Észak-Magyarország, 1989. június (45. évfolyam, 127-152. szám)
1989-06-22 / 145. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1989. június 22., csütörtök Filmelőzetes Rémült rohanás Rémült rohanásban előfordulhat: autó és vonat karambolja Előzetes tájékoztatásként mondjuk el, hogy mától látható a miskolci bemutatómozikban a Rémült rohanás című amerikai bűnügyi film, Peter Hyams rendezése. Kasszasikeresnek ígérkező film, a Beverly Hills-i zsaru és a Külvárosi körzet „rokona”. Az utcai vagányok közé vegyülő nyomozók kábítószeresek után kutatnak, kis halakat el is fognak, de a nagyfőnök megszökik és annak kézrekerítésére folyik a hajsza, a rémült rohanás. Természetesen, az ilyenkor szokásos fordulatok szinte egymás sarkára hágnak, hasonlóan az ilyen témájú filmekhez. Bizonyára sok nézőnek jelent majd szórakozást, amíg végignézi a természetesen győzelemmel végződő hajszás rohanást. — Ugyancsak új bemutató Miskolcon a Willow című amerikai sci-fi. (bm) Á Felvidék lelátogat .Június 25-én, vasárnap Kassa városa és a Felvidék magyar művészeit látja vendégül a Miskolci Nemzeti Színház, a Herman Ottó Múzeum, a Mini Galéria és a Roráriusz cukrászda. Délután, 17.30-kor a Mini Galériában nyílik meg a 20 éves a Kassai Thália Színpad című kiállítás Gyárfás Ágnes rendezésében, Gyarmati Béla színházigazgató megnyitó szavaival. Utána a Roráriusz cukrászdában Alázat címmel zenés, verses, irodalmi műsort ad Pólós Árpád és Kövesdi Szabó Mária, gitárkísérettel. Belépés díjtalan. A vendéglátók várják a közönség véleményét, hogy vajon alkalmasnak vélik-e a Roráriusz cukrászdát ilyenféle műsorok rendezéséhez, mert szíves fogadtatás után, hasonlókra a jövőben is sor kerülhet. Este 19 órai kezdettel a Zenede Bartók termében Schiller: Ármány és szerelem c. darabját mutatja be a kassai vendégtársulat. Rendező: Rencz Antal. Jegyeket a helyszínen és a színház jegyirodájában lehet vásárolni 20 forintos árban, gyermekeknek a belépés díjtalan! Hajdú Gábor: Az ünnepi könyvhétre jelent meg Hajdú Gábor Visz- szaszámlálás című elbeszélésgyűjteménye a miskolci Kelet Irodalmi Alkotócsoport kiadásában. A szerzőnek ez a negyedik, önálló kötete, s három antológiában szerepeltek eddig írásai. A Visszaszámlálás -hat rövid elbeszélést tartalmaz: némelyek szorosabb, mások kevésbé szoros kapcsolatban állnak egymással. Az első, a Nyílt levél önmagamhoz, a címadó elbeszéléshez, a Visszaszámláláshoz kapcsolható leginkább. A Nyílt levél... -ben a szerző „önmagának jelenti”: félek, s mire az olvasó a mű végéhez ér, szintén félni kezd. Megretten attól a világtól, amelyben mindany- nyian élünk, amelyet mindnyájan „tapasztalunk”, valószínűleg ugyanúgy, mint az író: csupán nincs időnk megállni, végiggondolni dolgokat, s jelenteni önmagunknak: félünk. Talán folytatása is lehetne ennek az írásnak a Visszaszámlálás: amíg az előbbi a jelent, addig az utóbbi egy elképzelt jövőt mutat be, ahol már nincs növény és műanyag fákat ültetnek helyükbe, ahol a munkást, is a számítógép irányítja, s ahol ha a műanyag erdőbe magnó-madárfüttyöt szeretne az átlagpolgár, akit csupán számmal (DGX-126) jelölnek, az már lázadás a fennálló rend ellen, ami természetesen mindenben a „legtökéletesebb’1. S ha valaki mégsem tartja oly tökéletesnek ezt a formát, pszichológiai vizsgálat, majd eltüntetése következik. A kötet másik négy elbeszélése „földhözragadtabb”, mindennapibb. A Trógerok- ban egy fiatalemberrel ismerkedhetünk meg, aki a sikertelen egyetemi felvételi után egy újonnan épülő gyárba kerül — trógernak. A brigád, amelyben dolgozik, munkásszállón él, s a távoli vidéken csupán a kocsma jelenti a szórakozást. Na és a főhős számára egy fiatalasszony, akinek férje katonai szolgálatát tölti az ország másik részében ... A Csak ő maga című elbeszélés ugyanazt a történetet mondja el, csak a másik fél érzéseit átélve. Szokványos eset, mondhatnánk, mégis az ügyes írói toll által sikerült úgy betekintenünk egy szerencsétlenül járt ember világába, hogy a legvégén felsóhajtva „szállunk ki” mindebből. Megrázó írás A füttyös fiú is, amely egy régi kapcsolat felidézése. A kötet utolsó írása, az. Idő és tér talán az egyetlen, amely egy kis fellélegzést enged az olvasónak: a történet itt is egy visszaemlékezés, ami különösebb „baj” nélkül ér véget. (czoborczy) — tíz gondolat Megjelent a próbaszám Sárospatak Adyt. vagy Vörösmarty t választották érettségi dolgozatuk témájaként az idei érettségiző diákok, akiknek munkáiból idézünk. „Az elsötétült emberek harcával nem lehet megoldást találni a szabad, békés együttélésre.” „A kétségbeesés, között a megoldást .keresve, a költő a Megváltóban, az Isteniben is lát reményeket. Ez a látomás később meghozza gyümölcsét az emberiség számára. és büszke lehet önmagára.” „A szabadságharc előtti időszakiban a költő egyre haladóbb eszméket, vallott, amelyekbén rendületlenül bízik, és versei hazaszeretetében mindinkább előtérbe kerül a nép. az egyetemes emberiség eszménye.” „Ez az a kor. amely megrendíti az emberek gondolkodását és a magabiztosság talaját a kétségbeesés talaján elcsúsztatja.” „Ebben a 'költeményben a költő beszélget a cigányemberrel, aki szintién a költő. Vagyis, a költő önmagával beszélget.” „Ady költészete -is ebben a korban teljesedett be, hiszen az 1867-es kiegyezés és az első világháború közötti időszakban az emberekben egy bizonyos feszültség volt, s a költők „ezen. helyzet feszültségeit, borzalmait és megoldásait próbálják megfogalmazni verseikben.” „A mű során egy »o«-be- tűs szó gyakran előfordul, ez a szó a »volt«, amely nyolcszor található meg a költeményben, a refrénben is előfordul.” „A nyugati viszonyokhoz képest keleten sötétség van nemcsak a fejlődésben, de néha az ország vezetőinek fejében is. >*Majd. ha világosság terjed ki keletre nyugatról,.«” „Rávilágítja a kor társadalmának elméjét arra, hogy cselekedni kell a szebb jö-' vő érdekében.” „A kétségbeesés és a remény látomásait a Szózatban leírtak figyelembevételével próbáltam meg igazolni. Hasonló gondokkal küszködik a mai magyar társadalom is. Bár a mostani társadalom és vezetőség megpróbál a nyíltság és őszinteség »szekerén utazva« kiépíteni a gondtalanabb jövőt.” (dk) Kossuth-köri esték « A monoki Kossuth-kör, a HNF Szerencs Városi Bizottsága és a megyei bizottság szervezésében június 22- én, csütörtökön, 17 órakor, Szerencsen, a Rúkóczi-vár árkádos termében tartják a Kossuth-köri esték újabb előadását. Dr. Tölgyessy Péter, államjogász előadásának címe: Van-e közünk a közjogunkhoz? (Az új alkotmány alapelvei és annak társadalmi vonatkozásai). A rendezők minden érdeklődőt szeretettel várnak. A fejléc folytatást vállal: „XXIX. évfolyam, próbaszám — Közéleti újság — 1989. június” ... A ínyolc oldalon, A/3-as formátumban megjelent újság első oldalán Budavári Csabára, a város volt tanácselnök-helyettesére emlékeznek, kifejezvén azt a közösségi véleményt, hogy egy „tehetséges, kiváló szaktudású. inagy népszerűségnek örvendő, Sárospatakért fáradhatatlanul dolgozó embert vesztettünk Budavári Csaba elhunytéval.” Megtudhatjuk, hogy a városi tanács posztumusz díszpolgári címet adományozott volt elnökhelyettesének. E megemlékezés mellett Pató Zsuzsanna számol be egy filmvetítés és közönségtalálkozó alapján, mit jelent (főleg) a fiataloknak — Recsk 1950—1953. Ha most az utolsó oldalra fordítunk, .tájékozódhatunk róla, hogy ez a város tanácsának lapja, a próbaszáan ára 5 forint, felelős szerkesztő Magyar Péter, a felelős kiadó Kiss József, és a lap a Borsodi Nyomda sárospataki telepén készül. Ugyanezen az oldalon olvashatunk köszöntő és búcsúztató beszélgetést Ács Istvánnal, aki egri segédpüspökké történt kinevezése miatt elhagyta Füzért. Természetesen találunk sportoldalt, de! — diákoldalt is! A megújulás esélyeiről kérdezi a lap Takáts Gyula pártbizottsági első titkárt (azóta megválasztották tanácselnöknek); e cikk mellé tördelve arról írnak: Miért nem szállt fel a fehér füst a városháza kéményéből a május 23-ai tanácsülés után? (azóta megválasztották a tanácselnököt) ... 1950. mártírjainak fejfájára írt lábjegyzeteket Sipos István, Szolnoki Tibor meg arról elmélkedik: Miért nem vagyok marxista? ... Aktuális publicisztika kérdezi, hogy Ki védi meg a szakszervezetet? Közhasznú, kulturális jegyzetek, információk találhatók még a Sárospatakban. A hagyományok szellemében, bízvást köszönthetjük egy jó újság reményével, pataki laptársunkat. (I.) A tanév végére megjelent a mezőkövesdi Földes Ferenc Középiskolai Kollégium Diáktanácsa lapjának, a Kövesdi Kollégistának új száma. Az új lapszámot a kollégisták bizonyára még kézhez kaphatták hazautazásuk előtt, de nem lesz érdektelen talán az új tanév kezdetén sem. A sokszínű tartalom legtöbb közleménye nem naphoz kötődő. A lapszám elején bemutatják magukat az új diáktanács tagjai, majd 26 oldalon keresztül igen sok érdekességről értesülhetünk a kollégium életéből szövegben, képekben, a legkülönbözőbb műfajú publikációkban. Az írások természetesen nem szorítkoztak kizárólag a diákéletre, bőven akad benne kitekintés, információ a környezet életéből, olvashatók szépirodalmi szárny- próbálgatások, jelen van a humor, helyet kap az Erdélyért való aggodalom és sok-sok egyéb. A Kövesdi Kollégista szerkesztősége is részben megújul — ez a diáklapoknál természetes —, mert az érettségizők immár eltávoznak, helyettük mások veszik kézbe a szerkesztői ceruzát, hogy a következő tanévben újra az érdeklődök kezébe kerülhessen a kövesdi diáklap. (bm) rádió KOSSUTH: 8.20: A Szabó család. — 8.50: Külpolitikai figyelő. — 9.00: Napközben. — 11.00: Peres, poros iratok. — 11.10: Muzsikának szép *a hangja. Pri- másegyéniség Lajtha László nyugat-dunántúli gyűjtéséből. Csejtei István. — 11.38: Hét szűk évtized. Epizódok Tatay Sándor önéletrajzi regényéből. — 12.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 13.00: (Klasszikusok délidőben. — 14.10: Oguz kagán. Hegedűs Géza elbeszélő költeménye. — 14.25: Hangoló. Zenei magazin gyermekeknek. — 15.00: Szóról szóra. — 16.00: Tizenhat óra. Hírmagazin. — 16.10: Szívesen hallgattuk. A zenélő doboz. Nakamura Sinkicsi rádiójátéka. — 16.49: Filmzene. — 17.00: Agrárműhelyek. — 17.25: Ipargazdák. — 17.30: Beszélgessünk zenéről. — 17.50: Újdonságainkból. — 19.15: Lottósorsolás! — 19.23: Közvetlen kapcsolat. — 20.25: Rólunk van szó! — 20.30: Etológia, hatalom, tulajdon. Vita Csányi Vilmos professzor társadalomelméleti koncepciójáról. — 21.00: Cigányfolklór magazin. — 21.45: Hajszálgyökerek. Reményeink és határaink. 1919. Ormos Mária történésszel beszélget Antalffy Krisztina. — 22.00: Hírvilág. — 22.30: Barangolás régi hanglemezek között. — 22.50: Mindennapi dogmáink. — 23.00: Esti muzsika. PETŐFI: 8.05: Kölyökrádió szünidőben. — 8.47: A madár és a leány. Pilinszky János verses meséje. — 9.05: Operetl- kedvelőknek. — 10.00: Rivaldafényben: countrysztárok. — 11.05: Világújság. — 11.10: Térkép és útravaló. — 11.30: Ba- latonrádió. — 12.10: A népművészet mesterei. — 12.40: Archívumunkból. — 13.05: Robin Hood. 4. rész. — 14.00: Lelátó. Sportmagazin. — 14.30: Martin Józsefnek hívják. Foglalkozása: újságíró. — 15.05: Nosztalgiahullám. — 15.45: Törvénykönyv. — 16.00: A Rock gyermekei klubja. — 17.05: Nyáridő. Benne: 17.30: Gordiusz. Magazin töprengőknek. — 18.30: Jut eszembe! — 19.30: A szórakoztató osztály műsora. — 20.00: A Poptarisznya dalaiból. — 21.05: Húsz év múlva. Alexandre Dumas Három testőr című regényének folytatása rádióra alkalmazva. — 21.28: Közkívánatra! — 23.15: Tom Waits nagylemezei. 12. rész. BARTÓK: 9.08: Szimfonikus zene. — 11.10: Magyarán szólva. — 11.25: Pillanatkép. — 11.30: Magyar fúvósötösök felvételeiből. — 12.05: Magyar művészek operafelvételeiből. — 13.05: Pophullám. — 14.00: Komlós Katalin fortepiano hangversenye. — 15.20: Kompaktlemezeinkből. — 16.12: Operaegyüttesek. — 16.45: Zenetörténeti értéktár. — 17.31: XX. századi magyar oratóriumok. — 17.50: Fúvósegyütesck műhelyében. — 18.30: Román nyelvű nemzetiségi műsor. ~- 19.05: Kamarazene. — 20.05: Kincses Veronika és Gulyás Dénes operaestje. — 21.15 : a Sonja hercegnő I. nemzetközi zongoraverseny gálakoncertjei az Oslói Hangveiiscnyteremben. — 22.23: Steve Swallow dzsessz- együttese játszik. — 22.45: Napjaink zenéje. MISKOLCI STUDIO (a 268,8 m-es közép-, a 66,8, a 72,11, valamint a 72,77 URH-n) 5.55: Tartalomismertetés, hírek, időjárás, útinform. — 6.00: Krónika (Kossuth). — 6.15: Közelkép mikrofonnal. — 6.20Eszak-magyarországi krónika. (Á Nógrád Megyei Tanács a foglalkoztatási helyzetről tárgyal. — Színházi bemutató Egerben.) — 6.30: Hírek, lapszemle (Kossuth). — 6.45: Három részre szakadt a pedagógusszakszervezet. — 7.00: Krónika (Kossuth). — 7.20: Észak-magyarpr- szági krónika. (Távhő-felújít’ási menetrend Borsodban. — Nyár a mezőkövesdi sportcsarnokban.) — 7.35: Szóvá tették, megkérdeztük: Hogyan képzelik el a Péter-Pál-i mezőgazdasági demonstrációt az illetfcékesek. —■ 7.45: Tájak, arcok, színek és vélemények. — 7.55: Napi ösz- szefoglaló és a másnapi műsor ismertetése. Reklám. Szerkesztő: Jakab Mária. Felelős szerkesztő: Paulovits Ágoston. televízió 1. MŰSOR: 9.00: Képújság. — 9.05: Tévétorna nyugdíjasoknak. —• 9.10: Az emberi test. Angol rövidfilmsorozat. — 9.35: A bábu. Lengyel filmsorozat. —10.30; Mozgató. Tévétonna mozgáskorlátozottaknak. — 10.40: Képújság. — 1.6.IO: Hírek. — 16.15: Pannon Krónika. — 16.25: Hírek szerbhorvát nyelven. — 16.30: Ha mi egyszer kinyitjuk a szánkat. . . Fejezetek a közelmúlt humorából. — i7.40: Műsorajánlat. — 17.45: Négy nap tévéműsora. — 17.55: Reklám. — 18.00: Szeretlek, Agnes! Budai Dénes dalai. — 18.25: Nosztalgia a divat. — 18.55: Esti mese. — 19.05: Reklám. — 19.10: Műsor- ajánlat. — 19.15: Lottósorsolás. — 19.20: Reklám. — 19.25: Közlemények. Műsorajánlat. — 19.30: Híradó. — 20.00: Reklám. — 20.05: Ütitársak. Szovjet film. — 21.25: Reklám. — 21.30: Csont- váry. — 21.55: Hazai Tükör. — 23.15: Híradó 3. ^ 2. MŰSOR: Tv2 Sugár Agnes* .sei és Dömsödi Gáborral. 17.00: Képújság. — 17.15: Tv2. Benne: Reklám, időjárás, riportok, zene, tévétorna. — 17.45: Bumm! Telefonos játék. — 18.OO: Telesport. — 18.25: Gyerekeknek! — 18.50: Tv2. — 19.00: Hajnali párbeszéd. Tévéfilm. — 20.22: Tv2. — 21.00: Híradó 2. — 21.20: Tv2. Benne: Nézze meg az ember! — 21.30: Lola. NSZK film. — Kb. 23.20: Tv2. Napzárta. TELEVÍZIÓS MŰHOLDAK ADÁSAI: SKY: 11.30: Sky-magazin. — 12.30: Életvezetési tanácsok. — 13.00: Teleregény. — 13.55: Landscape-program. — 14.50: Tévéfilmsorozat. — 15.45: Szeretet. — 16.15: Vígjátéksorozat. — 16.45: Rajzfilmsorozat. — 17.00: Popzenei műsor. — 18.00: Eurosporl. — 19.00: Autó-motor sporthírek. — 19.30: Szörfmaga- zin. — 20.00: Az ír golfbajnokságról. — 22.00: Motorsport. — 23.00: Ausztrál foci. — 24.00: Férfi kosárlabda-bajnokság. SUPER: 14.30: Slágerlista. — 15.30: Zene. — 16.30: Ifjúsági műsor. — 18.30: Zenés műsor. — 19.00: Richard Diamond műsora. — 20.00: Santa Fe. Film. — 21.45: Hírek. — 22.00: Filmklub. . — 0.00: Hírek, divat, zene. TV5: 16.05: Hírek. — 16.10: A kenyérhordó lány. — 16.30: Magazin ínyenceknek. — 16.45: Ifjúsági műsor. — 17.30: Nyelvi fejtörőjáték. — 17.55: Hírek. — 18.00: Filmklub. — 19.30: Csillogó papiros. — 20.00: Szórakoztató műsor. — 21.30: Ruanda. — 22.00: Tv-híradó. — 22.30: Időjárás. — 22.35: Irodalmi műsor. — 23.45: Az élet furcsa oldalai. mozi f^ÉKE: Willow. Mb. színes amerikai sci-fi film. Kiemelt 1. helyár! Kezdés: nio és fi2 órakor. — Rémült rohanás. Mb. színes amerikai film. 14 év! Kiemelt 2. helyár! Kezdés: f3, f5, 17 és Í9 órakor. — BÉKE KAMARA; isten akaratából. Színes magyar dokuméntumfilm. Kezdés: 9 és este 6 órakor. — Könnyű testi sértés. Színes magyar film. 14 év! Kezdés: 2 és .1 órakor. — KOSSUTH: Rémült rohanás. Mb. színes amerikai film. 14 év! Kiemelt 2. helyár! Kezdés: 9, 11 és este 9 órakor. — Michael Jackson (Moonwal- ker). Színes amerikai zenés film. Kiemelt 3. helyár! Kezdés: £3 órakor. — Willow. Mb. színes amerikai sci-fi film. Kiemelt t. helyár-! Kezdés: hnr, és 7 Órakor. — HEVESY IVAN FILMKLUB: Tiszta Amerika. Színes magyar film. 16 év! Kezdés: f9, fii, f3 és este Í9 órakor. — Sir az út előttem. I. (Hazátlanok.) Magyar dokumentumfilm. Kezdés: fi órakor. — Túsztörténet. Színes magyar film. 14 év! Felemelt helyár! Kezdés; f5 órakor. — A szakasz. Mb. színes amerikai háborús dráma. 16 év! Kiemelt 1. helyár! Kezdés: f7 órakor. — Táncsics: Az eastwicki boszorkányok. Mb. színes amerikai fantasztikus film. 16 év! Kiemelt 2. helyár! Kezdés: f5 és t'7 órakor. — TÁNCSICS KAMARA: Veri az ördög a feleségét. Színes magyar vígjáték. Kezdés: f5 órakor. — Tűzvonnlban. Színes amerikai film. 14 év! Felemelt helyár! Kezdés; f7 órakor. —. FAKLYA; Afrika expressz. Mb. színes olasz kalandfilm. Kiemelt 2. helyár! Kezdés: 5 és 7 órakor. — TAPOLCA, ADY: Ször- nyecskék. Mb. színes amerikai horrorfilm. 14 év! Kiemelt 2. helyár! Kezdés; f5 és f7 órakor. — ALSÖZSOLCA Videomű- sor: A nagyfönök. Színes hongkongi film. Egységes helyár: 30 forint. Kezdés: 6 órakor. A MISKOLCI MOZIK VIDEO- MÜSORA: BÉKE: Fehér Agyar visszatér. Színes olasz kaland- film. Kiemelt videohelyár! Kezdés: 11 és este 8 órakor. — TÁNCSICS: Bumm, halott vagy! Színes NSZK bűnügyi szatíra. Kiemelt videohelyár! Kezdés; f3 és f5 órakor. — Halálos játszma. I. Színes hongkongi karatefilm. Kiemelt videohelyár! Kezdés: f7 órakor. — FAKLYA KAMARA: Hét tonna dollár. Színes magyar vígjáték. Kezdés: f.3 órakor. — Halálos erő. Színes amerikai krimi. Kiemelt videohelyár! Kezdés: f5 és f7 órakor. KAZINCBARCIKA, BÉKE: Godzilla a Mcchagodzilla ellen. Színes japán fantasztikus film. 14 év! Felemelt helyár! Kezdés: 4 és 6 órakor. — MEZŐKÖVESDI, PETŐFI (Videoműsor Barco-kivetítővel) : Amerikai rémregény. Színes amerikai horrorfilm. 16 év! Kiemelt videohelyár! Kezdés: 6 és 8 órakor. — LENINVAROS, DERKO- VITS: -Figyelem. Mb. színes olasz film. 16 év! Kiemelt 1. helyár! Kezdés: fö és f8 órakor. — SÁROSPATAK. RÁKÓCZI : Tanmesék a szexről. Színes magyar film. 16 év! Kiemelt 1. helyár! Kezdés: fj> és f? órakor. — SÁTORALJAÚJHELY, BÉKE: (No mercy) Nincs kegyelem. Mb. színes amerikai film. 16 év! Kiemelt 2. helyár! Kezdés: .5 és 7 órakor. RÓNAI NÓVUM VIDEOKLUB A legyőzhetetlen Mr. Láthatatlan Olasz bűnügyi vígjáték Fsz.: Dean Jones Kezdés: 16 és la órakor A klubhelyiségben! Új Kövesdi Kollégista