szerződéses üzemeltetésű italbolt Sajósenyc, Kossuth u. 18.’* Egyedül élő. 63 éves. 173 cm magas, barna férfi várja egy jólelkú asszony levelét. Élettársnak vagy házastársnak. ..Rossz egyedül 263365” jeligére a kiadóba. Kisiparosoknak, -kereskedőknek. gmk- nak könyvelést, adóbevallás készítését vállalom. Tel.: 60- 936. Adótanácsadó. V emelkedésével, a lakosság sporttal szembeni viszonya- nak javulásával. A* Egyesült Államok kivételével, Nyugat- Európában is csak többnyire reklámhordozó sportágakban (pl. labdarúgás, tenisr, ököl- vívás, kerékpározás) vált megszokottá a hivatásosok szerepeltetése. A Szovjetunióban a jegyeladásból származó bevételek sem elegendőek. A Srovjetszkíj Szport összehasonlító adatai szedni, míg évente 30 millió szovjet 200 millió rubelért vásárol jegyet a labdajátékok eseményeire, az Egyesült Államokban a baseball, az amerikai foci, a jégkorong- és kosárA profizmus még csak álam Sportszombat Kazincbarcikán