Észak-Magyarország, 1989. december (45. évfolyam, 285-308. szám)

1989-12-30 / 308. szám

1989. december 30., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 15 Porcelán Kupa A miskolci városi sport- (•sarn ókban rendezték meg a Porcelán Kupa serdülő te­remlabdarúgó-tornál. melyen ínyolc együttes vett részt. Az élcsoport végeredménye: l Kazincbarcikai Vegyész, 2. Olel'in SC, 3. DVTK, 4. Ede- Jény. lCz a négy együttes jogot nyert a januári Foci­farsangon való szereplésre. Különdijälk, a legjobb ka­pus: Révész Péter (DVTK). A legjobb játékos: Lukács Flórián (Olefin SC). Gólki­rály: Csillag Krisztián (KV- SE) 8 góllal. A Hollóhá/.i Porcelángyár által felaján­lott díjakat Fiser Nándor és Kovács István, n gyár kép­viselői adták át. „A jövő esztendő vízválasztó lesz!” — Hol toll öt te a karácso­nyi ünnepeket ? — Otthon, családi körben. Csendesen, pihenéssel teltek az órák. Csak másodnapján mozdultunk ki, bekopogtat­tunk a szülőinkhez, aztán a nagymamákhoz. — Szilveszter? — Nehéz kérdés. Attól függ, lázas leszek-e? Ugyan­is alaposan megfáztam. Szó­val. ha valahogy helyrejövök, akkor valószínűleg a Ságvári Utcai Általános Iskolában búcsúztatjuk az óévet. A hí­rek szerint népes társaság randevúzik majd. Ha nem érzem jól magam, akkor vi­szont, kénytelenek leszünk otthon maradni. — Váltsunk témát, perges­sük vissza az idő kerekéi! Mi történt önnel a szöuli olimpia óta? — Az ugye ismert, hogy az ötkarikás versenyen 4000 méternél kiálltam. Megsérül­tem, nem tudtam folytatni a küzdelmet. Képzelheti, meny­nyire elkeseredtem. Az olim­piát tekintettem életem leg­fontosabb eseményének! És elért a végzét. A jobb lábam mondta fel a szolgálatot, Achilles-ín-szakadást szen­vedtem. Hazaérkezésem után mondták, hogy műteni kell. A beavatkozásra csak janu­árban került sor. Gipsz, fek­vés, kezelés, torna..., szóval hetekig lábadoztam. — Mikor kezdte újra? — Csak a nyáron. Hama­rabb szinte lábra sem tud- tárn állni. A mozgást las- sáh, fokozatosan kezdtem. Kétségek gyötörtek. Csak ak­kor nyugodtam meg némi­képp, amikor pár száz méter lefutása után nem fájt a lá­bain. Nekibátorodtam, au­Beszélgetés Verébné Fazekas Erikával gusztusban, szeptemberben már 1—2 kilométer megtéte­lére is vállalkoztam. Kez­detben naponta egy, majd két edzésen vettem részt. — Kivel dolgozik? — Babinvecz József a mesterem. Remélem, hogy meg lesz majd elégedve ve­lem. Mivel tudtam, hogy hozzá kerülök, figyeltem az edzéseit, nézegettem, mit csinál, mit követel. Hiszem, hogy munkálkodásunk szép eredményeket hoz majd. — A napokban Tatán járt. — Igen, edzötáboroztam. Volt olyan nap, hogy (10 ki­lométert futottam. Kicsit megijedtem, meri a résztá- vos edzések után megfájdult, a lábam. Talán azért, mert meghúzódtak az izmok, — Baj történt? — Szerencsére, nem. Egy kis pihentetés a legjobb te­rápia. No, meg a gyúrás. — Hogyan alakul a janu­ári, februári programja? — Februárban Japánban rendeznek egy nagyszabású váltóversenyt — 5, 7 és 10 kilométeren.* Heten utazha­tunk. Mindenképpen szeret­nék bekerülni a csapatba. — Meghatároztak a szinte­ket? — Nem a percek, másod­percek döntenek. A váloga­tókon aki él és mozog, rajt­hoz áll. Aki bekerül az első hat közé, utazhat. — Miért tartja ilyen fon­tosnak az ázsiai viadalt? — Mert már az első lehe­tőséget meg akarom ragadni! A nemzetközi mezőnybe ugyanis nem könnyű vissza­kerülni. Ez csak áldozatok, lemondások árán sikerülhet. — Melyik távra koncent­rál majd? — A háromezret tartom a legmegfelelőbbnek, de meg­próbálkozom az öt- és a tíz­ezerrel is. Nagy kérdés, hogy mikor érem utol önmagam? — Garancia? — Hát, az nincs! Éppen ezért nem ígérek semmit. Csak annyit, hogy az 1990- es évad vízválasztó lesz. Ki­váltképp az augusztus! Ak­kor rendezik meg a magyar bajnokságot és Jugoszláviá­ban az 'Európa-bajnokságot. Ha kijön a lépés, ha . . ., de nem is folytatom. — Egy teljes éve ment ve­szendőbe. Ezalatt lörödle.k-e önnel? — Igen, fogták a kezem. A DVTK-nál nem vették le a fizetésem, és amiben tud­tak. segítettek. Érdeklődtek utánam a szövetségben is, lel szemmel figyeltek rám. Min­denhol mondták: ilyen az élet, a múlttal ne foglalkoz­zak, tekintsek előre. — Megfordult-e mar a fe­jében, hogy mi lesz, ha nem tudja folytatni? — A búcsún még nem tör­tem a fejem, hiszen fiatal vagyok. De lassan az anyai szerepre is gondolnom kell, no és a visszavonulásom utáni évek is eljönnek egy­szer. — Mit tervez? — Valamiféle vállalkozás­ba jó lenne majd belefogni! — Üzlet, divatáru? — Vendéglátóipar... A férjemmel szeptemberben „bejelentkeztünk" a Berze- viczy Kereskedelmi és Ven­déglátói pari Szakközépiskola Úgynevezett kiegészítő sza­kára. Gyúrjuk! Kicsit szo­katlan, hiszen régen érettsé­giztünk. — Ha elvégzik, mire kap­nak jogosítványt? — Üzletvezetésre. De le­hetünk szakácsok, vagy cuk­rászok is. Szeretünk főzni, „kotyvasztani", érdeklődünk a gasztronómia iránt. — Szónál, családi kisven­déglő . . . — Erről még nagyon kora: beszélni. — Edzösködés? — Ez is egy lehetőség. Mindkettőnknek megvan a középfokú edzői papírja. — Nem iratkoznak be a Testnevelést Főiskola szak­edzői szakára? — Most. még nem. Valamit elkezdtünk, és azt be ó akarjuk fejezni. De a tipp nem rossz! Én személj’ sze­rint el tudom képzelni, hogy valamikor — mondjuk, mel­lékállásban — kicsiket ne­veljek a sportág, az atlétika szeretetére. Tanítani hálás dolog! Mező István rajzó Kolodzcy Tamás Emberek, arcok, remények Elnök, edző, sportoló. Kapcsolat nincs közöttük, más-más egyesület színeiért munkálkodnak. Érthető, ha a körülöttük zajló világ történéseire is különböző mó­don reagálnak. Tevékenységük eltér egy­mástól, az viszont közös vonás, hogy él- nek-halnak a sportért. Emberek. Sportemberek. Nyílt, őszinte tekintettel, bizakodással és telve remény­kedéssel. Valamennyien tervezgetnek, próbálják fürkészni a holnap titkait, s te­szik a dolgukat. Az alábbiakban hárman vallanak arról, hol a helyük a világban, hogyan telnek napjaik, s van-e bennük várakozás? „Kettős feladat terhe alatt" Braskó Péter egy hónap­pal ezelőtt lett. az MVSC ügyvezető e.lnöke, korábban a cselgáincsozók szakmai iminnkáját irányította. — Mivel kezdte tevékeny­ségét ? — Elnökségi ülést tartot- tunllc, aztán sor.bav, ettem a kiülő mb öjző szakos ztályokat. Ismerkedtem, tájékozód­tam. — Mennyit haladt., képes áttekinteni a klub szerte­ágazó életét? — (Nézze, két évtizede kö­tődöm a zöld-fehér színek­hez. Napi kapcsolatban vol­tam a kollégákkal, senkit, sem kellett bemutatni. Pil­lanatnyilag ott tartok, hogy hamarosan teljes kép bonta­kozik ki előttem. — Mivel telnek a napjai? — Szerdán a kajak-kenu szakosztály vezetőivel vál­tottunk szót a jövőről, csü­törtökön a cselgáncsosok következtek, pénteken pedig óévtoúcsúztatóra gyűltünk öss,ze az egyesület nagy csa­ládjával. — Bizonyára megállapi­Braskó Péter tóttá már. hol szorítja a ci­pő leginkább a . klubot? — A személyi kérdések megoldását tartom a legfon­tosabbnak. Ez azonban el­sődlegesen anyagi feltételek megteremtését igényli — kettős tehát a feladat. Az eredményes versenysportot kizárólag úgy tudom elkép­zelni, hogy abban meghatá­rozó az edző személye, s egyfajta garanciát is jelent a fejlődésre. Az. országos vasutasközpont nyolc egye­sületet emelt ki, ennyinek nyújt támogatást. Az MVSC a sorban jelenleg utolsó, azon kell munkálkodnunk, hogy a helyzet, a javunkra változzon. — Fenyeget-e a megszű­nés veszélye szakosztályt az MVSC-nél? — Az elnökség egyetlen tagja sem akar vállalkozni ilyen lépésre. Kétségtelen, a veszély fennáll, de keressük a (megoldást, hogy mindenki megnyugodjon. — Kevesebbet tartózkodik otthon, mint vezető edző­ként? — Igen. Reggel eljövök, s ikésö este érek haza. De ez így természetes. Amíg bele­rázódok a dolgokba, ez az életritmus kötelező. Többen támogatnak, főleg Dudás József segít. — Mit var 1990-töl? — Azt, hogy a politikai és a gazdasági életben is stabi­lizálódás legyen tapasztalha­tó. Szeretném, ha az állam nem vonulna ki a .sport me­cénásai közül, s azt., hogy a változó világban az életnek ez a területe is megtalálja önmagát. „Folytatni a menetelést" Varga Zoltán méltán le­het elégedett. Csapata, a Ka­zincbarcikai Vegyész gárdá­ja félidőben a második he­lyen telel, s ilyesmire a leg- vérmesebb drukkerek sem igen számítottak. — Mivel tölti mostanság a napjait? — Hazamentünk a család­dal Egerbe, meglátogattuk a nagyszülőket, s többet tudok foglalkozni a gyerekekkel is. — Gondolom, a labdarú­gás sem hiányzik az életé­ből . . . — Pontosan így van, hi­szen tervezgetek Hamarosan kezdődik a felkészülés, elő kell készíteni a poprádi tá­borozást, valamint a hajdú- szoboszlói „kiruccanást”. — Csapatával hogyan bú­csúztatja 1989-et? — Szombaton találkozunk a harci kai sporttelepen. Egy- eg.y szendvics, virsli mellett felelevenítjük a történése­ket, s ezúttal kivételesen mindenkinek jut egy pohár pezsgő is a koccintáshoz. Voiga Zoltán — Mi lesz a családi prog­ram vasa ma p? — A BVK szervez a Mű­velődési Házban egy évbú- csúztató estet. Feleségemmel ott lépünk át 1990-be. míg a gyerekek otthon nézik a te­levíziót és a nagymama vi­gyáz rájuk. — Mire számit a tavaszi idényben? — Jó lenne folytatni a szép menetelést. A feladat­nak egyelőre még csak az egyik felét oldottuk meg, a nehezebbik ezután követke­zik. — Felvillant mar elképze­lései között az osztályozás hely elérésének lehetősége? — Igen, el játszadoztam a gondolattal. Ez a csapat na­gyon fiatal, éhes a diadalra, s igazi sikerélményt jelente­ne a számára a „verekedés* az NB 1-be kerülésért. — A magyar futballisták gyorsan eltelnek önmaguk- tól. Nem fenyegeti ilyen ve­szély a Vegyészt? — Az is a feladataim kö­zé tartozik, hogy ennek ele­jét vegyem. Tudatosítani akarom a játékosokban, hogy égni kell valamennyiünk­nek. Adott a feladat, ame­lyet kizárólag munkával old­hatunk meg. — Mit üzen. mit ígér a barcikai focibarátoknak? —- Köszönjük az őszi tá­mogatást, öröm volt hallani a buzdítást. Erre később is igényt tartunk, s azt ígér­jük, hogy minden idegszá­lunkkal a sikerért harco­lunk. „Nyugodt légkört szeretnék" LacZkó Sándor, a Borsodi Építők Volán SC asztaliteni­szezője. Első osztályú minő­sítéssel büszkélkedhet, a tá­madó. erőszakos stílus kép­viselője. — Milyen érzésekkel gon­dol vissza az elmúló eszten­dőre? — Elégedett vagyok, külö­nösen a csapatbajnoksagban elért télidéi negyedik hely­nek örülök. — Miért, ez olyan nagy dolog'.' — Nézze, aki ismeri a há­zunk táján zajló folyamato­kat, tisztában van azzal, hogy az elmúlt, év során ál­landóan bizonytalansággal küzdöttünk, kockán forgott a szakosztály léte is, nos, ezek alapján, ki merem jelenteni: valóságos csoda a jelenlegi helyezés. — A tavasz meg hátra­van. Maradnak a dobogósok mögött ? — Ilyesmit nem lehet ga­rantálni. A Cegléd igazán veszélyes. a visszavágón azonban egészen biztosan, nem kapunk ki 16-9-re. laczko Sándor — Ar utóbbi időben mint­ha lehiggadt volna, s ezzel ered menyeseit hé váll a já­téka- is . . . — Tavaly megnősültem, biztos segített ez is. Kétség­kívül nyűgöd tabban állok asztalhoz, de elsősorban a forma határozza meg az em­ber hangulatát — Van mumusa a hazai mezőnyben? — A balkezesek ellen nem nagyon szeretek játszani. — Es mi a helyzet a vé­dőkkel? —- Ők különösebben nem zavarnak. — Jó néhány lehetséges fiatal bontogatja a szárnyait a Népkert ben. Mit tanácsol nekik? — Azt. hogy fizikálisán erősödjenek Ez elengedhe­tetlen napjainkban. Persze, ezt egészen korán kell el­kezdeni. s csak fokozatosan szabad növelni a terhelést. Hiába edzenek például én holnaptól kétszer annyit, mint jelenleg, a szervezetem nincs ráállva a ritmusváltás­ra. — Mit var 1990-töl? — Azt. hogy nyugodt kö­rülmények között sportolhas­sunk, szűnjenek meg már végre ezek az idegőrlő gon­dok. támogassanak bennün­ket, vagy döntsenek a sor­sunkról. Szeretném ismét tel­jesíteni az I oszlálvhoz szükséges normát, s noha nem éppen jövőre — felesé­gem főiskolás —. de hama­rosan gyermeket is akarunk. Doros László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents