Észak-Magyarország, 1989. december (45. évfolyam, 285-308. szám)

1989-12-16 / 298. szám

1989. december 16., szombat

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 3

Manapság, amikor ebben a megbolydult világban szavát, hangját, panaszát, elégedetlenségét, s persze türelmetlenségét hallatja a magyar sajtóban szinte minden politikai, társadalmi, gazdasági szervezet, intézmény, vállalat, szövetkezet stb., úgy tűnik, csendben dolgoznak, csak a feladatukkal törődve, arra összpontosítva tevékenykednek megyénkben az általános fogyasztási és értékesítő szövetkezetek. Valóban így van-e, vagy csak látszat? Egyáltalán, mi újság napjainkban az áfészek háza táján? Mindenekelőtt ezekre a kérdésekre tudakolva a választ, kopogtunk be Szunyogh Jánosnak, a Mészöv titkárának ajtaján.

— Való igaz, a fogyasztási szövetkezeti mozgalom csendesen él és dolgozik a társadalomban, a közéletben. A különböző pártok nyilatkozatában, s a kormánynyilatkozatokban korántsem foglalkoznak velünk annyit, mint például a mezőgazdasági termelőszövetkezetekkel. Nem hinném, hogy ez azért van, mert nem lennénk számottevő tényező. Hisz’ csak a mi megyénkben az áfészeknek 140 ezer, a takarékszövetkezeteknek 175 ezer, a lakásszövetkezeteknek közel 30 ezer fős tagságúik van. Ez több. mint 300 ezer ember csak Borsod-Abaúj- Zemplén megyében. Nem is beszélve a tevékenységi körünk sokszínűségéről, gazdagságáról! Ezerféle szolgáltatással, a termeltetés megannyi változatával, az ellátás, a kereskedelem sokfajta formájával tudjuk, s tudja bárki jellemezni az áfészeinkben folyó munkát.

A körülöttünk levő, viszonylagos csend, nyugalom okát én abban látom, hogy ez a szövetkezeti szféra mindeddig összességében teljesítette, kielégítette a társadalom részéről megfogalmazott igényeket. Természetesen mindettől függetlenül a mai viszonyok közpette körünkben is él, jelen van egyfajta megújulási akarat, megújulási szükséglet. ;

— Kérem, jellemezze a Mészöv égisze alatt működő borsodi szövetkezetek helyzetét, szerepét!

— Az áfészek között egyetlenegy veszteségesen gazdálkodó, illetve veszteségre álló szövetkezetünk sincs. Ugyanez áll a takarékszövetkezetekre is. Az áruellátást — elsősorban a falvakban — növekvő színvonalon valósítjuk meg. A hároméves rekonstrukciós programunk keretében mintegy 350 boltot korszerűsítettünk, újítottunk fel. Nyugodtan mondhatom, rendben levőek a kereskedelmi hálózat egységei.

Idén november végéig mintegy 20 százalékkal növekedett a kereskedelmi áruforgalom, ezen belül az iparcikkeknél 25 százalékos növekedést regisztrálhattunk. Ez meghaladja az infláció mértékét. Ugyanakkor a ruházat és a vendéglátás területén jelentős a visszaesés.

— Napjainkban a fizetőképes kereslet csökkenése egyre mcgoldhatatlanabb feladat elé állítja az áfészek kereskedelmi hálózatában dolgozókat is. Hogyan próbálják kivédeni a negatív hatásokat, mit próbálnak tenni a vásárlók megnyeréséért?

— Például kiemelném az áfészek és a takarékszövetkezetek között kialakított hitel- konstrukciót. Ennek értelmében a vásárlóknak, akik a szövetkezet boltjaiban vásárolnak árut, annalk a takarékszövetkezetek vásárlási kölcsönt biztosítanak, mégpedig oly formában, hogy a vevőknek imég előleget sem kell lefizetniük a vásárláskor. De említhetem példaként azt is, hogy a szövetkezeti vezetők támogatják a közvetlenebb árubeszerzést. A boltoknak, ,a vendéglátó- egységeknek több mint a fele szerződéses, vagy jövedelemérdekeltségű rendszerben működik. Az üzletvezetőknek szabad lehetőségük van ott beszerezniük az árut, ahol a legkedvezőbb áron tudják.

