Észak-Magyarország, 1989. július (45. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-25 / 173. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1989. július 25., kedd A képernyő előtt Miskolci díjazottak K ét, egymástól messze eltérő jellegű és minőségű hazai tévéfilmet is láthattunk az elmúlt műsorhéten. Az egyiket, a Románc címűt — a híreik szerint — éve­ken át doboziban tartották valami — utólag sem közölt — ok miatt. A másik, a Kaland az élet című a Fiatal Művé­szek Stúdiójában született, s már az 1988-as veszprémi té­vétalálkozó versenyprogramjában szerepelt, siker nélkül. Miinapi bemutatása — főműsoridőben! — még így is indo- •kolatlannák tűnt. Kegyetlenül rideg világba viszi el a nézőt a Románc. Mintha mi is ott ülnénk az ütött-kopott dzsipen, hallgat­nánk a Bancze Ferenc megszemélyesítette idős, mindenbe belefásult nyomozó csapongó emlékezését, az annak nyomán megelevenedő történetikóket, mese-valóság keveréséből való töredékeket, meg-megborzongunlk egyik-másik epizód meg­ismerésekor, s lassan, mozaikszerűen összeralkódiik előttünk egy nagyméretű tablőkep a deltavidéken élő emberek min­dennapjairól, de főleg közelmúltjáról, hiedelemvilágáról, ön­áltató álomhistóriáról. Nem hangzik el a filmben a történés helye, sem felíratok, sem egyéb jelék .nem árulják el sem azt, sem a történés időpontját. Mégis biztosan ráérzünk. Nemcsak azért, .mert a tévéfilm Szilágyi István erdélyi író műveinek felhasználásával készült, hanem mert a film — amelynek forgatókönyvét Forgács András és a rendező Mész András írta, a dramaturgja pedig Schulze Éva volt, nagy hatású képeiért meg Miihők Barna -nevét érdemes megje­gyezni — néven nevezés nélkül is azt a világot, környezetet je­lenítette meg előttünk, amelyről az utóbbi években elég so­kat hallunk, s amelynék lakói sorsa felé aggodalommal fi­gyelünk. A nyomozó által keresett Radu bizonyára élő alak, vagy élő alak volt, de e történetben már .legendává lett fantom, még ha leszármazottja fal is bukkan a filmben és a furcsa pengéjű tőr valamiféle tárgyi bizonyítékként jelen is van. Maga a történet jóformán nem is fontos itt, csak arra való, hogy az idős .nyomozó új és ifjú sofőrjének me­séljen, s mint egy fogódzkodó kötélre, vagy lazább szálra felfűzhetők .legyenek a különböző epizódok az ott élő embe­reik világából. A rendező Mész Andrást iá nagyközönség ke­véssé ismerhette, munkái inkább fesztiválok szakmai vetí­tésein szerepeltek, de nevével mostanában gyákirabba-n ta­lálkozhatott a filmbarát érdeklődő. -Most a képernyő köz­vetítésével nagy tömegek - is,merhették .meg, kitűnő bemutat­kozással. S nagyszerű színészi segítséggel. A Kaland az élet nyolcvan -perce kínos tévéélményt adott Kínosat, mert nagyon jó lett volna látni v-alami mai törté­netet, látni, miiként láttatják fi-atal tévés alkotók korosz­tályúik életét, -an-nalk gondjiaiit, örömeit, táv-útjait. A film rendezője valóban fiiabal ember, Szinetár Gábornak hívjáik, a forgatókönyvet jegyző Réz Andrást és Zimre Pétert vi­szont már nehéz ebbe a 'korosztályba sorolni. Persze, akár aggastyán is írhatna Igen jó forgatókönyvet a fiatalok éle­téiről, ám itt elsősorban ,a fiatalok -életéből összeszedett köz­helyek, az éjszakai élet császárairól keringő szóbeszédek, meg a fellazított szövetkezeti-vállalkozási lehetőségék közötti bű­nös lavírozás töredékesből állt össze -a történet kusza szála soik-solk kialáoióval, erősaalköltsággal, s hogy fiatalosabbnak tűnjék, a fiatalokat úgy beszéltették, olyan trágár, oesmány módon, ami egymaga mer-ényl-et a fiatalok, a kultúra, a kulturált emberi érintkezés ellen. Szegény, magányos asz- szony egyetemista fia, -meg a könnyebb vérű és börtönbe jutó fiú párosa, -harmadikként a jó .módú ólatcsászár fia, az álszövebkezet, amely hivatásos prostitúciót takar, a sze­relemfél tésitől vezérelten mindezék ellen fellázadó, börtön­ből szabadult fiú, egyben -megcsalt szerelmes története meg­lehetősen hiteltelen, még ha részleteiben talán fel is lelhetők hasonló eseték, vagy azok töredékes. Végül az, -hogy a rend­őrséghez is forduló fiú szerelmi megcsalattatá-sáért úgy áll bosszút a társadalmon, hogy ismeretlen szerelmespárt tá­mad meg az esti utcán, s ezzel zárul a film, még azt a nézőt is kiábrándítja, aki mindaddig várta, hátha lesz eb­ben v-alami érték is. A műsorszerkesztés jóval több mint egy esztendeig halogatta e film műsorra tűzését. Nem ok nélkül... Két hosszú dokumentum-film is pergett az elmúlt héten. Érdekességük, hogy mindkettő mozik számára készült, s egyikük a 29. miskolci filmfesztiválon Miskolc város nagy- díját, a másik ,pedi-g ugyanott Borsod .megye .niagydíjáit nyer­te el. Az előbbi a Fény-képek című, a budapesti zsidóság 1944 —11945-ös gettóéleti szörnyűségeit idézte fel a ‘kevés túlélő emlékezéseiben; a már ismert rettenet-<1 átvá-nyoka,t szűk­markúbban alkalmazva emberiközeli élményidézéssel jele­nítve meg a szörnyű szenvedéseiket. A másik, a Családfotó című Mezőhék és .környéke ,1972 és 1987 közötti -másfél év- tizedénék történéseiben ,mutat fel olyan történelmi változá­sokat, aimelyeknék korrigálása talán éppen napjaink felada­ta. Mindkét mű megérdemelten kapta a nagydíj-at, s most újólag bebizonyosodott — emlékezve az öt hét előtti -mis­kolci fesztivál üres nézőtereire —, hogy e dcík-umentu-mfiil- mék igazi helye a képernyőn van. Persze, ott meg ki van téve olyan ütközésnek, mint a Fény-képék ,és a másik csa­tornán a magyar filmék külföldi forgalmazásáról folyt ér­dekes gondolatcsere egybeesése. Benedek Miklós 9. Ágyúkkal a Konvent ellen A Valimy magasHiataináll aratott győzelem után Du- mouriez tábornok Belgium felé vezényelte seregét, hogy fölszabadítsa az országot az osztrákoktól. Jemappes-inál személyesen vezette csapa­tait az osztrák ágyúk ellen. Rázendített a Marseillaise-re, s az egész sereg vele éne­kelte a forradalom himnu­szát. A szuronyroham elől az osztrákok rémülten meg­futamodtak. A Rajna mellett -egy má­sik francia tábornok csapa­tai arattak győzelmet Spe- yernól, délen, ismét egy má­sik tábornok serege foglal­ta -el Savoyát és Nizzát a szárd királytól. — E győ­zelmek nyomán adódott a kérdés: mi legyen a felsza­badított városokkal, álla­mokkal? A forradalom leg­tisztábban gondolkodó veze­tőivel szemben a többség a hódítás mellett voksolt, emellett szólt a háború ele­mi szükséglete is: a hadse­reg eltartásának -költségeit -legegyszerűbb volt a meghó­dított népekre hárítani. E népek -legjobbjai mégis felszabad í'tóként üdvözölték a forradalom hadseregét, a kényszerű intézkedéseket pedig átmenetinek tekintet­ték. A pápáktól és -arisztok­ratáktól bújtogatot't néptö- mnegek azonban sérelmezték a franciák -hódításait — így akkor is. amikor Belgiumot Franciaországhoz csatolták. Ez is oka volt annak, hogy amikor Dumouriez Belgium elfoglalása után Hollandiába vonult, hátrahagyott csapa­tait az újabb osztrák táma­dók megverték. Emiatt vissza kellett fordulnia Bel­giumba, de ott őt szintén -megverték. Dumouriez — akiből min­dig is hiányzott a forradal­mi meggyőződés — ekkor árulásra szánta el magát. Hogy megelőzze a Konvent várható felelősségre vonását, megegyezett az osztrákok­kal: fegyverszünetet köt ve­lük, és Párizs ellen vonul, visszaállítani az „-alkotmá­nyos monarchiát”. Elfogatta tehát, és kiszolgáltatta az ő -letartóztatására jött Kon- venf-biztosoka't és a had­ügyminisztert. Ezután azon­ban 'katonái -megtagadták az engedelmességet, és tűz alá vették, míg néhányadmagá- val az osztrákokhoz mene­kült. Élőhalottként végül Angliában próbálgatott ön­igazolást keresni, de min­den-ki elfordult tőle. Árulása következtében az általa már megvert külső ellenség újra Franciaország határaihoz közeledett, mi­közben a belső ellenség is veszélyes támadást kezdett: a Vendée (e.: Vandé) kör­nyékén ellenforradalmi lá­zadást robbantott ki. A forradalmi önvédelem érdekeinek kellett tehát ér­vényt szerezni mindenek­előtt. A Konventben a gi- rondiak azonban erre nem voltak hajlandók: az önvé­delemért le kellett volna mondaniuk javaik egy ré­széről — legalább átmene­tileg —, de ők foggal-kö­römmel ragaszkodtak a pol­gári tulajdonhoz. Féltették ugyan a forradalmat, de még inkább a tulajdonukat. Emiatt még ellentámadást is intéztek a „nincstelen, aljas férgek” ellen. A legradikálisabb hegypár­tiak ezért elhatározták, hogy a főbb girondi képvi­selőket kizárják a Kon ven t- ből. Május 31-én a san- culllot-te-o'k riadóztatták Pá­rizst, tüntetők vették körül a Konventet. Küldöttségük az ülésterembe ment a köz­ségtanácsnak azzal a köve­telésével, hogy helyezzenek vád alá 22 girondista kép­viselőt, maximálják a ke­nyér árát, s több más köve­telésük is volt. Mivel ezek nagy részét nem teljesítették, június 2-án Harnriott-nak (e.: An- rió), a nemzetőrség parancs­nokának vezetésével, mint­egy 80 ezres fegyveres tö­meg vette körül a Konvent épületét, s ágyúkat is oda vezényeltek. Több képviselő — köztük Robespierre-ék is — ki akartak vonulni az épületből, de éles szóváltás­ba kerültek Hanriot-val, aki végül az ágyúkhoz vezé­nyelte tüzéreit. Az ennyire megfenyegetett Konvent az­tán — Marat felszólításának is engedve — visszavonult az ülésterembe. Egyikük in­dítványozta, hogy adják ki a 22 képviselőt, de — hogy a Konventnek is „igaza le­gyen” — tartsák őket házi őrizetben. A Gironde szerepe ezzel véget is ért: mivel ellensze­gült az önvédelmi harc szab­ta követelmények és a népi követelések teljesítésének, bukása elkerülhetetlen volt. — A június 2-i felkelés: nagy erővel vitte előre a forradalmat, de jogerőre emelt egy olyan módszert is, amely majd alkalmazói el­len lesz fordítható, amely majd Robespierre-nek és hí­veinek is vesztét okozza. Magyar István (Folytatjuk) Unokáink is látni Mák Befejezéshez közeledik me­gyénk zempléni részén, a csehszlovák határ közelében fekvő Kékeden a műemléki kastély helyreállítása. A sa­roktornyos, emeletes épület építészeti helyreállítását már befejezték. A kastély épületével pár­huzamosan rendbehozták, helyreállították a kastélyt övező parkot is. Kialakítot­ták a sótálóutakat, felszerel­ték az öntöttvas Itandélábe- reket, s az elpusztultak he­lyére bokrokat, örökzöldeket telepítettek, a tisztásokat gyepesítették. Aki csak né­hány éve látta, nem ismer­ne rá a korábban elhanya­golt, málló vakoilatú épület­re, a gaz felverte kastély­parkra, amelyet a megyei tanács és az Országos Mű­emléki Felügyelőség közös hozzájárulásával hoztak rendbe, hogy unokáink is láthassák. A helyreállított műemlék­ben a tervek szerint a me­gyei tanács továbbképző központját és üdülőjét ala­kítják ki, de gondoskodnak idegenforgalmi hasznosításá­ról is. Erre most már annál inkább lehetőség lesz. mert átadják a Kékedet Hollóhá­zával összekötő közutat, amely lehetővé teszi, hogy ne csak a Hernád völgyén keresztül, hanem Sátoralja­újhely. felől is megközelíthe­tő legyen a fürdőjéről is is­mert település. Kéked, az oklevelek tanú­sága szerint Árpád-kori tele­pülés, ám megközelítési le- hetősiégei napjainikban olya­nok voltak, hogy szinte ki­esett a forgalomból. Egyedü­li nevezetessége a megyei ta­nács által fenntartott, á fürdőépületben berendezett) épület volt, melyet a nyári hónapokban üdülőként hasz­nosítottak. Most lehetőség lesz újabb felvirágzására. MŰSOROK rádió KOSSUTH: 8.20: Hogy tetszik lenni? — 8.50: Külpolitikai fi­gyelő. — 9.00: Napközben. — li.00: Kettősök Offenbach ope­rettjeiből. — 11.26: A kolorádó- bogár. Rákosy Gergely regé­nyének rádióváltozata. — 12.45: Van új a Nap alatt. — 13.00: Klasszikusok délidőben. — 14.10: Magyarán szólva. — 14.25: Or­vosi tanácsok. — 14.30: Dzsessz- melódiák. — 15.00: Kapcsoljuk a pécsi körzeti stúdiót. — 15.20: Fúvós nyitányok. — 15.40: Poggyász. — 16.00: Tizenhat óra. Hírmagazin. — 16.10: Szí­vesen hallgattuk. — 17.00: Bio­ritmus. — 17.20: Beszélgessünk zenéről! — 17.45: A Szabó csa­lád. — 19.15: Európa kövei közt. Beszélgetés Benamy Sándorral. — 20.15: Sokszemközt az egész­ségről. — 20.45 : Nótakedvelők­nek. — 21.45: „Hajszálgyöke­rek.” — 22.00: Hírvilág. — 22.30: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. — 23.30: Operaáriák. dolkodó arcképcsarnoka. — 23.20: Tv2. Napzárta. SZLOVÁK televízió 1. MŰSOR: 9.00: Ezer bará­tom van. Japán dokumentum­film. — 9.30: Szovjet rajzfilm. — 9.45: Tévéjáték. — 11.15: Sportvisszhangok. — 12.15: Té- vébörze. — i6j45: Katonákról. — 17.00: Fúvószene. — 17.35: A nap percei. — 17.45: Objektív. Magazin. — 18.20: Tudományos magazin. — 19.00: Esti mese. — 19.30: Híradó. — 20.00: Adóbe­hajtó. Angol tévésorozat. — 20.55 : A természetvédelemről. — 21.55: Energia a szélből. — 22.25: Koncert. Komolyzene. TELEVÍZIÓS műholdak adasai SKY: 12.30: Gond-fórum. — 13.00: Egy másik világ. — 13.55: Landscape Channel. — 14.50: Változó világ. — 15.45: Szeretni. — 16.15: The Lucky Show. — 16.45: Fürtöske. — 17.00: Visz- szaszámlálás. — 18.00: Euro­sport. — 1.30: Landscape Chan­nel. PETŐFI: 8.05: Kölyökrádió — szünidőben. — 8.45: Táborélet Rákosszentmihályon — a nap­közistáborban. — 9.05: Népdal­körök és citerazenekarok. — 9.30: Sportvilág. — 9.40: Rival­dafényben: Sztárok a pódiu­mon. — 10.25: Fülszöveg. — 10.50: Láttuk, hallottuk. — 11.05: Világújság. — 11.10: Térkén és útravaló. — 11.30: Balatonrádió. — 12.10: Verbunkosok, nóták. — 13.05: Kenguru. — 14.00: Akár hifi, akár nem. Kívánságmű­sor. — 15.05: Könyvről köny­vért. — 15.15: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. — 15.30: Csúcsfor­galom. — 17.05: Nyáridő. Ben­ne: A Csúcsforgalom folytatá­sa. — 17.30: Helykereső. — 18.30: Pop-regiszter. — 19.30: Hagyo­mányápolók. — 20.00: Tudod..? Zenés beszélgetés Szikora Ró- berttel. — 21.05: Indul a bak- terház. Rideg Sándor regénye rádióra alkalmazva. — 21.29: Újdonságainkból. — 21.56: Ope­retthistóriák. — 23.15: Halló, Pozsony, halló, Budapest! BARTÓK: 9.08: Ella István orgonahangversenyc. — 10.26: Zenekari muzsika. — 11.48: Li­liana Molnar-Talajic énekel. — 12.15: Benkő Dániel gitározik. — 13.05: Sikerlemezek CD-n. — 13.54: Muzsikáról versben, pró­zában. — 14.21: Két kantáta. — 15.10: Szonda. — 15.40: Felejt­hetetlen hangversenyek. — 16.43: Vivaldi-művek. — 17.30: Poggyász. — 17.49: X. Europa Can tat — Pécs 1088. — 18.30: A Magyar Rádió szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsora. — 19.05: A Magyar Rádió német nyelvű nemzetiségi műsora. — 20.00: Randevú a . Jókai klub­ban. — 21.10: Modern rózsake­reszt. — 21.25: Zenekari muzsi­ka. — 22.30: Halál délután. Er­nest Hemingway regénye rá­dióra alkalmazva. — 23.15: Régi fúvószene. MISKOLCI STUDIO a 268 m közép-, valamint a 66,8 és 71,2 MHz URH-adókon 5.55,: Műsorismertetés, hírek, időjárás, útinform. — 6.00: Kró­nika (Kossuth). — 6.15: Közel­kép mikrofonnal. — 6.20: Észak- magyarországi krónika. — 6.30: Hírek, lapszemle (Kossuth). — 6.55: Útinform (országos és kör­zeti). — 7.00: Krónika (Kos­suth). — 7.20: Észak-magyaror­szági krónika — Körzeti idő­járás. — 7.35: Szóvá tették, megkérdeztük. — 7.45: Tájak, arcok, színek és vélemények. — 7.55: Napi összefoglaló és a másnapi műsor ismertetése. — Reklám. — Munkatársak: Beély Katalin. Csonka László. Hubai Miklós, Jakab Mária, Kardos Katalin, Mács Ildikó. Monos Márta. Szegedi Erzsébet. Sze­mes István. Tolnai Attila. G. Tóth Ferenc. Zakar János. Papp Zsolt. Felelős szerkesztő: Pau- lovits Ágoston. televízió 1. MŰSOR: 9.00: Képújság. — 9.03: Tévétorna nyugdíjasok­nak. — 9.10: Didi, mint rendőr. NSZK film. — 9.55: Arany. Olasz dokumentumfilm-sorozat. — 10.35: Panoráma. — 11.20: Mozgató. Tévétorna mozgáskor­látozottaknak. — 11.30: Képúj­ság. — 17.05: Hírek. — 17.10: Pannon Krónika. Dél-dunántúli hírek, információk, események. — 17.20: Hírek német nyelven. — 17.25: Román nyelvű nemze­tiségi magazin. — 17.55: RTV Közönségszolgálat. — 18.00: Rek­lám. — 18.05: Helló. Einstein! Francia—magyar tévéfilmsoro­zat: — 19.00: Műsorajánlat. — 19.05: Reklám. — 19.10: Esti mese. — 19.20: Reklám. — 19.25: Közlemények. Műsoraján­lat. — 19.30: Híradó. — 20.00: Reklám. — 20.05 : A világ nél­küled. Francia tévéfilmsorozat. — 21.00: Reklám. — 21.05: A Panoráma különkiadása. — 21.45: Egy szoknya, egy nad­rág. Zenés kalandozás a divat körül. — 22.35: Storno — 1821— 1907. — 23.10 : Híradó 3. 2. MŰSOR: Berkes Zsuzsával és Dömsödi Gáborral. — 17.25: Képújság. — 17.35: Tv2. Benne: Reklám, riportok, időjárás, ze­ne. — 18.00: Telesport. — 18.25: Gyerekeknek! — 18.48: Torpedó. Telefonos játék. — 19.00: Az élet szerelmese. Tévéfilm. — 20.03 : Tv2. Benne: 20.30: Ez az RTL Plus. A Tv2 munkatársai bemutatják a népszerű NSZK kereskedelmi tévéadót. — 21.00: Híradó. — 21.20: Tv2. — 21.30: Szeress gyengéden! Angol film. — 21.55: TV2. — 22.00: A Gon­SUPER: 15.30: Nino Firetto zenés műsora. — 16.30: Forró drót. — 18.30: Tracking. — 19.10: Csak tanároknak! — 20.00: Sportműsor. — 21.50: Világhir- adó. — 22.00: Angol labdarúgó- liga. — 23.00: Amerikai profi kosárlabda. — 0.00: Hírek — egyveleg. TV5: 16.05: Nyári varieté. — 17.05: Újvilág. — 18.05: Hírek. — 18.10: Pihenőidő. — 18.30: Vágtató képzelet. — 19.00: Szá­mok és betűk. — 19.30: Har­mincmillió barát. — 20.00: Az évszázad menetelése. — 22.00: Tévéhíradó. — 22.30: Időjárás. — 22.35: Filmklub; Hővonal. — 0.00: Esély a daloknak. — 0.30: Hiányjelek. — 0.45: Műsorzárás. mozi BÉKE: A cápa bosszúja. Mb. színes amerikai film. 14 év! Kiemelt 2. helyár! Kezdés: nlO, f 12 és este f9 órakor. — Bün- vadászok. Mb. színes olasz ka­landfilm. Kiemelt 3. helyár! Kezdés: f3, f5 és f7 órakor. — BÉKE KAMARA: Csillagom­ban Mb. színes amerikai sci-fi film. 14 év! Egységes helyár: 20 Ft. Kezdés: 9 órakor. — A negyedik hatalom. Mb. színes francia krimi. 14 év! Felemelt helyár! Kezdés: 2 és 4 órakor. — Csillagember. Mb. színes amerikai sci-fi film. 14 év! Ki­emelt 1. helyár! Kezdés: este 6 órakor. — KOSSUTH: Bűnva­dászok. Mb. színes olasz ka- landfilm. Kiemelt 3. helyár! Kezdés: 9, 11, 5, 7 és 9 órakor. — A cápa bosszúja. Mb. színes amerikai horrorfilm. 14 év! Ki­emelt 2. helyár! Kezdés: f3 óra­kor. — Bűnvadászok. Mb. szí­nes olasz kalandfilm. Kiemelt 3. helyár! Kezdés: 5, 7 és 9 órakor. — HE VÉS Y IVAN: Omen. Színes amerikai horror­film. 16 év! Egységes helyár: 20 Ft. Kezdés: f9, fii órakor­— Ismeretlen ismerős. Színes magyar zenés film. Kezdés: fi órakor. — Nincs kegyelem! Színes amerikai kalandfilm. 16 év! Kiemelt 2. helyár! Kezdés: f5 és f7 órakor. — Ómen. Szí­nes amerikai horrorfilm. 16 év! Kiemelt 2. helyár! Kezdés: X3 és f9 órakor. — TÁNCSICS-’ Hajlakk. Mb. színes amerikai film. Kiemelt 1. helyár! Kez­dés; f5 és f7 órakor. — TÁN­CSICS KAMARA: Eldorádó. Szí. magyar film. 14 év! Kezdés: fi órakor. — Szemünk fénye. Mb- színes olasz film. Felemelt helyár! Kezdés: f7 órakor. — FÁKLYA: Willow. Színes ame­rikai film. Kiemelt l. helyár! Kezdés: 5 és 7 órakor. — TA- POLCA, ADY: Embervadász. Mb. színes amerikai krimi, fi év! Kiemelt 1. helyár! Kezdés: 4 és G órakor. — PANORAMA AUTÓSMOZI: (a Sárga Csikó fogadó parkolójában): Bosszú­vágy. Mb. színes amerikai film- Egységes helyár: 60 Ft. Kez­dés : este 9 órakor. A MISKOLCI MOZIK VIDiEO' MŰSORA: BÉKE; öt párna egy éjszakára. Mb. színes spanyol vígjáték. Kiemelt videohelyár! Kezdés: 11 és este 8 órakor. — TÁNCSICS: A botrányos kán- kán. Mb. színes spanyol—fran­cia vígjáték. Kiemelt video- helyár! Kezdés: f3, f5 és 17 óra­kor. — FÁKLYA KAMARA: A sikátor hercege. Színes hong­kongi karatefilm. Kiemelt vi­deohelyár! Kezdés: f3, fs és fi órakor. — ALSÓZSOLCA: Me­nekülés New Yorkból. Színes amerikai akciófilm. Egységes helyár: 30 Ft. Kezdés: 6 óra­kor. KAZINCBARCIKA, BÉKE: Minden a Paradicsom bűne. Mb. színes olasz tragikomédia* 14 év! Felemelt helyár! Kez­dés; 4 és 6 órakor. — MEZŐ­KÖVESD, PETŐFI: Szellemir- tók. Mb. színes amerikai filifl* Kiemelt 2. helyár! Kezdés: 6 & 8 órakor. — SÁROSPATAK; RÁKÓCZI: Ismeretlen század kezdete. Szovjet film. 14 év! Kezdés: f5 órakor. — Hannah és nővérei. Mb. színes amerikai sci-fi film. 14 év! Felemelt helyár! Kezdés: f7 és f9 óra­kor. RÓNAI-NÓVUM VIDEOKLUB PROGRAMOZOTT ÁLDOZATÓ# Francia bűnügyi filmvígjáték Fsz.: Jean-Louis Trintignaut Kezdés: IC és 18 órakor a klubhelyiségben. A 200 és nagy forradalom

Next

/
Thumbnails
Contents