Észak-Magyarország, 1989. május (45. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-13 / 111. szám
1989. május 13., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 Megerősödtünk magyarságunkban. A sok hallgatás, elhallgatás után feszinre törnek az elnyomott érzelmek. A magyar Himnusznak napja lett, minden este megszólal a műsor végén a 'televízióban is a nemzeti szüirrtbólumkén t tisatelt zene. Március 15-én piros-fehér- zöld zászlókat lobogtatott a szél. Az idegenmajmolós miatt oly’ sókat szidott butikban, sőt boutique-ban válogathatunk a magyar címereket ábrázoló jelvények különböző változatai között. Már a napi kiflinket is nemzeti színekkel díszített zacskókból esszük. Sorolhatnám tovább a felerősödő önérzetünk 'külsőségeit. De az utóbbi 'időiben a történelmi kérdéseik iránt is megnövekedett az érdeklődésünk. A tízkötetes Magyarország története negyvenötezer példányiban került a boltokba, s italált a magas ára ellenére is vevőikre. A Nemzet és emlékezet vagy a Tények és tanúik sorozat kötetei iránt mutatkozó kereslet szintén bizonyítja, odafigyelünk a történelmünkre, s nagyon sókan áldozni hajlandókérte. Ez az érdeklődés megmutatkozik a szenkesztősé- gün'kbe énkező levelekből is. Többen írták le az utóbbi időiben véleményüket nyelvünkről, 'hazánkról, hazafi- ságról, nacionalizmusról. Barczi 'Ferencné az idegen szavaik használata miatt figyelmeztet — jogosan — bennünket arra, hogy attól nem látszunk művelteknek, ha érthetetlenül írunk és beszélünk. Olvasónk anyanyelvűnk védelmétől eljut magyarságának, hazafiságá- nalk megváltásáig: „Lett volna lehetőségem elhagyni hazámat. Nem tettem, nekem ez a vérrel áztatott föld szent!” Másik olvasónk, Hadnagy Béla Kopátsy Sándor Disz- szonáns hangok nemzeti Ihú- rókon című, lapunkban megjelent írása késztette véleménynyilvánításra. Kopátsy Sándor arról ír, íhogy már soknak tűnik az utóbbi időben a nemzeti 'külsőség. Március 15-én látta, hogy olyan térképeiket árultak több 'helyen is, mely a 'Két világháború között történelminek tanított Magyarországot ábrázolta a 63 vármegyével, a Ibirodaírni és a megyék címerével. A szerző arra figyelmeztet 'bennünket, hogy ilyen • kiadványokkal Ijoggal sértik a szomszéd népeket, az ábrázolt megyéik között nem kevés azok száma, ahol szlovákok, romának, horvátok llaktak és Iáknak 99 százalékban. Ezzel újraélesztik, tovább szítják a .nacionalizmus tüzet. Az egészséges értelemben vett nemzeti megnyilvánulásokat helyesli, de^'a nemzeti ‘húrókon megcsendülő disszonáns hangok sértőék .léhetnek. Ez az írás serkentette olvasónkat arra, hogy .megfogalmazza véleményét. Történelmi példákat sorol fel annak 'bizonyítására, hogy több nemzeti öntudattal elkerülhettük volna történelmünk tragédiáit. Véleménye szerint az ideganimádat miatt jutottunk jelenlegi állapotunkba. „Több nemzeti öntudattal elkerülhettük volna a nyilas hatalomátvételt, az 56-os borzalmakat, és a csehszlovákiai beavatkozást is, és megkockáztatom, hogy az 1919-es összeomlást és talán Trianont is.” Mii lehet az oka a történelmünk iránti érdeklődés növekedéséneik? Az általános műveltség színvonalának emelkedésével csak résziben magyarázható, az eddig elhallgatott történelmi tényék is újragondolásra késztetik az embereket. De éppen a történelemből tudjuk, hogy a pozitív jövőképpel rendelkező nemzedékek mindig előre néztek, a lehetséges jövő esélyeit 'latolgatták. Gondoljunk csak a francia forradalom szabadság, egyenlőség, az 1846 előtti reform- nemzedék haza és haladás jelszavára. A megelőző század végén, és a ’XX. század elején ilyen pozitív jövőkép a szocializmus