Észak-Magyarország, 1989. augusztus (45. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-14 / 190. szám

1989. augusztus 14., hétfő ÉSZAK-MAGYARORSZAG 3 A lipcsei vásártól függenek Á halmaji krétakör A halmaji Aranykalász Tsz lökönyvelőnöje, Surányi Esz­ter meglepő dolgot mond: hazánkban ök gyártanak egye­dül vizfestéket, s a múlt évig szintén egyedül náluk ké­szültek oz iskolákban használatos kréták. S mindez nem egészen 52 ember terméke, okik gyártanak ezen kívül tu­sokat, tintákat, csomagolnak folttisztitó benzint, alkoho­los hígítót és sok hasznos dolgot. lépett vállalkozó által gyár­Falusi vesszőfutás a Bodrog partján %' ...s ' . ^ "s • •'*..... '....• • . .............' ..... a vagy pereskedés az adófizetők pénzéből A valamivel több mint négyezer hektáron, öt falu lalkóit foglalkoztató tsz-ben ikiilenc éve döntöttek a ve­gyi ágazat kialakítása mel­lett. Azért, hogy munkát adjanak a környék asszo­nyainak, s természetesen, hogy nyereségével támogas­sák alaptevékenységüket. Mert itt, a Hennád völgyé­ben lehetetlen megélni csak a mezőgazdaságból. Gyako­riak a belvizes évek; az idén például jócskán. kaptak az árvízből is. — Az elképzelések minket igazoltak — mondja Kádár Lajos termelési elnökhelyet­tes —, az idei évben 33 mil­lió forint termelési értéke lesz az IFV-nek. Maguk között csak így, IFV-nek nevezik az ágaza­tot: írószer-, festék- és ve- gyianyag-ágazat a teljes ne­ve. Két vezetője Tóth Fe­renc és Kiss János részlete­sebben szól a munkájukról. Eszerint legfőbb termékük a már említett iskolai kré­ta, ebből tavaly 306 ezer do­boznyit adtak el. Készítenek fehéret és színesét. Az alap­anyagot, a gipszet az NDK- ból veszik (a rudabányai sajnos, túl kemény), a fes­téshez szükséges adalékok szintén külföldi eredetűek. Vesznek a Vegytaktől és más társvállalatoktól. Ezért is van két ágazatvezető: az egyik ügyeli a termelést, másikuk többnyire festék •után járja az országot. Sze­rencsére, eddig mindig akadt, aki kisegítette őket, ha más-, hogy nem, hát kölcsön for­májában. Fő és szinte egyetlen meg­rendelőjük a Piért.' Az idén is előre jelezték, hogy kér­nek 100 ezer dobozzal a krétából, az év első felében el is vitték majdnem az egészet. Kérdés: mi lesz a többivel? Ment Halma jón úgy vélik, az igény ennél jóval nagyobb, a tavaly be­A magyarországi nyitás kínál­ta üzleti lehetőségek kiaknázá­sára buzdítottak osztrák politi­kusok a vásárral egybekötött gálosi (Gols) népünnepélyt meg­nyitó beszédükben. Helmut Zilk, Bécs polgármes­tere azt hangoztatta, hogy az osztrák—magyar határ megnyi­tása kitűnő nyitány egy ünne­pély és áruvásár számára. Hans sipötz burgenlandi tar­tományi vezető arra szólította fel honfitársait, hogy használ­ják ki a magyarországi új poli­tikai helyzet kínálta lehetősé­geket. Kijelentette, hogy Bur­tott henger alakú kréta nem lehet igazi vetélytárs... Mindenesetre várnak, s igye­keznék új vevőt találni a krétának. És nem csoda, hogy sértve érzik magúikat: a Piért mellett tették le a voksukat, kérésükre fejlesz­tettek is, most pedig cser­benhagyja őket a nagyválla­lat? * Hasonló a gondjuk a 6, il­letve 12 színben készülő gombfestékekkel. Ebből 200 ezret kért a Piért, azt el is vitte — hosszú túlóráikat vállaltaik a rendelés telje­sítése érdekében az asszo­nyok. Most termelnek to­vább, de egyelőre nem tud­ni, érdemes-e? Mert a lip­csei vásáron dől el, milyen új festékeket dobtak piacra az NDK-ibeli gyártóik. Ha jó­kat, tetszetőseket, abból ren­del a kereskedő. Tegyük hozzá: kétszer-háromszor