Észak-Magyarország, 1989. június (45. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-06 / 131. szám

1989. június 6., kedd ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 Nehezen gyógyuló sebek Miskolci kitelepítettek a Milánon (3.) Lágerélet Borsostanyán Ny. L.-ék Ikis szobája észa­ki fekvésű. Nincs túl vilá­gos, erőltetem a szemem, amikor az elém tatot irato­kat tanulmányozom. A ben­nünket körülölelő hangulat hatása teszi talán, hogy gye­rekkorom jut eszembe. A kitelepítés napjai, amikor jómagam még tizenegy éves úttörő voltam a diósgyőri fiúiskolában. Amikor a gyű­léseken a félnőtlbelklkel együtt éltettük a diósgyőri strand­nál levő moziban Rákosit, Sztálint, a pártot. Azt hi­szem, azon a nyáron vittek először nyaralni Sátoraljaúj­hely re, majd a következő évben Balatonszabadiba. Ny. L. legyűri újra és új­ra előtörő felindultságát, s folytatja történetüket. — Délelőtt kilenc óra kö­rül indulhattunk el Hernád- németi'ből. Az én feljegyzé­seim szerint 251 család, ösz-' szesen mintegy nyolcszázan. Valamennyiünket 1952. júni­us 25-én éjszaka szedett ösz- sze az ÁVH. A marhaszál- ilító vagon rácsozott ablakán zsebkendőkkel integettünk a földeken dolgozó emberek­nek. Akkor már sejtettük, hogy egylhamar nemigen té­rünk vissza Miskolcra. Dél­után érkeztünk meg Horto­bágy vasútállomásra. Meg­kezdődött a kiiipakolás a va­gonokból. A sírás, a vesze­kedés, az ÁVH-sok ordíto- zása olyan hangzavart ka­vart, hogy jóformán egymás hangját sem értettük. Volt, aki az el men ékített bundá­jában izzadt, volt, aki egy magával hozott széket, vagy fiókot szorongatott ‘ a kezé­ben. Jól emlékszem egy kis­lányra, akii ölében kutyáját babusgatta. Aztán amikor megtudtuk, hogy a közeli szekerek ránk várakoznék, megindult a roham, hogy felférjünk, egymást taposta mindenki. Majd a karaván elindult a pusztaságban Bor- sod-tanya felé. Üj otthonunk azélőtt gép­állomás lőhetett, mellette egy hangárszerű épülettel és irodával. Beterelték bennün­ket a nagy udvarra, ahol hatalmas halom yaságy állt. Mint kiderült, jóformán ez lett az egyetlen bútor „szo­báinkban”, későbbi lakhe­lyünkön. Megérkezett a tisz­tikar, s egyikük fogadóbe- szódet mondott tiszteletünk­re, amelyet máig nem felej­tettem el. így 'hangzott az üdvözlés: „Itt fogtok meg- dögleni bitang fasiszták, ku- lákők, klerikális reakciósok, népnyúzók, földbirtokosok, a nép ellenségei, gyilkosok”. Mint utóbb megtudtam, va­lóiban volt köztünk öt pap is, valamint egy-lkét föld­birtokos, tábornok. De leg­nagyobbrészt öregékből, gye­rekekből. kommunistákból és szociáldemofcratáloból, vagy egyszerűen pártonikívüliek- ből, kereskedőkből, zsidók­ból állt a csoport. Sokukat lakásukért, vagy valamifé­le bosszúvágyból jelentettek fel besúgóik, s így kerülték listára. — Kik állították össze ezt a listát? — Csak gondolom, hogy az ÁVH. De engem soha nem érdékelt, hiszen telje­sen mindegy vólt végül is. S nem is igen léhetett vol­na utánanézni, hacsak ’56- ban nem. Még akikor délután azon nyomban megkaptuk a be­osztásunkat, s indulhattunk is dolgozni. Nékem az egyik keretlegóny azt mondta, hogy jó kocsis pofám van, hát az leszék. Édesapámat a rizsföldekre, édesanyámat a konyhára, húgomat a kacsa- telepre osztották be. Kije­lentették, hogy az őröket csak unazhatjulk, s aki nem tartja be a tábor szabályait, vagy megszökik, annak vé­ge. Betereltek az istállóba, s .mondták, fogjam be a két lovat, Villámot és Incit, s menjék szántani velük az állami. gazdaság földjére. A félelemtől összeszorult ' a gyomrom, hiszem soha éle­temben lovaikkal nem dol­goztam, azt sem tudtam, ho­gyan kell őket félszerszá­mozni. A szántás pedig vég­képp nem ment, ügyetlen Is, gyenge is voiltam hozzá, s ezt végül is kénytelenek vol­tak tudomásul venni. Így kiadták a parancsot: én le­szek a döghordó kocsis. Az is maradtam végig. Mintegy hatvan kilométeres körzet­ben szedtem össze az elhul­lott állatokat, patkányokat, s hordtam őket szekeremmel (amély még ma is megvan a hortobágyi múzeumiban, a nevem is bele van vésve) a döglkúthoz. — Hogyan éltek a tábor­ban? — Már említettem, hogy voltaik közöttünk zsidók is. Olyanok, alkilk meg jártóik a koncentrációs táborok vala­melyikét, s élve hazajöttek, ök mondták, hogy alig volt valami különbség. Különö­sen az első időszak volt .ir­galmatlanul nehéz. Amíg hozzá nem szoktunk a zsú­foltsághoz, az éhezéshez, a keretlegények goromba dur­vaságaihoz, nemegyszer ke- gyéltenségeiihez, a nőikkel való erőszakoskodásaikhoz, a hajnaltól késő estig tartó megerőltető munkához. Akadtak közöttünk besúgóik és gyengék is, alléik élele­mért, vagy csak azért, hogy bemehessenek Debrecenbe orvoshoz, bánmire hajlandóik voltaik. A mai Hortobágyi Csárda helyén akikor egy ve­gyesbolt volt, s mellette állt szigorú orvosunk rendelője. Egyszer megvetitek puáka- tussal, s én is odakerültem. Beutalt Debrecenibe, ahová természetesen fegyveres őr kísért el. De így is nagy él­mény volt újra normális kö­rülmények között élő embe­reket látni. Én egyébként döghordó kőrútjaim során sok emberrel találkoztam. Alkadit, aki elhitte rólunk, hogy mi a nép ellenségei, osztály,idegenek vagyunk, de nagyon sokan nem. Egysze­rű paraszti ésszél abból in­dultak ki, hogyha valóban ellenségek lennénk, 1945 után eilhágytulk volna az or­szágot. S ezek segítettek is olykor némi élelemmel. Mi­csoda öröm vdlt, ha haza tudtam menekíteni egy kis húst! Mert a táborban azt csak Sztálin születésnapján kaptunk, sőt akikor két deci bort is ihattunk a tisztele­tére. (Folytatjuk) Nyikcs Imre A látványosan nagy mun­ka a lillafüredi Hámori-tó- í nál a múlt évben gyakorla­tilag befejeződött. Az idén már csak kisebb, tájszépítő és befejező munkálatokat végeztek a Garadna-völgyi Vízi Társulat megbízásából. A múlt évi munkálatok során sikerült visszaállítani | a tó cliszaposodoit végében | annak élővíz jellegei. Mint­egy 10 ezer négyzetméterrel nagyobbodott meg ezáltal az élővíz felülete. Ennek eléré­sére több, mint 5 ezer köb­méter iszapot termeltek ki azon a részen, ahol a Ga- radna-patak befolyik, s ahol > a hordalékot a tóba lerakta. Az iszap kiemeléséhez, és az újbóli cliszapolódás meg­akadályozásához, hordalék- í| fogó gálát építettek. Az úszókotróval kiemelt iszapot a gátrendszer közé ülepítet-|| ték. Az iszap kitermelésével ' a tó mélysége megnőtt, s ahol még két éve is szúnyo- gos dágvány terpeszkedett, most ismét tiszta víz hul­lámzik. A tó eliszaposodásának megakadályozására a Borso­di Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság, amely szintén tagja a vízi társulásnak, a Garadna-patak völgyében rő-|| zséből hordalékfogó gáta-|| kát épített. Öt helyen fontak ilyen gátakat, ott, ahol a völgyek a patak laposába torkollnak, s ahonnan na­gyobb esőzések, hóolvadás esetén a víz termőföldet hordott le, amelyet a pataki a tóba továbbított. A munkálatok végeztével a társulat nem oszlott fel, hanem továbbra is működ­ve, ellátja a tóval kapcsola­tos teendőket. II Uj szolgáltatás: üzemi pénztár Az OTP megyei igazgató­sága számos kezdeményezé­séről tudunk, amelyek a la­kosság jobb kiszolgálását, a banki szolgáltatások bővíté­sét célozzák. Erről Nagy László, az OTP megyei igazgatóhelyettese a követ­kezőket mondja: — Még a múlt év elején elhatároztuk, hogy a na­gyobb településeken és üze­mekben különféle takarék- szolgálatot vezetünk be. 1988 októberétől Bőcsön ha­vonta két alkalommal — fi­zetésnapokon — kihelyezett pénztárat üzemeltetünk. Itt lehetővé tesszük a sörgyár dolgozóinak a hiteltörleszté­sek befizetését, valamint a betételhelyezést. Ezen túl­menően információt adnak az OTP dolgozói közép-, rö­vid-, illetve hosszúlejáratú hiteíügyekben az érdeklő­dőknek. — Sajószentpéteri fiókunk hosszú évek óta, heti egy al­kalommal a paraaznyai ta­nácsházán információs szop gálatot tart, míg Boldogkő- váraljáin. a lakosság kérésé­re ez év tavaszától heti egy alkalommal takarékszolgála­tot szervezünk. Az informá­cióin túl ezeken a helyeken nyomtatványok beszerzésére is lehetőséget biztosítunk. Információnk szerint a la­kosság jó néven veszi az OTP ezirányú tevékenységét. Mint megtudtuk, a felso­roltakon túl a megye .szá­mos vállalatánál üzemi pénztárt létesített az OTP. így például Mezőkövesden, az Autóvillamossági Felsze­relések Gyáregységében és a Matyó Háziipari és Népmű­vészeti Szövetkezetben nyílt lehetőség arra, hogy fizetés­kor a kihelyezett üzemi pénztár elfogadja a dolgo­zóktól a különböző befizeté­seket. — Természetesen a pénz­ügyeket munkaidőben intéz hetik az érintettek — újsá­golja Pajók Józsefné, az OTP mezőkövesdi kirendelt­ségének vezetője. — A kü­lönböző befizetéseken ,túl ér­tékbetét elhelyezésére is mód van. de lehet kötvényt vásárolni, és totó-lottó szel­vényeket is árusítunk. Azt tapasztaljuk, hogy a 'lakos­ság él a felkínált lehetőség­gel, ami olyan eredménnyel is jár. hogy jelentősen csök­ken a zsúfoltság fizetés utá­ni napokon az OTP városi fiókjában. Az Autóvillben elmondták, hogy mind népszerűbbé vá­lik az üzemi pénztár műkö­dése. Az pedig nem jelent­het gondot, hogy mind töb­ben veszik igénybe ezt a szolgáltatást, ugyanis úgy szervezik meg a munkát, hogy a pénztárban töltött idő ne okozzon termeléski­esést. Az OTP megyei igazgató­sága olyan gondolattal is foglalkozik, hogy ez év má­sodik felében kirendeltséget hoz létre a Borsodi Vegyi Kombinátban. A tervek sze­rint a takarékszolgálatoin kí­vül egyéb banki szolgálta­tást is meghonosítanak majd az üzemben. Peresztrojka Bulgáriában (3.J A városközpont egy ódon épületében szé­kel Várna Vármegye Tanácsa. Jócskán megnövekedett az itteni hivatalnokok mun­kája a múlt év márciusától, amikor átszer­vezték Bulgária közigazgatását. Huszon­nyolc megyéből kilenc vármegyéi alakítot­tak ki és megszűntek a járások is. Várna vármegye három megyéből alakult. Az or­szág népességének 11 százaléka él itt 526 településen. Nemcsak a Napospartból, az Arany ho­mokból, az Albenából és a Druzsbából áll a vármegye és nemcsak nyárból áll az év. Jovcso Goszpodinov tanácselnök-helyettes a vármegye lakosságának életéről és munká­járól tájékoztatta az újságírókat. — A miénk Bulgária legnagyobb turis­taközpontja, évente 1 millió 200 ezren töl­tik itt a szabadságukat, százezren Nyugat- Európából érkeznek, 600 ezren a szocialista országokból és 500 ezer a belföldi üdülő. Tizenötezer ember szolgálja ki az üdülőket, többségük szezonálisan dolgozik, mert nem minden szállodánk fogad telente vendége­ket. Nagyon kell igyekeznünk, mert nagy a konkurencia. Értesüléseim szerint Tö­rökország tavaly 3 milliárd dollár idegen- forgalmi bevételhez jutott, Spanyolország és Olaszország pedig együttesen 20 milliárd dollárt forgalmazott. Fontos a nívó foly­tonos emelése a Fekete-tenger partján és mivel nem szeretnénk, ha hely hiányában egyetlen turistát is el kellene utasítanunk, szorgalmazzuk, hogy minél több család fo­gadjon vendégeket otthonában. Kubai kollégánk megkérdezte, mennyit kap a vármegye a valutabevételből. — Minden szezonkezdetkor tárgyalunk a Balkantourist szófiai központjával. A na­pokban lesznek a megbeszélések. Tavaly egy százalékban részesedtünk — válaszolta az elnökhelyettes, majd folytatta a várme­gye bemutatását: — A turizmusból nem le­het megélni és nekünk, az ország egyik legnagyobb vármegyéjének fontos népgaz­dasági kötelezettségeink vannak. Az ipar a legfőbb ágazata Várna vármegyének. A bol­gár hajók 75 százaléka itt épül, Sunemben autót tervezünk és bolgár—szovjet—cseh­szlovák kooprodukcióban hozzájárulunk a Liaz Madara gépkocsik gyártásához, éven­te 45 ezer hajtóművet készítünk. Várnában és Tolbuhinban elektroiparunk van, textil­kombinátjaink vannak, melyek igen szép arányban veszik ki részüket az ország dol­lárelszámolású exportjából. Devnja környé­kén, a „Kémia-völgyben” vegyiparunk van, és még üvegiparunk, cementgyártásunk . . . Az újságírók mindenütt egyformák, egy kicsit szemtelenek (mentségünkre szolgáljon, nem a saját érdekükben, hanem az olvasó­ink miatt tesszük): ezúttal a laoszi delegá­tus pattant föl és szakította félbe a tájé­koztatást: — Vegyipar, cementipar a tengerparti megyében? Nem félnek, hogy a környezet- szennyezés miatt elpártolnak innen a nya­ralók? — A tengerparti övezetben nem engedé­lyezünk most már szennyező ipartelepítést. Egyes ágazatokat pedig kitelepítünk innen. Ez a mezőgazdaság miatt is fontos. Egyet­len vármegye előz csak meg bennünket a mezőgazdasági termelést illetően. Sok ka­lászosunk, napraforgónk van, tejtermelé­sünk jó. Aá utóbbi 7—8 évben aszály volt Bulgáriában, alacsonyak az eredmények. A mi 'Komcsija folyónk kicsi, kevés hozamú, a területünknek csupán tíz százalékát tud­juk öntözni. Sokat, küszködünk a folyama­tos ivóvízellátással is, van, ahol csak ezer méter mélyben találunk vizet. Mezőgazda­ságunkat a jövőben a mai arányok megtar­tása mellett kívánjuk fejleszteni: tehát a már említett növényféléket vetjük, továbbá * p5 ^ISl ' sN át x' ' %s intenziven, termelünk zöldséget (meleghá­zakban is) és almát, barackot, szőlőt adunk, minél többet az országnak és — reméljük — a világnak. Szerdahelyi Csaba kollégám (vele ketten képviseltük a magyar színeket) jólnevelt, bevárta a mondat végét, aztán megkérdez­te: — A szovjet alkoholtilalom mennyiben érintette a vármegye agrárexportját? Szegény Goszpodinovnak minha a tyúk­szemére léptünk volna. Tudta, hogy ven­dégei között magasrangú szovjet delegátu­sok vannak, de a tájékoztatója bevezetőjé­ben elmondta, hogy minden kérdésre, a legkényesebbre is őszintén válaszol. És eh­hez tartotta magát: — Súlyosan! Azt mondták nekünk, hogy nem kell bor, nem kell konyak, a csemegeszőlőt viszont kor­látlan mennyiségben megveszik. Kivágtunk kétezer hektár gyönyörűen termő borszőlőn­ket: De még korábban, az eladhatatlan bor­ba belebukott a sumeni komplexumunk, mert az információ későn jött. Most pedig? Minden mennyiségű bort és brendit meg­vásárolnának tőlünk szerte a világban, de nincs mit adnunk. Sőt, még itthon sincs vörösbor és brendi az üzletekben. Az idén új ültetvényeket telepítettünk, de öt év, míg termőre fordul. Burgaszból Várnába jövet, láttam az utak mentén a jelzőbotos, friss szőlőtelepítése­ket (cseppet sem fejlettebbek, mint az én privát ültetvényem a Bá'bonyibércen), és belső videómon látom a tokaji, a keceli sző­lők, a bodrogközi gyümölcsfák erőszakos, buldózeres megsemmisítését. Kezdem ott­hon érezni magam a várnai vármegyehá­zán. Megkérdem hát: — Mondja, kedves elnök úr„ hogyan élnek az emberek a kis­falvakban, amelyek csodálatosak, mert ki­pányvázott lovakat, apró szamarasfogatekat, kecskét, birkát látni mindenütt, szép a né­pi építészetük is, de sok helyütt sáros az utca a rózsás kertek előtt? Lehet, hogy csak látványnak kedves, élni már nehezebb ott? , — Élni nehezebb ott! — válaszolja. — Orvos kétszer megy hetente, iskola is csak a nagyobb településeken van. Értelmiségi nemigen él a falvainkban. Most, az agrár­komplexumok robbantásától (visszarendező­désétől) várjuk, hogy valami kis élet vissza­költözzék a falvainkba. — Milyen az infrastruktúra vidéken? — tartom magamnál a szót. — A közlekedés javult, a telefonokkal pedig Várnában sem vagyunk elégedettek. A kereskedelem fejlődik, fejlődget, csak több fogyasztási cikk kellene. A szolgálta­tási színvonal javítását pedig egyértelműen a szerződéses vállalkozóktól várjuk. És a mezőgazdasági árendában bízunk még, amely talán megtartja és visszacsalogatja a falu­ról elszármazott városiakat. Mégsem termé- szetes,_ hogy a vármegye lakosságának 82 százaléka városokban él! — Mondjon, kérem egy friss várnai hírt! Pletyka is lehet... — követelődzik pajko­san Krisztina, a varsói, kolléganő. — örömmel jelenthetem, hogy július else­jén megnyílik Várnában a híres moszkvai professzor, Fjodorov vezetése alatt álló szemklinika részlege. Egyszerű műtéttel gyógyítják majd itt a rövidlátást. Kérem, írja meg minden újságíró, mert ha jönnek a honfitársaik nyaralni, igénybevehetik. Friss várnai hír. A pletykák meg csak bel­terjesek, önöket nemigen érdekelné ... Nagyon megörültem, amikor búcsúzáskor azt mondta nekem a vármegye elnökhelyet­tese: — A kérdéseiből is látom, milyen sok a közös gondunk. Kívánom, hogy ma­guknál is jobban éljenek a falusi emberek. Lévay Györgyi Milyen az élei Várna vármegyében!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents