Észak-Magyarország, 1989. december (45. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-30 / 308. szám
ESZAK-MAGYARORSZAG 6 1989. december 30., szombat Ök még lógnak a szeren. jük meg? Miért kell nekünk bennszülött köztársasági elnök, amikor Habsburg Ottó nem zárkózik el a jelöléstől? Ér-e annyit pénzben és publicitásban mondjuk a József AUfla-díj, mint amennyivel Spéter Erzsébet jutalmazza a kiválasztottakat ? A jo hírekből soha nincs elég. A hetven even felüliek ingyen utazhatnak a villamoson, s a kisnyugdíjasok most, az év végén apanázst kapnak. Nem titkolhatom el 'abbéli örömömét sem, hogy Miskol- con kutyakozmetika. telek- és házasságközvetítő iroda nyílt. Elégedettséggel tölt el, hogy majd mindegyik lakótelepen foghatóak az égi csatornák. Legalább három. A szerencsések nézhetik az Eurosport adásait, a még Kilátások kétezerig ■ j Itfiü! i ...........................................................................................................................-................................. H a arra gondolok. # hogy szilveszter után csak tíz évet kell várni, megélni és megérni ia század- és ezredfordulóig, iákkor hitem és bizodálmam megacélo- sodiik. Türelemmel talán még bíróim, kóros nyavalyák nem gyötörnek, el- ' lenfeleim és ellenségeim nem fenekednek rám fegyverrel —, így talán túlélem ezt a tíz esztendőt, abban a reményben, hogy kétezerben pezsgővel koccinthassak. Hogy hol? És kivel? Hogy milyen pezsgővel ? Nem a jövő bizonytalan kimenetele gyötör. Sokkal inkább aggasztanak a múlt, a jelen bevallott és bevallottan időzített bombái. A fene tudja, hogy melyik és miikor robban. Aggaszt, hogy évente húsz-harminc ezer emberrel fogy Magyarország. Elkeserít, hogy az országos szaporodási rátát tetéző megyénket esztendőnként két-három ezer olyan ember hagyja el, amelyik fiatal, életerős, szakképzett. A Ikóhászat és a bányászat végnélküli álagút- jában egyre mélyebbre ássuk magunkat, s nem győzünk mentegetőzni, hogy mi nem ezt, s nem így akartuk elvtársak. Van hátrányos helyzetű gyerek, s van hátrányos helyzetű megye. De melyik gyerekre, országunk melyik tájegységére nem vonatkozik ez a tétel. Nem akarom én összekeverni a dolgokat, de a vízfejűvé növesztett Budapest kiszipolyozta az országot, s egyenlőtlen, önkényes elosztás jegyében, jobbára a megyeszékhelyek javára gyarmati sorba süllyedt a vidék. Mondjam, mutassam? A kiáltó ellentétek jegyében pazar szállodák épültek a Duna-parton. a miskolci új hotel viszont nem készült el, s az Avast, a hajdani Korona vendégfogadót most árulják. Egy fővárosi naponta körülbelül négyszáz liter vizet fogyaszt, de Borsodban száznál több településen nem megoldott az ivó- vízellátás. s mi még büszkék voltunk és vagyunk arra, hogy a nitrátfertőzé- ses helyeken edélényi tasakos innivalót kapnak a csecsemők. A minap hallottam, hogy az M3-as út, torzóként is, elhibázott beruházás volt, mert ia bécsi autópálya megépítése elől vitte el a pénzt. Ózd sokáig szerepelt úgy az ország kirakatában, mint a magyar gazdaság beteg, állatorvosi lova. Kibicek, kufárok, kommentálok jöttek, méltatlan és igaztalan hírét keltve ennek a városnak. Közben átszerveződött és átkeresztelődött a Lenin nevét viselő diósgyőri kohászat is. Üj elnöke lett a megyei tanácsnak, s a régi pártapparátusból alig maradt valaki a helyén. Illetve új helyre került. Magyarázható ez azzal, hogy Miskolc rendelkezik repülőtérrel. S ahol repülőtér van, ott ejtőernyősök is akadnak. Nem hallgatom el a jó híreket sem. Például a miskolci Tulipán-tömbben átadott lakások (négyzet- méterenként harmincezer forint) árverésén kevesebben jelentek meg. mint a frissen megnyitott hús- és műszaki üzlet megnyitóján. A férj beállt a sorba hűtőládáért. az asszony pedig karajért. Ez akkortájt volt, amikor a KST-t fizették. Költöttünk alaposan. Már akinek volt miből. És volt! Ebben az évben banánért, aranyért, valutáért, és uraságtól levetett nyugati gépkocsiért álltunk