Észak-Magyarország, 1989. december (45. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-15 / 297. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 2 1989. december 15., péntek Törlesztésgyorsítás, kamatadó Az Országgyűlés jogi biVilágítás Becsben és Budapesten egyúttal nagy lehetőségnek Eltemettük Benedek Miklóst zotlságána'k tegnapi ülésén többen azt javasolták, hogy a lakbéremelés differenciált legyen, a jobb minőségű lakások bére emelkedjék nagyobb mértékben. A lakáshitelekkel kapcsolatos javaslat szerint az öl évnél nem régebbi kölcsönök felvevőinek ne kelljen kamatadót fizetni, míg az 5—10 éves hiteleknél a kamatadó a jelenleg törlesztendő részlet 50 százaléka, a 10 évnél régebbieknél pedig 100 százaléka legyen. Egy másik változaton is dolgoznak a szakemberek. Ennék lényege, hogy kamatadó helyett a hiteltörlesztést gyorsítsák. Ez a jelenlegi törlesztési részletek duplájára emelését, illetve maximálisan havi ezer forinttal történő növelését jelentené. így a 30—35 éves lejáratú hiteleket a lakástulajdonosok 15—20 esztendő alatt fizethetnék vissza. Mivel ez az első 2—3 esztendőben nem csökkentené jelentősen a költségvetés kiadásait, ezért a bizottság szerint a vállaTudományos is a sebészetről A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és az OM- KER, műszerbemutatóval egybekötött tudományos ülést rendez a kórház sebészeti „E” szárnyának átadása alkalmából, 1989. december 15-én, 14 órától kezdődően a kórház nagy előadótermében. A programban a combnyaktöröttek sürgős ellátásának korai és késői eredményeiről, a kézsebészet jelentőségéről és hazai szervezéséről, a centrális véna- kanülálás tapasztalatairól hangzanak el előadások, ezt követően pedig az új sebészeti „E” szárnyat tekinthetik meg az érdeklődők. latoknak is be kellene kapcsolódniuk a terhek vállalásába. Erre a célra a vállalatok béralapjának mintegy 5 százalékát kellene fordítani. Dolgoznak egy harmadik variáción is, amely lényegében a törlesztés gyorsításának és a kamatadó bevezetésének kombinációját .jelentené. Halálos baleset Tegnap délelőtt 10 óra 55 perekor a Sárospatak melletti Szomor-dűlő közelében halálos kimenetelű baleset történt. Tóth János 49 éves tsz-tag, tiszakarádi lakos Zsuk kistehergépkocsijával, Nagyhomok irányába hajtva, áttért az úttest menetirány szerinti bal oldalára és ott íelszaladl a Bodrog töltésére. Itt hossztengely irányában megpördült a gépkocsi, majd visszazuhant az úttestre. A sofőr a kórházba szállításit követően meghalt, utasa pedig nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A kár eléri a 30 ezer forintot, a baleset okait a szakértőik vizsgálják. A megyei tanacs körnj tizet- és természetvédelmi bizottságának szerdai ülésén dr. Gyulai Iván, bizottsági tag erélyes lépéseket követelt a bizottság munkastílusának megváltoztatására. A negyedévenként ülésező testületben — melynek a környezet- és természetvé(Folytatás az ]. oldalról) hogy létre kell hozni a szükséges infrastruktúrát: például meg kell építeni a Budapestet Béccsel összekötő autópályát és vasútvonalat. A tervek szerint 12 000 új szállodai szoba, több bevásárlóközpont és camping épül fel a világkiállítás idejére. Több jelentős kulturális beruházás is elkészül. Somogyi László hozzáfűzte, hogy a magyar nép többsége nemzeti feladatnak és (Folytatás az 1. oldalról) náció, a cigányság másságának kérdései. Sőt, Horváth Aladár, a Phariple cigány- szervezet képviselője egész egyszerűen annak a véleményének adott hangot, hogy a jelentés az előítéletek és mítoszok hatása alatt állt ösz- sze. S szót kért Hankó Vidor, a Főnix Építőipari Kisszövetkezet cigányelnöke is, aki nevét korábbi éhség- sztrájkjával, majd a Mályi- ban épített, szép és olcsó lakásokkal tette nevezetessé. Most is vállalkozott társai nevében arra, hogy az úgynevezett „gettólakásokat” ők sokkal szebb kivitelben, delemben érinteti hivatalos intézmények képviselői a tagjai elsősorban —, véleménye szerint azonkívül, hogy elhangzanak a hozzászólások, nem történik semmi, a felvetett konkrét problémák elintézetlenül maradnak. így például a szerdai ülés napirendjével kapcsolatban — mely a környezet- és természetvédelmi kutatások helyzetével és eredményeivel foglalkozott — javasolta, hogy a megyei tanács hozzon létre egy megyei környezet- védelmi kutatási alapot, melyből összehangoltan lehetne finanszírozni a helyi kutatásokat, valamint egy megyei környezetvédelmi információs központ kialakítását vetette fel. Ezen túlmenően kifejtette azt a véleményét, hogy ennek, a környezetvédelemmel a megyében legmagasabb szinten foglalkozó bizottságnak határozott állásfoglalásai kellenének, hogy legyenek aktuális ügyekről, mi több. intézkedéseket kellene kezdeményeznie. Ilyen aktuális ügyként említette például a hajhullást, vagy éppen a Borsodi Ércelőkészítő Mű galván- iszap-égetését. Ez utóbbiról ugyanis városszerte hallani, hogy a kísérletet követően — 60—90 tonna galvánisza- pot adagoltak decemberben a kohászatba kerülő zsugo- rítványba —, duplájára nőtt az üzem ólomkibocsátása. Jó lenne a kérdésben tisztán látni — hangzott el. A bizottság elnöke, dr. Majoros László szerint a testület, ha nem is a javasolt formákban, de más irányú visszacsatolásokkal tud eredményeket elérni a megye környezetvédelmében. Ezt követően azonban a javaslatok konkrét tárgyalása helyett a bizottság az említett példák részletkérdéseibe merült bele. így például Gavallér István, az Északmagyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság környezetvédelmi igazgatóhelyettese elmondta, hogy valóban igazolták méréseik az ólomkibocsátás megkétszereződését, valamint azt is. hogy a BÉM a közvetlen hatóságok (ÉKÖVIZIG, Köjál) megkerülésével, a Környezet- és Vízgazdálkodási Minisztériumtól kért és kapott engedélyt a kísérlethez. n. zs. tartja a világkiállítás megrendezését.. * Az 1995-ben megrendezendő kiállítás jelképének is tekinthető majd az a két óra, amelyet Budapesten és Bécs- ben állítanak fel. Ezek a helyi időt, a világ különböző nagyvárosainak helyi idejét, valamint azokat az. éveket, hónapokat, napokat, órákat és perceket jelzik majd, amelyek hátra vannak még a kiállítás megnyitásáig. (MTI) jobb minőségben es olcsóbban építenék fel, mint esetleg más vállalkozók. Csakhogy — tette hozzá dr. Kovács László, a miskolci tanács elnöke —, Hankó Vidor megfeledkezett arról, hogy Mályiban az általuk rögzített árakban nem szerepeltek a sok-sok millió forintot kitevő járulékos költségek ... A tanács, Szabó Aladár korábbi véleményét méltányolva, Szabó György elnök javaslatára úgy döntött, hogy a megyében önálló anyagi alapot létesítenek a cigányság gondjainak enyhítésére, beilleszkedésük megkönnyítésére. Erről konkrétan majd a következő, a jövő évi költségvetést tárgyaló ülésen döntenek, s az alap pénzeszközeit pályázati rendszerbe építve osztják el. Ez is kevés azonban, hiszen nyilvánvaló, hogy a megyeszékhely és a megye önállóan képtelen megbirkózni a cigánykérdéssel. Sőt, az önkormányzati rendszer várhatóan súlyosbítja majd a helyzetet. * A szünetben megalakult a megyei tanács MSZP-frakciTegnap, csütörtökön délután két órakor gyászolók sokasága gyülekezett Miskolcon, a Szentpéteri kapui városi temető ravatalozójában. Végső búcsút vettünk Benedek Miklós Rózsa Ferene- díjas újságírótól, az Észak- Magyarország nyugalmazott főmunkatársától. A ravatalnál Kulcsár Imre. a Miskolci Nemzeti Színház művésze mondott verset, majd Gyarmati Béla, a színház igazgatója, az egyóju. Elnökül u parthoz tartozó, s a frakcióba belépő tanácstagok Szabó Aladárt, vezetőségi tagnak Nagy Gyulát és Kiss Péter Pálnét választották titkos szavazással. * Újabb „jeles” napirendi pont tárgyalása következett, amikor dr. Kapros Tiborné, a tanács főosztályvezetője, a megye idegenforgalmi helyzetéről szóló anyagot terjesztette elő, s javaslatokat tett a fogadó- és az ellátóképesség fejlesztésére. Az idegenforgalomnak megyénkben sokkal nagyobbak a lehetőségei, mint az elért eredmények — tűnt ki a jelentésből, szóbeli kiegészítésből és a vitából. Európai célkitűzés, hogy a kontinens rövid időn belül a világturizmus központja legyen. Az ehhez vezető út két fontos dátuma: 1993. január 1-je, amikor létrejön az egységes, határok és vámok nélküli eui’ópai piac. A másik: 1995., a Bécs—Budapest világkiállítás