Észak-Magyarország, 1989. december (45. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-18 / 299. szám
toKHSEll'IMÍŰi NAPRÓL NAPRA NAPRÓL NAPRA NAPRÓL NAPRA Ügyeletes riporter: Filip Gabriella Telefonszámunk 13 órától 19 óráig: 89-872, 17-807 Képviselők, figyelem! Jókora indulatokat váltott ki a közvéleményben egy rövid, országos jelentőségű hír, bizonyosodott be a szerkesztőség tegnapi ügyelete során: Gergely Mihály író, a Józan Élet Egészség- és Családvédő Országos Szövetség elnöke, illetve az alakuló Magyar Egészségpárt vezetőségének elnöke a következőkkel keresett meg bennünket: — Megdöbbenve olvastam szombaton az Országgyűlés Terv- és Költségvetési Bizottságának üléséről szóló tudósításban, hogy a magyar kormány minisztereinek fizetését 100 —120—140 ezer forintra javasolják felemeltetni ia hétfőn kezdődő parlamenti ülésszakon. Elsőként tiltakozó táviratot akartam eljuttatni a miniszterelnöknek, de úgy döntöttem, hogy a nyilvánosság figyelmét is fel kell hívni erre az elképesztő javaslatra. Egyszerűen megáll az eszem! Ezek taz emberek -nem érzik, hogy most ilyen lépéseket tenni nem szabad? Amikor lassan egy millió ember él az országban a létminimum szintjén. ilyen irritáló tervet fnég előkészíteni sem lehet. — Valóban nem mindennapiak a hallott összegek. Mégis „mennyit adna” minisztereinknek? — iÉn nem akarom konkrétan meghatá/rozni senkinek sem a fizetését, de ebben a pillanatban, amikor az ország a fizetőképesség |megtartásáért küzd, nem lehet ilyen indítványnyal irritálni a közvéleményt. — Lát lehetőséget arra, hogy az előterjesztést nem fogadja el a parlament? — ,Határozottan felszólítom megyénk képviselőit, hogy tiltakozzanak még a napirendre tűzése ellen is. Nagy Zsuzsanna A Videoton miskolci márkaboltjáról lapunkban több alkalommal megjelent hirdetésben — a megrendelő hibájából — tévesen jelent meg az üzlet címe. A márkabolt Miskolcon, a Széchenyi úton, a Pátria-üzletház első emeletén található meg. # „Mit akar az MDF?” címmel tagtoborzó gyűlést rendeznek kedden, 18 órától kezdődően Sa jós zentpóte ren, az Úttörő Házban, ahova dr. Furmann Imrét, az MDF Országos Elnökségének tagját várják előadóként. Karácsonyi koncert* Már most készülődhetnek azok a koncer.tlátogaitők, akik a hagyománnyá vált miskolci, karácsonyi ikonoerlt rendszeres látogatói. Bár ezúttal a Vasút-vidéki Szent István templomban kezdődik december 20-án, este ihat órától a koncert, de a szereplők ugyanazok, azaz Léhotka Gábor orgonaművész és a RegőB-vókáJ. Jegyek a Filharmónia irodájában, a Kossuth uitoa 4., valamint az előadás előtt, a helyszínen válthatók. Performance Zenés 1 karácsonyi ajándék- Ikosarat nyújt át december 2i2-én, 17.30-tól a Gárdonyi Géza Művelődési Házban a Legújabbak az ufókról Miskolcon a Tudomány és Technika Házában (Felszabadítóik útja) december 20-án, délután négy órától „Legújabbak az ufókról’’ címmel dia- és videovetítéssel egy- belkötött előadást tart dr. Horváth András űrkutató- csillagász, a TIT Budapesti Planetárium és Uránia Csillagvizsgálójának igazgatója, valamint Prethon Judit, a Galaktika folyóirat szerkesztője. Az előadáson, a csillagközi űrhajózás lehetőségeiről, valamint a szovjet és más érdékes, konkrét ufo- m egf Íg y elésekről hallhatnak bővebben az érdéklődők. ÉS!!!' - POLITIKAI NAPILAP Főszerkesztő: NAGY ZOLTÁN Főszerkesztő-helyettesek: HAJDÚ IMRE, ÓNODVÁRI MIKLÓS Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. - 3527 - Postacím: Miskolc, Pf.: 351. Telefonok: központ: '■ 38-941. Titkárság: 16-886. Gazdaságpolitikai szerkesztőség: 16-035. Belpolitikai szerkesztőség: 16-450. Kulturális rovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Levelezési rovat: 16-046. Kiadja a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. - 3527 Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Postacím: Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15-17. - 3532 - Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbcsítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest V., József nádor tér 1.- 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja egy hónapra 105 forint, egy negyedévre 315 forint, egy évre 1260 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357 Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: HORVÁTH FERENC Naptár ____ 1 989. DECEMBER 18., HÉTFŐ A nap kelte 7.27, nyugta 15.54 órakor A hold kelte 22.38, nyugta 11.03 órakor Névnap: Auguszta Kétszázötven éve született Nagykőrösön Bállá Antal (1739—1815) földmérő és vízépítő mérnök, a XVIII. század második felének legkiválóbb magyar térképésze, a Duna-Tisza- csatorna első tervének megalkotója. IDŐJÁRÁS-JELENTÉS Folytatódik az igen enyhe, szeles idő. A felhöátvonulá- sokból néhol futó záporeső lehet, de emellett néhány órás napsütésre is számítani lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16, 21 fok között várható. December 15-én, 20.45 pereikor Mezőcsétan, a Mikszáth Kálmán utca 4. szám alatti földszintes, családi házban tűz kélefckezett. Az egyedül oittlaikó Vass András, fi2 éves nyugdíjas az eddigi megállapítások szerint az ágyban dohányzóit, — az ágynemű és heverő izzásba jött —, s ennék /következtében füstmérgezésben meghalt. Az .anyagi .kár ötezer forint, az ügyben a vizsgálatok folyta- itód.niaik. A megyei .rendőr-fökapi- tányság eljárást indított életveszélyt Okozó testi sértés bűntettének alapos gyanúja miatt Szarka Sándor, 31 éves foglalkozás .nélküli, Ikazinc barciikai lakos ellen, aki december 16-án, délután apjának ikazincibarciikái Május 1. út 44. szám alatti lakásán az oda lopási szándékkal behatoló Leslkó Zoltán 45 éves, fogilallkozásnéliküilíi, ikazinc - ibaroilkai lakost Ikézzel úgy megütötte, hogy az súlyos, életveszélyes Ikoponyasérü- lést szenvedett.. Szarka Sándort őrizetbe vették. és tánczeie miskolci Art Alom Egyesü let. A színpadra a Magyar Vizsla, a Zuirn Bum Piac, és az Ápolók elnevezésű zenekarok lépnek, míg Banangó (Bajtai Zoltán) perfor- mance-it mutat be, Lápi (Mocsári János) pedig saját verseit adja elő. Ezt /követően a Punik in London címmel 1978-;ba.n forgatott film látható, s végezetül tánczeinére mozdulhat az arra /kedvet érzők lába. Felelősségteljes meditálás az ajándék kiválasztásakor Nem irigylésre méltó kisgyerekeket és nagy csomagokat üzletről üzletre cipelni a vásári forgatagban. Tegnap a korai órákban még nem tülekedtek a miskolci Szabadság téren az aranyvasárnapi vevők. Fotó: Laczó József • A Független Kisgazda- párt felsőzsolcai, alsózsolcai, arnőti szervezetei felhívással fordulnak a jelenlegi, vagy volt tsz-ltagökhoz, hogy akik rendezni akarják a korábban „államosított” (vagy önként beszolgáltatott) földjeik tulajdonjogát, azok jelentkezzenek a Független . Kisgazdapárt fent jelölt szervezeteinél. Felsőzsolcán, minden páros héten csütörtökön du. 18—19-rtg a művelődési háziban, vagy írásban a Fel- sőzsoloa, Pf. 19. Segítséget kérnek Egy fiatal házaspár je- lemtlkeyett tegnap délelőtt, szerkesztőségünkben. Kétségbeesve mesélték el, hogy Taktalhar.kány és .Miskolc között vasárnap .reggel 8 és fél 9 tájban az utánfutójukról elhagytak egy 80 darabos kötött, inorvégmintás pulóverekből álló bálért. Bár kétszer is bejárták az útvonalai, nem találták meg, ezért kérik, hogy alkiik ráleltek, jutalom ellenében, hozzák be szer/kesz tőség ünkbe. Galamb- és kisállat-bemutató Véradónaptár december 18-tól - december 23-ig Hétfőn: Magyar Néphadsereg Petőfi laktanya, Miskolc; Ózdi Kohászati Üzemek; ÚGY és kereskedelmi igazgatóság, számítóközpont. Kedden: Lenin Kohászati Művek, Miskolc; Magyar Néphadsereg 5320. sz. Digép-alakulata; Tolcsvaközség; Ózdi Kohászati Üzemek: ÚGY; Magyar Néphadsereg tardonai alakulata. Szerdán: Lenin Kohászati Müvek. Csütörtökön: Lenin Kohászati Müvek, Miskolc; Tokaj város; Borsodnádasdi Lemezgyár; Ózdi Vízmüvek; Építőipari Asztalos Szövetkezet, Ózd. Pénteken: Lenin Kohászati Müvek, Miskolc; Borsod Távhő, Miskolc; Közterület-fenntartó Vállalat, Miskolc. Szombaton: Lenin Kohászati Művek, Miskolc; Semmelweis Kórház, Miskolc; Magyar Néphadsereg Bocskai laktanya, Miskolc; Magyar Néphadsereg Zalka Máté laktanya, Lillafüred; Diósgyőri Gépgyár, Miskolc. Már hagyománynak számít, hogy karácsonykor minden évben galambkiállítást és kisállat-bemutatót rendez ia Miskolci Galamb- és Kisüli át tenyésztők Egyesülete. Tizennyolcfajta galamb, díszbaromf.i, madár, nyúl, díszmacska, görény és egyéb állatokban gyönyörködhetnek majd a látogatók a kiállítás helyszínén. Miskolcon, a 40-es Számú Általános Iskolában (Herman Ottó út 2.). Nyitva tartás: december 25-én, 8—18 óráig, 26-án 8—16 óráigKözlemények Értesítjük Tisztelt Fogyasztóinkat, hogy 1989. december ,27-én és 28-án 8—16 óráig hálózatépítési munkák miatt Mezőkövesd - Zsóri területén, a Bodza köz. Cserjés köz, Olajfa és Bimbó úton áramszünet lesz. Az áramszünetért szíves elnézésüket kérjük. Az ÉMASZ Vállalat mezőkövesdi kirendeltsége A Rónai Sándor Művelődési Központ 1990. januárban újraindítja gépírótanfolyamait kezdők számára: — 60 órás tanfolyam Foglalkozások: szombat délután Részvételi díj: 2200 Ft — 100 órás tanfolyam Foglalkozások: kedd. csütörtök délután Részvételi díj: 3600 Ft Mindkét tanfolyam helye: MHSZ-székház. Miskolc. Rákóczi u. 5. Jelentkezni lehet: a Rónai Sándor Művelődési Központban (Miskolc, MSZB tér 3.), II. emelet 208. szobában. Felvilágosítást adunk n 88-439- es telefonon.