Észak-Magyarország, 1989. november (45. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-18 / 274. szám

1989. november 18., szombat ESZAK-MAGYARORSZAG 15 Csak röviden... LEJÁTSZOTTÁK a ko­rábbról elhalasztott ME- AFC—Mákvölgyi Bányász megyei I. osztályú labdarú­gó bajnoki találkozót. Az összecsapást az egyetemis­ták nyerték meg. MEAEC— Mákvölgyi Bányász 2-0 (0-0). Miskolc, 100 néző. Vezette Pcczc. G.: Kiss (2). SZIMULTÁNT tartott Me­zőkövesden Sax Gyula nem­zetközi nagymester. Az él­sportoló húsz táblán mérte össze tudását ellenfeleivel, akik közül Almási István legyőzte, Tóth László pedig döntetlent ért cl. Meglepetésre készül a DVTK Rangadó Kazincbarcikán A vége felé közeledik az őszi idény a labdarúgás második vonalában. Vasárnap a 14. fordulóra kerül sor, ezt még, egy „játékos nap” követi. A DVTK az újonc Szegedi Dózsához készül, míg Kazincbarcikán alighanem igen szépszámú szur­kolótábor lesz kíváncsi a táblázat éllovasának vendégsze­replésére. A csoport rangadóját megkülönböztetett figyelem övezi, a KVSE—Szeged SC összecsapás sok érdekességet hoz­hat. Palicskó Tibor, a diósgyő­riek vezető edzője érthetően elégedett. Csapata két leg­utóbbi mérkőzését egyaránt megnyerte és lényegesen elő­rerukkolt a táblázaton. — Jól jött a (1 pont, de a mutatott teljesítménynek örültem igazán — jegyezte meg a szakvezető. — Javult a játék, a labdarúgókban nagyobb lett az önbizalom, bátrabbá váltak, azt is meg merik csinálni, amit koráb­ban nem vállaltak. A szakveze'tő .arról is be­számolt, hogy Kaszás és Sza­bó sérültlistán vannak, rá­juk aligha számíthat. Erede- detileg nem akart változtatni az összeállításon. Szabó ki­dőlése miatt azonban kény- szerűségből cserélnie kell. * Kazincbarcikán mindenki a nagy rangadó lázában ég. Varga Zoltán vezető edző­nek azonban gondjai vannak, s igencsak mértéktartóan ítéli meg az esélyeket. — Sztahonra valószínűleg nem számíthatunk — mond­ta. — Középhátvédünk egy hete sérült meg, a téli szü­netben alighanem meg kell műteni. Timári már kijött a kórházból, s rendeződött Ternován ügye is. Utóbbi alighanem leül a kispadra a Szeged SC ellen. — A listavezető egyelőre őrzi veretlenségét... — Igen, s nagyon jó lenne, ha mi állítanánk meg a nagy menetelésében. Erre azért is szükség lenne, hogy ne sza­kadjunk le. Az is elképzelhe­tő, hogy ha a két utolsó őszi mérkőzés rosszul ,.sül el” a számunkra, leesünk a hatodik—hetedik helyre. Tudjuk, hogy a Szeged jó csapat, képzett mestere van, s idegenben sem ijednek meg. Lelkes szurkolóink előtt jó játékkal akarunk ki­rukkolni, így szépen alakul­hatna a hazai idényzárás. Kazincbarcikán Szilágyi. Szegeden Marosvári bírásko­dik a vasárnap délután 1 órakor kezdődő összecsapá­sokon. A forduló további mérkő­zései: S. Síküveggyár— DMTE, Mezőtúr—Baja. D. Kinizsi—Kecskemét. Metri- pönd—Szolnok, Nyíregyháza —Eger SE. BVSC—Szarvas. * Játszanak az NB I-esek is. A párosítás: Bp. Honvéd— Ü. Dózsa, Békéscsaba—Cse­pel. Veszprém—Debrecen, Rába ETO—Videoton. Va­sas—FTC, Haladás—Pécs (szombat). MTK-VM—Váci Izzó, Tatabánya—Siófok (va­sárnap). Meglepő bejelentései Varsóban folytatódott a szocialista országok sportve­zetőinek 38. értekezlete. A második napon felszólalt Ju­an Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizott­ság elnöke, a tanácskozás díszvendége. A hozzászólá­sok között akadt néhány meglepő kijelentéseket tar­talmazó is. A legkeményebb hangon Nyikolaj