Észak-Magyarország, 1989. szeptember (45. évfolyam, 206-231. szám)
1989-09-05 / 209. szám
Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei lapja Amiről egész Újhely beszél „Valóban politikus pártot akarnak Kirakatban az építőipar Az építőipar mindcmnyiunk szeme előtt végzi a tevékenységét, s mint kirakat tárul elénk a kivitelezők munkája. Az emberek érthetően nem fukarkodnak a jelzőkkel, amikor egy-egy félresikerült létesítménnyel, szembeötlő hiányossággal találkoznak. Nagyon sokszor bizony jogos az elmarasztalás a felelőtlen munka miatt. Csak éppen nem minden esetben azoknak címezik a kritikát, akik azt megérdemlik. Sátoraljaújhelyen például évek óta beszédtéma a Rózsa, Rozmaring és Pázsit utcai lakások, valamint a szlovák iskola ügye. S mert a lakosság nem ismeri a körülményeket, hajlamos arra, hogy a hibákért a tanácsot tegye felelőssé. Pedig, ha tudnák, hogy nem a városi tanács vezetői, szakigazgatási szervei tehetnek egy-egy rosszul sikerült beruházásért. Az építőipart egyébként a sajtó (is) régóta ostorozza a rossz minőségű munkáért. Mint az általában lenni szokott, a hibákért egymást okolják építők, gyártók és kivitelezők. — Itt van egyebek között a Rozmaring és a Pázsit utcai lakások helyzete — jegyezte meg Gyarmathy I.,ászló, a városi tanács elnöke. — A háromszor 48 lakás, amióta elkészült, csak gondot okoz lakóknak, tanácsnak egyaránt, hiszen egymást érik a bírósági perek, de nem jutunk ötről a hatra. — A kilencvenhat tanácsi lakástulajdonos és a 48 szövetkezeti lakás birtokosa joggal bosszankodik azon, hogy az otthonok alig készültek el, máris meg kellett erősíteni az épületeket, mert egyébként életveszélybe kerültek volna az itt élő családok — jegyezte meg Szekszárdi József, a városi tanács városfejlesztési osztályának csoportvezetője. —• Ám az érintettek csak azt látják, hogy az épületekkel nincs minden rendben, arról viszont nincs tudomásuk, hogy kinek a hibájából következett be a mai helyzet. — S valóban, kinek a hibájából? — Tengeri kígyóhoz hasonlít az egész ügy, amely évek óta tart a bíróságon — mondta a csoportvezető. Magunk is meggyőződtünk a helyszínen, hogy a szóban forgó lakásokat időközben meg kellett erősíteni, ugyanis statikusan nem feleltek meg az előírásoknak. Dehát végül is, mi vezetett a kialakult helyzethez? — A bíróságon az egyik szakértő azt mondta, hogy a lakások építőanyaga nem felelt meg az előírásoknak, a szabványban rögzített követelményeknek — idézi fel a több éve húzódó vitát, egymásra mutogatást Szabó Andor, a városi tanács lebonyolítási és műszaki ellenőrzési csoportvezetője. — Érdekes módon a téglagyár el is ismerte, hogy az építőanyag vastagságával nincs minden rendben. Az Agro- ber, az épületek tervezője fellebbezéssel élt és a felkért újabb szakértő az előzőtől eltérő véleményt fejtett ki a bíróságon. Vajon, kinek lesz igaza, egyáltalán, mi lesz az épületek további sorsa? Ez most a nagy kérdés, amelyre jó lenne mielőbb választ kapni. Egyelőre a kötélhúzás még tart. Az előző példára nagyon hasonlít a városban létesített szlovák iskola helyzete is. (Folytatás a 2. oldalon) A balesetveszélyes épületet - statikai hiányosság* miatt - számos helyen megerősítették Németh Miklós interjúja a TASZSZ-nak Az MSZMP közelgő kongresszusának el kell fogadnia a párt programját, s minden párttagnak, köztük a reformkörök tagjainak is joguk van kifejteni a programmal kapcsolatos javaslataikat — jelentette ki az MSZMP-reformkörök második országos tanácskozása után a TASZSZ tudósítójának adott nyilatkozatában Németh Miklós, a párt elnökségének tagja, miniszterelnök. — A KB Pozsgay Imre vezette bizottsága a programnyilatkozat kidolgozása során már megkísérelte beépíteni a dokumentumba a különféle javaslatokat. A párttagok többsége azonban csak vitaalapnak tekinti ezt a dokumentumot. Az tehát nem végleges, s ez szintén új momentum a korábbi gyakorlathoz viszonyítva, amikor a Központi Bizottság, vagy más pártszervek által jóváhagyott' dokumentumok szinte „szentírásnak” számítottak. Az MSZMP programnyilatkozata nem ilyen, s ez azt bizonyítja, hogy valóban politikus pártot akarunk, nem pedig végrehajtók bürokratikus pártját, amelyet „felülről” irányítanak, és amelyben a kezdeményezések is „felülről” indulnak ki. — Az MSZMP tavaly májusi pártértekezlete után maga a pártvezetés kezdeményezte a pluralizmust a párton belül és a társadalomban is. A platformok, eszmék, irányzatok sokfélesége csak hasznára lehet a megújulásnak. Ilyen szempontból a reformkörök alulról érkező kezdeményezése mind az ország, mind a párt előtt megmutatta az MSZMP életerejét, azt, hogy a párt képes a megújulásra még az egyelőre fennálló bürokratikus rendszer keretei között is — mondotta Németh Miklós. — Ez nemcsak arra a tízezer kommunistára vonatkozik, akik egyértelműen csatlakoztak az MSZMP valamelyik reformköréhez, hanem azokra a párttagokra is, akik szimpatizálnak a reformkorok tevékenységével és támogatják azt. Ez a mozgalom napjainkban tény, és erősíti az MSZMP megújulásának bázisát. Jó célokat követ, és bízom benne, hogy tevékenységének eredményei pozitívak lesznek. — Az MSZMP-b'en jelenleg igen sokféle erő képviselteti magát. A pártnak meg kell határoznia önmagát, ki kell alakítania álláspontját. Bízom benne, hogy az MSZMP egésze megújul a radikális reformok útján, s lehetővé teszi, hogy mindazok elhagyják sorait, akik a pártmozgalommal kapcsolatos álláspontjukat kialakítva úgy döntenek, hogy ez a program nem felel meg nekik — jelentette ki Németh Miklós. Politikai érdekegyeztető tárgyalások Újabb forduló Majnem egyórás, napirenden kívüli vitával kezdődött meg hétfőn délután a Parlamentben a középszintű háromoldalú politikai érdekegyeztető tárgyalás, amelyen az MSZMP delegációját Pozsgay Imre, az Ellenzéki Kerékasztalét Orbán Viktor, a harmadik oldalét Rabi Béla vezette. Kemény Csaba levezető elnök javasolta, hogy a jószolgálati bizottság vizsgálja meg: miért vonult ki a tárgyalásokról a SZOT. valamint azt is, hogy miért maradt el a kívánatostól a gazdasági kérdésekről folyó tárgyalások üteme. Domokos István, az Ellenzéki Kerékasztal képviselője beszámolt az EKA és a parlamenti bizottsági elnökök múlt heti találkozójáról. Ezen kifejezésre jutott, hogy a képviselők egy része aggályokkal tekint a háromoldalú tárgyalásokra, ezért javasolja, hogy a bizottsági elnökök megfigyelőként vehessenek részt a tárgyalásokon. Pozsgay Imre azt mondta: nem az információhiány a képviselők problémája, hanem az, hogy a döntésekből kirekesztettnek érzik magukat, s ez egy részüket elbizonytalanítja. Egyetértett az EKA javaslatával, mégpedig oly módon, hogy a javaslatot küldjék meg az Országgyűlés elnökének. A harmadik oldal szintén egyetértett az EKA javaslatával, hozzátéve, hogy a parlamenti frakciók vezetői is kapjanak meghívást a háromoldalú tárgyalásokra. Ezt követően Boros Imre felolvasta az EKA nyilatkozatát, amely szerint a Mün- nich Ferenc Társaság felhívásai kétségbe vonják a népakarat választásokon megnyilvánuló jogosságát, amikor a hagyományos bolsevik- szemlélettel hívnak fel a néphatalom és a szocializmus védelmére. Kérte az (Folytatás a 2. oldalon) Szeptemberi napsütésben # A viz: élet, remény és hal. A víz a halál völgye is lehet. Pusztító és önpusztító. A horgász a zsákmányra les, a hajós a jeleket vigyázza, a fürdözö iszapos partot kerül. Szeszélyes volt ez a nyár, s a vizek a hold járását követve is szeszélyesek voltak. A Bodrog néha megbolondult, a Tisza alig virágzott, a kavicsbánya-tavakon szörfösök bolondították a horgászokat. A halfogórekord-lista eddig nem íródott át, bár a nyéki tavakon akasztottak tiz kilogrammnál nagyobb pontyot, Szegilongnál is meséltek derék harcsáról, s a rakacai hírek szerint a körtefánál megtelt a szák ... Vége a nyárnak. Levelek hullanak a vízre, de a pecások még reménykedhetnek. Süllők, csukák érkezése várható. S talán marad még egy kis fény, a hosszú tél előtt. i'i m imiiiium—nii mii mi i mi i iii MBWHI IHllllil 11 III lllHHWMIIIWHi IH i'll—IIB—III Hl ■MiniHMir