Észak-Magyarország, 1989. június (45. évfolyam, 127-152. szám)
1989-06-27 / 149. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! XLV. évfolyam, 149. sióm 1989. június 27. Kedd Ára: 4,30 Ft _______Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bizottságának lapja ________ • ■iniiif■Ti« I WiTTHBimninmilMi iTO M II 1WFPIWT»1 !■——y isIIIMI'UH »I ■'HI'IIWIHIIIIÜilllillllllllHB _WW ''■WWHiWIWHIWWHIIIWfBW JWIlillll IT—■rj>llTHm—T Összehívták az Országgyűlést A politikai egyeztető tárgyalások legutóbbi fordulójának megállapodása nyomán erős diétára fogott napirenddel kezdi meg munkáját kedd délelőtt 10 órakor az Országgyűlés. Első napirendi pontként személyi kérdések eldöntése vár a törvényhozó testületre. Mint ismeretes, Vida Miklós lemondásával megüresedett a Parlament egyik alelnöki posztja. Békési László pénzügyminiszter előterjesztésében várhatóan második napirendi pontként tárgyalja a Ház a tavalyi állami költségvetés végrehajtásának törvénytervezetét. A Parlament állandó bizottsági vitáinak tapasztalatai szerint 3 kérdéskörben is polémiára kell felkészülnie a kormánynak. A tervek szerint az zárszámadás után az adóreform működésének eddigi tapasztalatait, illetve további korszerűsítésének koncepcióját veszik nagyító állá a törvényhozók. A téma iránti fokozott társadalmi érdeklődésről tanúskodik, hogy Békési László pénzügyminiszter expozéját követően e napirendi pont vitájához eddig 13 képviselő jelezte hozzászólási szándékát. Hasonlóan nagy' érdeklődés előzi meg a honvédelmi törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot. A törvénymódosítás vitája várhatóan az új intézményként hazánkban is meghonosodó polgári szolgálat és ezzel kapcsolatban a lelkiismeret fogalmának definiálása körül csúcsosodik ki. A módosított honvédelmi törvény ugyanis a fegyver nélküli katonai szolgálatot és a polgári szolgálatot egyaránt kizárólag lelkiismereti okokból engedélyezné — annak pontos meghatározása nélkül. E ..hiányosság-’ oka, hogy sem a hazai, sem a külföldi joggyakorlat nem vállalkozott még a mélyen emberi érzés egzakt körülírására. (Folytatás a 2. oldalon) El holland cég is leszáll az üzletbe BVK-Amfora Részvény- társaság néven ez év januárjában új gazdasági társaság kezdte meg működését megyénkben. A közelmúlt napokban egy holland cég is társult az üzletbe, mégpedig működő tökével erősíti a vállalkozást. A termelés fejlesztéséhez elengedhetetlen, hogy megfelelő épületek, üzemcsarnokokkal rendelkezzenek a gazdálkodók. A régi közvágóhíd épületét is felújítják. (Cikkünk a 3. oldalon.) jL Megyei pártértekezlet: szeptember 23-án • « Illést tartott a megyei pártbizottság v Tegnap, Szűcs Erika megyei titkár elnökletével ülést tartott a megyei pártbizottság. A napirendek előtt bejelentette, hogy a testület tagjai közül új tisztségbe került Mérten János — megválasztották a Kazincbarcikai Városi Pártbizottság első titkárának; dr. Bencsik János — Tokajban lett a városi pártbizottság titkára; Takáts Gyulát ismét Sárospatak tanácsának elnökévé választották, Dudla Józsefet pedig a legutóbbi KB-ülésen beválasztották a Politikai Intézőbizottságba. A testületet elsőként Dudla József, a Politikai Intézőbizottság tagja, a megyei pártbizottság első titkára tájékoztatta a Központi Bizottság múlt hét végi kétnapos üléséről. A sajtóból, rádióból ismert tények mellett részletesen szólott az ülésen elhangzottakról, majd a megyei pártértekezlet tartalmi és szervezeti előkészítésére, lebonyolítására készített feladattervet vitatta meg, és fogadta el a pártbizottság. Egyben döntöttek o pártértekezlet végleges időpontjáról — 1989. szeptember 23. — és árutok napirendjéről is. A vitában elhangzottakra reagálva Dudla József ismertette a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Reformkörök Egyeztető Tanácsának a hozzá eljuttatott és a lapunk tegnapi számában megjelent állásfoglalását, melyben többek között kérik, hogy a pártbizottságnak a megyei pártértekezlet előkészületeivel foglalkozó dokumentumait hozzák nyilvánosságra. Mint mondotta, az állásfoglalás közreadói nyitott kapukat döngetnek, mert a megyei párttestület már korábban elhatározta, hogy a dokumentumok véglegesítése után azokat haladéktalanul nyilvánosságra hozzák. A tegnapi ülésen tájékoztatót fogadtak el a megye pártfegyelmi helyzetéről és a pártfegyelmi bizottságok munkájáról, majd személyi kérdésben döntöttek; dr. Havasi Bélát saját kérésére, korára és egészségügyi állapotára való tekintettel, érdemei elismerése mellett, felmentették pártbizottsági tagságából. Államtitkárokat, bírákat mentett tel és nevezett ki az Elnöki Tanács Straub F. Brúnó elnök tájékoztatta a testületet a június . 5—8. között Kcnan Evrcn államfő meghívására a Török Köztársaságban tett hivatalos látogatásáról. A tájékoztatót az Elnöki Tanács egyetértéssel tudomásul vette. A tárgyalásokon áttekintették az államközi gazdasági, kereskedelmi, kulturális és tudományos, valamint az idegenforgalmi kapcsolatokat. fejlesztésük lehetőségeit, az együttműködést elősegítik a két nép között évszázadok óta meglevő kapcsolatok. Mindkét ország kölcsönösen érdekelt a nemzetközi stabilitásban, mindenekelőtt az európai együttműködés és biztonság erősítésében. A 'testület a szövetkezetekről szóló törvény módosítására figyelemmel kiegészítette az ipari szövetkezetekről szóló 1971. évi, 32. számú törvényerejű rendeletet. Az Elnöki Tanács törvényerejű rendeletet hozott az egyházi állások beit öltéséhez szükséges hozzájárulásról, és az Állami Egyházügyi Hivatal', valamint az Állami Ifjúsági és Sporthivatal megszüntetéséről. Az Elnöki Tanács államtitkárokat. nagykövetet nevezett ki és mentett fel, valamint bírák megválaszr tásáról. felmentéséről határozott és kegyelmi ügyekben döntött, A Népköztársaság Elnöiki Tanácsa Deák Gábor államtitkárt e tisztsége alól- — érdemei elismerése mellett — 1989. július 1-jei hatály- lyal felmentette. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Knopp András művelődési minisztériumi államtitkárt e tisztségéből 1989. június 30-ai hatály- lyal felmentette. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Madarasj Attila pénzügyminisztériumi állam(Folytatás a 2. oldalon) Béke és leszerelés Borsodi szakszervezeti delegáció Hattingenben „Béke és leszerelés” címmel nemzetközi nyári szeminárium nyílt meg tegnap az NSZK-ban. A kéthetes prog- ramisorozaitot a DGB (Német Szakszervezeti Szövetség) hattingeni ifjúsági képzési központjában rendezik meg a vendéglátókon kívül Ausztria. Magyarország és Jugoszlávia küldöttségének részvételével. Az eszmecserére hazánkból a Szakszervezetek Borsod Megyei Tanácsa delegációjaként 20 fős csoport érkezett, akik a DGB Észak-Rajna-Vesztfá- lia tartományi szervezete meghívásának tettek eleget. A szemináriumot tegnap Dieter Malhberg, a DGB észak -rajna-vesz t fái ia i el - nőké .nyitotta meg. Többek között hangsúlyozta, hogy a tanácskozás része annak a programsorozatnak, amelynek keretében a második világháború kitörésének okait elemzik, s bitet tesznek amellett, hogy a DGB az országok közötti békés együttműködés híve. A szakszervezeti vezető elmondotta, hogy a hattln- geni találkozó célja a történelmi visszatekintésen kívül a népek barátságának (Folytatás a 2. oldalon) Wm :* Megnyílt a miskolci nyári egyetem Dr. Tatai Ilona, a Taurus vezérigazgatója, a mai magyar gazdaság siker-menedzsere volt az első előadó a XIV. miskolci nyári egyetem tíznapos rendezvénysorozatának premierjén. A miskolci egyetemvárosban Porkoláb Albert, a megyei tanács elnökhelyettese mondott megnyitót: sok évre, sok érvre, sok gondra és sok borsodi lehetőségre utalva. A mai program szerint dr. Nagy Aladár, az NME iintézetigazgatója a vállalati köz- gazdaságtan új elemeit ismerteti. A tegnapi megnyitó rendezvényen sok új gondolat és sok régi kérdés hangzott (Folytatás a 2: oldalon) Variációk a kitörésre A miskolci nyári egyetemre a Dunántúlról is jötték hallgatók Az eplliies, a fegyvermenles Európa hívei vagyunk