Észak-Magyarország, 1990. február (46. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-22 / 45. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1990. február 22., csütörtök Bemutató a Miskolci Nemzeti Színházban Csak 18 éven felülieknek! A nézőtéren öltönyös, n.vakkendős férfiak. Elegáns hölgyek, ropogósán friss frizurával. Enyhe parfümillat. Mindenki elfoglalta a helyét. Kezdődhet az előadás. Mondhatni — Shakespeare után — ,,jöhet a színjáték, hogy tűk. rőt tartson mintegy a természetnek: hogy felmutassa az erénynek önábrázatá-t, a gúnynak önnön képét, és maga az idő, a század testének tulajdon alakját és lenyomatát”. És ekkor elkezdődik a játék. Thá-lia felszentelt papnője szájából elhangzik az első mondat: — Aranytöki csillag, gyere velem baszni! így szólítja meg Kornis Mihály Körmagyarjában a darabbeli utcalány a kime- nős katonát. Párbeszédük — a már idézett stílusban — addig folytatódik, míg megfelelő helyet nem találnak a céljuk megvalósításához. Ök tehát nem fogalmaznak ilyen körülményesen, minden köntörfalazás nélkül nevezik nevén a dolgokat. A közönség pedig szemérmesen hallgat.. pedig joggal háborodhatna fel a sók közönségesség és durvaság miatt, de valljuk meg, nem most hallottunk először ilyet. A színjáték, a „tükör” most is csak felmutatta a század testének tulajdon alakját és le- nyomaitát. A kényesebb ízlésűek a nyelvhasználat közönségessége mellett fanyaloghatnának a témaválasztás földlhöz- ragadtsága miatt is. De közismert, hogy „már a görögök is” ... Ariiistophanés Lysi.strátéjában látott óriási phallosoknál nagyobbakat aligha teremtettek a világirodalom későbbi klasszikusai. Kornis Mihály komoly bohózata Arthur Schnitzler Körtáncának magyarított változata. Az eredeti darab ősbemutatója 1912-ben Budapesten volt, de három előadás után be is tiltotta a rendőrség. Az erkölcstelennek nyilvánított produkcióra Bécsben és Berlinben is hasonló sors várt. A bemutatót botrányok, tüntetések és ellentüntetések követték. A felháborodásra az adott okot, hogy Schnitzler először ábrázolta színpadon a nemi aktust. A Körmagyarban tíz szereplő adja egymásnak a „stafétabotot”. Az utcalány (Fehér Ildikó) a katonával (Szűcs Sándor), a katona a takarítónővel (Fehér Ildikó), .a takarítónő a fiatal elvitárs- ,sal (Kuna Károly), a fiatal elvtárs felettese nejével- Cicukóm, ami nem megy, nem kell erőltetni. Anélkül is szeretlek . . . Mint a kisöcsémet. (Kuna Károly és Zborovszky Andrea) (Zborovszky Andrea), a fiatalasszony a férjével (Sallós Gábor), a férj egy édes kislánnyal (Balogh Csilla), a .kislány az íróval (Gesztesi Károly vendégművész), az író a színésznővel (Péva Ibolya), a színésznő az idegenbe szakadt hazánkfiával (Galkó •Bence) jut el az ágyig. Aztán a kör bezárul, az utcalány ágyában találja magát a milliomos. Az előadás tehát nem más, mint intim ■együttlétek sorozata. Közben — amíg eljut a tíz ember az ágyig — megismerjük életüket. Kit a pénz, kit a karrier, kit az elérhetetlen harmóniavágy sodor méltatlan kapcsolatokba. A pillanatnyi öröm azonban nem .feledteti élettragédiáikat. Mert tragédiák ezek a javából. I.ggiz, nem olyon magasztos eszmékért buknak le, mint .Antigoné vagy Hamlet, de minden ember élete érték, .még akkor