Észak-Magyarország, 1989. június (45. évfolyam, 127-152. szám)
1989-06-12 / 136. szám
1989. június 12., hétfő ÉSZAK-MAGYARORSZAG 3 Mai Anonym Béla királyunk névtelen jegyzője nem azért húzódott anonimitásba híres műve, a Gesta Hungarorum megírásakor, mert — úgymond — „félt” attól, hogy korának történészei szemrehányással illethették volna „kitalációi” miatt. A „sötét középkor”, a 13. század írástudója (számuk csekély volt) munkáját „szolgálatnak” tekintetbe, nem ártani, használni akart királyának és népének, bizonyítandó: királya és népe nem a „semmiből” termett — a történelemből lépett a Kárpát-medencébe hont foglalni. A mai Anonymusok, névtelen levelek szerzői, ultra (szélsőséges) jobb- és baloldali firkászai nem szolgálni — ártani akarnak. Összehordhatnak tücslköt-bo- garat névtelenségbe burkolózva, mert valójában — félnek. Mitől? Mert állításaikkal egy jogállamiságot deklarált, megújulást kívánó és szorgalmazó rendszer igazságszolgáltatásával találhatnák magúkat szemben. A névtelen, vagy álnéven írott levélben „ávós bitang” lehet olyan személy, aki a Rákosi-rezsimben még pe- lenkás csecsemő volt, vagy 8—10 évesként — nyilas. Mivel gonoszkodó ármánykodásukért felelősséget nem akarnak, de nem is tudnak vállalni, ezért a névtelenség vagy álnév. Ezek a levelek legtöbbször mai, kisebb-nagyobb beosztásban levők ellen irányulnak. Mocskolódásuk éppen azért nem ismer határt, mert indulataik parttalansá- gát nem korlátozza az igazmondás felelőssége, azaz nem lehet tudni a „szerző” kilétét. Pedig jó volna, a társadalmi öntisztulást segítenék, ha rejtőzködés nélkül, a törvényes procedúrát is vállalva hitelesítenék állításaikat. Egyetlen példával támasz- szűk alá jogszerű vélekedésünket. Névnapi „házibuli”. Iiszom- eszem. vasikos politikai viccelődés. Ám mit ad az alkoholos befolyásoltság?! Az egyik „haver” meglepő fordulatot ad a „szórakozásnak”. A vendéglátó szemére hányja: „A te bátyád kötötte el a tehenünket özvegy édesanyám óljából, mert az a mostani nagyfőnök bátyád, alávaló gazemberként, nem volt tekintettel semmire. Mocskos r álkas. ista volit.” Igen, a három árva ott maradt tehén és tej nélkül. A férfi, ismerve bátyja „önéletrajzát”, dühödten tiltakozott, valós tényeket közölt. Az ő testvére évente egyszer jött haza Budapestről, egyetemi hallgató volt, és ő aratta le a gabonáinkat. Hiába volt igaza a házigazdának, a társaság, utálva a „Rákosi-korszakot” — gyerekkoruk erre az időre esett — elhitték az állítást. A vendéglátó ■ majdhogynem sírt a dühtől. A hangulat leromlott. A társaság csakhamar szétoszlott. Az a bizonyos „nagyfőnök” beállított a vádaskodó- hoz. „Ismer ön engem?” Sose láttam, hangzott a válasz. Állította, jó az „arcmemóriája", sosem találkoztak. „1954 telén sem?” Akkor sem. És elhangzott a fenyegető kérdés: „Hát akkor miért rontotta el az öcsém névnapi házibuliját?! ön azt mondta, hogy én kötöttem el a tehenüket a három árvától”. Az illető se köpni, se nyelni nem tudott, csak azt nyögdécselte: „Jól megjegyeztem magamnak azt a pasast, nem maga volt, és bocsásson meg. Hát ez valami borzasztó félreértés.” Mit lehet erre mondani? „Legszívesebben jól szájon vágnám!” A .férfi lehorgasz- totta a fejét, bólintott. „Meg is érdemelném, valóban elrontottam a hangulatot. Sajnálom.” És akik az ártó szándékú névtelen leveleket írják? Igen, azok még ezt a rizikót se vállalják. Pedig a magyar emberről azt tartják, hogy nem írásbeliségre „szakosodott feljelentő.” Égy biztos, a falusi magyarok nem, hiszen ha sorsuk hivatalos írásra kényszerítette őket, elkaptak egy csirkét, tojást tettek a kosárba, és mentek a tanítóhoz, jegyzőhöz: „Tessék már megírni, én ahhoz nem értek.” A városiak nem egészen így lehettek ezzel. Budapest Gestapo-főnöke jegyezte le emlékiratában: igen rövid idő alatt 40 ezer feljelentő • levelet kapott a német megszállás után. Hihető, hogy ezek nem — parasztok voltak. A mai névtelen levélírók sem azok, nem is munkások. A fent közölt levél, mely egy állítólagos állami gazdaságtól érkezett hozzánk, „rendesen” aláírva, de a levél kifogástalan helyesírása és a névaláírás merőben különbözük: talán egy fél analfabétával íratták alá. Mire való ez a fajta anonim „nyilvánosság?” Mi tényeket közlünk, amelyekre tényszerű válaszokat elfogadunk, mert a római joggal értünk egyet: „Hallgattassák meg a másik fél is!” Igen, itt volna az ideje, hogy a kétezer évvel ezelőtti római judikatórum (jogszokás) váljék uralkodóvá nálunk — Jézus születése után 1989 évvel! Sajnos, még nem tartunk itt. Emiatt európaiságunk is megkérdőjeleződik. Elvtársnők! Elvtársak! Hölgyeim és uraim! Fedjék fel valódi kilétüket, ha írnak nekünk! Gulyás Mihály Csalódnia kellett annak, aki Watásvadász, botrány- szagú rendezvényt várt a miskolci Tudomány és Technika Házának azon összejövetelén, amelyen dr. Bogár László tartott előadást. Az ismert és ifjú közgazdász, szakíró néhány évvel ezelőtt kénytelen volt elhagyni ezt a tájat: nem lehetett képviselőjelölt, lehetetlenült munkája a megyei tanács apparátusában. Az immár fővárosi lakos, s a Hazafias Népfront Országos Tanácsának munkatársaként tevékenykedő közgazdasági doktor szakszerű, de az egyéni sérelmek felemlegetése nélkül előadást tartott, korábbi bátorságához híven, a lehetetlent megkísérelve fölvázolni az ország és a megye társadalmi-gazdasági fejlődésének jövőbeni esélyeit... Szóval, botrány nem volt. Az idők változnak ugyan, de Bogár eszmefuttatása, amely évekkel ezelőtt száműzte őt a megyéből, ma mái* a becsült reformgondolkodók sorába emeli. Ö évekkel ezelőtt tudta és vállalta. E cikk szerzője részt vett a rendezvényen, s első reflexióként azt mondhatja el, hogy az eredetileg kijelölt helyiség, az érdeklődők nagy száma miatt kicsinek bizonyult. Aztán a krónikás azt sem hallgathatja el, hogy az előadás híre egy tető alá sodorta a megyei tanács pártbizottságának titkárát, a megyei pártbizottság egyik titkárát, a lenin- városi tanácselnököt, az LKM -tiyugdí jasfeénit is nyughatatlan feltalálóját, volt tanácselnököket és vállalati igazgatókat. Jó kis csapat jött össze. Ha másért nem is. de csupán már ezért dicséret illeti a rendezőket: a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének és a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság megyei szervezeteit. E sorok írójának Bogár László egy interjúban, 1984. december 22-én saját magát így jellemezte: én egy kissé neurotikus, re- formideológus vagyok ... Annak a könyvnek az apropóján állította ezt, amely 1983-ban jelent meg. A címe: A fejlődés ára. Alcíme: Gazdasági nehézségeink főbb okainak történeti aspektusa. Idézet a könyvből, előrebocsátva azt, hogy akkor még eretnek gondolatnak számítottak ezek a tézisek. „Az 1968. január 1Július elsejétől emeli az árát a lakossági szemétszállításnak a Miskolci Közterület-fenntartó Vállalat. Ugyanakkor a kisnyugdíjasoknak e naptól igyen viszik el a szemeteit, hulladékod. A Miskolcon és a város körüli 25 településen sok ezer lakost érintő intézkedés részleteiről Fai-kas György igazgatót kérdeztük. — Vállalatunk igen nehéz gazdasági helyzetbe került — mondja. — Ebben az évben költségeink a gazdasági szabályozók, valamint az árak változása miatt 28,8 millió forinttal nőttek, illetve nőnek. Éhben szerepelnek a műszaki fejlesztés, a bérnövekmény, a TB-járulék változás, az utazási (költségek, az anyagárváltozás költségei, mint tőlünk független tényezők. Az idei esztendő első négy hónapjában máriis hatmillió forint veszteségünk van. Ha ezt nem tudjuk megállítani, elkerülhetetlen a vállalat szanálása. Ezért folyamodtunk a Borsod Megyei Tanács V. B. ipari és kereskedelmi osztályához kéréssel, hogy árainkat növelhessük. Erre 1989. július elsejétől engedélyt kaptunk. — Milyen mértékű a vállalat áremelése? — Nem mentegetőzésként mondom, hiszen tény. hogy tői zöld utat kapott »szerelvény« sokszorosan biztosított fékrendszerrel indult, amelynek jelentős része a teljes biztonság érdekében már az induláskor is működött. A döntések mögött meghúzódó politikai-ideológiai kompromisszumok — elvben — lehetőséget nyújtottak ugyan ezek fokozatos kioldására, ehelyett azonban a gyakorlatban a maradék fékberendezéseket is működésbe hozták”. A párt első számú vezetője 1972-ben kijelentette: „Az új gazdasági mechanizmus nálunk jobb, hatékonyabb eszköz, mint a régi voít. De e nélkül sem pusztultunk volna el.” A megállapítás helyességén, az elszalasztott lehetőség okán lehet meditálni. A szerző már hat évvel ezelőtt publikálta: ..... az átfogó,radikális és egyértelmű reform mind a politikában, mind a gazdaságban elmaradt”. És mit mond ma, 1989- ben Bogár László, tudva azt, hogy utolsó lehetőségét játssza el, vagy nyeri meg ez a társadalom, hogy felzárkózzék a haladó Európához, hogy az állampolgárainak a kor színvonalán álló, a meghirdetett elveknek megfelelő élet- és munka- körülményeket biztosítson? Miindenekelőitt: pontos, s kíméletlenül igaz diagnózist kell készíteni a múltról, hat éve nem emeltünk árat. Akkor sem olyan mértékben, ahogyan kellett volna. Az árhatóság most sem fogadta el a mi előterjesztésünket, lefaragtak belőle. Így alakult ki a havonkénti és lakóhelyiségenkénti 13 forintos ár. Ez három forinttal több a jelenleginél. Vagyis, ha átlagosan három lakóhelyiséges otthonokról beszélünk, egy-egy család, vagy otthon július elsejétől kilenc forinttal fizet többet a szemétszállításért mint eddig. Mindjárt hadd tegyem azonban hozzá: ez nálunk úgyszólván semmit nem old meg, hiszen az áremelés összesen ötmillió forinttal növeli idei árbevételiünket, s mii.nit fentebb említettem, az idén tőlünk független költségeink majdnem 29 millióval nőnek. S még csak annyit: az árhdtó- ság arra kötelezett bennünket, hogy Miskolcon hetente kétszer, a megyeszékhely közvetlen belvárosi részében hetente háromszor, a vidéki településeken pedig hetente egy alkalommal kell a szemetet elszállítanunk. Ám ennek egyébként az áremeléshez túl sok köze nincs, hiszen nekünk a szemetet mindenképpen el kell szállítanunk, akárhányszor szedjük is össze egy héten. Az mert ennek hiányában nem tudunk helyes terápiát adni. A fejlődés, illetve stagnálás ára túlságosan nagy volt, ugyanis a belső gyarmatosítás a kannibalisziti- kus, önfelfaló társadalmigazdasági szerveződés kifosztotta a financiális és emberi értékek tárát. Most már világosan látszik, hogy a vélt fejlődés érdekében, amely egyet jelentett az erőltetett és egyoldalú iparosítással, áldozatul esett az ötvenes évek elején az élet- színvonal, aztán kifosztódott a mezőgazdaság, később, máig hatóan nem jutott elég pénz az úgynevezett nem termelő ágazatra, az infrastruktúrára. Mindez visszaütött, az alkalmi sikerek sem fedhették el a mélyben meghúzódó, s egyre gyarapodó ellentmondásokat. A kiút keresésében nem elsősorban a felismerés, sokkal inkább a gyakorlatban is megmutatkozó tenniakarás késett. Bűnösen nagy a tehetetlenségi nyomatéka ennek a gazdasági-társadalmi konstellációnak, amelyet sokan és sokszor — tévesen — létező szocializmusnak neveznek. Borsodról szólva Bogár László elmondotta, hogy ez a korábban privilégizált megye fokozatosan visszaesett minden országos rangsorban. Ez a táj — gondolviszont megint objektív helyzet, hogy nincs járművünk, nincs emberünk... — Valóban így lenne ez? Hiszen a lakosság nap mint nap találkozik a szemét- szállító kocsijaikkal... — Ezek a gépkocsik az összes járműparkunk mintegy hetven százalékát teszik ki, s mindegyik nullára leíródott. Ez üs mutatja, milyen rendkívül nehéz helyzetbe kerültünk. Hiszen amortizáció nem képződik, saját pénzünkből legfeljebb egy-két új speciális jármű vásárlására telik, s ez szinte semmi. Annyira, hogy az idén talán még képesek vagyunk megoldani a szemétszállítást, ám ha jövőre nem kapunk ehhez anyagi támogatást, elképzelni sem tudom, hogy mi lesz. Hadd mondjak csak egy összehasonlító adatot. Áruig négy éve egy Kamaz gépjárművet 1,5 millióért tudtunk megvenni, ennek az ára most 3,1 millió, s ki tudja menynyi lesz jövőre... Igen nagy gondunk az is, hogy amíg a megyében nő a munkanélküliek száma, mi nem tudunk embereket felvenni, mert nem jönnek hozzánk. — Az áremelés egy otthonra vetítve látszólag nem tűnik soknak, hiszen még egy üveg sör árát sem teszi ki. A kiskeresetűek, a kisnyugdíjasok azonban minden bizonnyal így is zúgolódni jognak.... — A vállalat vezetése sokat töprengett ezen. Végül is olyan elhatározásra jutottunk, hogy a jelenlegi életszinvonal mellett nem sújthatjuk áremeléssel a junk a kohászatra, a bányászatra, a gépiparra, lakossági ellátásra — a tipikusan hátrányos helyzetek konglomerátumává vált. Mint az állatorvosi ló: itt az ország minden baja és betegsége egyszerre és együtt jelentkezik. Kezdve a munkanélküliségtől a bűnözés magas arányán át a lakosság kirívóan alacsony (egy főre jutó) jövedelméig. Mit hoz a jövendő? Olyan időt élünk, amely közepette a jövő egyetlen terve sem nélkülözheti a felkészülést a legrosszabbra is. Nem károgó hollók kelüenek, hanem olyan futurológusok, akik érzelemmentesen mutatják meg a holnap útjait és alag- útjait. Az ember békeidőben épít óvóhelyet, s a latin mondás szerint háborúra kell készülnie annak, aki békét akar. A világ napi eseményei tele vannak figyelmeztető jelekkel. Nekünk kockáztatnunk kell, mert nincsen más lehetőségünk. De tévedni most már nem tévedhetünk. A tévedés jogának minden sanszát fölélték bölcs és balgatag eleink. Dolgozni kell. Kevesebb dallal s keményebben összezárt szájjal. És vigyázni! Vigyázni arra, ami szép és megőrzendő. Vigyázni arra, ami holnap is üdvözít. kisnyugdíjasokat, akik ma már az összes nyugdíjas jelentős részét teszik ki. Sőt, még tovább mentünk, s úgy döntöttünk, hogy a 4000 forint alatti nyugdíjjal rendelkezők esetében teljes egészében eltekintünk a szemétszállítási díjtól, vagyis tőlük július elsejétől ingyen szállítjuk a szemetet. Ezt a kedvezményt akkor is megadjuk, ha két nyugdíjas, például egy házaspár él együtt, s a kettőjük együttes nyugdíja 8000 forintnál kevesebb. Ám ha velük együtt már kereső hozzátartózó is él a lakásban, nem adunk kedvezményt. — Mit kell tenniük a kisnyugdíjasoknak, hogy megkaphassák ezt a kedvezményt? — Levelezőlapon, vagy levélben kérhetik a szállítási díj elengedését, a nyugdíjszelvény alapján feltüntetve legutolsó nyugdíjukat. De szólhatnak a díjbeszedőknek is. — Fentebb mondotta, hogy az áremelés nem sok mindent old meg a nehéz helyzetbe került vállalat számára. Hogyan akarnak talpon maradni? — Nap, mint nap törjük a fejünket, mit tehetnénk. Azon vagyunk, hogy_ munkánk még szervezettebb és hatékonyabb legyen, igyekszünk megfogni minden fillért. De ha minden elképzelésünk megvalósul is, a járműpark korszerűsítésével, cseréjével magunk ■képtelenek leszünk megbirkózni. Ehhez elengedhetetlennek látjuk a tanácsi segítséget. (nyikes) Kevesebb antibiotikum a tejben A vizsgálati adatok szerint számottevően csökkent az antibiotikummal szennyezett bolti zacskós tej aránya — tájékoztatta dr. Sohár Judit, az Országos Élelmezés- és Táplálkozás- tudományi Intézet főosztályvezetője az MTI munkatársát. Az intézet a fővárosi és a megyei Köjál-ok vizsgálati eredményeit összesítette, s ezek szerint az 1988-ban elvégzett 3135 vizsgálatból csak 61 mutatott a megengedettnél magasabb gátló- anyag-tartalmat. Ez a vizsgált mennyiségnek 1,9 százaléka, míg 1986-ban 8,8, 1987-ben pedig 5,7 százalékos szennyezettséget tapasztaltak. A zacskós tejben talált antibiotikum azt jelzi, hogy egyes állami, szövetkezeti és magángazdaságokban nem tartják be az állatgyógyszerek úgynevezett várakozási idejét. Az intézet az előző évek — igen nagy fegyelmezetlenségre utaló — adatai alapján, erélyes intézkedéseket sürgetett a MÉM-nél. A szennyezett minták mennyiségének csökkenése arról tanúskodik, hogy a MÉM fellépésére a gazdaságok már jobban figyelembe veszik ezt a tényezőt, s a kezelt állatoknál csak a várakozási időt követően kezdik meg a tej értékesítését. A nyugateurópai országokban a kereskedelmi forgalomból származó mintákban gyakorlatilag egyáltalán nem található antibiotikum. Az erélyes fellépés indokolt, mert a tejjel hosszú időn át kis adagokban elfogyasztott antibiotikum kedvezőtlen hatással van az emberi egészségre. (MTI) Brackó István Kisnyugdíjasoknak ingyenes