soriba. Ennyi márkás autó még nem futott útjainkon. Már szinte nem is bosszant az elvetélt borsodi összeszerelő üzem, vagy autógyár ötlete. Minek csinálni, amikor meg- vehetjük? Minek disznót tartani, amikor Kínából is importálhatunk? Kinek kell a magyar, acélos búzából készített kenyér, amikor francia péksüteményt kínáló üzletek nyíltak megyénkben? Miért esküszünk mi a magyar mosóporra, amikor a bizonyítottan jobb minőségű nyugatnémetet csak pár fillérrel drágábban vehetszerencsésébbek meggusz- tálihatjálk az RTL Férfi- magazinjának kebel-kollekcióját. A korrupciós és személyi válsággal küszködő magyar televízió még csak ott tart, hogy az AIDS-szel fenyegetve óvszert ajánl. Ilyen beharangozás után kinek van kedve arra, amit a Kommunista Kiáltvány ír, az utolsó 'mondatában, s amely — az egyetlen, új lap kivételével — minden magyar újság fejlécéről lekerült?! A kétezerre szóló kilátások hajója kénytelen volt megfenekleni e sorok írásának idején, december közepén. A jövő évi kormányprogram, a költség- vetés. nem talált egyetértésre a különböző szakmai bizottságokban. A közvélemény a híradásokból értesülhetett a nem éppen rózsás helyzetről. Ha ugyanis a roppant szigorú pénzügyi terv nem fogadtatik el, akkor az infláció jövőre 30—50 százalékos is lehet, mivel elesünk a várható külföldi kölcsönöktől. Ha viszont törvényesül a költségvetés, akkor például visszamenőleg emelkedik a lakáskamat, milliók kerülnek hátrányos helyzetbe. Ördögi ez a kör. A kígyó csak a saját farkát haraphatja meg, s ebben a szituációban csak önmagát falhatja föl. Bölcs eleink úgy vélekedtek. hogy ezt a nemzetet, ezt az országot idegen hatalom nem pusztíthatja el Csak önmaga farkasa lehet. Luca napján esett egy kis hó. Csak a park füve, csák az északi tekintetű házak ablakpárkánya őrizte ideig-óráíg a fehérséget. Az aszfalt maradt szürkefekete. Útakadályt nem jelentett az illetékes hivatal. Baleset nem történt. De jc úton járunk-e? A tejivóból bisztró és bank lesz. Az élelmiszeripari termékek szabadárasakká válnak január elsejétől. Lesz magánegyetem, pártot alapítanak az Erdélyből meÖ még bízik a jövő évi termésben. ne’kült magyarók is. s vállalkozó intézménnyé, üzletházzá válik 'a miskolci pártszékház. Ózdon gyárat vett egy bátor magánvállalkozó, a Rakacai tónál húsz ember szépen pénzelt a Svájcba küldött rákból, egy mérai ember hetven rókát tart, méhész ismerősöm fél év alatt két kocsit (Mazda és Golf) hozott be és passzolt el. Ebből is kitűnik, hogy az allam kevésbé vállalkozik, mint az állampolgár. Az áll'am lustább. Nagyobb a tehetetlenségi nyomatéka. De az állam — ki mondta és mikor — mi vagyunk! Mi lennénk. Ha összejönnének a dolgok. Ha a szép beszédre termett szájon közös vélemény fogalmazódnia meg. Ha az indulatos szándék inkább összetartana, mint szétválasztana. Ha a szenvedélynek nagyobb becsülete lenne, mint a szenvedésnek. Ha a szólóénekeseket nem választanák, hanem azok kiválasztódnának. Ha az árhivatál jól kereső szószólója nem érvelne azzal, hogy ő is fogyasztó. Furcsa és változásokkal teli esztendő volt ez az év. Múlt-mérleget alig lehet készíteni, prognosztizálni pedig eleve bukott vállalkozás. Füstté váltak a szép jelszavak. Hogy mi lesz még kétezerig? Focivilágbajnokságot rendeznek Olaszországban, nélkülünk, s világkiállítást — talán — velünk. Becsben és Budapesten. Várható, hogy csák magyar katona lesz Magyarországon. Remélhető, hogy ostoba és alkalmi vámrendelkezések nem riasztják a határon sem kifélé, sem befelé igyekvőket. Szeretnénk, szeretném, ha nem lenne gond az ünnepi asztalra tenni és venni virágot, lágy kenyeret, ízletes húst és jó Ibort, Annak a lakásnak az asztalán, amely a miénk, amely az enyém. Amelyre rákönyökölhetek, amelyet verhetek, s felboríthatom. Az asztaltáncol- tatáshoz nem értek. A jövőbe látni nem tudóik. De szeretnék egy vigasztaló, édes kortyot az ünnepte- len ünnepek alatt. Brackó István Ő még foghat valamit. És ök hová lettek?
