Észak-Magyarország, 1989. július (45. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-17 / 166. szám
ÍSUI-IMMMMfi NAPRÓL NAPRA NAPRÓL NAPRA NAPRÓL NAPRA Ijesztően kopogtak a felhőből erőteljesen inekiindu.lt 9 borsónyi, sőt diónyi jégdarabok az alsózsolcai aszfalton. A falu belsejében szerencsére nem volt igazi ellenfél, az ijedt csirkéknek is sikerült gyorsain védett helyre menekülni. Ám annál nagyobb volt a gond a határban. Micsoda átok lehetett az aratásra érett búzának, a növekvő kukoricának, a napsütéstől, esőtől szépen élő szelőnek ... A legnagyobb károk talán a bocsi határban keletkeztek. Tájékoztatásként a következőket hallhattuk: a jégeső teljesen elverte a dinnyét, a burgonyát, megcsépelte a kukoricát, sőt az árpát is. A biztosító szombaton és vasárnap egyaránt járt a helyszínen. Az aratás természetesen folyt a hét végén, vasárnap is hat kombájn vágta a terményt. (tik) Ügyeletes riporterek: M. Szabó Zsuzsa, Balogh Imre Telefonszámunk 13 órától 19 óráig: 89-872, 17-807 A nap kelte 5.04, nyugta 20.37 órakor A hold kelte 20.12, nyugta ?.00 órakor Névnap: Endre, Elek Mindennap nyitva a Zsarnai Nemzetiszíii - staniclin...? > É lelmiszereket vásároltam a minap. A boltból hazaérve, kezdtem a szatyorból kiszedni, ide-oda rakosgatni a tejet, kenyeret, tejfölt, sajtot, vajat, margarint, felvágottat, ami éppen szükséges a mindennapi étkezéshez. Ahogy az egyik staniciit kézbe veszem, a zacskó bal alsó sarkán, ott, ahol a vaj jócskán átütött a fehér papíron, nemzetiszínűnk villant a szemembe. Fölötte köszönőmondat azért, hogy ebben a boltban vásároltam. Mi tagadás, jólesett az udvariasság, hiszen eléggé köztudott, hogy kereskedelmünk nemigen szokott efféle figyelmességgel „elhalmozni” bennünket, vásárlókat. Azt is természetesnek és tiszteletreméltónak tartom, ha hazafiúi érzelmünket minden kínálkozó alkalommal kifejezésre juttatjuk, s hazafias ünnepélyeinken ennek jeléül nemzetiszínű szalagot is tűzünk ki. Node, kérem, nemzetiszín egy bolti staniclin ...? Nem giccses túlbuzgóság ez? Nem az lenne inkább az igazi, konkrét hazafiság, ha arra törekednénk, hogy ne a stanicli, hanem a beléje kerülő portéka legyen méltó — a nemzetiszínre ...? (h. j.) Százhuszonöt éve halt meg Salzburgban Szalag László (1813—1864) történetíró, reformpolitikus, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. IDŐJÁRÁS-JELENTÉS A többnyire rövic napos időszakok mellett gyakorta lesz erősen felhős az ég, szórványos záporeső, délutánonként néhol zivatar is való* színű. Az északi, északnyugati szél napközben élénk, időnként erős, éjszaka többnyire mérsékelt lesz. Folytatódik a július közepéhez mérten hűvös idő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8-13 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet ma 20-25 fok között alakul. (MTI) A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 28. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. A lottónyeremények — a nyereményilleték levonása után — a következők: 4 találatos szelvénye 44 fogadónak volt, nyereményük egyenként £59 832 forint, 3 találata 4656 fogadónak volt, nyereményük egyenként 1335 forint, a 2 találatos szelvények száma 139 387 darab, ezekre egyenként 45 forintot fizetnek. A következő hétre átvitt jutalom összege 2 500 000 forint. (MTI) Halálos baleset történt vasárnapra virradó éjszaka az Ml-es nemzetközi főútvonal Győr és Mosonmagyaróvár közötti szakaszán a i33-as kilométerkőnél. Papp József 37 éves lébényi lakos Wartburg gépkocsiján Mosonmagyaróvár irányába hajtott. Áttért a menetiránnyal szembeni sávba és összeütközött . egy pótkocsis kamionnal. A személy- gépkocsi vezetője a helyszínen meghalt. Feltételezhetően elaludt a volán mellett, s ez okozta a balesetet. (MTI) Autóra várók, figyelem! AUTŰSOBSZAMOK Budapest 24 470 1989. JÚLIUS 14-ÉN: Debrecen 19 407 Trabant Limousin Hycomat Lada Szamara Budapest 6 341 Budapest 032 Debrecen 4 727 Trabant Combi Hycormat Budapest 71 Lada 1500 Budapest 18 702 Trabant Limousin Speciál Debrecen 15 183 Budapest 19 978 Lada Combi Debrecen 16 153 Budapest 1 914 Trabant Combi Debrecen 1 051 Budapest 7 695 Lada Niva Debrecen 5 609 — 1 155 Wartburg Standard Budapest 4 604 Polski Fiat 126 E Budapest 6 318 Debrecen 3 066 Debrecen 4 035 Wartburg Special Budapest 5 989 Dacia Limousin Budapest 23 81)3 Debrecen 4 591 Debrecen 14 760 Wartburg Special tolótetős Dacia' Combi Budapest 17 381 Budapest 8 926 Wartburg Tourist Debrecen 5 490 Budapest 4 842 Dacia TLX Debrecen 2 780 Budapest 14 V Skoda 105 S Debrecen 8 431 Budapest 12 889 Z as ta va Debrecen 9 632 ■ — 20 538 Skoda 120 L Budapest 32 889 Opel Kadett l 125 Debrecen 18 840 Volkswagen Golf Lada 1200 — 689 Budapest 49 960 Volga Limousin Debrecen 35 797 — 1 752 Skoda 1200 Budapest 49 960 Volga Combi 1 785 Debrecen 35 797 Maruti Lada 1300 S — 675 Szurkálás egy tőrrel Halott csecsemő a reklámszatyorban Az ,,anya” még ismeretlen A Borsod-AJbaúj -Z emiplén Megyei Rendőr-főik aipi'táinyság életveszélyt okozó testi sértésért őrizetbe vette Balogh Tibor, 28 éves alkalmi muinikés, sajóhídvégi lakost. A fiatal férfi július 14-én, est-e tíz ána után a községben, a Táncsics út 39. szám alatti hájban, szóváltás köz- taeri tőrével mellbe szúrta Lakatos Lajosaié, 33 éves foglafllkoziásinélküli helyi lakost. Az asszonyt súlyos, életveszélyes sérüléssel szállították kórháziba. Megdöbbentő élményben tehetett része július 14-én, kora délután annalk a nőnék, aki Igrici községiben, a Tompa utca 35. szám alatti ih'áz udvarán, a kerítés mellett tatáit egy jókora reklámszatyrot, s belenézett lábba. A szatyorban egy halott leány,csecsemő volt. Miint később az orvosi vizsgálat megállapította, a terhesség 8—9. hónapjában megszületett csecsemő már néhány napja halott volt. Az „anya” — lebet egyáltalán az ilyen nőt ennek nevezni? — felkutatására a rendőrség megkezdte a nyomozást, eddig ez nem járt eredménnyel. Épp ezért kérik a lakosság segítségét is: aki bármiit tud. az üggyel kapcsolatosain, jelentkezzék bármely rendőrőrsön, vagy ■a 07-es telefonszámion. Lángolt az árpatábla A kár lehetett völn,a sokkal nagyobb, a tüzet ismét az emberi figyeli,metlemség, fegyelmezetlenség okozta. Taktaharkány határában, szombaton, a kora esti órákban lángra, kapott egy lábon álló árpatábla. Miire a szerencsi és a miskolci tűzoltók nagy erőkkel a helyszínre értek, addigra a lakosság már eloltotta a tüzet. Köszönhetően a gyors beavatkozásnak, mindössze 200 négyzetméternyi területen pusztítottak a lángok, a kárt így csak 2000 forintra becsülik. A tüzet a dohányzás számlájára írtaik, valaki égő gyufát, vagy csikket dobott az árpába. Tűz volt ugyanezen a napon, de néhány órával később Vajdácskán is. Itt a téesz-tenya géptelepén egy t-iada személygépkocsi gyulladt ki. A tüzet végül is — mint a vizsgálat megállapította — az autó azzal okozta, hogy forró motorjától, vagy a kipufogótól lángra 'kapott a szomszédos szalma- kazal alja, s a tűz átterjedt a kocsira. A kár 60 ezer forint. Tibolddarócon, a Kácsi út 1. szám alatti ház fáslkam- rájában 120 mázsa — feltehetően nedvesen belapátolt — szén fenyegetett öngyulladással, vasárnap reggel. Mivel a mezőkövesdi tűzoltókat idejében riasztották, így számottevő kár sem keletkezett. 9 Sárospatakon, a Várkert alatt ittasan fürdő tt a Bodrogban a 33 éves kőfaragó, ■Kovács István, helyi te,kos. Elmerült, holttestét eddig ■még nem találták meg. A 'halálos kimenetelű fürdőzés pénteken kora este, fél hat tájban volt. A miskolci Búza téri piacon maholnap több a lengyel és a viszonteladás- sal próbálkozó magyar zsibárus. mint a zöldséget, gyümölcsöt kínáló őstermelő, vagy kereskedő. A piacon a paradicsom mellé akár búvárkészüléket is vehet az épp erre áhítozó, de legtöbben ruhát, cipőt, apró műszaki holmikat kínálnak, s ami igen fontos: lényegesen olcsóbban, mint a boltokban. A kánaán — bármenynyire is jó ez a vékonypénzű magyarnak — mától megszűnik, legalábbis meg kellene szűnnie. Mondhatjuk: végre. Merthogy áldatlan állapotok uralkodtak néha a piacon, s főleg a környékén, a Szendrey utcában. Kosz, mocsok közepette ültek a földön és árultak a lengyel „turisták”, s mire holmi.kujon túladtak, még nagyobb lett a szemét az utcában. A közterület-fenntartók pedig mintha kihúzták volna térképükről e területet, merthogy a hulladékot napokig kergette a szél. Szóval, végre-valahára a piacon ismét a zöldségesek, gyümölcsösök képe lesz az uralkodó. Vasárnap a Búza tér hangszóróiból már ömlött az információ a zsibáruso.knak, közölte velük, hogy aki ezentúl élelmiszernél egyebet mer itt árulni, annak euccát akár el is kobozhatják, szabálysértési bírsággal sújthatják. Ruhát, cipőt, ollót, napszemüveget, Napoleon konyakot és egyebeket ezentúl csakis és kizárólag a Zsarnai téri piacon lehet árulni és venni. Épp ezért a Zsarnai téri piac mától a hét mindennapján, reggel öt órától délután két óráig nyitva tart. A 'Miskolci Közlke- dési Vállalat is éhhez igazodik, közlekedteti „ZS” jelzésű autóbuszait, s megerősíti a 8-as járatot. I. S. Koszban, mocsokban zajlik a kótyavetye Fotó: Balogh Imre mm-wsmm&M Az MSZMP Borsod-AbaujrZcmp- lén Megyei Bizottságának lapja, főszerkesztő: -NAGY ZOLTÁN Szerkesztőség: Miskolc. Bajesy-Zsilinszky út 15. 3527 Postacím: Miskolc. Pf.: 351. Telefonok: központ. 3X-94L t itkárság: 16-8X6. Ipari rovat: 16-035. Belpolitikai rovat: 16-450. Kultúrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Levelezési rovat: 16-046. Kiadja ja Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajesy-Zsilinszky út 15. - 3527 Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Postacím: Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15-17. - 3532 - Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben cs a Híriap-elöfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR). Budapest V., József nádor tér I. - 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELÍR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja egy hónapra 105 forint, egy negyedévre 315 forint, egy évre 1260 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357 Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: HORVÁTH FERENC Naptár __ 1 989. JULIUS 17., HÉTFŐ Zsibárusoknak tilos a Búza téri piac