Ruszak szovjet sportvezető szólt, aki bírálta hazája sportmozgal­mát. „A második világhábo­rú óta a Szovjetunióban va­lóságos sportipar alakult ki, amelynek célja rekordok és érmek termelése volt. S eközben a lakosság egészsé­gével nem törődtek”. A csehszlovák küldött bírálta a szocialista országok kö­zötti eddigi sportegyüttmű­ködés színvonalát, ugyanis több kidolgozott terv nem valósult meg. Sajnálattal ál­lapította meg, hogy a szo­cialista táborban egyre ke­vesebb az ieazán színvona­las esemény, s ez a közön­ség elvesztéséhez vezet. Röplabda KAZINCBARCIKAI VEGYÉSZ —KAPOSVÁRI ÉPÍTŐK 3-0 (10, o, 6). Kazincbarcika. 200 néző. Vezette: Zách. Policsányi. NB I. férfi. Nagy tudásbeli különbség mutatkozott a két csapat kö­zött. A tartalékos vendégek lel­kesek voltak, ám a találkozó így is mindössze 37 percig tar­tott. Jók: Tóth, Pálinkás. Nagy- Pál. A DVTK labdarúgó-szak­osztálya értesíti az érdekel­teket. hogy a Szegedi Dózsa elleni labdarúgó-mérkőzés­re szervezett autóbuszos ki­rándulás elmarad. A befize­tett részvételi díjakat hét­főtől a diósgyőri stadionban visszafizetik. Régiek között a pádon ... Jobbról a második Czirják Éva, aki ezután Leninvárosban oktatja a fiatalokat az asztaliteniszezés alapjainak elsajátítására. A leninvárosi teremben javában tart az edzés. Pat­tog a kaucsuklabda, zajlik az élet. Aki ismerős a sportág berkeiben, jól tudja: az Olefin SC korábban csak férfi asztalitenisz-szakosztályt működtetett. Mos­tanság nem új csoportok, kollektívák létrehozása a jellemző, kérdezem is Csoltai Lajos elnököt, miért vál­lalkoztak a női szakág életre hívására? — Szeretném, ha senki nem értené félre, de tény, hogy az egyesület anyagi helyzete megnyugtató. Pal- rónusként a Tiszai Vegyi Kombinát vezetése bizto­sítja a működésünkhöz szükséges eszközöket. A felub egy osztályt képez, termelőegységként szá­molnak velünk. Felismer­tük, hogy a nők részére kevés sportolási lehetősé­get kínáltunk a múltban, az asztaliteniszezéssel szí­nesíteni akartuk a palettát. Dicséretes a kezdemé­nyezés, ebben a sportágban viszont évekre van szük­ség. hogy mutatkozzanak az eredmények. Persze, ha belekezdtek, bizonyára lesz türelmük is végigmenni az úton. Ismerős arc dirigál, fi­gyel, javítja a mozdulato­kat. Czirják Éva korábban Miskolcon edzősködött, a Borsodi Építők Volánnál oktatta az utánpólást. A nagyvárost, a megszokott környezetet, cserélte fel Lenin városra. — Hogy érzi magát? — Köszönöm, jól. Lát­hatja, van mit csinálnom. — A nulláról kellett in­dulnia. hiszen a teremben a múltban csak a fér fi vo­nal képviselői gyakoroltak. Hogyan látott munkához? — Az egyesület vezetői­vel körbejártam a helyi is­kolákat, beszéltem a gyere­keknek a sportágról és kö­zöltem velük, hogy aki ked­vet. tehetséget érez magá­ban, jöjjön el és próbálja meg. Nos, hamarosan tele lett a terem. Nincs üres­járat, igyekszünk maximá­lisan kihasználni minden percet. — Milyen tanácsokkal bocsátotta útra a sportkör vezetése? — Annyit mondtak, szer­vezzem meg a leányok ré­szére a munkát, nyugodtan dolgozhatok, nem lebeg a fejem felett pallos. — Segítik is? — Igen. többször bejön­nek. szétnéznek, érdeklőd­nek, mire van szükségünk. Hamarosan kapunk példá­ul egy. adogatógépet, ami fontos eszköz, a jobbaknak, az ügyesebbeknek gyorsít­hatja a fejlődését. De rám is figyeltek. Eleinte min­dennap hazamentem a szü­léimhez Miskolcra, de ez eléggé fárasztó