Persze, az áremelések okozta gondokat valóban egyre nehezebb kivédeni. Ott van például az árváltozásokból származó készletérték-különbözet, ami bizony, elviszi a nyereséget. Ha egy szövetkezet, amelynek 100 millió forint a készlete, egy 20 százalékos áremelkedés után azt akarja, hogy készletén továbbra is ugyanannyi áru legyen, 20 millió forintot egyik napról a másikra kell valahonnan szereznie. Mit tehet? Vagy a nyereségéből fedezi, vagy hitelt vesz fel, de akkor annak a kamatát viselni kénytelen. Most már 20—25 százalékos kamatra kapnak hiteleket a szövetkezetek.

Ez is azt mutatja, hogy a szövetkezeti kereskedelemnek is rossz ez az infláció. Itt van például a szénár. Mi a szénért termelői árat fizetünk a bányának, és az olcsóbb, fogyasztói áron adjuk azt el. A két, ár közötti különbözetet a költségvetés utólag természetesen visszaadja, de mire visszakapjuk, eltelik két\ hét, egy hónap.

— Ügy hallottuk, a gondjaik a lakásszövetke- /eteknél is növekednek.

— Valóban. Napjainkban egyre inkább terjed az a gyakorlat, hogy az állami lakásokat a tanács eladja a benne lakóknak. Méghozzá, első hallásra viszonylag olcsó áron. Csakhogy, a tanács lényegében azért adja el ezeket az épületeket, mert fel kellene szinte valamennyit újítani. Így viszont a tanács mentesül a' felújítási költségtől. Rámarad a felújítás az új tulajdonosra, aki persze erre egyedül képtelen. Következésképp a lakóknak szövetkezniük kell, hogy a munkálatokat közösen végeztethessék el. A magyar rendelkezések szerint a lakó, a vásárló előbb a társasházi formát választhatja, s majd csak ebből a formából alakulhatnak át később a számukra kedvezőbb szövetkezetté. Egyből ugyanis nem alakíthatnak szövetkezetei. Hát nem furcsa?

A szövetkezetalakítással kapcsolatban is akad észrevételünk, javaslatunk. Az lenne a jó, az ideális, ha iaz új tulajdonosok nem új lakásszövetkezetet hoznának létre, hanem egv, már működő szövetkezethez csatlakoznának, ahol megvannak a felújításhoz szükséges eszközök, berendezések, s természetesen szakemberek. Ehhez viszont a mar meglevő szövetkezetek kapacitását tovább kellene növelni. S ennek kapcsán fel kell vetni, hogy abból a pénzből, amit a lakó 20—30 évig lakbér címén fizetett a MIK- nek, a tanácsnak, s amit a lakások felújítására kellett volna részben fordítani, abból a pénzből a tanács bizonyos összeget adjon át a tanácsi bérlakást vásárolt lakókat fogadó lakásszövetkezeteknek, a felújítások gépi kapacitásnövelésére. Máskülönben képtelenség lesz a növekvő felújítási feladatokkal megbirkózni.

— A megyeszékhelyen különösképpen nagy gond a garázshiány.

— Így igaz. Sokáig nem volt mód, lehetőség garázst építeni. A város területén erre hely nem volt kijelölve. Ma mór vannak kijelölt garázstelkek, garázshelyek, ahol lehetőség van garázsok építésére, illetve fenntartására. Erre részben szövetkezeti formában nyílik mód. Nagyon népszerű a garázsszövetkezeti forma, ami gond, hogy Miskolcon a városi tanács kissé drágán adja a telkeket.

— A bevezetőben arról szóltam, hogy a szövetkezeti mozgalom csendben dolgozik Borsocl- ban. Am mégis akadt egy kivétel. Megye-, sőt országszerte — a sajtó jóvoltából — vihart kavart az Unió ÁFÉSZ ügye.