annyiba kerül az import gombfesték, mint a hazai. Szülők mondják, hogy isko­lás gyerekük 2—3 dobozzal elhasznál egy-egy tanévben, s bizony nem mindegy, mi­lyen áron veszik a festéket. A halmajiia'k abban bíznak: így gondolkodnak a Piért- nél is, s valóban csak vá­lasztékbővítésre hoznak be vizfestéket. Kérdésemre, hogy miért olyan csúnyácska a dobozuk, azt a választ .kaptam, hogy a kereskedő ilyet kért. A minőségről nem faggattam őket, kipróbáltam inkább magam. Nos, nem akarok nekik reklámot csi­nálni, de ahhoz képest, hogy milyen egyszerű körülmé­nyek között készítik, megle­pően jók. Ha nem Is oly régi gyerekkoromban ilyet lőhetett volna kaprai, bizony nem kérünk festéket roko­noktól, ismerősöktől Cseh­szlovákiából ... genland mindenekelőtt a gazda­sági fejlődés számára vár új impulzusokat. ,,A magyarorszá­gi nyitásnak köszönhetően Bur­genland új történelmi helyzet előtt áll. Negyvenévi elszigetelt­ség után az ország Közép-Euró- pa középpontjába került. Ez az új realitás bizonytalanságot hoz magával, de lehetőségeket is. s a burgenlandiakon múlik, hogy kihasználják-e ezeket” — mond­ta. Matthias Achs gálosi polgár- mester szerint az idén különö­sen sok látogatót várnak Ma­gyarországról. Különvonatokkal Várják tehát a festékek megrendelését is, de nem tétlenséggel. A szorgos kezű asszonyok a csobádi üzem­ben taiblettázzák, csomagol­ják a gyerekek egyiik ked­venc eszközét, A tsz, illet­ve az ágazat vezetői pedig keresik a vevőt, ha máshogy nem megy, raagyiker, kisker vállalatoknak adnalk a ter­mékből — közvetlenül. És reménykednek, talán nem lesz olyan kitűnő a lipcsei vásár kínálata ... * Több örömük van a tusok, tinták íi'ásonyi gyártóinak. Ugyan ők is érezték már a kereskedelem furcsaságait — volt, hogy az országban hi­ányzott a tus, náluk pedig tele volt vele a raktár. De most szerencsére jó passz- bam vannak, amit előállíta­nak, az el is fogy. Népszerű az Ormingsol nevű hígító, amit tiszta szeszből állítanak elő, s a mind jobban szaporodó sok­szorosító gépek kitűnő tisz­títója. Itt „csak” a szesz beszerzése nehézkes. De a jó 'kapcsolatokkal ezen a gondon ,is úrrá tudtak eddig lenni. Folttisztító benzint a csobádii fes'tékgombüzem mellett „szerelnék ki”, még­pedig : nagy óvatossággal, szabad területen. A fegyel­mezett munka eddig meg­védte a munkásokat a rob­banástól, viszont, tény, hogy a téli termelés a nyílt tér­ben, komoly megpróbáltatás. Megnéztük a két ágazat­vezetővel és az elnökhelyet­tessel a helyszíneket is, a kiskarai zsi kréta üzemben és a csobádi vízfestékgyár.tók- nál jártunk. Nagyon egysze­rű körülmények között — volt istállóban, illetve gép­állomási épületben — dol­goznák az asszonyok és a karbantartást ellátó férfiak Ez egyébként a titkia a nye­reségüknek: nincs flánc, elő­kelő iroda, de ömlik a kis üzemekből a kész termék. A tsz vezetésével együtt re­mélem, nem hiába. Mert hi­szen nem kis dolog: mi bor­sodiak adjuk az összes ha­zai vízfestéket, és majdnem az egész hazai krétameny- ny,iséget az iskolásoknak ... és -autóbuszokkal i500-an jelez­ték jövetelüket, a népünnepél­lyel egybekötött gálosi gazdasá­gi bemutató, amely a legjelen­tősebb észak-burgenlandi keres­kedelmi vásárnak számit, au­gusztus 20-ig tart nyitva. Az idén első ízben magyarok is kiállítanak a szombaton meg­nyílt bécsújhelyi vásáron, a résztvevők kilétéről nem szól a jelentés, közli viszont, hogy az augusztus 20-ig tartó rendez­vény idején egy alkalommal ma­gyar napot tartanak, jüvöre pe­dig külön magyar árubemutatót