Észak-Magyarország, 1990. február (46. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-19 / 42. szám
1990. február 19., hétfő ÉSZAK-MAGYARORSZAG 2 „A legesélyesebb ellenzéki párt’ Jz IF választási nagygyűlése Mezőkövesden Mezőkövesden, a művelődési otthon színháztermében közel 700 fő — párttag, szimpatizáns, érdeklődő — vett részt tegnap az MDF estébe nyúló választási nagygyűlésén. Vámos István, a párt városi elnökségének tagja ismertette eddigi tevékenységüket. Eszerint az MDF a legnagyobb létszámú párt ma a városban. Miskolc után a megyében másodikként alakultak, s azóta társadalomépítő és -bíráló véleményüket minden fórumon erőteljesen hangoztatják. Ezt követően mutatkozott be Pesti Ferenc gyógyszerész az MDF 13-as számú választókerületi képviselőjelöltje. A választási nagygyűlés előadója dr. Szabad György professzor, az MDF Országos Elnökségének tagja volt. Kijelentette, hogy a mai, őszinte, becsületes, nyílt beszéd lehetőségét az MDF harcolta k'i. Kibontakozóban van egy fordulat, amelynek lényege: ki a diktatúrából, előre a demokráciába. Vége az egykönyvű, egyhitű világnak, a történelemnek egy nagy fordulata következik hazánkban. Hangsúlyozta: „Mi nem rendetlenséget jöttünk csinálni, de rend csak velünk lehet”. Sikerült az MDF-nek elérnie, hogy a környező, a megújulás útjára lépett országok is a Magyarországon zajló folyamatokra figyelnek. A többségi elv érvényesülésére van szükség, a kisebbség jogvédelmére, s ezek adják együtt a demokráciát Ennek kell megnyilvánulnia a falutól a Parlamentig, a gazdasági közösségektől a társadalmi egyesületekig. Óvott a felelőtlen ígérgetéstől, hiszen a ma ígérgetőkön a közvélemény számon fogja kérni szavait. Helyzetünk rendkívül súlyos, ennek megoldása a legsürgősebb tennivaló. Az MDF feladata: elnyerni a bizalmat, a nép állandó ellenőrzése mellett cselekedni, biztosítani a személyek ön- rendelkezését, a munkához való jogot, biztosítani a munkával szerzett, öröklött javak tulajdonlását, a továbbtanulás protekció nélküli lehetőségét. Kijelentette: „mi nem a gazdagodás, mi a szegényedés ellen harcolunk”. A pártról szólva elmondta, hogy az MDF jelenleg legesélyesebb ellenzéki párt. A politikai palettán középen helyezkedik el, távol mindkét szélsőségtől. Ügy véli. a választási küzdelmek során a kiispártok elforgá- osolódnak, viszont létük és tevékenységük az alakuló politikai demokrácia részét képezi. Kéri: a választásikor az emberek gondosan ménleBMI Hoek van Holland, Hollandia. A holland haditengerészet egyik helikoptere menti az áldozatokat a Rotterdam partjainál levő tengerszakaszból, ahol az óránkénti 90 kilométeres sebességű szélvihar felborított egy fúrótornyot február 15-én. A fúrótorony személyzete, több mint harminc ember a tengerbe zuhant, de mindenkit sikerült kimenteni. A tengerbe nem került olaj a fúrótoronyból. Az MSZMP választási gyűlései megyénkben géljének, mert ilyen fontos választás, mini a mostani, nem lesz. Az előadást, követően az előadó több kérdést kapott, amelyre válaszolt. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt ezúton értesíti a miskolci 4. számú országgyűlési választókerület lakosait, hogy képviselőjelöltjük, Zoltay Zsolt András MÁV-raktáros, 1990. február l!)-én, hétfőn du. 5 órai kezdettel, a Kilián Gimnáziumban választási gyűlést tart. Minden érdeklődőt, szimpatizánst, politikai ellenfelet szívesen várnak. Kérik a támogatóikat, hogy a még le nem adott ajánlószelvényüket hozzák magukkal. Kizárták a pártból Husákot és Strougalt A CSKP szombaton Prágában ülésező központi bizottsága kizárta a párt soraiból Gustáv Husák volt párt- főtitkárt, egykori köztársasági elnököt, Lubomir Strougalt, a CSKP KB elnökségének volt tagját, aki 1968 után közel húsz évig volt Csehszlovákia szövetségi kormányfője. A CTK szerint más, volt 'pártvezetőket is kizártak, de gyorshírében nem jelölte meg, kikről van szó. A CSKP decemberi rendkívüli kongresszusán Vasil Bilakot kizárták a CSKP- ból, harminckét volt korábbi pártvezetőt pedig felfüggesztettek a tagságból és a központi bizottság a volt pártvezetők politikai felelősségének kivizsgálására létrehozott vizsgálóbizottság jelentése alapján dönt sorsukról. Husákot és Strougalt is e bizottság javaslatára zárták ki. A KB ülésén Ladislav Adamec pártelnök újólag azt: hangoztatta: a CSKP politikailag és ideológiailag elhatárolja magát a múlt torzulásaitól, és az ország problémáinak a megoldási mechanizmusát a párbeszéden és a kompromisszumokon alapuló politikai kerékasztal-megbeszélésekben látja. Adamec közölte, hogy a CSKP-ból november 17. óta a tagság mintegy 30 százaléka lépett ki (ez, tekintettel a CSKP eredetileg 1,7 milliós tagságára, több mint félmillió embert jelent). A pártelnök azt fejtegette, hogy Csehszlovákiában és más szocialista országokban mély válságba került a szocializmus „hagyományos, nem tudományos, nem reális formája”, amely nem az emberek alkotó kezdeményezésén, hanem a központi adminisztratív direktívákon alapult. Adamec azt hangoztatta, mindezek ellenére a CSKP „él, változik és megújul”. Arról beszélt, hogy a CSKP társfelelősséget akar vállalni azért, hogy az emberek stabil gazdasági és politikai feltételek között éljenek, ezért ellenzi a demagógiát, az indulatok szítását, ami a politikai feszültség és a társadalmi konfliktusok kockázatának növekedéséhez vezetne. Adamec utalt arra, hogy a CSKP részeként Cseh- és Morvaországi Kommunista Pártol alkarnak alapítani. Adamec azt javasolta, hogy a CSKP következő rendes kongresszusát az általános választások után tartsák. Adamec szerint a választásokat arányos képviselet elvei alapján kellene megtartani. Nem érvényesültek a piaci mechanizmusok (Folytatás az 1. oldalról) a szovjet exportot korlátozó intézkedés kapcsán. A magyar szakember szerint az államkassza évi 60 milliárd forint bevételre tesz szert a 'magyar—szovjet forgalomból, de ennek ellenére a közvéleményben .még mindig az a nézet uralkodik, hogy a nagy keleti szomszéd kizsákmányolja Magyarországot. Az exportot és az importot azonos mércék alapján kellene kezelni, nyilvánosságra 'hozni a profi tada tokát, s azt, mire költi a kormány a befolyt összegeket. A lap szerint Magyarország gazdaságpolitikáját a nemzetközi pénzügyi szervezetek határozzák meg (mivel az ország fizetőképessége teljes mértékben tőlük függ), s követeléseik sorában helyet kapott az az igény is, hogy az év végéig teremtsék meg magyar— szovjet kereskedelem egyensúlyát. Ennek ■tudhatok be a kormány intézkedései a rubelexport csökkentésére. A Pravda ugyanakkor megjegyzi, hogy a világpiaci árak bevezetésével Magyarország egy év alatt 1,5—1,8 milliard dollárral tartozna a Szó v je tű ni ó nak. Tanulmányi ösztöndíjasok a TVK-ban Februárban több — az MSZMP országos tisztségviselői részvételével megtartásra kerülő — választási gyűlés lesz megyénkben. Február 20-án, kedden délután 5 órai kezdettel Thünmer Gyula, a párt elnöke Kazincbarcikán, az Egressy Béni Művelődési Központban lesz a választási gyűlés előadója. Ugyanezen a napon, délután 4 órákor Miskolcon. Udvarhelyi László, a KB titkára, választási kampányfőnök lesz a szónoka a Miskolc Megyei Városi Tanács hivatala (Petőfi u. 1—3.) III. emeleti tanácstermében rendezendő választási gyűlésnek. Február 21-én, szerdán délután 4 órakor pedig Orosz József KB-titkár Sajószentpé- teren, a Petőfi Sándor Művelődési Házban lesz a választási gyűlés előadója. To vábbi választási gyűlésekre kerül sor Miskolcon és a városkörnyék településein, az alábbi időpontokban és helyeken: Február 19-én, hétfőn, délután, 6 órai kezdettel az alsózsolcai ifjúsági klubban, az 1. sz. választókerület képviselőjelöltje, dr. Emődi Gyula mutatkozik be választói gyűlésen. Február 21-én, szerdán, délután 5 órakor Árnóton, a művelődési házban szintén dr. Emődi Gyula lép a választópolgárok elé. Az MSZMP megyei és városi választási irodái ezúton is tisztelettel hívják és várják a választópolgárokat, és kérik, hogy támogatószelvényüket hozzák magukkal, s adják át képviselőjelöltjeink számára. Az MSZMP megyei választási irodája Az elmúlt héten pénteken, mintegy harminc, az ország különböző egyetemein, főiskoláin tanuló társadalmi ösztöndíjast látott vendégül a TVK személyzeti és oktatási főosztálya. A kombinát leendő szakembereit elsőként Kerschné Kascsák Erzsébet közgazdasági főosztályvezető tájékoztatta a .vállalat gazdálkodásáról, majd Tömös- közy Zsolt fejlesztési főosztályvezető ismertette a vállalat fejlesztési elképzeléseit. A résztvevők közül többen már áz idén munkába állnak a TVK-ban. Szabó András személyzeti főosztályvezető-helyettestől megtudtuk, hogy az egyetemet végzettek 10 500—41 000 forint havi kezdőfizetést kapnak. A főiskolai diplomával rendelkező társadalmi ösztöndíjasok kezdő havi fizetése 9000— 9500 Ft. Ehhez még hozzá kell számítani a tanulmányi eredmény után adható tíz százalék pluszt. A pályakezdő diplomások munkába lépéskor 20 000 Ft egyszeri, kamatmentes támogatást kapnak. Ezen túlmenően díjazzák a nyelvtudást is. A felsőfokú nyelvvizsgával rendelkezők 15 ezer, míg a középfokú nyelvvizsgát felmutatók 10 ezer forintban részesülnek. A vállalattal való ismerkedés több termelőüzem megtekintésével ért véget. Párthírek Az MSZMP 6. számú sa- jószentpéteri választókerületi képviselőjelöltje, Hornyik László, február 19-én, hétfőn Varbón, 20-án, kedden Parasznyán, 22-én, csütörtökön Radostyánban, 23-án, pénteken Kondón, 26-án Sa- jókápolnán, 27-én Sajólászló- falván a helyi művelődési házban találkozik a választókkal. * A 3. számú miskolci választókerület MSZMP-képvi- selőjelöltje, Márkusz Dezső, február 22-én, csütörtökön Miskolcon az avasi lakótelepen, a Klapka György u. 12. szám alatti párthelyiségben várja a választópolgárokat. * Ma este 18 órától Lenin- vároSban a Fidesz alakuló gyűlést tart a TVK Mobil Klubban. A rendezvényen részt vesz Wachsler Tamás országos választmánytag, miskolci képviselőjelölt. A fiatal demokraták minden érdeklődőt várnak. * A szocialista párt Győri kapu 123. sz. alatti alapszervezetei kérik az Eszperantó és a Marx tér közötti terület lakosait, hogy támogassák a párt képviselőjelöltjét és adják le ajánlási szelvényeiket. A velük szimpatizálókat pedig várják soraikba. Mindennap 15 órától 18.30 óráig ügyeletet tartanak a Győri kapu 123. sz. alatti párthelyiségben. * A Magyarországi Szociáldemokrata Párt megyei szervezete (Miskolc, Bajcsy-Zsi- linszky út 4. sz. Tel.: 38-303) 1990. február 18-tól 1990. február 23-ig, reggel 8-tól este 8 óráig ügyeletet tart. Kérjük pártunk támogatóit, hogy a még le nem adott ajánlási szelvényüket juttassák el irodánkba. * A Zöld Párt a Zemplén térségében is létrehozta helyi csoportját, mely alakuló ülését február 20-án, kedden, 18 órától tartják a sárospataki Művelődés Házában. A zöldek csoportjukba várják Sátoraljaújhely, Sárospatak, a Bodrog- és a Hegyköz természetszerető és -féltő lakóit, a jövő iráni felelősséget érző szimpatizánsokat. Boldogköújfalu községben 1990. február 15-én megalakult a Kereszténydemokrata Néppárt, Popovics Vincéné szervezésében. A helyi művelődési házban megtartott gyűlésen a KDNP 9. sz. vk. jelöltje Tóth András és a párt abaúji szervezői, Ko- necsni Pál és Fortuna János ismertették a párt programját és válaszoltak a résztvevők kérdéseire. Az érdeklődő szimpatizánsok a helyi szervezőtől kaphatnak bővebb felvilágosítási. * A Magyarországi Szociáldemokrata Párt ezúton értesíti a miskolci 2. számú országgyűlési választókörzet lakosait, hogy jelöltje, dr. Rucskó Viktor körzeti orvos február 20-án, 17 órai kezdetied az úttörházban választási gyűlést tart. Minden érdeklődőt, szimpatizánst, politikai ellenfelet szívesen várnak. Kérik, hogy ajánlócédulájukkal támogassák jelöltjüket. * Az MSZMP megyei választási irodája kéri mindazon tisztéit választópolgárokat, akik képviselőjelöltjeinkét támogatni készék. de ún. kopogtatócéduláik támo- gatószelvényéit — kitöltött, s aláírt állapotban — ez idáig nem ad ták át, e héten szíveskedjenek ezt megtenni. Miskolcon az 1. és 2. választókerületekben dr. Emődi Gyulára és dr. Lőrincz Ló- rántra a Győri kapu 57. sz. alatt, 10—18 óra között; a 3. sz. vk.-ben Márkusz Dezsőre a Klapka György u. 12. sz,. alatt: a 4. sz. vk.-ben Nyírő Sándorra a Kuruc u. 47 a alatt, 14—18 óra közötti időben. Ózdon. az 5. sz. vk.-ben Csizmái- Jánosra, Félsőhegysor 11. sz.: a sajó- szentpéteri 6. sz. vk.-iben Hornyik Lászlóra Miskolcon, a Győri kapu 57. sz.; Kazincbarcikán. a 7. sz. Vk.- ben Orjovics Tiborra a Csokonai u. 18. IV 1. sz.; Ede- lényben, a 8. sz. vk.-ben Horváth Ferencire a Tóth Árpád u. 77. sz.; Szerencsen, a 11. sz. vk.-ben Kertész Jánosra a Saltai u. 7. sz.: Le- ninvárosban, a 12. sz. vk.- ben dr. Szén firmái Károlyra a József A. u. 29. sz.; a mezőkövesdi 13. sz. vk.-ben Elek Józsefnére az Úttörő u. I I. sz. alatt 'működő városi vá 1 asztás i megbí zott aii nk n á 1 várjuk az Önök támogatószelvényeit. ©©Mipwiniíi Reklámáron kínálunk kedves felhasználóinknak IBM XT KOMPATIBILIS SZÁMÍTÓGÉPEKET Kiválóan alkalmazható hálózati környezetben munkaállomásként, vagy egyedi munkahelyként is Mono Színes 640 Kb RAM, 1 db 360 Kb floppy angol lasztatura 49 000 69 000 640 Kb RAM, 2 db 360 Kb floppy angol t'isztatura 59 000 79 000 640 Kb RAM, 1 db 360 Kb floppy 1 db 20 Mb WD, angol taszlatura 75 000 95 000 ARAINK ÁFÁT ÉS GARANCIÁT NEM TARTALMAZNAK Megrendelhető: VIDEOTON-COMPUTER KFT. Miskolc, Marx Károly utca 96. 3534 Tel.: (46) 52-551, telefax: (46) 52-551 Telex: 62-653