volt. Bizto­sítottak a számomra egy szobát, így most már csak a hétvégeken megyek ha­za. — önt szerették a gye­rekek a Népkertben. Nem sajnálta otthagyni őket? — Annyira kedveltek, hogy négyen jelenleg is ki­járnak Leninvárosba gya­korolni. Nem tagadom, fájl a szívem, amikor utoljára tartottam edzést a Vigadó épületében. Mégis el kellett jönnöm. — De hiszen a Hejőcsa- ba átvette a szakosztályt, s a jelek szerint összeha­sonlíthatatlanul jobb körül­mények közé kerültek! — Nem is anyagi okok játszottak közre távozá­somban. — Elárulná? — Nézze, egy edző azért munkálkodik, hogy ered­ményt produkáljon. Han­gulatát, hozzáállását, ke­délyállapotát befolyásoló tényező, ha ez a kísérlete eleve reménytelen. Ha azon­nal kiveszik a kezei közül azokat, akikben felcsillan valami. A vetést aratás kö­veti. Nos. Miskolcon ez az alapigazság cáfolódolt. megcsömörlöttem, elég volt. Hadd ne mondjak erről többet... — Akkor arra feleljen, mennyi időre szerződött az Olefin SC-hez? — A jövő év végéig. Vannak terveim, tovább akarom népszerűsíteni a sportágat. Decemberben városi versenyt szeretnék rendezni Mikulás Kupa néven, de az elnevezés egyáltalán nem fontos. El­kezdtem valamit, és töret­len hittel, saját erőmben, felkészültségemben és má­sok segítségében bízva — végig akarok menni az úton. (doros) Átalakítás, önállósodás, versenyhelyzet A Magyarországon zajló átalakítási folyamattal összhangban, a sportélet­ben is egymást követik a változtatások. Nyugodtan írhatom: a reform szele „megcsapta” a testkultúra valamennyi területét, önállósodnak a szakszövetsé­gek, a kapitányok pályázat útján nyerik el kinevezésüket, a szakigazgatási szer­vek nem bábáskodnak az egyesületek fölött, megszűntek az átfedések a sport- hivatal és az olimpiai bizottság között, egyre több egyesületi szakosztályveze­tés kap teljhatalmat, és akár tovább sorolhatnám. Demokratizálódás ez a ja­vából, szakítás a régi struktúrával, mechanizmussal, amely nem az idén, mégcsak nem is tavaly, hanem már több esztendővel ezelőtt megbukott. A legizgalmasabbnak a szakszövetsé­gi választásokat tartom. Ezek — leg­alábbis országos szinten'— látványosak, a sajtó segítségével a nyilvánosság be­vonásával folynak. Hetekkel a voksolá­sok előtt bemutatkoznak a tisztségekre kandidálok, ismertetik elképzeléseiket, programjaikat, szimpatizánsokat keres­nek, kisebbfajta kampányt folytatnak. Biztos vagyok benne, hogy ezt kellő komolysággal és élvezettel teszik. Egy­mással csatáznak, a szavazók kegyeiért harcolnak, versenyeznek, és ez a bizo­nyos versenyhelyzet rostálja ki a ke­vésbé rátermetteket, felkészülteket. Hogy volt ez nem is olyan régen? Az államtitkár, a mindenkori sporthiva­tal első embere és munkatársai válogat­tak a „piacon”. Akit kinéztek és vál­lalta, megbízták, önállóságot persze, nem adtak, miért is adtak volna? Hi­szen ha így tesznek, kicsúszik a ke­zükből a hatalom és mindent akartak, csak ezt nem. A hatáskör nélküli szö­vetségi vezetők — megkockáztatom: egyikük-másikuk a sógorság-komaság elve és gyakorlata alapján nyerte el be­osztását — aztán nem is tudtak mit kezdeni önmagukkal és sportágukkal. Terveiket, elképzeléseiket — legalább­is a lényegeseket — jóvá kellett ha­gyatniuk, és ugyancsak tűrniük kellett feljebbvalóiknak, akik ki is használták az alá-fölérendeltség minden előnyét. Ha nem engedelmeskedtek, ha saját út­jukat járták, előbb-utóbb ütköztek és természetesen a rövidebbet húzták, ön­ként távoztak, vagy lemondatták őket — egyre megy. Szóval megbuktak. Kicsiben így volt ez az alacsonyabb szinteken, például a megyékben, váro­sokban. A testnevelési és sporthivata­lok, az ifjúsági és sportosztályok irá­nyítói szemelték ki és bízták meg a szakszövetségi funkcionáriusokat. Őket aztán az országos vezetők saját, meg­hosszabbított karjaiknak tekintették, ha kellett beszámoltattak, ha pedig a hely­zet úgy kívánta, utasítottak. Bármikor így cselekedhettek a kinevező szakigaz­gatási szervek is, az már más kérdés, hogy éltek-e ezzel, vagy sem. Minden­esetre, ha akarták, éreztették, hogy ki az úr a házban. Szóval a múltban így mentek a dol­gok. Mára azonban gyökeres fordulat következett be. A szakszövetségek ve­zetőit az egyesületek, a szakosztályok, a sportolók választják. Lezajlott már egy-két izgalmas tisztújító küldöttköz­gyűlés. Az elnöki posztokat szinte ki­vétel nélkül sikeres emberek, a gazda­sági életben már bizonyított vezérigaz­gatók, igazgatók, minisztériumi vezetők pályázták meg és nyerték el. Több esetben szinte harcoltak értük, küldött­ségeket menesztettek hozzájuk, bennük látva a megváltót. Az sem baj, ha nem értenek a sportág ügyes-bajos dolgai­hoz, ha nincs a hátuk mögött sport­szakmái múlt, a napi ügyintézés úgyis az apparatus feladata, arra hivatott a főtitkár és kollégái. Az elnököktől me­nedzselést és pénzt varnak, lehetőleg minél többet, mert csökken az állami támogatás, bedugultak azok a csator­nák, amelyeken eddig zavartalanul csordogáltak a milliók, a százezrek. A gazdasági élet csodadoktorai „szűzbe- szédeikben” ígéretet is lesznek szere­tett sportágaik szolgálatára, ha talpra­állították lerobbant cégüket, ha életet leheltek a tönk szélére jutott üzemeik­be, miért ne tehetnék ugyanezt társa­dalmi funkciójukban, a szakszövetsé­gek élén. Hogy végül beválik-e számí­tásuk, vagy sem, esztendők múlva ki­derül. Példa már akad. Ilyen is, olyan is. Többször leírtam már: a (ki)válasz­tók felelőssége nagy. Az automatikus, egyhangú „igen” korszaka végérvénye­sen lejárt. Egyenesen kötelező a jelöl­tek „szondázása”, rátermettségének, al­kalmasságának, szalonképességének vizsgálata. Ha az egyesületek, szakosz­tályok, sportolók, aktívák rosszul dön­tenek, annak saját maguk isszák majd meg a levét. Nincs többé felfelé muto­gatás, hogy „idetették a nyakunkra”, hogy „ránk erőszakolták”. Ezt már nem teszik sem Budapesten, sem Mis­kolcon. Évtizedek óta önállóságra vágy­tak a szövetségek, végre meg is kap­ták, hát éljenek vele. Ha pedig rosz- szul kormányoznak, visszahívásukat ugyanazok kezdeményezhetik, akik je­lölték őket. A régi típusú, a mai for­dulatszámra felpörögni nem képes sportvezetők éppúgy kikopnak, mint a kiskirályok, a kiterjedt kapcsolatokkal nem rendelkezők, a pénzcsináláshoz, a szponzorok előteremtéséhez nem értők. Más volt a „módi” évekkel, évtizedek­kel ezelőtt és megint más napjainkban, hogy a holnapról ne is beszéljek. A sportnyelven szólva „csereként be­állt fiúknak" attól nem kell félniük, hogy magukra maradnak. Az államtól a szövetségek dologi kiadásaikra meg­kapják mindazt, amit eddig. A pluszo­kat viszont senki nem fogja helyet­tük előteremteni. Sem a gazdasági, sem a szakmai vonalon. Kolodzey Tamás Pillanatok a miskolci műjégpályáról Mák József felvételei Czirják Éva Leninvárosban „Éj úton indultam el..."

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents