Észak-Magyarország, 1989. szeptember (45. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-08 / 212. szám
ESZAK-MAGYARORSZAG 4 1989. szeptember 8., péntek Q II. Ramszesz egyiptomi fáraó öntözésügyi minisMeré- nek szarkofágját, a világ egyik legrégibb, köböl készült műtárgyát 1989. június 2-án állították ki a saqarrai lépcsős piramis (a háttérben) közelében. A 3300 éves kö- építményt, amely valójában egy fedeles koporsó, nemrég találták meg a régészek sok más értékes lelettel együtt. Hogyan veszekedjünk konstruktívan Jó lenne tudni.. Jó lenne tudni és szeretné is tudni a megyei tanács oktatással foglal kozó részlege, hogy a tavasszal pályakezdőknek meghirdetett állások közül mennyit ((üthettek be. Hol található hiány, milyen szakosokból kellene ide vagy oda újonnan jelentkezőket irányítani. Ám erről egyelőre u legcsekélyebb tájékozódásuk sincsen. Ugyanis hatályon kívül helyezték azt a 14 (Hind rendeletet, amely előírta, hogy a megyei tanács illetékeseit tájékoztatni kell a tanév megkezdése előtt a betöltött munkahelyekről. Miután ez. a tájékoztatási kötelezettség elmaradt, illetve megszűnt, így a „felsőbb i i^í nyitó szerv" (hogy szép magyar bürokratikus kifejezéssel éljünk) az oly sókat emlegetett információ hiányában azt is mondhatnánk, hogy „tudatlanul" áll. Ha valaki utólag jelentkezik, nem is tudják hová irányítsák. Azt még csak tudják a •megyei tanácson hogy például óvodai pedagógus részére 35 az általános iskola alsó tagozatába 74 ugyanoda a felső tagozatba több, mint 200, míg a középiskolákba 125 állást hirdettek meg de, hogy ezekre hányán jelentkeztek, mennyit töltöttek be, azt már nem jelentették. így nem is tudják. Mindez az alkalmazó helyi intézmény „titka” marad. Van ugyan olyan „folyosói értesülés” hogy októberben majd lesz valamilyen „összevont statisztika", amelyben ez a rubrika is szerepel — ámde akkor már két hónapja tanítanak. . . Szép dolog,, hogy a bürokrácia csökkentése címszó alatt csökkentik a fölösleges statisztikát is. Ámde milyen bölcsesség az, amely az intézkedésekhez szükséges, kellő időben adott információt szünteti meg? A minden áron történő „újítás" szükségszerűségéről el lehet gondolkodni. (k. 1.) Ismerd meg önmagadal — olvasható a delphoi jósda felirata. — Tudni fogod sorsodat! Mert a sorsod te vagy. Nem külső erők' uralkodnak rajiad, az istenek bennea vannak és jellemed, személyiséged alakítja, formálja jövödet . . . Azon országokban, aho, már kialakult valamifajta pszichológiai alapkultúra, régebb' n ismerik és alkalmazzák a csoporttechnikát. Nálunk ez idáig nincs igazi múltja a dolognak, ám azért voltak ilyen családsegítő jellegű próbálkozások, elsősorban egyházi keretek között. Most a Közművelődési és Módszertani Közoont kezdeményez ilyesmit. Hrotké Lászlóval, az egyik szervezővel beszélgettünk. Mint elmondta: — Talán azért lehet nehéz az indulás, mert aki nem vett részt ilyen csoportban annak nem könnyű elképzelni, milyen is az valójában. Igazából az adhatja á lényegét, hogy összeadódik a résztvevők tapasztalata, és így több élményszinten átélt probléma válik könnyebben, biztonságosabban íel- dolgozhatóvá. Hangsúlyozni szeretném, hogy ez az egész nem terápiás jellegű. Ide a gondokkal, gubancokkal teli hétköznapi embert várjuk — mindannyian ilyenek vagyunk — s azt szeretnénk (pszichológus segítségével) megtanítani, hogyan lehet ezeket a problémákat másképp, mélyebben látni, s könnyebben megtalálni a megoldást. Azonkívül meg kell hogy ismerje önmagát, az ember, s rájöjjön: nem lehet (szabad) megítélni a másikat. Mert valahol ez lenne a boldog földi lét alapja . . . Az első időkben három tanfolyam indulna. (Szeptember 26-ig lehet jelentkezni a Közművelődési és Módszertani Központban — Miskolc. Széchenyi u. 35.). Párképző, (házastársak önsegítő csoportja), családóvó kurzus házaspároknak (a házassági konfliktusok természetrajzáról, avagy hogyan veszekedjünk konstruktívan), a harmadik pedig az elváltak önsegítő csoportja lenne. (dk) Map-, közép- és felsőfoké állami nyelvvizsgák Miskolcon Az Állami Nyelvvizsga Bizottság ezúton tájékoztatja az érdeklődőket, hogy 191)9. november hónapban állami nyelvvizsgák lesznek a Nehézipari Műszaki Egye tem Nyelvi Intézetében (Miskolc — Egyetemváros 3515 Állam- és Jogtudományi épületszárny). ' Avl írásbeli vizsgákra 19B9. november 2-án és 3-án kerül sor. A szóbeli vizsgák időpontjáról levélben kapnak értesítést a jelentkezők. A'/. állami nyelvvizsga mindhárom fokozatára (alap-, közép- és felsőfok) angol, francia, német és orosz nyelvből iskolai végzettségre való tekintet nélkül az előírt nyomtatványon 14 éves kortól lehet jelentkezni. Egy vizsgaidőJeles napok „Ai olyan napot, mefybei évszázadok óta állandósult hiedelem vagy szokás fűződik, jeles napnak nevezik.” Kis(boldog)asszony napja szakban csak egy nyelvből lehet vizsgára jelentkezni. Csupán azoknak a jelentkezőknek biztosíthatjuk a vizsgára bocsátását, akiknek a szabályosan kitöltött jelentkezési lapja postán 1989. szeptember 30-ig beérkezik az NME Nyelvi Intézetébe. Kizárólag postán feladott jelentkezési lapokat fogadhatunk el. Felhívjuk az érdeklődők szíves figyelmét, hogy alapfokú vizsgára 300 Ft-ot, középfokúra 650 Ft-ot, felsőfokúra szintén 650 Ft-ot kell csekken befizetni. Vonzáskörzetünk Borsod-Abaúj-Zemplén, továbbá Heves és Nógrád megye. Jelentkezési lapok és n vizsgadíj befizetésére csekkek hétfőtől szombatig a Nehézipari Műszaki Egyetem főépületének portáján (telefonszám: 65-111, 18-00 mellék, 8-tól, 19 óráig) 1989. szeptember 11-től kaphatók. Állami Nyelvvizsga Bizottság Fügefám alól PROKOP PÉTER KÖNYVE A keresztény vallás szerint szeptember 8-a, Szűz Mária születésének emléknapja, Kisasszony, vagy régiesebb változatban Kisbol- dogasszony napja. E napon, illetve e nappal kapcsolatban a magyar hagyományvilágban számos népszokás, megfigyelés, hiedelem alakul! ki. Már pogány őseink őszkezdő napként tartották nyilván szeptember 8-át. Fecskehajtó Kisasszonynak is nevezték, ugyanis megfigyelések szerint e naptól kezdve indulnak vándorútra a fecskék és az egyéb költöző madarak. Sok helyen a dióverés kezdőnapja szeptember 8-a. A dióverés kapcsán keletkezett napjainkban az a humoros