Észak-Magyarország, 1989. július (45. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-07 / 158. szám
esi IWIMInt.Mqwr^ 1 ll|||l limnil IHPIH Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zempién Megyei Bizottságának lapja Megkezdődött a kenyérgabona aratása Mezőgazdasági üzemeink megkezdték a nyári növények betakarítását. Sok helyen végeztek már a pár száz hektár őszi árpa kombájnolásával, ai tisztításával, és a betakarító gépek átálltak a soros növények — így az őszi káposzta, repce, a szárazborsó és az őszi búza aratására is. Hernádnémetiben a Heinéd völgye Termelőszövetkezet kombá.jnosai az étkezési szárazborsó kombájnolását kezdték el, itt még várnak a búza betakarításával.’ Kilenc Claas Dominátor kombájn vágja az értékes termést. E héten a Smaragd fajtával kezdtek, mert ez érett be. A szó szerint vir harvert állományt a megdőlés miatt csak egy irányban vágják a kombájnok, hogy „szemből " minél többel felszedjen a kalászemelő, amit e növénynél inkább hüvelyemelőnek titulálhatnánk. Lengyel János ágazatvezető azonban óvatos: — E fajta végeztével leái- lunk. mert a többi fajtának még érni kell. A Gödöllői Búza-Borsótermelési Rendszerrel kötöttünk szerződést, nem mindegy, hogy milyen minőségben adjuk át a termést. Naponta nyolcvan hektárt is betakaríthatnánk, de nem akarjuk elsietni, ami a mennyiség és a minőség rovására menne. Hét IFA tehergépkocsival szállítjuk be a termést. Ez itt még olyan aratási előszezon. De már most gondoskodunk az itt dolgozók ebédjéről, amit ide kiszállítunk a tarlóra. Igaz, hogy uzsonnát csak pénzben térítünk. Üdítőitalról, zson- gárról gondoskodunk, hisz’ meleg idő van itt, a tarlón. Tavaszi árpát és őszi búzát a jövő héten kezdünk vágni. A borsóból 3,8 és 4 tonna közötti termést várunk — fejezi be rövid tájékoztatóját a szakember. A kombájnosok közül Dobos István, a 6-os számú Dominálorral érkezik a tábla végére. Nincs nagy gondja a géppel, reméljük, aratás végéig ilyen jó kedvvel rója majd a rendeket. A Tisza felé húzódva bizony már érettebbnek látszanak a kalászosok. Prü- gyön, a Tiszamente Termelőszövetkezet már túl van az őszi árpa aratásán. — 219 hektár őszi árpánk volt — mondja Rácz László, és a szakember hozzáteszi, hogy szó szerint csak volt, (Folytatás a 2. oldalon) Borsóaratás közben igazit egyet a kombájnon Dobos István, a hernádnémeti határban. Becsületes munkát remélünk a megye kombájnosaitól Fotó: Balogh Imre Meghalt Kádár János A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Országgyűlése, Elnöki Tanácsa, Minisztertanácsa mély megrendüléssel és fájdalommal tudatja, hogy Kádár János, a magyar és a nemzetközi munkás- mozgalom kiemelkedő személyisége hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt. Kádár János, az MSZMP nyugalmazott elnöke, több, mint három évtizeden át első titkára, illetve főtitkára, az Elnöki Tanács tagja, országgyűlési képviselő, korábban két ízben miniszterelnök olyan politikus volt, aki egész életét, tudását, tapasztalatát és erejét mindenkor a magyar nép, a dolgozók boldogulását, az ország szocialista átalakítását szolgáló küzdelemnek szentelte. Megegyezésre törekvő emberségével, reformkezdeményezésekkel nehéz időszakokban törekvései mellé tudta állítani az ország haladó erőit, majd népünk túlnyomó többségét, elismerést szerzett külföldön is a magyar szocializmus ügyének. Kádár János kimagasló államférfi volt. Életútja, egész munkásságé a magyar nép azon törekvéseit szolgálta, amelyek a társadalmi közmegegyezés talaján, a reformpolitika segítségévei eljuttathatják országunkat a felemelkedéshez. Kádár János neve és emléke élni fog a kommunisták, a magyar nép, az emberek emlékezetében. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága A Magyar Népköztársaság Országgyűlése A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa Életének hetvenhetedik évében elhunyt Kádár János. Fájdalommal és őszinte tisztelettel adózunk emlékének, mint utódok, akiknek egy nagy életművet kell végső számadásra bocsátaniuk. E pillanatban olyan embertől búcsúzunk, aki a munkásmozgalom és a nemzet ügyét azonosnak érezte, tudta, s a körülmények felmérésével — szem előtt tartva, hogy a politika a lehetőségek tudománya — ezt az ügyet szolgálta. Számára a nemzet szolgálata azt jelentette. hogy a magyarság ügye elválaszthatatlan a nemzetközi haladás szolgálatától. Csermanek János néven 1931-ben kapcsolódott be az illegális kommunista párt tevékenységébe. 1942-ben a párt Központi Bizottságának tagja. 1943-tól titkára. Tevékenységének elválaszthatatlan része a Békepárt megalakítása. Ez volt az egyik kommunista kísérlet a második világháború elvadult közegében a nemzeti összefogást szolgáló népfront megteremtésére. Amíg lehetett, aktív résztvevője volt az ellenállásnak, majd letartóztatták. 1944 novemberében megszökött, és a magyar ellenállási mozgalom egyik fontos irányítója lett. 1945-től a pártélet vezető posztjain dolgozott. Volt a budapesti pártbizottság titkára. 1948-tól az egyesült munkáspárt főtitkár-helyettese. 1951-ben — hamis vádak alapján — letartóztatták. 1954-ben szabadult. Ám sokáig csupán másodrendű tisztségekben működhetett. 1956-ban a párt vezetője lett. A történelem és az egyén viszonya — bárkiről legyen is szó — sokkal bonyolultabb kapcsolat, mintsem néhány sorban végleges ítéletet lehetne mondani a körülményekről, a tettekről és azok következményeiről. Olyan életpályáról kell szólnunk, amely csaknem három és fél évtizeden át nagymértékben meghatározta az ország történelmét. Kádár János olyan személyiséggé vált a nemzetközi politikában is, akinek véleménye sokat számított, s figyelembe vették. Mégpedig azért, mert az, amit kádári stílusnak neveztek, sok mindenben szakított a szektás-dogmatikus elvekkel és gyakorlattal, a mondvacsinált ellenségképpel. A jelmondat, amely szerint „aki nincs ellenünk, az velünk van’" tömör kifejezője szemléletének. Ennek alapján jöhetett létre a fő kérdésekben hosszú időre a nemzeti közmegegyezés. Ugyanez a felfogás alakította ki már akkor a kormányzat nemzetközi politikáját; ez munkált a megélénkült magyar diplomácia részéről a helsinki értekezlet előkészítésében, létrejöttében, s utána a folyamat továbbvitelében; ez hozott megbecsülést a Magyar Népköz- társaságnak szövetségesei körében és mindenütt — Moszkvától a nyugateurópai és harmadik világbeli fővárosokon át a Vatikánig —, ahol Kádár János szívesen látott vendég volt. „Szélárnyékban élünk” — mondotta volt Illyés Gyula, akivel jó néhányszor vitatkozó-baráti módon találkozott. Ez a „szélárnyék” azt jelentette a magyar társadalomnak, hogy az 1956-os nemzeti tragédia és az azt kísérő nagy nemzetközi figyelem elültével, az elszigetelési kísérletek megszűntével végre magára találhatott, s nekikezdhetett önmegvalósításának. Nem tagadjuk: ezen a nehéz úton voltak tévedések, fájdalmas meghátrálások is. De ki feledhetné, hogy amikor Nyikita Hruscsov leváltása után Kádár János megérkezett Varsóból a Nyugati pályaudvarra, töretlen elvhűséggel újra, nyomatékosan kiállt az SZKP XX. kongresszusának eszméi mellett, amit akkoriban sokan kétségbe vontak. A XX. kongresszus szellemisége vált tetteinek iránytűjévé. Kádár János éveket töltött ártatlanul börtönben, személyesen megszenvedte a törvénysértéseket. De számára, mint mindig, nem a személyes sérelem, hanem a közösségi gondolat, a dolgozó emberek ügye volt a legfontosabb. Legyen a szocializmus emberarcú. Olyan országra vágyott, amelyben a különböző világnézetű emberek egyformán honra lelhetnek. Gazdasági és társadalmi megújulásra, a fejlett Európához közelítő reformokra törekedett, s ezért dolgozott. Magyarország ezekkel a nagyszabású reformgondolatokkal vonta újra magára a külföld figyelmét. Tette mindezt olyan nemzetközi környezetben, amelyben az ilyen törekvéseket nem övezte osztatlan rokonszenv, megbecsülés. A megtorpanásnak, a felemásságnak éppen ez volt egyik meghatározója. Az idő, s vele az MSZMP sok tekintetben meghaladta Kádár János politikusi életművét. Az ő igazságot követelő örökségének szellemében ezt a fájó tényt ki kell mondanunk. A politikusok sorsa ez, mindemellett vitathatatlan, hogy személyisége idehaza ugyanúgy, mint a nagyvilágban hosszú időszakon át a humánus , szocializmus törekvéseivel kötődött össze. „Az utóbbi évtizedekben volt rá példa, hogy valaki — a mindenkori adott feltételek közt — a legjobb elérésén fáradozott. Mai szemszögből ez éppen Kádár Jánosra vonatkoztatható, aki az akkori helyzet realitásairól kialakított ismeretei alapján a lehető legjobbat cselekedte. Kádár nevéhez nemcsak az fűződik, hogy lebontották az ellenségképeket, hanem az is, hogy jelentős lendületet kapott a katonai tömbökön túlmutató európai együttműködés. Ezeknek az erőfeszítéseknek a sikere váratott magára, ám végül mégis elérkezett.” Willy Brandt, a Szocialista Inter- nacionálé elnöke mondotta róla ezeket a szavakat. Kádár Jánost fájdalmasan súlyos konfliktusokba sodorta az élet, a történelem. A történelmi kihívásokkal szembenézett, olyan emberként, aki felismeri az adottságokat, nem feledkezik meg önmaga felelősségéről, s a lehetőségek közül a legjobbak kiválasztására törekszik. Nem tört mindenáron a népszerűségre, olyannyira nem, hogy amikor a nemzet érdeke azt kívánta, népszerűtlen döntéseket is vállalt, bízva abban, hogy a magyar nép később megérti őt. Csábítás akadt elég, de ő mégsem engedett ezeknek: a személyi kultuszok újra kivirágzó korszakában szerényen, természetéből és politikai bölcsességéből következően, hacsak lehetett, igyekezett háttérben maradni. Politikai működésében összegződtek azoknak az erőknek és embereknek a törekvései, akiket ő szövetségesként kívánt látni, és meg tudott nyerni egy boldogabb Magyarországért. „Szeretni a hont gyakran oly nehéz: / Ha bűnbélyeg sötétül homlokán. Gyarló erényünk öntagadni kész, ' Mint Péter a rettentő éjszakán. Oh, értsd meg a szót: fényben vagy homályon — / De kishitűvé szent imád ne váljon!" Rímelnek Arany János szavai Kádár János életművére is. A haza szeretete vezette tetteiben. Egy olyan korszakban vállalt emberfeletti közösségteremtő feladatot, amikor erre nemigen akadt más vállalkozó. Sosem tagadta meg önmagát. A tisztességes politikus kompromisszumokban is képes (Folytatás a 2. oldalon)