is, ha olyan „alantas” dolgokért harcolunk, mint a pénz, a lakás, vagy a szakmai előbbreju- ■tás. A vendég-rendező, Molnár György és a színészek dicséretére legyen mondva, hogy nem játszották „túl” erotikusán a darabot. A szigorúan vett ágyjeleneteknél ■elsötétült a színpad, csak egy ^angyal fuvolázgatott. Az ő játékának harmóniája, vagy éppen, ar disszonáns hangjai utaltak a szeretkezés „hogyanjára”. Az előadás végéig kihunyni nem akaró vörös csillagot viszont •már elhagyhatták volna. Ez a szimbólum — a Lenin-szo- borral együtt — még az egy évvel ezelőtti vígszínházi bemutatóról maradt ránk. •Akkor talán még merész ötlet volt ezeket a relikviákat ■szerepeltetni. Ma már csak arra volt jó, nehogy elfeledjük, a „'létező szocializmusban” ■ vagyunk. (Persze, ezt enéíkül is tudtuk volna.) A közvetlen politikai utalások nélkül is megállta volna helyét a darab. A szeretkezésekre komponált, műben természetesen főszerepet kapott az ágy, A •vendég-díszlettervező, Dévény Rita ugyanarra a helyszínre, a lepusztult Rákóczi téri házfalak közé helyezte a fekhelyeket. Ami persze a szereplők társadalmi hovatartozásától függően, lehetett zöldséges-láda, íróasztal, a bokor alja, vagy éppen bal- daohinos ágy. A tíz pár játéka küiön- külön dráma volt a nagy „körtáncon” belül. Tragédiák előkészítéssel, bonyodalommal, tetőponttal, megoldás és megtisztulás nélkül. Ha léhán tju-k a darab pikáns burkát, kétségbeesve látjuk a kiüresedett, emberinek már alig nevezhető nemi kapcsolatokat, technikai fogásokká - a'lacsonyodott testi szerelmet. A „tükörben” megjelentek a mai társadalom tipikus figurái. A Rákóczi téren nyüzsgött mindenki. Nincs katarzis. Csak a remény maradt, hogj talán torzít a tükör, és talán még nem kurvult el az egész Magyarország ... Filip Gabriella Fotó: Balogh Imre FILM Nindzsák és pilóták A végső összecsapás címet viseli az Amerikai nindzsa második része, amely most kezdi — feltehetően az első részhez hasonló — vetítési és bevételi karrierjét, illetve rekordját. A forgalmazók mái' azt. is tudják, hogy a cím és a mögötte rejtőzködő verekedéssorozat — mint a jó bor —, reklám nélkül is megél, így alig fordítottak pénzl az újabb rész bemutatására. Annak, aki az első részt látta és beleszeretett ebbe a fura, igen sok esetben a lehetségest messze túlszárnyaló harcmodorba, az amúgy is be fog menni a vetítőtermekbe, csalogatni hát felesleges. Aki viszont bemegy, most is jól fog szórakozni, még akkor is, ha különösebben nem nyűgözik le a nindzsa harci fogások, a ‘balett- művészeket és akrobatákat megszégyenítő mozgáskultú- rával rendelkező nindzsák. Lát ezek mellett ugyanis éppen elég egzotikumot, amiért már érdemes beülni a mozikba. A film — különösen ez a kommersznek nevezett fajtája — különben sem a színészi játékra épít. A színész éppúgy eszköz, mint bármi más a sztori érvény- rejuttatásában, s ha mesterségbeli tudásával szemben emelhetünk is kifogásokat, felkészültségével, a sztori megelevenitéséhez szükséges adottságaival szemben nern. Michael Dudikoff és Steve •James olyan alkatú és iesti felépítésű hősök, akik legjobban megközelítik azt az ideált, amelyek az ilyen fii mekhez elkerülhetetlenü l szükségesek. Hogy mi jöhet még ezután — miket fog még kitalálni a szakma a mozik megrohamoztatásához, az persze még titok. Talán .mélyebb, mint egyes COCOM- listán szereplő ipari termékek gyártási titkai. Sokkal egyszerűbb, de igen alapos történelmi tudást igénylő eseménysort, mond el a japán stúdiók izgalmas repülőstörténete, amely békés címe —^ Pilóták a kék égen — ellenére a világháború repülőseseményei-t eleven íti fel. A békésen — vöröskeresztes gépen — kezdődő történetnek emlékképekben felelevenített folytatása a csendes-óceáni hadszín terekre viszi el a nézőt, ahol a különböző típusú harci gépeknek és igen bátor embereknek az összecsapása folyik, soh áldozattal, szép emberi helytállásod, néhol kissé érzelgős körítéssel, de mindenképpen felemelő tanulságokkal. (Gy) RÁDIÓ Megyei zongoraverseny A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Pedagógiai Intézet és a miskolci Fazekas Utcai Általános Iskola megyei zongoraversenyt rendez február 24-én. 10 órai kezdettel az állami zeneiskolák B-tagozatos tanulói részére a miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában. A bírálóbizottság tagjai: Körber T.ivadarné, -a Művelődési Minisztérium főmunkatársa. Kovács Kálmánné vezető szaktanácsadó és Schweitzer Katalin, a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola tanára. KOSSUTH: 6.20: Pártok választási műsora. — 7.20: Pántok választási műsora. — 8.05: Hangszemle. — 8.20: Ez a-kituál-i's. — 8.50: KülpoitiltlSk-a-i íi-gy-at-ő, — 9.00: Napközben. — 11.05: Cigány népdalok. — 12.30: Pár.t-ok választási műsora. — 12.50: Válaszolunk háilllgaitióiriknak. — 13.00: Klasszikusok déliidőben. — 14.05: Együttesek és finálék operettekből;'— 15.00: Szóról szóra, — 16.00: Tizenhat óra. — 16.15: Dá-lla-mok nyomában. — 16.45: Labirintus. — 17.00: Cukorgyári keserédes. — 17.30: Népdalok. — 18.05: Láttuk, hallottuk, olvastuk. — 18.30: ESt,i Magazin. — 19.15: Pártiak választási műsora. — 19.20: Sportvilág. — 19.40: Rossa László feldolgozása: Három Eger vidéki népdal. — 20.00: ..Mondd. Te kit választanál?” — 21.00: Beszélgetés Kovács Imre fuvolaművésszel. — 22.00: Hírvilág. — 22.30: Maholnap. — 23.30: Hangszerketlösök. PETŐFI: 8.05: Rivaldafényben: Daryl Bra.lthwai.te Ausztráliából. — 9.05: Ot esztendős a Budapest Kongresszusi Központ. — 10.05: Haj szál-gyök erek.. — 10.20: Opera-slágerek. — 10.50: Peres, poros Írattok. — 11.05: Bioritmus. — 11.25: Gramofon“ satiárok. — 12.10: Hallgató nóták. — 13.05: Nosztalgta-hullá-m. — 14.00: Lelátó. Sportmagazin. — 14.28: Én voltam . . . Albert Schweitzer rejtezkedő üzenete. — 15.05: Kapcsoljuk a 22-es Stúdiót. — 15.20: A heavy metál kedvelőinek. — 16.00: .kátéik — tízezer forintért. 17.05: A mi utcánk ... A Berda uitca. — 17.30: Gordiu-sz. — 18.30: Popregiszter. — 19.05: Jut eszünkbe. . . — 19.30: A Poptar.isznya dáliáiból. — 20.20: Összegyűjtőit képeslapok Izraelből, — 21.05: Szabadka Tibor novelláiból. — 21.24: Dobsa Sándor szerzeményeiből. — 21.56: Kábarécsültör- tök. — 23.10: Sporlthípadó, — 23.20: Könnyűzene. BARTÓK: 10.00: Dvorzsák: C- dúr trió. — 10.20: Rádiószínház. — 10.43: áenefca-ri muzsika, — 12.34: A M-agyar Néphadsereg Mii vésze gyű,trésének műsora. — 16.05: Az I. István. Gimnázium szimfonikus zenekarának hangversenye, — 17.2-8: Két kva-rtett. — 18.30: A Magyar Rádió román nyelvű nemzetiségi műsora. — 19.05: MIKRO-fon. — 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. — Közben 20.20: Az elbocsát-o.ít vad. J-anosy István novellája. — 21.25: Opera- áriák. — 22.12: Napjaink zenéje. — 23.00: Nevek ürügyén. MŰSOROK MISKOLCI STÜDIO a 268 m közép-, valamint a 66,8 és a 71,2 MHz URH-adökon 5.55: Műsorismertetés, hírek, időjárás. — 6.30: Észak-magyarországi krón/i-ka. fA japán- nagykövetség tanácsosa Miskolcon — Tegnap üiésezetit az Észak-magyarországi Körny ezetv é d e 1 m i Egyesülés Igazgató Tan-ácsa.-) — Miért a-dják el- a Bartók Béla Művelődési Központot? — Gyarmati Béla jegyzete. — A Phi- li-ps-cég képviselője Ozd-on. — Reklám. Szerkesztő: Jakab Mária. 16.30—18.30: A miskolci rádió kereskedelmi, információs, zenés müso-ra a ■ Rádemis Kft. menedzselésében. TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR: 9.00: Képújság. — 9.05: Babilon örökösei. Osztrák ismeretterjesztő film. — 10.05: A nyugdíjasnak sosincs ideje. NSZK tévéfilmsorozat. — 10.30: Az angol ház. Angol dokumen- lumfilmsorozat. — 10.55: Telistele video. A Televideo ajánlata. — 11.05: Mozgató. — 11.15: Képújság. — 16.30: Képújság. — 16.40: Pannon krónika. A Pécsi Körzeti Stúdió híradóműsora. — 16.50: Hírek szerb- horvát nyelven. — 17.00; Hármas csatorna. Lehetséges a lehetetlen. ÍV. rész. — 17.45: A nevün'k: Tűinké együttes. — 17.55: Kozmosz. Amerikai doku- menlumfilm-soroz>al. — 19.00: Reklám. — 19.05: Esti mese. — 19.15: Lottósorsolás. — 19.20: Reklám. — 19.30: Híradó. — 20.00: Reklám. — 20.05: Válasz-' lási műsor, szent Korona Társaság. Kereszténydemokraták Szövetsége. — 20.15: Szomszédok. Teleregény. — 20.45: Választási műsor. Magyar Nemzeti Párt. Magyar Szabadságpárti Szövetség. — 20.55: Reklám. — 21.00: Hírháttér. — 21.55: Századunk tanúja: Habsburg Ottó. — 23.10: Képes nóták: Balázs Fecóról és a Korái együttesről. 2. MŰSOR: Tv2. Sugár Ágnessel és Dombóvári Gáborral — 17.00: Képújság. — 17.15: Tv2. Benne: reklám, riportok, időjárás, zene. — 17.45: Kérdezz! Felelek! — 18.00: Telesport. — 18.25: Gyerekeknek. — 18.56: Tv2. Benne: La Fontaine-me- sék. A róka és a macska. 19.00: Dempsey és Makepeace. Angol bűnügyi filmsorozat. — 20.30: Fejezetek az első vilne- hnbőmből. — 21.00: Híradó 2. — 21.45: Napzárta. — 22.40: Di- gitart. 2. rész. — 22.55: Nézőpont. — 23.25: Tv2. TELEVÍZIÓS MŰHOLDAK ADASAI: SKY: 6.00: Üzleti világhíradó. — 6.30: Európai üzleti hírek. — 7.00: DJ Kát Show. — 9.30 : Euro- sport-étlap. — 10.00: Labdarúgás. — 12.00: Nemzetközösségi kerékpárverseny. — 13.00: Férfi gyorskorcsolya VB. — 14.00: Ökölvívó VB. — 16.00: Üsző Európa Kupa. — 17.00: Benson híradó. — 19.30: Trax. — 20.00: and Hedges biliárdbajnokság. — 18.00:. Északi Sí Világkupa. — 19.00: Mobil autó- és motorsport Európai kosárlabda. — 23.00: Stuttgart Classic teniszverseny. — 2.00: Műsorzárás. SUPER: 7.00: Napkezdet. — 8,00: Egyveleg. — 16.00: Fonró drót — 1-7.00: HuMlá miliő sszon. — 18.30: Kék éj. — 19.30: Idő- lánc. — 19.55: Időjárás. — 20.00: A notre-dame-i toron.vör. Amerikai film. — 22.00: Hírek, időjárás. — 22.10: Golferedmények. — 22.20: Apacseröd. Amerikai film. — 0.40: Hírek, időjárás. — 1.20: Időlánc. — 1.50: Egyveleg. SATl: 