anekdota, mely szerint Miskolc környékén a diót már nem szükséges hosszú póznákkal, fáradságos módon leverni, akad ennél könnyebb, egyszerűbb módszer is. Csupán egy üveg, Miskolc környéki kiskertekben termett bor, az úgynevezett lyukói rettenetes szükségeltetik hozzá. Ha ugyanis ezzel körbeöntözzük a diófa tövét, a fa úgy megrázkódik a savanyú bortól, hogy az összes dió nyomban lepereg róla ... A bort egyébként azért is hoztam szóba, mert napjaink hagyománya az is. hogy Kisasszony napja táján kezdődik megyénkben a szüret, a bükkaljai borvidéken, Szo- molyán, Bogácson, Cserépfaluban. Ugyanis az itt termesztett szőlőből zömében, pezsgő készül, s a szakemberektől tudom, a jó pezsgő feltétele a megfelelő savtar- talmú szőlő. Az idei szüretet nevezett helyeken például holnap kezdik meg. Régi legendák úgy tartják, Kisasszony napja hajnalán angyalok zengnek a mennyekben, s e napon kel fel legszebben a Nap. Ahogy a kövesdi matyók mondják: „táncolva, játszadozva, örül Mária születésének.” Sokan ezért virrasztva, kint a szabadban, dombtetőn várták a szeptember 8-i napfelkeltét. Főleg a Dunántúlon terjedt el az a szokás, hogy a vetőmagot Kisasszony napjára virradó éjszaka, vagy korahajnalban kitették a harmatra, mondván, az Úristen így megszenteli. Állítólag az ilyen búza nem üszkösödött meg, és bőven termett. Az e napon nevük napját ünneplő Máriákkal kapcsolatosan csak annyit: nevük héber eredetű, ahol Mirjam alakban él. s ez a név módosult a görög és a latin bibliafordításokban Máriává. „Névmagyarázők” szerint. jelentése megfejthetetlen. Értelmezték úrnőnek, szépségesnek, reménységnek, Isten kegyeltjének, mások -a héber Mira, keserű szóval hozzák összefüggés-, be. Hogy így van-e, vagy sem, nem tudom, mindenesetre Kosztolányi Dezső például másképp vélekedett: „az édesség, a íönség. Mária lágy, mint a hattyú tolla ...” Kívánunk hát minden Máriának, aki ma tartja névnapját, boldog névnapot, a dióverőknek fáradságos munkát (mert az azt jelenti, bőséges a termés), a szőlősgazdáknak jobb minőséget a „lyukói rettenetestől”, a fecskéknek meg jó utat, s viszontlátást. Mindannyiunknak pedig — nemcsak Kisasszony napján táncolva — nevetve kelő, jó napokat. Ránkféme már. (hajdú i.) Prokop Péter neve mostanában gyakran bukkan fel a hazai sajtóban. A 70 éves pap- fcstöművész műveiből számos kiállítás nyílt a közelmúltban, mind Magyarországon, mind a szomszédos osztrák területen, Burgenlandban. A Rómában élő, nagy nemzetközi elismerést maga mögött tudó művészt a magyar művelődési miniszter a közelmúltban a Pro Cultura Hungarica kitüntetésben részesítette. A kitüntetést ünnepélyes keretek között adák át Budapesten. Legutóbb szeptember 5-én nyílt kiállítása a Budapesti Művészetbarátok Egyesülete szervezésében Szombathelyen. Prokop Péter azonban nemcsak kiváló festőművész, hanem gondolatait remekmívű Írásokban is közreadja, s így jelent meg a napokban — ugyancsak a Budapesti Művészetbarátok Egyesületének kiadásában — a Fügefám alól cimü kötete, amelyben 500 oldalon olyan életigazságokat és emberi gyarlóságokat olvashatunk, amelyekből