eszméje. A múlt .iránti érdeklődés a közérzet romlásával, az egzisztenciális lét bizonytalanságával is összefügg. A létbizonytalanságunk alatt nem anyagiakat, hanem a jövőbe vetett hitünk megingását értem. Köztudott például, hogy Arany János költészetében a történelmi témák a nemzeti katasztrófa után sokasodtak meg. A nagykőrösi balladák, a Szondi két apródja, a Hunyadiciklus, A walesi bárdok. Török Bálint, Mátyás anyja, V. László, A hun trilógia terve is ezt a múltba fordulást mutatja. Az agyonhallgatás szintén fokozta nemzeti érzelmeink 'kitörésének erejét. Az elmúlt negyven évben Trianon említése a nacionalizmus határát súroló tabuk közé ikerült. (Máig mutatkozik a bizonytalanság, a fogalomzavar, a b'azafiság, nemzet, nacionalizmus szavaik körül. A latin nyelvben a náció hazát jelent, erről a tőről fakad a nacionalizmus szavunk is. Illyés Gyula igy igazít el bennünket a nemzet szavunk jelentéstartalmáról: „...a nemzet, az embereknek történelmileg kiallakült közössége, a nyelv, a terület, és valami lelkűiét keretében, burkában.” A nyelv, a terület, a lelkűiét keretét, ha valamilyen sérelem éri, felerősödik, fellángol a nemzeti érzés. Illyés így folytatja a gondolatot: „ ... a jól működő, egészséges, biztonságos nemzeteknek szinte nincs is nemzeti tudatuk. Nemzeti tudat a megsértett, bajban levő emberekben, emberi közösségekben fejlődik ki.” Ilyen megbántottságra visszhangzott például az 1922-ben Hazádnak rendületlenül címmel megjelent nemzeti káté is. A száznál több, hazafiságra vonatkozó kérdés válaszaiban újra és újra a területi sértettség, a csonka Magyarország miatt érzett megrendülés fogalmazódik meg. „A nemzeti tudat a megsértett, bajban levő emberekben, emberi közösségekben fejlődik ki.” Valljuk be, évekig eszünkbe sem jutott azon töprengeni, hogy nemzeti címerünk megfelel-e a heraldika szabályainak. Ügy érzem, a történelem felé fordulásunk okai között ott találjuk a nemzeti sértettségünket is, a határainkon kíLaczó József felvétele vül rekedt magyarságunk sérelmeit is. Levélírónk is keserűen összegzi gondolatait e kérdésről: „Mindenki lehet nacionalista, illetve mindenkinek szabad. Csak mi, magyaroknak nem, mert a mi vezetőink önként feladják a jogot, így hízelegve olyan mesterséges »nemzeteknek«, mint: »csehszlovák«, »jugoszláv« stb., akik soha nem voltak nemzetek.” S most újra odaértünk, hogy mi ma a hazafiság, mi a nacionalizmus, hol van a határ a két dolog között? Nem veszítettük-e el az egészséges nemzeti önérzet mértékét, s nem estünk-e át a ló másik oldalára? Az elgondolkodtató leveleket olvasva Bertolt Brecht egyik története jutott eszembe: K. úr kijelenti, hogy nem fontos számára az, melyik országban ól. Majd azt az országot, ahol éppen tartózkodott, elfoglalták az ellenséges csapatok. Az utcán sétáló K. úrral szembe jött egy katonatiszt, és arra kényszerítette őt, hogy lépjen le a* járdáról. K. úr félre is állt, de közben azon kapta magát, hogy haragszik a tisztre, sőt, dühében azt kívánta, hogy az ellenséges ország tűnjön el a föld színéről. És K. űr. aki eddig világpolgárnak vallotta magát, egyszerre ráébredt, hogy nacionalista. Hogyan lett azzá? „Annak következtében, hogy találkoztam egy nacionalistával. De hát éppen azért kell kipusztítani az ostobaságot, mert ostobává teszik azokat, akik találkoznak vele.” — mondatja ki Brecht K. úrral. A példázat után megnyugtató arra gondolni, hogy Pécsett magyar—román barati kör alakult. A nyilatkozatukban elmondják, hogy a két nép viszonya soha ilyen rossz nem volt, mint napjainkban. Románellenes hangulat alakult ki hazánkban. Pedig nem a román