rendeznek. A bécsújhelyiek idő­ben fel akarnak készülni a bő­vülő magyar piac kiaknázására — írja az APA osztrák hírügy­nökség. Hallgatom a Vasárnapi Újságot a rádióban. A mun­kahelyi vezetők, hivatalos emberek menti is egyedül, hanem köztisztviselőkkel összefogva módszeresem le­hetetlenítik el azokat, akik valamilyen formában bírál­taik, kritizálnak, legvégső esetben „odamondanak”, majd reménytelen levelek­ben írják meg panaszaikat, üldözésük történetét. És ezek a — finom eszközükkel tar­kított — üldözések az állam pénzén egy-két ember má­niákus „kicsinálom innen” rögeszméje miatt élnek — burjánzaraa'k sokszor évekig. Legtöbbször az a vége, hogy az üldözött otthagyja a mun­kahelyét, faluját. Ritkán, de akad olyan példa is, hogy a cezaromá- ndás helyhatalmi kisisten meghátrálásra kényszerül. Hol csak egy időközi vá­lasztás, hol pedig a Legfel­sőbb Bíróság vet véget a további atrocitásoknak. Mindegyikre van példa bőven. Bodrogkeresztúrban egy ilyen esetre ez utóbbi tett pontot. De mire e pont minden torzsalkodás, üldö­zés végére került, Vámosi Gyulámé idegei kiikészültek, de még a pénztárcája is ki­merült. Amikor végső elke­seredésében felkeresett minikéit, osupán azt kérdez­te: hogyan lehetséges, hogy Magyarországon egy jogerős ítéletet, melyet a Legfelsőbb Bíróság hozott, egyszerűen figyelmen kívül hagyhatják? Mi is történt a faluban, annak is egyetlen kis szer­vezetében — az 1982-ben alakult Gamesz háza táján. De faluban nem lehet egy cégről sem beszélni úgy, hogy ne említsük a község tanácsát, vagy a pártszerve­ket. Vámosiné legalábbis úgy érzi, mindhárom szervezet közvetve, vagy közvetlenül, de hozzájárult több éves tortúrájához. — A tanács gyakorolta a felügyeletet a Gamesz fe­lett — mondja Vámo&iné. A tanácson dolgozik a községi pártbizottság titkárának a felesége. Hát persze, hogy nem lehet figyelmen kívül hagyni e tényeket, még ha nincs is sokszor semmi kö­zük egymáshoz. Ott kezdődött a kálváriám — folytatja az asszony —, hogy pénzügyi vezető let­tem a Gamesznál. Jöttek- mentek az emberek, vezetők is. Az egyik arra akart fel­használni, hogy a másikat sikerüljön onnan kirúgni. Nem szálltam be abba a ha­jóba, sőt, mutattam azokat a bizonylatokat, amelyek a bajba került ember ártatlan­ságát igazolták. Ám ezek az iratok egyik napról a másikra eltűntek. A dolog odáig fajult, hogy én is be­sározod tam, és 1986 febru­árjában az elnök elbocsá­tott, arra hivatkozva, hogy a rendőrség csalás és sikkasz­tásban elmarasztalt, majd küldött egy nyomozást meg­szüntető határozatot, de ezt meg sem várta a munkálta­tóm. 1986. február 1-jén a községi tanács vib úgy dön­tött, hogy „elbocsátás” fe­gyelmi büntetéssel sújt. Fel­lebbeztem, és a munkaügyi döntőbizottság nem elbocsá­tás, hanem „szigorú megro­vásában részesített. De .saj­nos e határozat ellenére sem helyeztek vissza a munkakö­römbe, mert a munkahelyi vezetőm meg e határozat el­len nyújtott be fellebbezést a megyei munkaügyi bíró­ságon. Ennek meg az lett a vége, hogy ne szűnjön meg a munkaviszonyom, át­helyeztek más munkakörbe, így érveltek: „Hogy .ne szűn­jön meg a munkája, lehet konyhalány a tanácson.” És valóiban áthelyezték Vámosi Gyulánét, aki 3800 forintért konyhalány lehetett volna. (Csak megjegyezzük, hogy a tanácsnak nem is volt üzemű konyhája.) Ek­kor került az ügy a Legfel­sőbb Bíróságra. Ott az ő fel­lebbezését méltányolták, és visszahelyezték pénzügyi ve­zetőnek, csupán „szigorú megrovás” fegyelmi bünte­tését hagyták meg. Ez ugye normális 'körülmények