magunkra, vagy szűkebb baráti körünk cgyikére-másiká- ra ismerhetünk. A szerzőnek egyébként eddig hat könyve jelent meg Rómában, a Fügefám alól az első Magyarországon kiadott kötete. Prokop Péter egyébként az utóbbi években gyakran tartózkodik itthon, igen sok művét adományozta különböző egyházi és világi intézményeknek. Ezek száma összességében megközelíti a négyezret. Könyvének megjelenésekor is Magyarországon tartózkodott, s Budapesten, a Kossuth Klubban találkozott az érdeklődőkkel és dedikálta kötetét. (bni) MŰSOROK RÁDIÓ KOSSUTH; 8.20: Világablak — 9.00—11.00: Napközben. — 11.05: Hagyományápolók. — 11.38: Ködben. — 12.45: Van új a Nap alatt. — 13.00: A zene is összeköt'. — 14.05: Erről beszéltünk. — M.35: Népszerű ope. rettikettösök. — 15.00: Magyar Írás. — 15.49: Három öreg — Sinka István novellája. — 16.00: Tizenhat óra — Hírmagazin. — 16.15: Hangoló. Zenei magazin gyerekeknek. — 17.00: Orvosi tanácsok. — 17.05: Megy a gőzös — riport. — 17.30—17.47: A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság nemzeti ünnepén. — 17.30: Aranysugarú ősz. — 17.45' Országok, tájak népzenéje. KNDK. — 17.52: Filmzene. — 18.05: Láttuk, hallottuk, olvastuk az irodalomról. — 18.20: Levelekre, röviden. — 19.15: Sport- világ. — 19.40: Bartók . Béla— Keszller Lőrinc: Magyar parasztdalok. — 19.50: Gong. — 20.00: Tudósok a közéletben. — 20.30: „Szállj régi dallam”, — 21.00: Kilátó. — 21.45: „Hajszál- gyökerek”. — 22.30: Bagoly. Éjszakai érdekes magazin. PETŐFI: 8.05: Rivaldafényben: magyar előadóik. — 9.05: „ . . . legyen valami emberszabású. Születésnapi' beszélgetés Abody Bélával. — 10.05: Sweet Charity. — 10.55: Kertbarátok műsora. — 11.05: „Ű. ó, ó, Nagymami”. Nagymamák, nagyapák, unokák műsora. — 11.30: Balaton, rádió. — 12.10: Népi muzsika. — 13.05: PophulLám. — 14.00—16.55: Péntektől péntekig. — 17.05: Kö- lyökrádió. — 17.30: ötödik sebesség. — 18.30: Pop-regiszter. — 19.05: Garázs. — 19.35: Reggeli csúcs- — esti lista. — 21.03: Újdonságainkból. — 21.30: Cigányfélóra. — 22.00: Archívumunkból. — 22.20: Meseautóban. Régi idők filmdalai. — 23.20: Hová tűnt a sok virág 7 . . . BARTÓK: 9.08: Bemutatjuk új kórusfelvételeinket. — 9.50: Magyar zeneszerzők. — 10.30: Zengjen a muzsika! — lX.00: Zenekari muzsika. — 12.05: Otelló. — 13.00: Hallgassuk újra! — 13.59: Zenekari muzsika. — 15.15: Hauser Adrienne Chopin zongora- hangversenye. 16.05:. Tolnai Lajos: Sötét világ. — 16.15: Wagner: Rienzi. — 20.05: Oj Kompakt-lemezeinkből. — 21.17: Valaki tenyerében. — 22.47: Zámbú István vezényel. — 23.18: Kódexek zenéje. MISKOLCI STÚDIÓ a 268 m közép-, valamint a 66,8 és 71,2 MHz URH adókon 5.55: Tartalomismertetés, hi« rek. időjárás, útinform. — 6.00: Krónika (Kossuth). — 6.15: Információk. — 6.20: Eszak-ma- gyarországi krónika. — 0.30: Hírek, lapszemle (Kossuth). — 6.45: Tükörkép szolgáltatásokról. — 7.00: Krónika (Kossuth) — 7.35: Szóvá tették, megkérdeztük. — 7.45: Az orvos válaszol. — Reklám. Szerkesztő: Mács Ildikó. TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR: 0.00: Képújság. - 9.05: Tévétoma. — 9.10: Micsoda