— Az ügyben remélhetőleg előbb-utóbb kiderül az igazság. Ennek kiderítése a bíróság feladata. Amit azért kihangsúlyoznék: egyesek hazánkban nagyon egyoldalúan értelmezik a sajtószabadságot. Miiközben, golyószóró van a kezükben, mi legfeljebb parittyával védekezhetünk. Ilyen egyenlőtlen feltételek közepette sok ember számára úgy tűnik, az erősebb fegyverrel támogatott állítás az igaz. Mi viszont ennek ellenére hiszünk a mi igazunkban, ami, mint már mondtam, előbb-utóbb csak kiderül. Sajnos az más kérdés, addig sok sebet, kapunk, embereinknek a rágalmak nem kellemes bélyegét kell viselniük. De én úgy gondolom, aki az ilyen — számomra tisztesség- tellen — módszer híve, az a maga ásta vermébe, előbb-utóbb maga is bele fog esni.

— Jövő év tavaszán kongresszust tart a szövetkezeti mozgalom, ahol minden bizonnyal megmérettetésre kerül a mozgalom egésze. Az eredményeket, gondokat egyaránt számba veszik, s nyilvánvaló, hogy meghatározzák a jövő útirányait is.

— Úgy érzem, a múlt, a jelen számbavételénél bőséggel lesz mit beletenni az „eredmény serpenyőjébe”: az utóbbi egy évtizedben épült nagy áruházakat, az új ABC-k sokaságát, a beindult külkereskedelmi, tevékenységet, a kiszélesedett határmenti árucsereforgalmat, ipari területen az újonnan épített és a felújított sertésfeldolgozó-üzemeket, a zöldségszárító- és savanyítóüzemeket, a vendéglátásban a City Grill rendszert Barcikán, a Kukta rendszert Sárospatakon, a takarékszövetkezetek által alapított Takarékszövetkezeti Bank Részvénytársaságot, s még sorolhatnám vég nélkül, mi mindent sikerült elérnünk. Mindezek mellett ott vannak, következésképp észre kell venni a gondokat is. Hogy például erőtlen a tagsági érdekeltség, hogy formális a demokrácia, hogy a vállalkozási rendszerünk még kínlódik. Hogy nem egy esetben olyan helyeken kellett építenünk áruházakat, létrehozni szolgáltatásdkat, ahol ezt az üzlet nem kívánta volna. Miagyiarul: ránkerőszakolták. Ezekből elegünk van. A szövetkezeti önállóság tényleg, a gyakorlatban legyen önállóság.

Igényünk az is, hogy törvényekkel szabályozzák a szövetkezeteket is, ne pedig átmeneti, alacsony ,szintű fislkáliseszközök- kel. És, ha a törvény keretei megvannak, akkor azon belül valóban a szövetkezeti demokrácia működjön, az önkormányzat. És ne a minisztériumok, főhatóságok. Érdekünk az is, hogy az elosztás helyett valódi kereskedelem, piacgazdaság működjön. A működési formák terén is a sokféleségre törekvés a jellemző. A jelenlegi szövetkezeti forma mellett, ott, ahol nagykereskedelmi, ipari tevékenység folyik, sor kerülhet részvénytársaságok, kft.-k alakítására. Erősödik az igény a Szövosz-iskolák visz- szaállítására és a szövetkezeti főiskola létrehozására. Fel kell oldani a szövetkezeti tag és alkalmazott joga és kötelessége között napjainkban feszülő ellentmondást is. Mert ma más az alkalmazott kötelessége, s mindenekelőtt kevesebb a joga, mint a tagnak, annak ellenére, hogy a nyereséget kizárólag ő termeli.

A mi területünkön is megfogalmazódik az igény, hogy az eddigi oszthatatlan szövetkezeti tulajdon egy része váljon oszthatóvá, legyen nevesítve, s a szövetkezeti tagoknak ne csak szavazati, de beleszólási joguk is legyen a gazdálkodásban.

Ezekben a kérdésekben a korábbi gyakorlattól eltérően a kongresszus sem ad egységes receptet. A jövő útja nálunk is a sokszínűség. Aminek persze egységes a fundamentuma: a szövetkezetek — az érdekeik maximális figyelembevételével — önmagukról önmaguk dönt(hess)enek.

Hajdú Imre

Egy régi gyár új gondjai

A talponmaradás a tét

o

Hogy mi most mégis kifizettük a 13. havi bért, az elsősorban az eredményes gazdálkodásnak köszönhető.

— mondja az irodavezető!

— De mielőtt bárki is irigykedne ránk, elmondhatom, hogy a társvállalatokhoz képest nálunk igencsak alacsonyak a bérek. Különösen a munkásoknál, a magasabb kategóriába tartozó szakmunkásoknál jelentősebb a lemaradás, de ugyanez elmondható a vezető beosztásúak bérezéséről is. Az eredmények pedig szívós, kemény munkával jöttek, de korántsem sikerült mindent úgy megvalósítanunk, mint ahogyan azt terveztük. Például az anyagtakarékosságban még jócskán van tennivaló, és lehetőségünk is. Jövőre például emelkedik a villamos energia ára, a földgáz, a fűtőolaj, a víz, a csatornadíj. a hírközlés, valamint a fuvar ára. Ezek hatása legalább 30—40 millió forintra tehető, ami 1990- ben egyfajta pluszkiadást jelent. Azt. hiszem, ha az a kormánykon cep ci ó b ej ön,

hogy minden termék liberalizált lesz, vagy csak a termékek java, akkor mi több magyar vállalattal együtt olyan versenyszférába kerülünk, amely pillanatnyi lazítást sem enged. Konkurens külföldi árakkal kell versenyeznünk, hiszen mostani vevőink azonos minőséget feltételezve, majd azoktól vásárolnak, akik olcsóbban kínálnak, és ebben az esetben — amennyiben feltételezünk egy jól szervezett nyugati vállalatot, és annak árajánlatait’ — nem valószínű, hogy bírjuk majd a versenyt. Azt hiszem, nem lesz még egyszer olyan lehetőségünk. mlint 1989-ben, hiszen a vaskohászati termékek világpiaci ára ebben az évben mintegy 25—30 százalékkal nőtt. Termékeinket; mi is jelentős haszonnal tudtuk eladni. Ez az év tehát sikeres volt, pluszt hozott nekünk. Elsősorban a lemezexportra gondolok, itt. ugyanis a korábbi évek 300 dolláros tonnánkénti átlagára 350 dollárra változott.

— Pillanatnyilag tehát az eredményes gazdálkodás lehetőséget ad a bérfejlesztésre is.

— /Igen. Ott hajtunk végre majd jelentősebb bérfejlesztést és alapbérfejlesztést, azoknál a dolgozóknál, vezetőknél, akik a leginkább tudnak hozzájárulni ahhoz, hogy a vállalat jövedelemtermelő-képessége a következő évben is legalább olyan legyen, mint az idén. Amennyiben a szabályozás és a vállalati eredmény engedi, akkor mintegy 15 százalékos alapbéremelésre kerül sor. A lényeg az, hogy azokat becsüljük meg anyagilag, akik eredményeinket is gyarapítani tudják. Minimális bérfejlesztést kapnák az alkalmi segédmunkások, a betanított munkások és azok. akik egyfajta szociálpolitikai megfontolásból vannak még mindig a vállalatnál. Mert sajnos itt, a környéken a munkalehetőségek korlátozottak, óriási nyomás nehezedik a vállalati vezetésre, hogy lehetőség szerint mindenkit foglalkoztassunk. De ez egyértelműen a vállalati gazdálkodás ellen hat. Mert egy tevékenységet annyi emberrel kell ellátni, amennyi éppen szükséges, és a pluszlétszá- mot vagy el kell bocsátani, vagy olyan • helyzetbe kell hozni, hogy önként távozzanak el a vállalattól. Tudom, ezek kemény szavak, de egyszerűen nincs más lehetőségünk.

— !Könnyű ezt mondani, de annál nehezebb a gyakorlatban megvalósítani.

