Észak-Magyarország, 1990. február (46. évfolyam, 27-50. szám)
1990-02-17 / 41. szám
o RN NAPRÓL NAPRA lUflPROlNAPRÓL NAPRA «UH NAPRÓL NAPRA Szombaton nem tartunk ügyeletet. Vasárnap: 9-től 15 óráig. Telefonszámunk: 89-872 A forradalomról francia nyelven Dr. Köpeczy Béla akadémikus francia nyelvű előadást tart a francia forradalom 200. évfordulójára emlékezve, a miskolci bőidokumentumokat adott Végvári József őrnagy, az Állambiztonsági Szolgálat belső elhárításának tisztje pénteken átadta a parlament vizsgálóbizottságának az összes olyan, általa kijuttatott dokumentumot, amelyeket nem hoztak nyilvánosságra. Dr. Dörnbach Alajos ügyvéd, az MTI munkatársának elmondta: a lepecsételt anyagok mások számára nem voltak hozzáférhetők. Megerősítette: a magyar Watergate-ügyben az őrnagy segítségével kizárólag olyan dokumentumokat hoztak nyilvánosságra, amelyek az Allambiztonsági Szolgálat belső elhárítási osztályának törvénysértő gyakorlatára derítettek fényt, illetőleg konkrét személyek érdekeit nem sértik. Elmondta még, hogy Végvári József csütörtökön a Katonai Főügyészségen kiegészítette vallomását. Meghallgatására az ügyészség kérésére került sor. (MTI) csészéién, február 20-án, 16.30 órakor. A Magyar- Francia Baráti Társaság tagjait is szeretettel várja a Miskolci Bölcsész Egyesület. 0 A Harica-vöLgyi Ifjúsági Szövetség pecsenyecsinke- eladást szervez, február 17- én. délelőtt 9 órától, a sajó- szentpéteri egészségügyi központ melletti autóparkolóban. Darabja 95 forint. 0 Sportolásra alkalmas a hó a sí- és szánkópályákon Répáshután, ahol 300 fő/óra kapacitású sífelvonó működik. A helyi sportegyesület vasárnap rendezi a Répáshuta Kupa sílesikló versenyt. Naptár. 1990. FEBRUÁR 17., SZOMBAT A Nap kelte: 6,47, nyugta: 17.09. A Hold kelte: 0.48, nyugta: 9.19. (Utolsó negyed 19.48.) Névnap: Donát, Tivadar, Elek. 1990. FEBRUAR VASÁRNAP 18., A Nap 17.11. kelte: 6.46, nyugta: A Hold 9.53. kelte: 1.54, nyugta: Névnap: Simeon, Bernadett, Leo. Konrád, IDŐJÁRÁS-JELENTÉS Továbbra is marad a változékony időjárás, havasesö várható, főként a keleti, északkeleti országrészben. A legmagasabb hőmérséklet 5 és 9 fok körül lesz. Felhívás női 1990. február 14-én, a délutáni órákban, a Borsod megyei Sajóvelezd község határában, a Sajó ártcrülcTalálkoznak az öreg diákok Az ősi miskolci (Lévay József református, Fráter György katolikus, Mikszáth Kálmán államosított, a jelenlegi Földes Ferenc) gimnáziumok volt tanulói március 9-én, pénteken n,agytalálkozót rendeznek. Délelőtt 10 órakor a volt növendékek egyesülete 10 éves fennállásáról emlékeznek meg az öreg diákok a Földes Ferenc Gimnázium dísztermében. A vezetőség beszámol az elmúlt időszak munkájáról, majd az új vezetőség és a választmányi tagok megválasztására kerül sor. Ezután az iskola falán levő emléktáblát koszorúz- zák meg. Délután 14.30 órakor a ügyeletes állatorvos Miskolc város területén 1990. február 16-án (pénteken) 13 órától 1990. február 19-én (hétfőn) reggel 7.30-lg: dr. Puskás Gábor. körzeti állatorvos. Lakása: Nyékládháza, Rákóczi u. 1/a. Telefon: 41-385. Rendelés és bejelentés: 8—9. 13—14 és 18—19 óra között. A miskolci állatkórházban az ügyelet szombaton és munkaszüneti napokon 8—10 óra között. Miskolci Nemzeti Színháziban műsoros délutánt tartanak, ahol az egykori és jelenlegi diákok lépnék fel. (Mindkét rendezvényre a volt iskolatánsakat szeretettel hívják és várják. A közgyűlésen és a műsoron való részvétel szándékát (hány fővel) a helyibiztosítás érdekében levelezőlapon jelezzék február 25-iiig (3525 Miskolc, Hősök tere 7. Földes Ferenc Gimnázium). Jelen felhívás minden további külön értesítést is szolgál. Az egyes osztályok ez alkalommal osztály- (érettségi) találkozókat szerveznek az általuk szokásos módon. Iskolatörténeti és képző- művészeti kiállítás megtekinthető az iskola folyosóján. tén, eddig ismeretlen holttestet találtak. A holttest leírása: — kb. 20—25 éves, 168 cm magas, gyengén táplált, sovány testalkatú. Haja kb. 15 cm hosszú, barna színű. A homlok középvonalában egy szemölcs látható. Ruházata: — kék színű, Wrangler márkájú kordbársony nadrág, zöld-, barna-, lilamintás, környakas pulóver, fehér, bundabéléses csizma. Az eddig beszerzett adatok szerint, az ismeretlen női holttest azonos lehet az . Ágnes keresztnevű, Budapest, III. kerületben lakó, 1967-ben született nővel, aki 1990. február 13-án, rokonlátogatás céljából, Sajóvelez- den volt, Lakatos Endre (Miskolc, 1957. augusztus 18., a.: Szukonyik Irén), Sály, Pincesor 29. sz. alatti lakossal. Az ismeretfen nő bűncselekmény áldozata lett, a nyomozás adatai alapján, a bűncselekmény