6.00 : Jó reggelt a SAT1- gyel! — 8.30: Hírek, időjárás. — 8.35: Szomszédok. — 9.00: Hírek. — 9.05: Közkónhiáz. — 9.50: Egészségvédelem. — 10.00: Biidőjárás. — 10.05: Tévé— 10.30: Mendkü'lés Amönau. Anig-oL alkciiófiilm. — 12.15: Szerencsekerék. — 13.00: Tévé- tözsde. — 14.00: Műsoréi özetes. — 14.05: Perrine. Rajzfilm. — 14.30: Főzőcske. — 14.40: Közkórház. — 15.30: Tévéből'!. — 1.6.05: Füstölgő coiljtok. Western. — 17.00: Híreik, időjárás. — 17.10: Szomszédok. — 17.35: Divatos percek. — 17.45: Műsor- előzetes. — 17.50: Egy Duke ritkán jár egyedül. Aikaiofil-m. — 18.45: Hírek, időjárás. — 19.05: Szeren os ekerök. — 19.50: Időjárás. — 20.00: T. J. Hooker. Krimi. — 20.55: Hírek. — 21.00: Jönnek a tengeri farkasok. Anakciófilm. — 23.05: A n-ap sport, időjárás. — 23.15: rek bolt ba goi hírei Elátkozott örökösök. Horror- krimi. — 0.05: Filmesek órája. — 0.20: Műsor előzetes. MOZI BÉKE: Amerikai nindzsa. 2. Színes amerikai film. Kiemelt 3. helyér! Kezdés: de. nio. fi2. du. í.j f7 cv í!) órakor. — Kettős szerepben. Mb. színes amerikai politikai krimi. 16 év! Kiemelt 1. helyár! Kezdés: f3 órakor. — BÉKE KAMA RÁ : A rádió aranykora. Színes amerikai film. Felemelt helyár! Kezdés: de. 9 és M órakor. — Hóbortos népség. II. Színes botswanai vígjáték. Felemelt helyár! Kezdés: 4, 6 és 8 órakor. — KOSSUTH: Kettős szerepben. Mb. színes amerikai politikai krimi. 16 év! Kiemelt 1. helyár! Kezdés: 9 és 11 órakor. — Pilóták a kék égen. Mb. színes japán háborús film. Kiemelt 1. helyár! Kezdés: f3 órakor. — Amerikai nindzsa. 2. Színes amerikai film. Kiemelt 3. helyár! Kezdés: hn5. 7 és í) órakor. — IIEVESY IVAN FILMKLUB: Háborús játékok. Mb. színes amerikai fantasztikus film. Kiemelt 1. helyár! Kezdés: f9. fii, f3 órakor. — Az embervadász. Mb. színes amerikai krimi. 14 év! Kiemelt 1. hely ár! Kezdés: f5 órakor. — Malenkij robot. I—II. Magyar dokumentumfilm. Dupla helyár! Kezdés: f7 órakor. — TÁNCSICS: Dobjuk ki anyut, a vonatból! Mb. színes amerikai vígjáték. 14 év! Felemelt helyár! Kezdés: f4 órakor. — 9 és fél hét. Színes amerikai film. 16 év! Kiemelt 3. helyár! Kezdés: f6 és 18 órakor. — TÁNCSICS KAMARA : Aki legyőzte A1 Ca- pónét. Mb. színes amerikai film. 16 év! Kiemelt 2. helyár! Kezdés: f5 órakor. — A haláloszló. Színes amerikai fantasztikus film. 16 év! Kiemelt 2. helyár! Kezdés: f7 órakor. — TÁNCSICS KAMARA VIDEO: Gyémántok. Színes amerikai krimi. Kezdés: f.3. Í5 és f7 órakor. — FÁKLYA: Ne ébreszd fel az alvó zsarut! Mb. színes francia krimi. 14 év! Kiemelt 2. hely- ár! Kezdés: 5 és 7 órakor. — FAKLYA KAMARA: Aki legyőzte A1 Capónét. Mb. színi s amerikai film. 16 év! Kiemeli 2. hely ár! Kezdés: f5 órakor. — FAKLYA KAMARA VIDEO: Egy férfi, egy nő és egy bank. Színes kanadai vígjáték. Kezdés: 17 órakor. — KAZINCBARCIKA. BÉKE: Vaklárma. Mb. színes amerikai film. Kiemelt 3. hely- ár! Kezdés: 4 és 6 órakor. — LENIN VAROS. DERKOVITS: A rémület éjszakája. Mb. színes amerikai horrorfilm. 18 évi Kiemelt 1. helyár! Kezdés: fG és fB órakor. — MEZŐKÖVESD. PETŐFI: Harapás. Mb. színes olasz film. 16 év! Kiemelt 3. helyár! Kezdés: 5 és 7 órakor. SZÍNHÁZ 22., csütörtök HOLDBÉLI CSÓNAKOS Bérletszünct Délután 5 órakor .JÁTÉKSZÍN KASPAR Bérletszünct Este fel 8 órakor 1