emberek, ötletes házak. NSZK rövidfilm. — 9.35: Egy óra múlva itt vagyok. Tévé- filmsorozat. — 10.45: Képújság. — 16.55: Hírek. — 17.00: Péntek délután. — 17.00: Évgyűrűk. Nyugdíjasok műsora. — 17.30: Téka. Közhasznú információk. — 17.40: Riportfilm. — 17.55: Reklám. — 18.00: Ablak. — 19.05: Reklám. — ío.io: Esti mese. — 19.20: Reklám. — 19.30: Híradó. — 20.00: Reklám. — 20.05: Az utolsó szó jogán. Magyar dokumentumfilm. — 22.35: Reklám. — 22.40: Erzsébel-díj. Előzetes. — 22.45: Két férfi, egy eset. NSZK bűnügyi tévéfil'mso- rozat. — 23.45: Híradó 3. 2. MŰSOR: Tv2. Kudlik Júliával és Rózsa Péterrel. — 17.00: Képújság. — 17.15: Tv2. Benne: reklám, riportok, időjárás, zene. — 17.45: Kérdezz! Felelek. Vetélkedő. — 18.00: Telesport. — 18.25: Gyerekeknek! — 18.47: Tv2. — 19.00: Megkésett gyilkosság. Csehszlovák bűnügyi tévéfilm. — 19.57: Tv2. Benne: Autó 2. — Tv2. közlekedési magazinja. — 20.45: Ki viszi ál a szerelmet? ( 2. rész: Ha nő a kislány. Dr. Czelzel Endre előadása. — 21.00: Híradó 2. — 21.20: Tv2. — 21.30: Atlétikai Világkupa. Közvetítés Barcelonából felvételről. — 23.00 : Napzárta. TELEVÍZIÓS MŰHOLDAK ADASAI SKY: 6.30: Üzleti hírek. — 7.00: DJ Kát Show. — 9.30: Panel Pót Pourri. — 11.00: Sulli- vanók. — H.30: Sky-krónika. — 12.30: Gond-fórum. — 13.00: Egy másik világ. — 13.55: Közkórház. — 14.50: Változó világ. — 15.45: Szeretni. — 16.15: Fiatal orvosok. — 17.00: Visszaszámlálás. — 18.00: Eurosport. SUPER: 7.00: Hírek. — 7.05: Időjárás. — 7.09: Üzleti hírek, — 7.30: Hírek, időjárás. — 7.39: Üzleti hírek. — 8.00: Időjárás. — 8.02: Egyveleg. — 15.30: Ofi the Wall. — 16.30: On the Air. — 18.30: The Global Chart Show. — 19.30: The Lloyd Bridges Show. — 20.00: Turistamagazin. — 20.25: Hollywood belülről. — 20.50: Transmission. — 21.50: Világhíradó. — 22.00: Chart Attack. — 23.00: Koncert- különlegességek. — 24.00: Hírek, időjárás, majd egyveleg. SAT1.: 6.00: Jó reggelt a SATl-gycl! — 9.00: Hírek, időjárás. — 9.05: TéV'ébolt. — 9.30: Tenisz. — 11.00: Hírek. — 11.05: Fekete-erdei utazás szerelmi bánatból. Német film. — 13.00: Tévétőzsde. — 14.00: Horoszkóp, műsorelőzetes. — 14.05: Közkórház. — 14.50: Pénzügyi ötletek. — 15.00: Tenisz. — 16.10: Tévébolt. — 16.35: Hfrek. időjárás. — 16.45: Tenisz. — 18.45: Híradó. — 19.00: Szerencsekerék. — 19.30: Egy Duke ritkán jár egyedül. — 20.25: Időjárás. — 20.30: Fantáziasziget. Film. — 21.25: Hírek, sport, időjárás. — 21.30: Tenisz, műsorelözetes. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR: 9.25: Zenés műsor gyerekeknek. — 9.50: Angol tévéfilmsorozat. — 10.40: Kék fény. — 11.20: Egy család története. — 15.40: Dokumentum- filmek. — 17.10: A dalok mennek a világba. Zenés műsor. — 18.20: Mezőgazdasági magazin. — 19.00: Esti mese. — 19.30: Híradó. — 20.00: Kanadai természetfilmsorozat. — 20.25: A távoli hegyek csúcsai. Angol tévéfilmsorozat. — 21.20: Dokumentumfilm. — 21.30: Vetélkedő. — 22.10: Találkozás Ladka Kozderkovával. — 22.55: A lánc. Cseh film. MOZI BEKE: Végzetes vonzerő. Mb. szí. amerikai film. Kiemelt l. helyár! Kezdés: nlO és f 12 órakor. — Hajlakk. Szí. zenés amerikai film. Kiemelt 1. helyár! Kezdés: f3 órakor. — Robotzsaru. Mb. szí. amerikai fantasztikus film. 16 év! Kiemelt 3. helyár! Kezdés: f5. 