elkövetésével alaposan gyanúsítható Lakatos Endre, aki jelenleg ismeretlen helyen tartózkodik. Személyleírása: kb. 170 cm magas, erős testalkatú, haja fekete, rövidre vágott. Ruházata: farmeröltöny, fekete színű digócsizma. Kérjük, hogy aki az ismeretlen nő személyazonosságáról, vagy Lakatos Endre tartózkodási helyéről felvilágosítást tud adni, jelentkezzen a Borsod Megyei Rendőr-főkapitányság bűnüldözési osztályán (telefon: 38-775), illetve bármely rendőri szervnél, rendőrnél. Libát — olcsóbban A Magyar Demokrata Fórum 1990, február 17-én, szombaton reggel 8 órától- POLITIKAI NAPILAP Főszerkesztő: NAGY ZOLTÁN Főszerkesztő-helyettesek: HAJDÚ IMRE, PRISKA TIBOR Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. - 3527 - Postacím: Miskolc, PL: 351. Telefonok: központ: 38-941. Titkárság: 16-886. Gazdaságpolitikai szerkesztőség: 16-035. Belpolitikai szerkesztőség: 16-450. Kulturális rovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Levelezési rovat: 16-046. Kiadja a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. - 3527 Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Postacím: Miskolc, PL: 178. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15-17. - 3532 - Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hfrlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbcsftőknél. a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapcllátási Irodánál (HELIR), Budapest V., József nádor tér 1. - 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja egy hónapra 105 forint, egy negyedévre 315 forint, egy évre 1260 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357 Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: HORVÁTH FERENC Miskolcon, a sportcsarnok előtt. Leninvárosiban, Kazincbarcikán, Putnokón és Ózdon, a helyi piacokon frissen vágott, konyhakész libát árusít, kilogrammonként 110 forintért. A libában benne van az összes belsőség, úgymint szív, zúza, máj, háj, 2—3 darab tojás és a két láb. Ugyancsak árusítunk február 18-án, vasárnap, á következő időpontokban és, helyszíneken: reggel 8 órakor Miskolcon, a sportcsarnok előtt, Sátoraljaújhelyen, a Kossuth téren, Sárospatakon, a piacon, Edelényben, a piacon és Szerencsen 7 órától, a piacon. Minden igényt ki tudunk elégíteni. Jó étvágyat kíván az MDF és a kistermelők! EÜB9 HAT kocsi Torino, Olaszország. íme a Panda Electra, az első elektromos meghajtású FIAT gépkocsi. Az autó hatótávolság 70 km/órás sebesség mellett 70 km. A jelenlegi tervek szerint a kb. 20 000 amerikai dollárért árusított autót csak Olaszországban forgalmazzák. (MTI-telefotó) Áramszünet, éjszakai javítás Fákat döntött, épületeket rongált meg a szélvihar Viharos, helyenként or- kánszerűen szeles éjszaka virradt pénteken hajnalra az országra. Vidéken, főleg Baja, Kaposvár, Nagykanizsa és Veszprém környékén mérték a legerősebb széllökéseket. Budapesten általában 95—100, időnként pedig a 110 kilométeres sebességet is meghaladó szél söpört végig a városon, főleg a budai kerületekben. Az tűzoltóság az éjszákai órákban 47 esetben vonult ki a kidőlt fák. a leszakadt vastag ágak és egyéb útakadályok eltávolítására. A IV. kerületben a Tito u. 30.szá-' mú ház előtt egy 15 méter hosszú fa két személygépkocsira zuhant. A főváros környékén csaknem 20 község maradt áram nélkül átmenetileg egy-két órán át, amíg az Elektromos Művek éjszaka berendelt szerelői a 22 ezer volt feszültségű légvezeték-hálózatot végigjárva, ki nem javították a sérüléseket, az elszakadt vezetékeket, a megrongálódott szigetelőket. Így Budapesttől délre Alsó- némedi, Bugyi, Dabas, Délegyháza, Ecser, Kiskunhalas, Maglód, Péteri községek, Budától északra Csobánka, Pilisvörösvár, Solymár, Valutakereseti lehetőség! Osztrák—magyar kft. másodállásban munkatársakat keres. Szóbeli tájékoztató: Miskolc- Egyctemváros, február 19-én, 0 A Rákóczi-emlékeket és hagyományokat ápoló két történelmi múltú város: Sárospatak és Munkács között mind szorosabbá válik a kulturális kapcsolat. Ennek Szentendre és Uiröm. Pesttől északra Dunakeszi. Vác körzetében pedig Kösd, Penc és Rád község maradt átmenetileg áram nélkül. A szerelők a délelőtti órákra minden településen helyreállították az áramszolgáltatást, bár lehetséges, hogy néhány épület az elszakadt bekötő- vezeték miatt még nem kapott áramot. E/3 kollégium 18 óra, E/4 kollégium 19 óra. Mindig a kollégiumi klubszobában. Telefonon érdeklődni lehet 17 óra után, a 62-135 számon. a jegyében vendégszerepeit a Bodrog-parti városban a 65 tagú Munkácsi Fiúkórus, amely Vladimír Volontér karnagy vezénylésével nagy tetszéssel fogadott műsort mutatott be. KÖZLEMÉNY