Észak-Magyarország, 1990. január (46. évfolyam, 1-26. szám)
1990-01-29 / 24. szám
1990. január 29., hétfő ESZAK-MAGYARORSZAG 3 Íz Eszak-MagranrszáB kérdéseire Tamás Gáspár Miklós: Véleménynyilvánításom rendkívül szelíd volt Roszik Gábor: Omi az Országgyűlésben folyik, ez egy zűrzavaros állapot Az Országgyűlés ülésének szünetében két aktív képviselőt. kérdeztem, külön-kü- lön ugyanarról. — Mi a benyomása az Országgyűlésről a képviselő úrnak? Tamás Gáspár Miklós, az SZDSZ képviselője: — Nagy csaták és drámák játszódtak le. Roszik Gábor, az MDF parlamenti frakciójának képviselője: — Ez az Ország - gyűlés nem változott a képviselők összetételében jelentősen az utóbbi egy-két év alatt. A parlament ugyanúgy megszavazza a kormány által beterjesztett javaslatokat, mint eddig. A különbséget én abban látom, hogy a kormány most jó törvény- javaslatokat terjieszt be. Ez pedig azért van így, ment a kormány a törvénytervezetek elkészítésékor felvette az ellenzékkel a kapcsolatot. Egyébként, ami az Országgyűlésben folyik, ez egy zűrzavaros állapot. Így nem lehet felelősséggel dönteni, képtelenség egy Onszággyű- lésen tíz-itizenöt törvényt hozni. — Az egyik országgyűlési képviselő úgy nyilatkozott, nem szerencsés, hogy az Országgyűlés politikai csaták színterévé vált. T. G. M.: — Az a képviselő nem tudja, mire való a parlament. A parlament pont arra való, hogy itt folyjanak a politikai harcok, nem pedig az utcán, a barikádokon. Amit mondtam, azt itt keménynek találták. Ez messze alatta van a nyu. gat-európai parlament gorombasági átlagának. Ez a véleménn.yilvánítáisom mértéktartó, rendkívül szelíd volt. Az ország vezetői fennhatósága alatt dolgozók elkövettek egy ilyen szörnyű törvénysértést, és azt sem mondták, hogy pardon. Ezek után é,n csalódásomnak adtam hangot. A nyugati magatartási szabályok szerint ez egy beteges önmérsékletet tanúsító, hihetetlen óvatos beszéd volt. Az igaz, itt már rég nem bírálták meg a miniszterelnököt, hozzá kell szokni. Semmiféle megbánást nem mutatok a dologban. Nos, hogy ezt dur-: vénák nevezik, elkeserítő. Egyébként megértő partnert találtam a lehallgatási botránnyal kapcsolatban Németh Miklósban. A szerdai csata után — mégis — szót tudtunk egymással érteni, ezért volt képes a jogi bizottság egy kompromisszumos álláspontot hozni. R. G.: — A parlament ennek a helye. Odajött hozzám egy képviselő, nyugdíjas tsz- elnök. Azt mondta, rendkívül élvezte a vitát, végre valami más! — Mi a véleménye általában ia hatalomról? T. G. M.: — A hatalomról, köszönöm, rossz. A hatalom lehet elviselhetőbb, kevésbé elviselhető, de a szabad létekben nemesítő hatást n.em ér el sehol sem. Aquinói Szent Tamás után mondhatom én is, hogy a hatalom egy rostsz dolog, ezért a szükséges minimumra kell korlátozni. Ebből kifolyólag — ez a fő politikai célom is — az állami beavatkozás körét a társadalmi élet minden területén lehetőleg a minimumra kell visszaszorítani. R. G.: — A hatalom a né. pé, s azt a nép rendelkezésére kell, bocsátani. A nép csak úgy tud valamit kezdeni a hatalommal, ha azt átruházza' egy általa megválasztott testületre, vagy pártra, és ezt tőle rendszeresen számonkóri. Megkérdeztem még: hogyan vélekednek egymás pártjáról a várható politikai küzdelemben? T. G. M.: — Méltó ellenfél. Azt gondolom, hogy az MDF és mi, az SZDSZ-szel, a demokrácia két variánsát képviseljük. Az MDF kétségtelenül demokratikus szervezet. Egy demokráciában meg kell ütközniük egymással az ellenfeleknek. R. G.: — Több jó, baráti kapcsolatom van az SZDSZ- ben. Az SZDSZ az a politikai erő, amelyik a jövőben az MDF-fel együtt fogja meghatározni a politikai életet a parlamentiben és az országban. Zelel Zoltán Metszik a szőlőt T okaj-Hegyalján Az országban a szüretet legkésőbb Tökaj-Hegyalján fejezik be, de a metszést már most megkezdték. A nagyüzemi szőlőstáblák ugyanis szükségessé teszik, hogy már január végén hozzáfogjanak ehhez a művelethez. Csak így tudják azt elvégezni a faikiadásig. A tőkék metszése mindig is nagy gondosságot igényelt. Ezért tekintették azt elősorban férfimunkának. Mert fajta és művelési mód szerint is válogatni kellett, hol, hány szemre hagyják a vesszőt. Másként metszették a bakművelésű, vagy a kordonművelésű táblákat. Ismét más-más rügyszemre a fagyérzékeny hárslevelűt, vagy a furmintot és a sárgamusko- táiyt. Mert nemcsak szólásmondás, de gyakorlat áljai bizonyított, tény, hogy ' a metszéssel az idei termést is meghatározzák. Ezt a fontos, termést is meghatározó műveletet azonban az utóbbi évtizedekben a nők is megtanulták, elsajátították. Elsősorban a nagyüzemi táblákon, mint például a Tokaj-hegyaljai Állami Gazdasági Borkombinátban alkalmazzák a női metszőbrigádokat. De sok helyen a háztáji, vagy éppen a szakcsoporti szőlőben is asszonyok dolgoznak. Csattognak a metszőollók, többek között Mád, Tárcái, Tolcsva határában, elsősorban a déli fekvésű táblákon. Az idő viszonylag kedvez. Noha csípős a hideg, de nem fúj a szél, kőkeményre fagyott a föld, nem tapad a sár a lábbelire. A hideg ellen pedig venyigetűzze1 védekeznek, ott melegítik a hidegtől gémbe- redett. tagjaikat. Sok helyen — a régi szokást felelevenítve — lapos követ melegítenek a tűzön, s azzal melegítik fel a kezeiket. 1914. április 4-ét matatott a naptár, amikor megnyitották a farkaslyuki bányát. Az elmúlt 76 esztendőben emberek ezreinek adott kenyeret, biztonságot a bánya, amelynek létéhez, működéséhez' családok kötődtek, s kötődnek. Most erre a bányára is nemsokára rákerül a lakat. Bezárják, megszűnik, mint a többi bánya itt, az északi iparvidéken. A sort Borsodnádasd nyitotta meg, majd Somsály és Egercsehi következett. Most pedig Farkaslyuk, pedig nem is olyan régen, 1979-ben még 414 ezer tonna szenet adtak a fejtések, de ezt követően fokozatosan csökkent a termelés. A mélypont 1985, amikor 145 ezer tonna szén került a külszínre. A szakemberek szerint a visszaesés aka a vágathajtás és a fejtés megbomlott összhangja. A bezárásról szóló fenyegető hangok 1986 júniusában jutottak el Farkas- lyukra. A kedvezőtlen gazdasági mutatók miatt, az Állami Tervbizottság döntéséből következően, megkezdődött a biztonsági pillérekben lekötött szénvagyon lefejtése. A feljegyzések szerint 1988 novemberében megindult az Omány I—II. aknák védőpilléreinek lefejtése, a front megindításával megszűnt az ományi I-es aknában a szállítás, és megkezdődött felszámolása. 