éve. Hazánk és megyénk idegenforgalmi törekvéseit, a fejlesztési elképzeléseket is e két dátumhoz kell formálni, igazítani. Kérkori pályatárs és barát emlékező és elköszönő szavait hallgattuk meg. A család tagjai, rokonok, barátok, kulturális intézmé- j nyeli képviselői, lapok munkatársai és nem utolsósorban az olvasók kisérték ezután Benedek Miklós ham- | vait a városi tanács által adományozott díszsírhely- i hcz. Itt Ónodvári Miklós, az j Észak-Magyarország főszer- ; kesztő-helyettese mondott búcsúbeszédet. dés, nem szukad-e ketté a j világkiállítás előnyeit élvező ország, jut-e a „finom falatokból” a Dunától keletre eső országrésznek, nevezete- j sen megyénknek is? Mindenesetre, nekünk mindkét dá- | tumra készülnünk kell, s I mint ahonvan az a vitában j is elhangzott, lehetőleg egy j konkrét komplex program alapján. S nem csupán arra j várván, hogy majdcsak csöppen és csurran valami az I infrastruktúra fejlesztéséhez, j hanem a meglevő lehetőségekre is építve, azokat is j maximálisan kihasználva, j Két nemzeti parkunk, a j Zemplén, a Hegyköz és Bod- [ rogköz, a Bódva völgye, a j Rakaeai tó és környéke, s a j többi tájegység páratlan lehetőségek kiaknázását jelentheti megyénk számára, j S ha ezzel most, a világki- j állításra készülve nem j élünk, talán soha vissza j nem térő alkalmat szalasz- | tunk el. * A tanács végül beszámolót ; hallgatott meg a mezőgazdasági bizottság munkájáról, majd indítványokról, beje- j lentésekről tárgyalt. Elnézést kérünk, leltározunk! Értesítjük tisztelt Vásárlóinkat, hogy B.-A.-Z. megyei egységeink, az itt felsorolt időben — leltár miatt — ZÁRVA LESZNEK 101. sz. Miskolc, építőanyag — FÉSZEK 1989. december 28-tól 1990. január 12-ig 402. sz. Miskolc, tüzelőanyag 1989. december 27-től 30-ig I. sz. Megr.-iroda, tüz.-a., Miskolc, Hoffmann O. u. 1989. december 27-től 30-ig Cementgyári megrendelőiroda 1989. december 29-től 30-ig Téglagyári megrcndelöiroda, Mályi 1989. december 29-től 30-ig 403. sz. Miskolc, CEZÄR 1989. december 27-től 30-ig 408. sz. Kazincbarcika 1989. december 27-től 1990. január 9-ig 410. sz. Leninváros 1989. december 22-től 30-ig 411. sz. Ózd (építő) 1989. december 28-tól 1990. január 5-ig 412. sz. Miskolc (üveg) 1989. december 28-tól 30-ig 413. sz. Forró (üveg) 1989. december 29-től 30-ig 414. sz. Szikszó 1989. december 21-től 30-ig 415. sz. Bocs 1989. december 21-től 30-ig 416. sz. Mezőcsát 1989. december 29-től 1990. január 6-ig 417. sz. Ernőd 1989. december 21-tő! 30-ig 419. sz. Encs 1989. december 28-tól 1990. január 5-ig 420. sz. Putnok 1989. december 21-töI 30-ig 421. sz. Mezőkövesd 1989. december 28-tól 1990. január 5-ig 422. sz. Sátoraljaújhely 1989. december 21-től 30-ig 423. sz. Sárospatak 1989. december 28-tól 1990. január 5-ig 424. sz. Szerencs 1989. december 28-tól 1990. január 5-ig 425. sz. Tokaj 1989. december 21-től 30-ig 426. sz. Szendrő 1989. december 21-től 30-ig . / 427. sz. Abaújszántó 1989. december 21-től 30rig Megrendelőiroda, tüzelőanyag y Ózd, Vörös Hadsereg u. 1989. december 28-tól 30-ig Özd-Farkaslyuk 1989. december 28-tól 30-ig A leltár megkezdése előtt még minden anyag beszerezhető! ÉSZAK-MAGWtORSZÁGI TÜZÉP' Ny. KARÁCSONYI VÁSÁR OTP-HITELRE IS! befektetés, aminek használati értéke is van! Thomson színes televíziók Franciaországból: TF 7352 ISN 72 cm-es TF 7350 ISN 72 cm-es TF 6452 ISN 63 cm-es \\ SUPERPLANAR- BLACKMATRIX antlreflex képcsővel JELLEMZŐI: - többnormás, szindekóder: PAL-SECAM-NTSC; - 2x40 W-os hifi-sztereóhang; - külső hangdoboz- és fejhallgató-csatlakozás: - Infravörös távszabályzó; - kábelcsatornák vételi lehetősége; - 8 lapot memóriában tároló TELETEXT dekóder, beépített akkumulátorral, - mikroprocesszor vezérlés, amely szabályozza az interaktív menüket, közvetlenül hívja, vagy "automatikusan keresi a csatornákat, frekven- ciaszintézeres rendszerben, - 1 db (a TF 7350- nél 2 db) SCART rendszerű audio-video csatlakozó, VIDEÓ, RGB és Y/C jelek fogadására, képmagnókhoz, mikroszámítógépek, videojáték és S-VHS típusú videoberende'zések számára. Kísérlet egy bizottság munkastílusának megváltoztatására Ólom a levegőben Az idegenforgalom helyzetéről