Észak-Magyarország, 1989. december (45. évfolyam, 285-308. szám)

1989-12-30 / 308. szám

ESZAK-MAGYARORSZAG 6 1989. december 30., szombat Ök még lógnak a szeren. jük meg? Miért kell ne­künk bennszülött köztár­sasági elnök, amikor Habsburg Ottó nem zárkó­zik el a jelöléstől? Ér-e annyit pénzben és publici­tásban mondjuk a József AUfla-díj, mint amennyi­vel Spéter Erzsébet jutal­mazza a kiválasztottakat ? A jo hírekből soha nincs elég. A hetven even felü­liek ingyen utazhatnak a villamoson, s a kisnyugdí­jasok most, az év végén apanázst kapnak. Nem tit­kolhatom el 'abbéli örö­mömét sem, hogy Miskol- con kutyakozmetika. te­lek- és házasságközvetítő iroda nyílt. Elégedettség­gel tölt el, hogy majd mindegyik lakótelepen foghatóak az égi csator­nák. Legalább három. A szerencsések nézhetik az Eurosport adásait, a még Kilátások kétezerig ■ j Itfiü! i ...........................................................................................................................-................................. H a arra gondolok. # hogy szilveszter után csak tíz évet kell várni, megélni és megérni ia század- és ez­redfordulóig, iákkor hitem és bizodálmam megacélo- sodiik. Türelemmel talán még bíróim, kóros nyava­lyák nem gyötörnek, el- ' lenfeleim és ellenségeim nem fenekednek rám fegyverrel —, így talán túlélem ezt a tíz eszten­dőt, abban a reményben, hogy kétezerben pezsgővel koccinthassak. Hogy hol? És kivel? Hogy milyen pezsgővel ? Nem a jövő bizonytalan kimenetele gyötör. Sokkal inkább aggasztanak a múlt, a jelen bevallott és bevallottan időzített bom­bái. A fene tudja, hogy melyik és miikor robban. Aggaszt, hogy évente húsz-harminc ezer ember­rel fogy Magyarország. El­keserít, hogy az országos szaporodási rátát tetéző megyénket esztendőnként két-három ezer olyan em­ber hagyja el, amelyik fiatal, életerős, szakkép­zett. A Ikóhászat és a bá­nyászat végnélküli álagút- jában egyre mélyebbre ás­suk magunkat, s nem győ­zünk mentegetőzni, hogy mi nem ezt, s nem így akartuk elvtársak. Van hátrányos helyzetű gyerek, s van hátrányos helyzetű megye. De melyik gyerek­re, országunk melyik táj­egységére nem vonatkozik ez a tétel. Nem akarom én összekeverni a dolgo­kat, de a vízfejűvé nö­vesztett Budapest kiszipo­lyozta az országot, s egyenlőtlen, önkényes el­osztás jegyében, jobbára a megyeszékhelyek javára gyarmati sorba süllyedt a vidék. Mondjam, mutas­sam? A kiáltó ellentétek jegyében pazar szállodák épültek a Duna-parton. a miskolci új hotel viszont nem készült el, s az Avast, a hajdani Korona vendégfogadót most árul­ják. Egy fővárosi naponta körülbelül négyszáz liter vizet fogyaszt, de Borsod­ban száznál több települé­sen nem megoldott az ivó- vízellátás. s mi még büsz­kék voltunk és vagyunk arra, hogy a nitrátfertőzé- ses helyeken edélényi ta­sakos innivalót kapnak a csecsemők. A minap hal­lottam, hogy az M3-as út, torzóként is, elhibázott be­ruházás volt, mert ia bécsi autópálya megépítése elől vitte el a pénzt. Ózd so­káig szerepelt úgy az or­szág kirakatában, mint a magyar gazdaság beteg, állatorvosi lova. Kibicek, kufárok, kommentálok jöt­tek, méltatlan és igaztalan hírét keltve ennek a vá­rosnak. Közben átszerve­ződött és átkeresztelődött a Lenin nevét viselő diós­győri kohászat is. Üj elnö­ke lett a megyei tanács­nak, s a régi pártappará­tusból alig maradt valaki a helyén. Illetve új hely­re került. Magyarázható ez azzal, hogy Miskolc rendelkezik repülőtérrel. S ahol repülőtér van, ott ej­tőernyősök is akadnak. Nem hallgatom el a jó híreket sem. Például a miskolci Tulipán-tömbben átadott lakások (négyzet- méterenként harmincezer forint) árverésén keveseb­ben jelentek meg. mint a frissen megnyitott hús- és műszaki üzlet megnyitó­ján. A férj beállt a sorba hűtőládáért. az asszony pedig karajért. Ez akkor­tájt volt, amikor a KST-t fizették. Költöttünk alapo­san. Már akinek volt mi­ből. És volt! Ebben az év­ben banánért, aranyért, valutáért, és uraságtól le­vetett nyugati gépkocsiért álltunk soriba. Ennyi már­kás autó még nem futott útjainkon. Már szinte nem is bosszant az elvetélt borsodi összeszerelő üzem, vagy autógyár ötlete. Mi­nek csinálni, amikor meg- vehetjük? Minek disznót tartani, amikor Kínából is importálhatunk? Kinek kell a magyar, acélos bú­zából készített kenyér, amikor francia péksüte­ményt kínáló üzletek nyíl­tak megyénkben? Miért esküszünk mi a magyar mosóporra, amikor a bizo­nyítottan jobb minőségű nyugatnémetet csak pár fillérrel drágábban vehet­szerencsésébbek meggusz- tálihatjálk az RTL Férfi- magazinjának kebel-kol­lekcióját. A korrupciós és személyi válsággal küszkö­dő magyar televízió még csak ott tart, hogy az AIDS-szel fenyegetve óv­szert ajánl. Ilyen beharan­gozás után kinek van kedve arra, amit a Kom­munista Kiáltvány ír, az utolsó 'mondatában, s amely — az egyetlen, új lap kivételével — minden magyar újság fejlécéről lekerült?! A kétezerre szóló kilátá­sok hajója kénytelen volt megfenekleni e sorok írá­sának idején, december közepén. A jövő évi kor­mányprogram, a költség- vetés. nem talált egyetér­tésre a különböző szakmai bizottságokban. A közvéle­mény a híradásokból érte­sülhetett a nem éppen ró­zsás helyzetről. Ha ugyan­is a roppant szigorú pénz­ügyi terv nem fogadtatik el, akkor az infláció jövő­re 30—50 százalékos is le­het, mivel elesünk a vár­ható külföldi kölcsönöktől. Ha viszont törvényesül a költségvetés, akkor példá­ul visszamenőleg emelke­dik a lakáskamat, milli­ók kerülnek hátrányos helyzetbe. Ördögi ez a kör. A kígyó csak a saját farkát haraphatja meg, s ebben a szituációban csak önmagát falhatja föl. Bölcs eleink úgy véleked­tek. hogy ezt a nemzetet, ezt az országot idegen ha­talom nem pusztíthatja el Csak önmaga farkasa le­het. Luca napján esett egy kis hó. Csak a park füve, csák az északi tekintetű házak ablakpárkánya őriz­te ideig-óráíg a fehérséget. Az aszfalt maradt szürke­fekete. Útakadályt nem je­lentett az illetékes hivatal. Baleset nem történt. De jc úton járunk-e? A tejivó­ból bisztró és bank lesz. Az élelmiszeripari termé­kek szabadárasakká vál­nak január elsejétől. Lesz magánegyetem, pártot ala­pítanak az Erdélyből me­Ö még bízik a jövő évi termésben. ne’kült magyarók is. s vál­lalkozó intézménnyé, üz­letházzá válik 'a miskolci pártszékház. Ózdon gyárat vett egy bátor magánvál­lalkozó, a Rakacai tónál húsz ember szépen pénzelt a Svájcba küldött rákból, egy mérai ember hetven rókát tart, méhész ismerő­söm fél év alatt két ko­csit (Mazda és Golf) ho­zott be és passzolt el. Eb­ből is kitűnik, hogy az allam kevésbé vállalkozik, mint az állampolgár. Az áll'am lustább. Nagyobb a tehetetlenségi nyomatéka. De az állam — ki mondta és mikor — mi vagyunk! Mi lennénk. Ha összejön­nének a dolgok. Ha a szép beszédre termett szá­jon közös vélemény fogal­mazódnia meg. Ha az in­dulatos szándék inkább összetartana, mint szétvá­lasztana. Ha a szenvedély­nek nagyobb becsülete lenne, mint a szenvedés­nek. Ha a szólóénekeseket nem választanák, hanem azok kiválasztódnának. Ha az árhivatál jól kereső szószólója nem érvelne az­zal, hogy ő is fogyasztó. Furcsa és változásokkal teli esztendő volt ez az év. Múlt-mérleget alig lehet készíteni, prognosztizálni pedig eleve bukott vállal­kozás. Füstté váltak a szép jelszavak. Hogy mi lesz még kétezerig? Foci­világbajnokságot rendez­nek Olaszországban, nél­külünk, s világkiállítást — talán — velünk. Becsben és Budapesten. Várható, hogy csák magyar katona lesz Magyarországon. Re­mélhető, hogy ostoba és alkalmi vámrendelkezések nem riasztják a határon sem kifélé, sem befelé igyekvőket. Szeretnénk, szeretném, ha nem lenne gond az ünnepi asztalra tenni és venni virágot, lágy kenyeret, ízletes húst és jó Ibort, Annak a lakás­nak az asztalán, amely a miénk, amely az enyém. Amelyre rákönyökölhetek, amelyet verhetek, s felbo­ríthatom. Az asztaltáncol- tatáshoz nem értek. A jö­vőbe látni nem tudóik. De szeretnék egy vigasztaló, édes kortyot az ünnepte- len ünnepek alatt. Brackó István Ő még foghat valamit. És ök hová lettek?

Next

/
Thumbnails
Contents