— Így igaz, de abban a pillanatban, amikor a vállalat jövője, a vállalati gazdálkodás kerül veszélybe, akkor ezt az igen keserves lépést is meg kell tenni. Ez ellen ideig-óráig lehet hadakozni, de a külső körülményék a vállalatot rákényszerítik majd arra, hogy a felesleges munkaerőtől megváljon. Persze, én nem a szakmunkásokra gondolok. Ez a veszély egyelőre nem fenyeget, mert most olyan beruházásokba fogtunk, amelyekhez létszám szükséges. De egyébként is olyan fejlesztéseket tervezünk, amelyek megváltoztatják majd a jelenlegi termékstruktúrát, és nem kell majd senkit sem elbocsátanunk.

— Tehát, ha jól értem, a struktúraváltás biztosítja majd a talponmaradást.

— Szeretnénk talpon maradni. Bennünket már nagyon régóta és nagyon sokan meg akartak szüntetni. Amíg az úgynevezett tervutasításos rendszer volt, addig hatalmi szóval, de hál’ Istennek nem jött össze. Mióta pedig önállóan gazdálkodunk, az 1968-as évtől kezdődően mindig sikerült megtalálni a megmaradás hogyanját, mikéntjét. Hogy mire gondolok? Nos, 1968-ig alapvetően melegen hengerelt táblalemezt gyártottunk. Ekkor kezdődött el nálunk a szerkezetváltás, ami azt jelentette, hogy az addigi kohászati jellegű termelésünket megváltoztattuk, gépipari jellegűvé tettük. Bekapcsolódtunk a járműprogramba, s 1968-tól készítjük a háromrészes kerékpántokat az Ikarusnak. Ez jelentős szerkezetváltás volt. Megjelentek a CNC-vezérlésű esztergagépek, különböző marógépek: a hetvenes években a mezőgazdasági programhoz kapcsolódva lemezeink to- vábbfeldolgozását szorgalmaztuk, különböző termék- tárolókat készítettünk, s kelendő különböző fogyasztási cikkekkel jelentünk meg a piacokon. Például csatorna, sajtolt lapátok és ásók, gyártottunk horganyzott háztartási edényeket, fazekakat, locsolókat. Megváltozott a termékstruktúra, új munkahelyek teremtődtek, s az addig, főleg férfiakat foglalkoztató gyárba, könnyebb munkára, nők kerültek, i970- ben az acélmű mellé egy öntöde épült, s lényegében a horganyhulladék-üzem létrehozásával kialakult a jelenlegi vállalati struktúra, amelyben a kohászati termelés mellett megjelentek az igen komoly szakmai fel- készültséget jelentő és kívánó gépipari forgácsoló tevékenységek is. Ügy vélem, hogy a vállalat minden dolgozója egyetért azzal: ezt a termékstruktúrát meg kell tartani, illetve bővíteni, fejleszteni szükséges. Most egy olyan beruházás valósul meg, amellyel eladhafóbbá tesszük kerékpántjainkat a világpiacon, s termékeink k ülte mb en, meg j elenésben.

műszaki tartalomban egy igen erős európai versenyben is megállják majd a helyüket, Űgv gondoljuk, hogy ez lehet a jövő, ez lehet az a bázis, amely megalapozhatja a lemezgyár jövőjét. Sajnos, a táblalemezgyártás immár 80—100 éves technológia és lassan meg kell szüntetni. Abban a pillanatban meg is szűnik, amikor a termékek eladhatatlanná válnak, de akkor az ott felszabaduló 300—400 embernek munkát kell adni. Hát ezek tennének a tervek, hogy jobban bekapcsolódjunk a járműiparba, olyan gépeket, alkatrészeket gyártunk nagy sorozatban, ame- lveknék itt megfelelő infrastruktúrája van, megfelelő műszaki gárdával, megfelelő közgazdasági háttérrel és jó gépparkkal. Ez az évünk viszonylag jó tesz. reméljük, hogy nem az utolsó.

(Folytatjuk)

Szarvas Dezső Fotó: Balogh Imre