emberekkel állunk szemben, mindkét népnek drága Erdély. S a gyűlölködés nem szolgálja egyik inép érdekét sem. Más nemzetek példái figyelmeztetnek arra, hogy nem szabad engedni, hogy tovább fokozódjék az értelmetlen ellenségeskedés. „Valamelyikünknek meg kell tenni az első lépést. Tseyük meg mi! Nem ökölbe szorított, hanem kézfogásra nyitott kezünket nyújtjuk feléjük.” . Józan belátás, higgadt történelemszemlélet és egészséges önbecsülés szükséges ahhoz, hogy ne járhassunk úgy, mint iK. úr, de mi se szorítsunk le senkit a járdáról. Filip Gabriella Reformokkal a korszerűbb egészségügyért Mit akar az egészségpolitikai munkaközösség? Kora tavasszal megalakult az MSZMP megyei bizottsága mellett működő egészségpolitikai munkaközösség, amely mint a párt- bizottság tanácsadó testületé megyénk egészségügyének helyzetét elemzi és önálló előterjesztések kimunkálásával segíti a testületi döntéseket. A munkaközösség elnöke dr. Zeltner György, a megyei kórház 1. számú belgyógyászatának osztályvezető főorvosa. — Főorvos úr talán nem haragszik meg a megjegyzésért: ismét egy bizottság alakult, még ha másképp is nevezik. — Másutt, több helyen is elhangzott ilyen és még keményebb megjegyzés. Még oly módon is felteszik a kérdést, hogy ezáltal az MSZMP ki akarja-e sajátítani az egészségügyet. Nos, nem egy újabb „gittegyletet” alakítottunk, hanem azzal a szándékkal hoztuk létre a munkaközösséget, hogy minél rövidebb időn belül olyan reformot kezdeményezzünk, amely nélkül a válságban lévő egészségügy tönkremegy. Az MSZMP nem direkt irányítással akar beavatkozni a szolgálat ügyeibe, sőt irányítani sem akar ott, hanem valamely módon, történetesen ennek a munka- közösségnek a létrehozásával az egészségügy segítségére siet. A munkaközösség tagjai kommunista orvosok, gyógyszerészek, hozzáteszem, vezető szakemberek Miskolcról és a megye többi városából, akik belülről élik meg az egészségügy nagy gondját. Ma elégedetlen betegeket elégedetlen egészségügyiek gyógyítanak és ez tarthatatlan. Üj munkastílussal dolgozunk, ám újfajta jogosítványt is várunk. Ha javaslatainkat elgáncsolják, ha nem kapunk kellő ellenőrzési jogot, akkor feloszlatjuk a munkaközösséget, mert semmi értelme nem lesz további működésünknek. ’ — Milyen konkrét céllal láttak munkához? — Július végén, augusztus elején letesszük reform- javaslatainkat a pártbizottsági ülés elé. Olyan egészségügyi hálózatnak a tervét, amely térségenként és megyei szinten, ez utóbbi prioritásával jobb ellátást ígér. — Önök bizonyára átérzik a felelősséget: tizennégy szakember rakja le a jövő egészségügyének alapjait. — Szó sincs róla, hogy mi, tizennégyen ezt vállalnánk. Arról van szó, hogy mi szakmailag és földrajzilag is széles bázist képviselünk. Módunk és alkalmunk van elképzeléseinket megbeszélni, megvitatni az egyes intézmények szakvezetőivel, a közigazgatási vezetőkkel és a pártszervezetekkel. Ily módon a legszélesebb körből gyűlnek az információink. Oda-vissza áramoltatjuk az intézkedési terveket, az eközben folyton finomodik, míg végül kialakul. Nagy vitáknak nézünk elébe, mert. nyilvánvaló, hogy a lokális érzelmek hevesek lesznek, amikor például egy nem jól működő, nagy pazarlással dolgozó kórházat az ágystruktúra korszerűsítése érdekében krónikus osztállyá minősítünk. Számolnunk kell az alternatív szervezetekkel is, amelyektől természetesen nem zárkózunk el. Minden célunkat erősen megalapozott szakmapolitikai érveléssel kívánjuk elérni. És. ha már itt tartunk, mint a megyei pártbizottság tagja, megragadom az alkalmat, hogy elmondjam: a munkahelyi pártszervezetek fennmaradása mellett