kö­zött azt jelenti, hogy a ha­tározat kézhezvétele után az ember jelentkezik mun­kára, és — bár erkölcsileg elmarasztalva —, de dolgoz­ni akar, mert feltételezi, hogy lehetőséget kapott a csorbák kiköszürélésére. így gondolta ezt Vámosiné is, és jelentkezett munkahe­lyén, ahol a jogerős ítélet ellenére, is konyihalányként akarták alkalmazni. Hogy mit akartak kifőzni, amihez ennyire kellett a konyihalány, azt nem tudni, mert közben aki ezt ajánlotta — Rozgo- nyi Lajos —, már felmon­dott. — A tanácselnök. Hegedűs János 1987 januárjáfoan meg­szüntette a munkaviszonyo­mat — mondja Vámosiné. és önmagát neveti keserű gúnnyal, hogy írt ő a mun­kaügyi bíróságra Miskolcra is, hogy segítsenek a bíró­sági határozat érvényesíté­sében, de azt a választ kap­ta: „nincs mit helyreállíta­ni”. Az asszony állítja: a tanácselnök azt mondta, hogy ha a Gameszt meg­szünteti, akikor sem állítja vissza Vámosiné munkavi­szonyát. És meg is szűnt a Gamesz, csakhogy ezzel sem szűnt meg Vámosiné mun­kaviszonya, mert az ő mun­káltatója a tanács. A megyei tanácson is tudták erről, és dr. Majoros László felaján­lotta segítségét Vámosiné­nak. Kérte, vállalja el Bod- rogszegiberi az iskolatitkári munkakört. Ez még a kívül­állónak is szépen csengő és tisztességes munkakörnek hangzik, bizonyára sokan igent mondanának egy ilyen ajánlatra. Sőt, leendő főnö­ke is kérte: jöjjön, szere­tettel várják. Vámosi Gyuláné, aki a felmondás alatt egy fillér munkabért nem kapott — nem vállalta el az állást. Kölcsönöket kért, mert a családnak enni, ruházkodm kell. Újra kezdődött a pe­reskedés, hogy kárenyhítési kötelezettségének nem tett eleget, és ismét csak a Leg­felsőbb Bíróság bizonyította be az asszony igazát: ez a felelősség az asszonyt nem terheli, és ki kell részére fi­zetni az elmaradt munka­bért, s annak kamatait. Fi­gyelembe kell venni a stá­tusában végrehajtott soros béremelést is. Ez még az 1989. március nyolcadikén keltezett Legfelsőbb Bíróság által hozott határozattoah volt. Azóta újabb iratok, ak­ták jöttek-mentek, míg végül majd’ kétszázezer forintot ítéltek meg Vámosi Gyulá- nénak. Kívülálló elképed azon, hogy egy-egy per mi­lyen kapcsolatokat hozhat felszínre, milyen fenyegeté­seket zúdíthat az igazát ke­resőre, hogyan röpködnek az ügybe keveredett kisebb- nagyobb funkciók viselőinek nevei. Aztán minden úgy fejeződött be, mint a mesé­ben: a munkáltató megfizeti a munkabért, az asszony visszamegy dolgozni. De vajon így, s eddig hú­zódott volna ez az ügy ak­ikor ds, ha a tanácselnök a sa­ját zsebéből fizette volna a perköltséget és Vámosinét? Persze, az adófizetők pén­zéiből nem kunszt peresked­ni. Bekecsi Szabó László M. Szabó Zsuzsa Magyar áruvásárok Ausztriában Mondja, hogy permetező- gép került a családhoz. Prí­ma, szövetkezeti munka, nem pedig valami nagyüzemi ter­mék, hiszen az ilyen szer­kentyűben van egy-két ap­róság, melynek tisztessége­sen kell működnie, tehát ezeket a beszerelés előtt fi­gyelmes munkával szüksé­ges elkészíteni, nem pedig­len szalagrendszeren, meg gyári dudaszóra ügyelve. Az egész csak ötliteres, de elég ez a kertecskéhez, különben is ez a legaprócskább per­metező is majdnem ezer fo­rint, de valószínű, hogy egy­két hét múltán már három­ezren fölül lesz. A puding próbája az evés. A permetezőé meg a kipró­bálás. Természetesen nem működik. Azaz: működik, már hogyne működne, csak éppen a szórófejet hiába csavarintgatja, nem perme­tez, hanem úgy viselkedik, mintha most nyitottak vol­na ki a boltok, és ő lenne a miskolci Széchenyi út tö­méntelen építkezéseinek va­lamely öntudatos dolgozója. Ezt... hogy’ kell érteni? Nem tudja? Pedig egyszerű: pisil. Szóval nem permetez, hanem.... amint már szó esett róla. Ahogyan szokás boltnyitás után a Széchenyi kapualjaiban. Nem pocsé­kolva az időt alkalmatos hely, zug, arra rendszeresí­tett akármire, hanem csak úgy belépve az utcáról. Rög­tön a kapuba. Csak így. egyszerűen? Persze! Hát ho­vá gondol?! Hiszen most akarunk európaiak lenni, nincs idő mindenféle járkál- gatásra ugye! Maradjunk a permetező­nél. Ott vagyunk. Tehát nem rendeltetésszerűen dolgozik, ámbár úgy kellene neki. Ga­rancia? Természetesen van, egy teljes év, de ugye ve­gyük figyelembe, hogy még­iscsak nyár van, a szerviz­ben vagy van valaki, vagy nincs, de ha van is, hát mi­kor ér rá, hiszen a dolgo­zóknak jár a szabadság, nem várható el, hogy ripsz-ropsz- ra máris jó legyen minden. Ráadásul a pumpával is van egv kis baj. Meg a szelep­pel is. Nem zár úgy igazá­ból. A pumpa nem pumpál úgy igazából, meg a záró- nyitó szelep sem zár-nyit úgy igazából. De azért minden rendben. Van ugyanis egy öreg. Nem annyira öreg, de azért már sok éve nyugdíjas. Rá számítva lehetett megvenni a permetezőt is. Majd ő meg­csinálja! Majd ő rendbehoz­za. Már a vásárlás előtt tud­ta, mi lesz a dolga, nem is ment el hazulról, csak amíg egy vadonatúj biztonsági zá­rat rendbehozott. Hogy le­hessen használni. Meg a szomszédét is. Mert jók azok a zárak, csak előbb kicsit meg kellett igazgatni itt-ott. ö meg tudta igazgatni. Órát is megcsinál, ha kell, meg porszívót, televíziót is. Ha szépen beszél vele az ember. Meg nem szól közbe, amíg mindenféle megjegyzéseket tesz a mai gépezetekre. Pél­dául a permetezőre is. Hogy hogy lehetnek olyan izék, akik úgy csinálják meg ezt a vacakot! Hogy nem lehet kivenni belőle a szórófejet! Rögzítették! Szerinte azért, hogy az egész miskulanciát újfent meg kelljen vásárol­ni, így jobb üzlet a cégnek! Meg a szelepet se lehet ki­venni, azt is lerögzítették. Ugyancsak a fent említett célból. De azért megcsinálja. Rendbehozza. A bérházban, a konyhaasztalon, közben emlegeti, ha neki lenne egy 'tisztes műhelye! Egy ap­rócska sufnija, satuval, jó szerszámokkal! De nincs. Csak a konyhaasztal, vagy a dohányzóasztal... Azért elkészül minden. És: műkö­dik! Működik bizony, mint a parancsolat! No! — mond­ja. Az embernek néha az a bolond érzése: a gyártók veszik leginkább számításba ezeket az öregeket. Akik — mármint az öregek — fel­lelhetők valójában minden városban, faluban, itt-ott többedmagukkal is. A gyár­tók meg mintha úgyis tud­nák: majd rendbehozaák a szerkentyűt az öregek! Le­hetséges persze, hogy nem gondolnak ilyesmire, de va­ló, hogy mostanában bármit vegyünk, valami hibája adó­dik. Valami nem szuperál benne. És az öreg rendbe­hozza. Az öreg, aki talán még most is érzi a hajdani mester kemény kezét, hall­ja dorgálását minden ap­rócska hibáért, ök azok, akik ma az úton is lehajol­nak egy anyacsavarért, akik­nek — ha van — műhe­lyükben díszszemlére kiállí­tott katonákként sorjáznak a szerszámok, ők azok, akik egy-egy, kézhez kopott szer­számukat nem adnák ara­nyért sem ... Szóval nagy szerencse, hogy vannak ezek az öregek, akikről tudjuk, jók a háznál. Hát csak le­gyenek is! Ügy tűnik, mai terméke­ink, akár szövetkezetekből, akár nagyüzemekből kerül­nek ki, továbbra is megkí­vánják jelenlétüket. Ne ad­ja Isten, de ha egyszer ezek az öregek mégis elmen­nek ... ? Priska Tibor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents