Észak-Magyarország, 1989. július (45. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-25 / 173. szám
1989. július 25., kedd ÉSZAK-MAGYARORSZAG 3 Tejen hízó malacok A gazdaság szénáját kell rendbe tenni Sok lehetőség rejlik a költségek csökkentésében „Egy község kistermelőinek sérelmét kívánjuk az Önök segítségével eljuttatni az illetékesekhez és" várjuk annak orvoslását. A megyaszói Aranykalász Tsz által üzemeltetett tejbegyűjtőbeh most már rendszeressé váló felvásárlási probléma valamennyi tehéntartót érinti. A hűtő meghibásodása miatt nem veszik át tőlünk a tejet. Gyakori eset, hogy az esti fejést reggel haza kell vinnünk, mert megsavanyo- dott. Több termelőnek 2—3 tehéntől kifejt tejet kell a moslékba öntenie. Már az állatokkal sem tudjuk feletetni a felesleget. Nem hisszük, hogy megyénkben nincs szükség' a tejre .. írja leveliében július 11-én Márton József. Mi 20-án. jutottunk el Megyaszóra, de a kedélyek még nem csillapodtak le. Márton József: — Tizenegy forint pár fillérért veszik át tőlém a tejet. Az átvételi ár a zsírtartalom és a tisztaság függvénye. A legutóbbi alkalommal 2 ezer 500 forint kár ért. Merthogy, elromlott a hűtő és reggelre megsavanyodott a tej. Ez egy hét végén kétszer ismétlődött, de korábban is voltak ilyen esetek. Meg kell jegyeznem, nem biztos, hogy megsavainyodott volna az a 'tej hűtés nélkül, ha az emberek tisztábban bánnak a tejjel... A tehén tőgyét alaposan meg kell mosni, kefével jól letisztogatni ie- jés előtt. No és az edények! Tudnék mondani egy-két gazdát, aki szennyes edényben hordja a tejet. Olyan szaga van, hogy fölfordul tőle az ember gyomra. Az ilyen tejtől persze, hogy gyorsan elszaporodnak a baktériumok és azonnal megsava- nyodik a tej. Szigorúbban kellene ellenőrizni, ha már a tej tisztasága is befolyásolja a felvásárlási árat. Én nem emlékszem, mikor volt utoljára Megyaszón tisztasági ellenőrzés. Kerekes Lászióné: — Meg hát hogyan javították azt a hűtőt? Pénteken romlott el, hétfőn jöttek ki javítani. Kedden újra rossz volt. Az én károm 3 ezer forint körüli. így aztán nem lehet csodálkozni, hogy egyre kevesebben tartanak tehenet u faluban. Tóth István, az Aranykalász Tsz ágazatvezetője: — Igen, tudunk a múlt hétvégi hibákról, nekünk kell jelezni, ha valami baj van. Termelőszövetkezetünk az üzemeltető, a tejgyűjtő épületét a tanácstól, a felszerelést a tejipartól bérli. A hűtő üzemzavarát a tejiparnak kell jeleznünk Miskolcra. Vészjósló jelentéseket olvasok bolygónk romlásáról, kifosztottságának állapotáról, de készített, készít-e valaki helyzetjelentést a szellemi környezetszennyezésekről, az érzelmektől megfosztott emberi kapcsolatokról, az anyagi érdekeltségek által ki- és bemért viszonyokról? Készült-e leltár a megélhető élet szürkeségéről, a viszonyok sekélyes természetéről, az iszonyok sokféleségéről, a kiszolgáltatottságokról? Nyilvántartásba vette-e valaki, hogy kik és miért vették el tőlünk a dalt, a táncot, a játékot, a feszültségeket oldó vigasságot? Észrevette-e valaki, hogy az italozás, a dohányzás, sok más ok mellett azért ölt pusztító méreteket, mert kiHáztáji „idill" — Nem lehetett volna esti járatot kérni, ha tudták, hogy rossz a hűtő? — Lehetett volna. Kétszer másfél óráig ültem a telefon mellett. Amikor végre felvették a tejiparnál, elmondtam a bajunkat, kocsit kértem. Az illető nem válaszolt, megkérdeztem, kivel beszélek, erre szó nélkül letette a kagylót. A másik alkalommal a szerencsi posta szólt rám, hogy ne tartsam már azt az egy nyomorult megyaszói vonalat. — Megyaszón 32 telefonkészülék van és mindössze egy telefonvonal. Van úgy, hogy Miskolcot, ha reggel 8 órakor meghívom délután 4 órakor jelentkezik — panaszolja- a tanácselnök, Gecső Gyula. — Hány tehén van most a községben? — Százhúsz. Hatéves adat. ra emlékszem, akkor 270 volt. A csökkenést nem fognám a begyűjtési bajokra, de kétségtelen, hogy közrejátszik. — Ha jól belegondolunk, nagy kár és nagy bosszúság az ilyen — mondja Almási László vb-titkár. — Ingyei adták a gazdák a tejet a szomszédoknak, mert már a hízóíkikall sem tudták feltetetni. — -i termelőszövetkezetnek is van tehenészete. Nem tudtak volna segíteni a gazdáknak? — Igen, a Sallai-tanyán van a saját tejházunk — mondja Tóth István. — Többször átvettük, lehűtöttük a falusi tejet — teljesen szabálytalanul. Az állatorvosunk jóindulatán műit. Két darab 2 ezer literes hűtőnk van és most nyáron 4 ezer liter tejet fejünk, így nem tudjuk megoldani a háztájiból származó 1200—1300 liter tej hűtését. A legjobb szándék mellett sem. — A tsz üzemelteti a tej- begyűjtőt. Kára is származik a gyakori üzemzavarból? — Öreg és korszerűtlen a berendezés, volt, amikor egyetlen számláin 17 ezer forintos javítási költséget fizettünk. Tavaly egyébként egész évben 30 ezer forint haszna volt a tsz-nek a tejgyűjtésből. A bosszúság annál több, mert a gazdák elsősorban minket hibáztatnak. Kárunk persze most is van, mert kiesett a hűtési díj. De azt hiszem, ez a legkevesebb. Ilyen javítókapacitás mellett, ilyen öreg berendezést nem volna szabad üzemeltetni. Molnár L ászióné tejbegyűjtőt otthonában keressük, de már a földeken van. Tizennégy éves Zsolt fia látja el ilyenkor az állatokat. A teheneket, az üszőket, a borjúkat, a malacokat... — Tejfölt, aludt tejet ettünk napokig. Mi is és a malacok is. Anyukám sokszor ideges a hűtő miatt, mert őt szidják az emberek. Pedig nem is tehet róla ... Már majdnem eljövünk Megyaszóról, amikor Tóth István utánunk motorozik. Erről a levélről nem tudtam, olvassák el. A termelőszövetkezet elnöke írta július 10-én a Borsod Megyei Tejipari Vállalat igazgatójának. A levélben az áll, hogy mivel egyre több a hűtővel a probléma és a szállítást illetően is gondok vannak, a tsz a szerződést meg kívánja szüntetni. Kéri a tisztelt címet, hogy gondoskodjék a begyűjtött háztáji tej elszállításáról. — Válasz még nem érkezet; — mondja az ágazatvezető. Nyár van, nem sikerült találkoznunk a tejipar egyik illetékesével sem. A vállalat mezőgazdasági osztályán minden esetre úgy tájékoztattak tegnap, hogy a teiet a jövőben is elszállítják Megyaszóról és keresik a jobb megoldást. Lévay Györgyi A figyelmeztetés már az elmúlt esztendőben érzékelhető volt: az Autóvillamossági Felszerelések Gyára vállalati szintű nyeresége a felére csökkent. Pedig a vállalatnál és természetesen a mezőkövesdi gyáregységben nem változott a profil, ugyanazt a tevékenységet végezték, mint korábban, s nem is gazdálkodtak pazar- lábban, mégis rosszabbodott a helyzet. A fö kérdés tehát az Autóvillben a költségek mérséklése, vagyis az ésszerű takarékosság. Erről beszélgettünk Szabó Ferenccel, a mezőkövesdi gyáregység igazgatójával. — A kedvezőtlen folyamatok kialakulásában közrejátszott a gazdasági szabályozók ismételt változása — mondta bevezetőként Szabó Ferenc. — De nem lenne helyénvaló mindent a szabályozókra kenni — toldotta meg iménti gondolatát az igazgató. — Aki ismerős az ágazaton belül, az tudja, hogy nálunk a szabad árak érvényesülnek, amelyek megegyezés alapján jönnek létre. Mi messzemenően egyetértünk azzal, hogy a gazdálkodásban érvényesüljenek a piaci hatások. Csakhogy van a dologban egy kis bökkenő: nevezetesen az, hogy az általunk vásárólt termék, alapanyag ára változik, illetve emelkedik, amit mi már kevésbé tudunk eladásainkban ellensúlyozni. S akkor meg sem említettem a szocialista országok között, meglévő ár-anomáliákat, amelyek ugyancsak akadályai a piaci törvények maradéktalan érvényesülésének. — Mit lehet ebben a helyzetben tenni, mi a kivezető út? — Fejleszteni a jövőben is kell, hiszen ha elmaradunk a technikában, technológiában, az könnyen a meglévő piacok elvesztését vonja maga után. Nem marad más lehetőség, felül kell vizsgálnunk a költségeket és ésszerű takarékosságra kell törekedni minden területen. — Milyen tapasztalatokat szűrtek le a gyáregységben folytatott vizsgálatok összegzéseként? — Van bizony bőven fehér fojt a költségfelhasználásban. Például a forgóesz- közJkaltség az egyik évről a másikra harminc százalékkal emelkedett. Azután itt van például az alumíniumA szerszámgyártáshoz nélkülözhetetlen a képen látható nagy pontosságú optikai helyzetfúró, amelyhez klímaberendezés is kapcsolódik. Fotó: Kovács Mátyás öntés ügye: évente 350 tonnányi alumíniumot „fogyasztunk”. tehát nem közömbös, milyen technológiával dolgozzuk fel a magyar „ezüstöt”. Ezt azért hangsúlyozom, mert az alumíniumöntésnél a korábbi villamos energiával történt olvasztásról átálltunk a gázzá:! való olvasztásra, ehhez temérdek tégelyt kelltett felhasználni, s a technológiai folyamat meghosszabbodott. Egyébként: az alumínium ára egy év alatt negyven százalékkal emelkedett. Nagyrészt ennek köszönhetően az 1987. évi ellátási gondok enyhültek, ám költségeink ás megugrottak. — Létezik a gyáregységben valamilyen koncepció a költségekkel való takarékosságra? — Intézkedési tervet dolgoztunk ki, mely szerint mintegy huszonöt százalékkal kell csölckentanünk az üzemi költséget. Ehhez persze szemléletünket is változtatni szükséges, és magától értetődően mindenkinek a saját területéin kell ésszerűen takarékoskodni. Ennek részeként felülvizsgáljuk, kinek célszerű továbbra is utalványozási jogot biztosítani. Áttekintjük azt is, szükség van-e a gyáregységben minden oktatási, képzési formára. Bizonyára llesz olyan terület, ahol egyikmásik képzést megszüntetjük, hogy ily módon is csökkentsük a munika'kies'ést. — Ha a tervet sikerül valóra váltani, milyen eredményre számítanak a gyáregységben? — Számításaink szerint több mint kilencmillió forint megtakarítást érhetünk el az említett és a tervben szereplő egyéb intézkedések végrehajtásával. A költségcsökkentéstől végső soron a jövedelmezőség, a gazdaságosság növekedését várjuk — mondta végezetül Szabó Ferenc. L. L. üresedtek a mozdulatok, mert semmi mást nem lehet a nyereségérdekeit szórakozóhelyeken tenni, mint a pohár után nyúlni és rágyújtani? Szóvá teszi-e valaki, hogy a léleknek már csak lopva lehet luxusa, eluralkodott, mindent beborított a közvetlen és gyors haszon reménye, hogy érdek nélkül már senkinek semmi sem tetszik? Miért számolunk minden percet, amit pénzzel nem, mérhető időtöltésekre „pazarolunk’’? Tapasztalják, hogy elkerüljük a régi kedves ismerősöket, inert ha összefutnánk, fel kellene idézni a közös emlékeket, és sorolni az eltelt idő történéseit? Valójában legfőbb vágyunk, hogy átadjuk magunkat egy „haszontalan” beszélgetésnek, egy érdektől mentes kapcsolatnak, de a nosztalgiázásra nincs idő, a megszámlálhatatlan elvégzendők rabszolgáiként futunk a pénzünk után. Nem tűnt fel önöknek, hogy ha az emberek együtt vannak, ritkán alakul ki egymásra épülő párbeszéd? Mindenki panaszkodik, méltatlankodik, dühöng, nem figyel a másikra, csak mondja a magáét? Az elkerülő, az elhárító mechanizmusokban fifogyhatatlanul találékonyak vagyunk. Remek stratégiáink vannak arra, hogyan tudjuk magunktól távol tartani a másikat, nehogy beavasson szorongásaiba, nehogy xdnk rakja zűrzavaros lelke terhét, mert talán nem tudnánk közömbösek maradni. Márpedig az empátia, a tolerancia, nem beszélve a szerétéiről, idő- és energiaigényes! Kinek mondjuk el az örömöt, a bánatot, kinek beszéljük ki a kétség beesést, a félelmet? A barátunk féltékeny, a munkatársunk irigy, a házastársunk holtfáradt, az orvosunkra harmincán várnak, a szüléink öregek és betegek, a gyermekeink érettségire készülnek •és kimerültek, még éjfélkor is a könyvek fölé hajolnak. Megszakad a szívünk azért is, mert tudjuk, ha ötször ennyit tanulnának, az is kevésnek bizonyulhat a felvételin, az életben meg semmit sem kezdhetnek vele. Az emelkedő áraknál, az esztelen elvonásoknál, a nyomasztó terheknél is jobban fáj az emberi minősé- ségek elszegényedése. A szellem, a lélek nem dári- dózhat függetlenül a testtől, a tudat a léttől: a romlás folyamata kölcsönös, egymást gerjesztő. Ha még boldog, idealista lehetnék, kérdezhetném: miért kell pénz a tánchoz, a dalhoz, a megértésnek, a türelemnek mi köze az anyagiakhoz, miért kell az egymásba kulcsolódó kezeknek számolni a kamatot? De az élet realistává egyszerűsített, Nézem a hitük sohasem volt fiatalok ellenséges pillantásait, hallgatom könyörtelen ítéleteit, és sajnálom őket, mert hitek nélkül gyötrel- mesen nehéz megtalálni a jogos reményeket. Én pesz- szimista hangulataimból, a reménytelenség állapotaiból is képes vagyok kilépni, és bízni abban, hogy az ember tenger tévedéseiből egyszer- csalc partot ér. Körülöttem ma még sok minden rácáfol erre a reményre, mégis makacsul kapaszkodom abba a hitbe, hogy az ember képes lesz — mellesleg kutyakötelessége'. — erkölcsi energiájába és humanizmusába vetett bizalmának visszanyerésére, és annak felismerésére, hogy erre megvan minden oka és eszköze, mivel rendelkezik az emberléptékű jövőhöz vezető út megtalálásához szükséges képességekkel. X. E.
