Észak-Magyarország, 1989. június (45. évfolyam, 127-152. szám)
1989-06-21 / 144. szám
1989. június 21., szerda ÉSZAK-MAGYARORSZAG 7 Tenisz- és úszótanfolyam A Miskolci VSC tenisz- szakosztálya a Csokonai utcai sporttelepen és az Augusztus 20. strandon tenisz- és úszótanfolyamot szervez. Ideje: június 26—július 7., hétköznapokon 8—14 óra között. A 20 órás tenisztanfolyam díja 600 forinlt. Az úszásoktatás strandbelópővel és meleg étkezéssé! 800 forint. Rossz idő esetén az egyesület fedett létesítményeiben kiegészítő sportokkal ismertetik meg a résztvevőket. Elsősorban általános és középiskolás diákok jelentkezését várják az MVSC sportirodáján személyesen. vagy a 36-878-as telefonon. * * * Öröm a Népkertben Az elmúlt hétvégén Duis- burgban tartotta végrehajtó bizottsági ülését a FISU. a Nemzetközi Egyetemista Sportszövetség. A színhely- választásnak külön aktualitást adott, hogy augusztus második felében ebben a nyugatnémet nagyvárosban rendezik meg a nyári Uni- versiadét. az egyetemista és főiskolás sportolók olimpiáját. A mostani ötkarikás világtalálkozó miniprogramot -kínál, ám ugyanakkor óriás mezőnyt ígér. Minderről dr. Frenkl Róbert, a FISU végrehajtó bizottságának magyar tagja beszélt részletesebben az MTI munkatársának. — Az mór köztudott, hogy Duisburgban csak atlétikában, evezésben, férfi kosárlabdában és vívásban lesznek versenyek. A jelentkezési kedvről viszont eleddig nincs információ. — A nyugatnémet szervezők tájékoztatása szerint rendkívüli az érdeklődés, amit egyetlen adat is jól jellemez. A négy sportág rendezvényeire nem kevesebb. mint 101 ország jelezte egyetemista és főiskolás élsportolóinak részvételét. — De hiszen a FISU-nak nincs is ennyi tagállama! — Ez tény, ám nem csupán a nyolcvan rendes tag képviselteti magát, hanem — mivel a szabályok ezt megengedik — a szövetségen kívüli országok is. — Arról már beszámoltak a hírügynökségek, hogy az 1993-as nyári versenyeket az Egyesült Államokban, Buffalóban, a télieket pedig Lengyelországban, Zakopanéban rendezik meg. Mi másról döntöttek még? — Az olasz Primo Nebi- olo elnökletével lezajlott vb- ülésen kétségtelenül a ’93-as helyszínek kijelölése volt az egyik legfontosabb teendőnk. Buffailo a kínai Sanghaj és a japán Fukuoka előtt végzett az élen, míg Zakopane a spanyolországi Jacával szemben nyerte el a házigazda tisztét. Mindenesetre a spanyolok máris bejelentkeztek az 1995-ös Universiade rendezőjének, pályázó kedvük összefügg azzal, hogy 1998-bain „igazi” téli olimpiának is szeretnének otthont adni. Addig sem maradnak esemény híján, hiszen most Duisburgban két — a kerékpáros és a tékvandó — főiskolás világ- bajnokság lebonyolításával is megbízták őket. — További helyszínek? — A jövő évi FlSU-világ- bajnokságok közül a Szovjetunió és Hollandia kapott még egyaránt kettőt-kettőt. Előbbi a tájékozódási futókat és a sakkozókat, utóbbi pedig a kézilabdázókat és a csélgáncsozókat fogadja. Olaszországban a teremlabdarúgók, Lengyelországban a mezei futók, Franciaországban a lovasok. Japánban az asztalidén iszezők randevúz- na'k, hogy csak a főbb rendezvényeket említsem — mondta befejezésül dr. Frenkl Róbert. Büntetőkkel nyertek PORT OF SPAIN. A négy íemzet labdarúgó-váloga- .ottjának -tornáján a Magyarországgal egy VB-se- ejtező csoportban szereplő mr.szág hosszabbítás után 1:1 (0:1, 1:1) arányú döntet- ent játszott Ecuadorral, majd az azt követő 11-es párbajt 4:2 arányban megnyerte. A gólokat Neville, illetve Revierado szerezte. A torna másik két résztvevője Peru, valamint Trinidad és Tobago. Kézilabda A Borsod megyei bajnokságok végeredményei, női rájátszás, az 1—4. helyért: 1. MVSC; 2. Miskolci Vörös Meteor; 3. Miskolci Spartacus II.; 4. Putnok. Leány ifjúsági, az 1—4. helyért: 1. Kazincbarcikai Sütőipari Kinizsi; 2. M. Spartacus; 3. Ózdi Kohász; 4. MVSC. Férfi felnőtt rájátszás az 1—5. helyért: 1. EL-CO Som- sály; 2. Borsodi Építők Volán; 3. Encs; 4. Miskolci EAFC; 5. putnok. Férfi felnőtt rájátszás, a G—9. helyért: G. Fclsőzsolca; 7. Sárospatak; 8. Miskolci Vörös Meteor; 9. Sátoraljaújhely. Férfi ifjúsági rájátszás, az 1—14. helyért: 1. BVM Alsózsolca; 2. Lyükóbányai Bányász; 3. Mezőkövesdi Munkás; 4. Ózdi Kohász II. Férfi ifjúsági rájátszás, az 5—8. helyért: 5. Sárospatak; G. Borsodi Építők Volán; 7. Sátoraljaújhely ; 8. EL-CO Som. sály; 9. Miskolci Vörös Meteor. A köieli napokban tartotta meg idényzáró összejövetelét a Borsodi Építők Volán SC asztalitenisz-szakosztálya. Az elmúlt évi munkát értékelő megbeszélésen volt ok az elégedettségre. A női csapat felkerült az NB I A-csoportjába; az utánpótlás jelentős hazai seregszemléin jó néhány első, második és harmadik helyezést szereztek a fiatalok; a férficsapat az ötödik helyen végzett a legjobbak között; a szakágban reményekre jogosító utánpótlás bontogatja a szárnyait. A BÉV SC elnyerte a legeredményesebb vidéki női utánpótlásnevelö szakosztály cimet. Az ezzel járó vázát juhos József, a MOATSZ Elnökségének tagja, az utánpótlásválogatott szakvezetője adta át Sáth Sándornak. A képen látható még Czirják Éva, a legkisebbek edzője. Párbaj Sakk Szily József- emlékverseny Miskolcon hosszú évek óta nem rendezitek rangos nemzetközi sakkversenyt, A jövő héten megszakad a „hagyomány”, a Borsod Távhő SC ugyanis kiírta a Szily József nagvmesíterversenyt, melyen a magyarokon kívül szovjet, jugoszláv és holland nagymesterek és nemzetközi mesterek ülnek asztalhoz. A közönség lálthatja többek közöltt Polgár Zsuzsát, a sakkolimpián aranyérmet szerzett női csapatunk egyik kitűnőségét is. A megnyitót június 27-én, kedden 11 órakor Itartjálk Lillafüreden, a Paloitaszálló Nagy Lajos termében. A viadallt szponzorálja a Miskolci Közúti Igazgatóság, a Lenin Kohászati Művek, a Miskolci Fűtőmű Közös Vállalat, a Tokaj- hegvaljai Állami Borgazdasági Kombinát, a Miskolc Városi Tanács V. B. ifjúsági és sportoszitálya, valamint a Borsod Megyei Sakkszövejtség. Zavatkai László, a Borsod Távhő SC sakkszakosztályának vezetője elmondta, hogy július 5—15. között Nemzetközi Sakkfesztivál néven újabb nagyszabású versenyt rendeznek. A tornát az Egyetemvárosban, az E/4-es kollégiumban tartják majd. Tájfutás Kél bajnokságot nyert a OVTK Nem sok tájfutó szakosztály mondhatja el magáról, amit a DVTK: az országos csapatbajnokságon mind a 6 kategóriában rajthoz állhatták a Kecskeméthez közeli Lakitelek környékén. Balszerencsésen kezdődőit a viadal a diósgyőriek szempontjából. Kalo Edinát, a női együttes legjobbját a rajt előtt elütötte egy autó. A sarokcsonttörést szenvedett kiváló sportolónőt nélkülözve a többiek teljesítménye még a bentmaradás- hoz sem volt elég. A. versenybíróság azonban — a körülményeket mérlegelve — meghívta őket a jövő évi CSB-re. Sikerült viszont a bentmaradás a férfiaknak, pedig a csapatból csak Béres tartozik valóban ebbe a korcsoportba, Frigyik és Ger- zsényi még junior, Szöllősi és Vincze pedig már senior korú. Ezúttal az öregifiúk tettek ki jobban magukért, és a 8. helyet szerezték meg A legfényesebb sikert a serdülők aratták az alföldi homokbuckás terepen. A lányok Hornyák, Zámbó, Veres, a fiúk Szalánczi, Vida. Pólyák összeállításban, szoros küzdelemben szerezték meg a bajnoki címet. Dobogóra állhatták az ifi fiúk is, igaz, csak a harmadik fokára, noha mint címvédők, nagyobb esélyekkel indultak. A válogatott Magyar Zsoltnak azonban futás közben eleredt az orra vére. ami miatt értékes perceket vesztett. Pontszerző helyen, az ötödiken végzett a Lubinsz- ki. Debnár, Pállai összeállítású ifi lánycsapat is. NÁPOLY. A sértődött és felháborodott Diego Maradona, a Napon argentin sztárja hétfői nyilatkozatában „tudatlan kreténeknek” minősítette csapata szurkolóit, és azzal fenyegetőzött. hogy faképnél hagyja együttesét. Maradona sértődésének az az oka. hogy a vasárnapi, Pisa elleni bajnoki mérkőzésen, amikor a 17. percben sérülés miatt cserét kért, óriási füttykoncert fogadta, tudniillik a nézők nem hitték el az állítólagos izomhúzódás valódiságát. — Nem tűröm el senkitől sem. hogy megkérdőjelezze a sérülésem valódi mivoltát, még a szurkolóktól sem — nyilatkozta a világbajnok argentin válogatott kapitánya egy nápolyi ma- gántelevíziónak. — Ugyan a szerződésem 1993-ig a Napolihoz köt, s szeretném itt tölteni a hátralevő négy évet, mégsem tudom elviselni, ha a szurkolók pocskondiáznak. APRÓHIRDETÉSEK ® ingatlan Családi okok miatt sürgősen, áron alul eladó a Középszer 7. IX/3. alatt lévő 2.5 szobás. felújított szövetkezeti lakás. Telefon. garázs van. Érdeklődni lehet bármikor. OLCSÖBB, MINT GONDOLNÁ! Eladó ;t nyéki Ist- ván-tónál, 123 négyszögöl telken. 2 szintes. alápincézett, garázzsal ellátott, befejezés előtt álló hétvégi ház, mely családi háznak is alkalmas. Érdeklődni: a 66-465-5s telefonon. Otthon iroda ingatlan eladásában, keresésében. cseréjében, bérlésében, számítógépes közvetítéssel segít önnek. segítségünkkel ezreket takaríthat meg. Keressen személyesen 12—18 óráig, a Rendezvények Mázában. Széchenyi út 107. Pf.: 107. Pince, új borházzal, az Avason és szőlő Mádon eladó. Telefon: 86-574. Eladó Sajószcntpéte- ren házrész, érdeklődni az esti órákban: 65 48, 31-156. IRODABÉRLET használatbavételi díj megtérítésével ELADÓ. A bérlemény áll 77 m- iroda, ill. mellékhelyiségekből, kiépített telefon-, telex-, tclefaxvona- lakkal. . Érdeklődni: EGi Mérnökiroda, Miskolc, Kandó Kálmán u. 13/15. Tel.: 71-601, vagy 51-369. Eladó 2 és fél szobás szövetkezeti lakás. Miskolc, Mátyás- király 13., fszt. 2. Tel.: 51-048. Eladó háromszobás, étkezős, összkomfortos, kertes családi ház. lakható melléképülettel, szőlő-gyümölcsössel. Csere is érdekel. 303 négyszögöl telekkel. Érdeklődni: Miskolc-Szirma. Diénes László u. 55. sz. alatt, a délutáni órákban. Eladnám 61 négyzetméteres, OTP-lakáso- mat a belvárosban. Érdeklődni: 38-923 132. Mályi-lónál, Zsóri- ban, vagy Tapolcán komfortos kis nyaralót bérelnék egyikét hónapra. Tel.: 88-986. ~~Belvárosi 4 szoba- hallos. zártudvaros, külön garázsos, kétlakásos társasház továbbépítéséhez építőtársat keresek. Orvosi rendelőnek, vagy más tevékenységre alkalmas. „Szinva ABC közelében '252127” jeligé- re a kiadóba. Kétszobás, összkomfortos, telefonos földszinti lakás 1990. eleji beköltözéssel eladó. Miskolc. Oszip István u. 3. sz. földszint 3. Telefon; 67-161. Érdeklődni lehet a délutáni órákban. Másfél szobás, bútorozott lakás a belvárosban hosszabb időre kiadó. Érdeklődni 18 órától: 67-721. Eladó Hernáilkaknn. Nyárfa u. 18. sz. hétvégi telek, házzal. Érdeklődni: szombat, vasárnap. Eladó déli fekvésű építési telek és több üres víkendtelek. Poór Dezső, 3518 Miskolc. Bollóalja 36. sz. Avasi tanácsi garzont cserélek, debreceni tanácsira. ..Magasföldszintes 199298” jeligére a debreceni hirdetőbe. Elcserélném kiliáni, másfél szobás, telefonos, megvásárolható — jelenleg házfelügyelői — lakásomat kizárólag belvárosira. Minden megoldás érde- kel. Tel.: 72-833. Eladó 4 szoba-összkomfortos, gázfűtéses, nagy garázsos családi ház. A vételárba OTP-, vagy szövetkezeti garzon beszámítható. Érdeklődni : Miskolc, Aknász u. 3. sz. _______________ A Tizes honvéd utcában, 3 szobás. 73 m*-es, telefonos, szövetkezeti lakásomat elcserélném, értékkülönbözettel, 1,5 szobás, erkélyes hasonlóra. Tel.: 84-281; 65-093. Eladó 2 szobás, .3. emeleti, OTP-lakás. a Marx téri lakótelepen. Irányár: 1 300 000 Ft. Érd.: Bocs. Landler J. 13. (vasútállomásnál) . Családi ház építésére lelek eladó. Érd.: Botond u. 10. sz, 56 négyzetméteres téglaépitésü, összkomfortos, társasházi tulajdonú lakás 1989. év végi beköltözéssel óladéi Miskolcon. Érdeklődni ; 77-1*42._____ H áromszobás parasztház nagy kerttel eladó. Érdeklődni: Kínod, Kossuth u. 9. Eladó 54 négyzet- méteres, TIT. emeleti. 2 szoba-étkezős lakás. Érdeklődni: 77-739-es telefonon lehet. Görömbölyön, az Aghegyen 330 négyszögöl szőlő-gyümölcsös eladó. Telefon: 64-767, az esti órákban. Győri, 2 és fél szobás + hallos OTP- lakást cserélünk miskolcira vagy készpénzért eladó. ,,Sürgős 250805” jeligére a kiadóba.______________ Eladó: Miskolc, Huszár u. 37 négyzet- méteres, Mednyánszky u. 70 négyzetméteres öröklakás. Tizes honvéd és Vándor S. u. 55 négyzetméteres szövetkezeti lakás. Bertalan u. 244 négyszögöl zártkert, szerszámos, pince, Felsőzsolóán 100 négyzetméteres, sajó- szentpéteri 105 négyzetméteres családi ház. Keresünk: miskolci, vagy környéki építési telkeket. Bérbe adó: Besenyői úton 100 négyzetméteres és hozzá tartozó 3 kisebb, többféle célra alkalmas helyiség. Reflex Ingatlanközvetítő, Miskolc, Széche- nyi út 51. Tel.: 37-812. Egri, belvárosi, 67 négyzetméteres kis társasházban lévő öröklakás garázzsal eladó, 25 000 Ft négyzetméter. Érdeklődni: Eger, Bartakovics u. 50. 1119., vagy 4636-299. Eladó 100 m;-es családi ház, alápincézve, dupla garázzsal. nagy telekkel. Érdeklődni: mindennap, 2—6 óráig. Miskolc Kun B. út 77. PIHTTNÖKERTEK A TISZA-PARTON Kellemesen és hasznosan töltheti szabadidejét, ha ZÁRTKERTI termőföldet VÁSÁROL TISZALÖK MiELLETT, a duzzasztónál! A TISZA-SZIGETEN 60 ha-os területen, festői környezetben: — kertészkedés, — horgászparadicsom, — aktív pihenés, —• csónakázás. Felvilágosítás csak levélben! Tiszaladányi „Magyar Róna” Mgtsz Szakcsoport Előkészítő Bizottsága Miskolc, Teszöv -szék ház 3501 iPf.: 153. Küldjön válaszborítékot! 20 négyzetméteres üzlethelyiség eladó Ónodon. Érdeklődni; Réz Józsefné, Lenin- város, József A. u. 31. III 3. 17 óra után. Eladó háromszobás, szuterénos családi ház, 2 család részére alkalmas. Cserelakás szükséges. Görömböly, Felhő u. 2. sz. alatt. Diósgyőri városközpontban garázs eladó. Érd.: 74-779. __________ M iskolci társasházépítkezésbe 2 millióval belépnék. Telefon 4831-616.__________________ B útorozatlan, másról vagy 2 szobás lakást keresünk havi fizetéssel, 1 évre. július 1-jétől. 84-785, este._____________________ E ladó Kassai utcai. II. emeleti. 2 szobás szövetkezeti lakás. Érdeklődni: a 37-046- os telefonon. Eladom Miskolc belvárosi 4 szobás, kis kertes, gáz központi fűtésű, sorházi lakásom. Tel.: 36-355. Elcserélném miskolci 2 szoba, összkomfortos. TV. emeleti tanácsi lakásomat budapestire. vagy környékére. Cím: Budapest X. kér.. Sörgyár út 64. C II/1.________ K étszintes, kertes családi ház eladó. Bükkaranyos, Báthory u. 18. sz._______________ B udapesti vagy Pest környéki cserével átadó. illetve eladó Diósgyőr. Árpád u. 11. sz. alatti. 100 m'-es. összkomfortos családi ház. Tel.: 52-263. _ Gesztclybcn, a Kölcsey út B. sz. alatt lakás eladó, 1079 négyzetméteres telekkel. Érdeklődni: ___mindennap.____________________ K étszobás, erkélyes szövetkezeti lakás eladó. Ládi u. 5. II/3. Miskolc, Győri kapuban, 70 m:-es, fél- komfortos. önálló házrész, kerttel eladó, vagy kisebb, önálló házrészre, illetve 1,5 szobás, tulajdonban álló lakásra cserélhető. Kilián előnyben. Érdeklődni: dr. Rácz Máriánál. 9 és 16 óra között. Telefon: 35-977, 16-548. ___ E ladó 3 szoba, összkomfortos családi ház 255 négyszögöl es telken. nagy melléképülettel. nyári konyha, spájz, kamra. IFA- garázs. Érdeklődni a helyszínen mindennap: Miskolc. Csokonai u. 122. (Marti n.telep).________________ E ladó azonnal beköltözhető, kétszintes, összkomfortos. telefonos családi ház. Gáz az udvarban. Miskolc III.. Hegy-alja u. 197. (Papírgyárnál.) Érdeklődni: szombat, vasárnap. 10—18 óráig. a helyszínen. Telefon : 77-847. Eladó Kács, Kun Béla út 3. sz. alatt, 280 négyszögöl telken, félkész állapotban lévő családi ház. nyaralónak is alkalmas. Érdeklődni: Miskolc, Zsolcai kapu 17/C., fszt. 1. ajtó. minden- mi p^ 18 _^ra_utáin__ * Eladó 1 + 2Xfél szobás, szövetkezeti lakás, azonnali beköl. tözéssel. Érdeklődni: a délutáni órákban. Miskolc Szabó Lajos u. 16., VIII/1. 51 négyzetméteres, telefonos, 2 szobás, nagykonyhás szövetkezeti lakás eladó. Érdeklődni: Kőporos u. 9. V/l, 18 óra után. Vászonfehérítö utcában, III. emeleti. 2 szobás, telefonos. 51 m^es lakás tehermentesen. 1 200 000 Ftért eladó. Érdeklődni* 06-1-228-541. 85291. ______________________ E ladó Mezőcsáton, a Temesvári út 2. alatt, 2 szoba, összkomfortos, kertes csadádi ház, vasútállomás közelében. Érdeklődni: a helyszínen. özv. Dobos Gyulánénál. Belvárosban, kulturált környezetben. 1.5 szobás, IV. emeleti, OTP-örökla'kás. tehermentesen eladó. Érdeklődni: 9—17-ig, a 35-961 telefonon. Eladó Sátoraljaújhelyen, a Martinovics u. ‘ 27. 1/2. alatt 1,5 szobás, szövetkezeti lakás, 2 hőtárolós kályhával. Érdeklődni a helyszínen, vagy délután: Hámón Kató u. 18. Telefon: 21-581.__________________ Kiadó csendes ipari tevékenységhez 39 m’- es, gázfűtéses alagsori helyiség. Telefon: 89-523. ___________ E ladó hétvégi ház viz, villannyal. 375 négyszögöl gyümölcsössel a 6-os autóbusz vonalán Erényében. Érdeklődni: Miskolc. Szinyei Mersc u. 10. VIII/1. (Kilián.)