1990. január 22-én, 11 óra 20 perekor megjelent a far- kaslyulki akna bejáratánál az a szerelvény, amely az utolsó szállítmányt hozta a felszínre a Xl-es ereszke 60-as számú frontfejtéséről. A szerelvényhez kapcsolt utolsó csillét fehérre festették, rajta fekete betűkkel a felirat arról tudósít, hogy életének 76 esztendeje alatt 15 millió 433 ezer tonna szenet adott a bánya. Azokhoz igyekszünk a frontfejtésben, akik az utolsó szerelvényt küldték a napra. Lassan ballagunk Szabó Imre főakhásszal, aki igen sokszor járta meg ezt az utat, hiszen élete 48 évéből több, mint 30-at adott a bányának. Akkor látta utoljára a munkakönyvét, amikor leadta, és most néhány nap múlva sokadmagával ő is átveszi. Putnokra, illetve Mocsolyásra mennek, bányásznak, vájárnak, és — amint a föaknász mondja — az a fontos, hogy ettől valamelyest megnyugodtak az emberek. — Szomorú ez, de mit tehetünk, menni kell — mondja —, a bányász az bányász marad, nem árulhat ruhát, szövetet vagy fagylaltot. Valahogy szépen lezártuk magunkban a dolgokat, s egy feladatunk van még. hogy tisztességgel eltemessük ezt a sokat szidott, tűzzel-vízzel riogató, kizsigerelő. elátkozott, szeretett bányát: a bányát, ami férfivá nevelt sokunkat, méltóságot, tartást adott, aki most megöregedett, és meghall, Hát persze, hogy egy kicsit szomorú vagyok, ezért hát bocsássaiiak meg ezén Török József harmadvezető aknász a líraira sikeredett kitérőért, de én csak bányászként tudom elképzelni az életemet. és egyáltalán a lehetőségnek is örülök, hogy az maradhatok. A front felé közelítő vágatokon szerelvényekkel, értékes anyagokkal teli csillék sorakoznak. Leszerelik a bányát, mentik a máshol még használható szerelvényeket. És nem kis értékekről, sok tízmillió forintról van szó. Az értékmentés a feladata a fronton dolgozó brigádnak is. Török József harmadvezető aknász azt magyarázza, hogy ez a front itt a pillérben 4800 kalóriás, gyönyörű szénben ment, szépen, simán, mintha csak jót akart volna tenni az emberekkel. Az emberekkel, akik most már egy kicsit a jövőre gondolnak, az új munkahelyre, ahová idegenként mennek, de bányásznak, és vájárnak. Igaz, utazni kell, megváltozik majd a megszokott életritmus, de hát ezt ki lehet, ki kell bírni! A hangulat is mintha oldott, felszabadult lenne, nem olyan feszes a tempó, mint amikor még élt, termelt a front. Egy-két jókedvű bekiáltást is hallani: — Menj a munkakönyvedért pajtás, aztán nyomás Mocsolyásra! — Ne lógasd az orrod, testvér, lesz ez még rosz- szaöb is! — A busz nem várja meg, amíg lenyeled söreidet, mit szól majd anyu, ha későn dőlsz haza?! Hütnolrról hosz- szú az út gyalog! — De félre a tréfával! — mondja csendesen az aknász —, az emberek azért megkérdezik: miért kell sorban bezárni a bányákat? Jó, drága, költséges a termelés. De van-e egyáltalán a világon nyereséges bányászkodás? Hiszen az állam mindenütt támogatja! A kérdéseket Mikó Attila akna vezető főmérnöknek továbbítottuk. Ö is azok közé tartozik. akik • életükben csak egyszer látták a munkakönyvüket. Az egyetemről jött ide Farkaslyukra, s három évvel a nyugdíjazása előtt most új munkahelyre készül, de előbb még be kell zárnia a bányát. Minden idéköti. Ehhez a szép, a bányával együtt fejlődő, gyarapodó településhez, ahol jó volt élni, mert hangulatos volt az élet, mert a bánya mindent megadott, ami a tisztességes, derűs, nyugodt élethez kell. — ’85 volt a legnehezebb évünk, akkor 145 ezer tonnát termeltünk, és 170 millió forint volt a ráfizetés — mondja. — A vállalat megkérdőjelezte létünket, s ki 'kellett dolgoznunk egy visszafejlesztési programot, amelynők alapvető követelménye az volt, hogy olyan költségszinten dolgozzunk, ami nem rontja a vállalati eredményt. A terv, amellyel előálltunk, évi 170 ezer tonnás termelési szinten 1989 végéig biztosította a termelést. Igaz, nem ’89 végén, hanem január 22-én fejeztük be a munkát, de ez a csúszás lehetővé tette, hogy az embereik elhelyezkedjenek más üzemekben, vagy más munkaterületen. Most 450- en vagyunk, s február má- sodikán 2S0-en már Putno- kon állnak munkába. Akik ittmaradnak, azok kiszerelik a leállt frontfejtést, február 10-én további 50 embert küldünk Putnokra, főként vájárokat, akikre ott igen nagy szükség van. Az ittmaradó 150 ember tovább menti az értékes anyagokat, berendezéseket., beindítják a műveletlezáró gátakat, betö- medékeljük a függőleges aknákat. Mindezzel várhatóan július 1-re végzünlk, s akkor a tárnára is rákerül majd a zár. Ezt követően sokan nyugdíjba mennek, a többieket pedig fogadja Put- nok. — Az emberek kételkednek. Néhányon azt mondják, nem kellene bezárni a bányát. — Amikor idekerültem, úgy gondoltam, hogy nekem ez a bánya kitart. Hát, így sikerült. Nem tartott ki. Nekem is munkahelyet kell változtatni, s ez számomra sem könnyű. Mégsem tudok úgy fogalmazni, hogy kár volt bezárni a bányát, ugyanis ez a gazdasági környezet* nem kedvez a bányának. Amit most követelnek a bányászattól, annak mi itt, Farikaslyuikon nem tudunk megfelelni. — Létezik-e egyáltalán nyereséges bányászkodás? — Manapság divattá vált a piacgazdaság emlegetése. Mindenki ezt citálja. Na- mármost, a bányászat is a piacról vásárol mindent, ami kell a munkához, annyiért, amennyiért éppen adják; a bányászatnak viszont előírják, mennyiért adhatja el a szenet. Ebből következően kötött árak mellett, nincs nyereséges bányászkodás! Ami most nálunk folyik, az abszurdum, én ezt nem tudom elfogadni, megérteni. Az NSZK-ban például a szénbányászat visszatérítést kap a villamosenergia-ipar- tól. Nálunk nem kap semmit, a villamosipar nyereséges, de a bányászat, amely az alapanyagot adja. veszteséges. — Mostanában gyakorta emlegetik a bányászok a '60-as éveket, amikor megyénkben megkezdődött a szénbányászat visszafejlesztése, a vájprok, a szakma szétszóródott szerte az országban. Aztán, amikor az illetékesek úgy döntöttek, hogy mégsem szabad teljesen visszafejleszteni a bányászkodást, akkor visszasírták, -csalogatták az embereket. Nem sok sikerrel. — Akkortájt olvastam egy angolból fordított szakcikket. amelyben a tekintélyes szerző úgy fogalmazott, hogy egyetlen ország sem mondhat le pillanatnyi előnyökért a saját energiahordozó hasznosításáról. Mi most azt csináljuk, ám, ha egy aknái betúrunk, bezárunk, az új- ranyitás hatalmas pénzbe kerül. Egy bányát be lehet zárni egy év alatt, két év alatt, de az újranyitáshoz évek kellenek. Lehet, hogy még egyszer visszasírjuk ezeket a bezárt bányákat itt. az északi végeken. Szarvas Dezső Fotó: Fojtán László Még együtt a csapat.