17 és Í9 órakor. — BÉKE KAMARA: Fellini—Róma. Szi. olasz dráma. 16 év! Kezdés: de. 9 és H órakor. — Rembetikó. Szí. zenés görög film. 14 év! Kezdés: 2 és 4 órakor. — Tanmesék a szexről. Szt. magyar film. 16 év! Kiemelt 1. helyár! Kezdés: 6 és 8 órakor. — KOSSUTH: Robotzsaru. Mb. szt. amerikai fantasztikus film. 16 év! Kiemelt 3. helyár! Kezdés: 9, 11, 5 és 7 órakor. — Chatran kalandjai. Szí. japán film. Kezdés: f3 órakor. — Végzetes vonzerő. Mb. szí. amerikai film. Kiemelt 1. helyür! Kezdés: este 9 órakor. — HEVESY: Rock Rióban. Szí. zenés brazil film. 16 év! Egységes helyár: 20 Ft! Kezdés: f9 és . fii órakor. — Egymásra nézve. Szí. magyar társadalmi dráma. 18 év! Kezdés: fi órakor. — Becs 1938. Szí. osztrák film. Felemelt helyár! Kezdés: f5 órakor. — Michael Jackson (Moonwafker). Szí. aenés amerikai film. Kiemelt 3. helyár! Kezdés: f7 órakor. — Rock Rióban. Szí. zenés brazil film. 16 év! Felemeli helyár! Kezdés: f3 és f9 órakor. — TÁNCSICS: Vasmadarak. Mb. szi. amerikai film. Kiemelt 1. helyár! Kezdés: f5 és f7 órakor. — TÁNCSICS KAMARA: Ludas Matyi. Szi. magyar rajzfilm. Kezdés: f3 órakor. — Hóbortos népség II. Szí. botswanai vígjáték. Felemelt helyár! Kezdés: f5 és f7 órakor. — TÁNCSICS VIDEO: Tengerészakadémia. Mb. szí. spanyol kalandfilm. Kezdés: Í3, f5 és f7 órakor. — FÄKLYA: Vérbeli bajsza. Szí. amerikai sci-fi. Kiemelt 2. helyár! Kezdés: 5 és 7 órakor. — FÁKLYA KAMARA: Videoműsor Barco kivetítővel: Santungi banditák. Szí. hongkongi akciófilm. Kiemelt videohelyár! Kezdés: f3, f5 és f7 órakor. — TAPOLCA. ADY: A negyedik hatalom. Mb. szí. francia film. 14 év! Felemelt helyár! Kezdés: 4 és 6 órakor. — PANORAMA AUTÓSMOZI: Willow. Szí. amerikai film. Belépődíj személyen-, ként: 60 Ft! Kezdés: este 8 órakor. — KAZINCBARCIKA. BEKE: A Bewerly Hills-i zsaru II. Mb. szí. amerikai krimi. 14 év! Kiemelt 2. helyár! Kezdés: 4 és 6 órakor. — LENIN VAROS, DERKOVITS: Videoműsor Barco kivetítővel: H-bomba. Szí. feliratos hongkongi—thaiföldi kalandfilm. Kiemelt videohelyár! Kezdés: f6 és f8 órakor. — SÁROSPATAK, RÁKÓCZI: A légy. Szí. amerikai sci-fi. 16 év! Kiemelt 2. helyár! Kezdés: Í5 ős Í7 órakor. — MEZŐKÖVESD, PETŐFI: A medve. Mb. szi. francia film. Kezdés: 6 és 8 órakor. — SATORALJAÜJHELY. BEKE: A Saolin templom szent köntöse. Szi. kínai—hongkongi kalandfilm. Felemelt helyár! Kezdés: 5 és 7 órakor. — ÓZD, ADY: A magányos farkas. Mb. szí. amerikai film. Kiemelt 3. helyár! Kezdés: f6 órakor. — SZERENCS, RÁKÓCZI: A legényanya. Magyar film. Kezdés: 8 órakor. — SZIKSZÓ: Az istenek fegyverzete. Szí. hongkongi kalandfilm. 14 öv! Kiemelt 2. helyár! Kezdés: 6 órakor. — EDELÉNY, MÁJUS 1.: A cápa bosszúja. Mb. szi. amerikai horrorfilm. 14 év! Kiemelt 2. helyár! Kezdés: f6 órakor. — ENCS, VÖRÖS CSILLAG: Rendőrsztori. Szí. hongkongi film. 14 év! Kiemeli 2. helyár! Kezdést 6 órakor. — TOKAJ, PETŐFI: Amerikába jöttem. Mb. szí. amerikai vígjáték. 14 év! Kiemelt 2. helyár! Kezdés: 6 órakor.