vagyok, ám, ha csupán jelen van a párt a kórházban, vagy a gyárban, az nem elég, kevés. Munkastílust kell mindenütt váltani és érvekkel bombázni a tehetetlenséget a reform, a kibontakozás érdekében. — A munkaközösség hogyan képzeli el a jövő egészségügyét? — Elkeserítő, hogy Magyarországon betegebbek az emberek mint másutt, hogy nálunk sokan és korán halnak. Az egészségügy évtizedeken át csak nagyon keveset kapott a nemzeti jövedelemből, így technikailag és technológiailag is elmaradtunk — önmagunkhoz és másokhoz képest. Amikor reformról beszélünk, mégsem pénzmilliárdok jutnak az eszünkbe, hiszen tudjuk, erre most nincs lehetőség. Vissza kell adnunk az egészség és az egészségügyi szolgáltatás értékét. A társadalombiztosítás reformja a legsürgetőbb; érdekeltségi rendszert kell kialakítani az egészségügyben. — Ilyen törekvései vannak az egészségügyi kormányzatnak is... — Igen, a minisztériumi koncepciót (is) segítjük mi a saját, megyei tapasztalatainkkal. Már most látjuk, vannak pontok, amelyeket tovább kell vinni. Apróbb- nagyobb reformoknak egy füzérét kívánjuk csatlakoztatni a működő rendszerhez. Az egész felállást szétzúzni nem lenne célszerű, hiszen azért még a mi egészségügyi szolgálatunkban is vannak pozitívumok. Ám amíg elkészül az országos reformprogram, mi, itt Borsodban megtesszük, amit csak lehet és amely majd csatlakoztatható lesz minden máshoz. — Főorvos úr, mire gondol, amikor az egészségügyi szolgáltatás értékéről bőszét? Gondolom, most már nem morális értékre kell gondolnunk, ez a filozófiai fogalom e területen is egyszer már megbukott, a következő virágzástól pedig nagyon messze vagyunk. — Ha mindenütt kialakul az érdekeltségi rendszer, csak az egészségügyben nem, akkor elviselhetetlen feszültség lesz. Bármennyire is prózainak tűnik, igenis díja kell hogy legyen minden egészségügyi szolgáltatásnak. A röntgenezésnek, az EKG-nak, a mandulaműtétnek, bárminek. Ez nem azt jelentené, hogy a beteg fizet mindent, hanem vagy a biztosító az egészet, vagy annyit belőle, amennyire a betegnek biztosítása van. Ha pedig a beteg extra szolgáltatást kér, hát megfizeti. Ha ez megvalósul, eltűnnek a párhuzamos vizsgálatok, nem megy a beteg két-három rendelőintézetbe is, hogy megröntgenezzék, mert vagy fizetnie kell, vagy „kiszúrja” a biztosító, hogy menynyi helyen kereskedik ... — Bocsásson meg, nem lesz ez a reform betegellenes? — Semmiképpen. Ha valakiknek igazán fel kell venniük a kesztyűt, azok az orvosok és egészségügy többi dolgozói lesznek. A rendszer szabad orvos- és kórházválásztást feltételez. A jó orvoshoz, a jó kórházba nyilván több beteg érkezik, így a jól képzett orvos és a jól szervezett kórház magasabb anyagi elismerést kap. A nem jól működő kórház pedig akár be is zárhat, és orvosai, nővérei elgondolkodhatnak, mit nem csináltak jól. Ezzel a reformtényezővel megszűnik a hálapénz, amely idegesítő konfliktusokat teremt beteg és orvos, valamint a különböző szakterületen dolgozó orvosok között. Az új szisztéma szerint elképzelhető, hogy a- röntgenorvos, a labo- ros, vagy a kórboncnak, ha jó szakember, többet keres, mint bármelyik klinikus. Nagy megtakarítás várható, ha az egyes intézetek fizetnek majd egymásnak a felkért szolgáltatásért, és nem ingyen kapják a más intézetbeli kolléga munkáját. Az ily módon kialakuló önszabályozó rendszer szakmai kontrollt vált ki. Az orvos, a műtős, a laboráns szakmailag és anyagilag is hátrányba kerül, ha nem tartja karban tudását és elhanyagolja az önképzését, a továbbtanulását. Ügy vélem tehát, hogy a beteg mindenképp jobban jár, és a mainál sokkal inkább érzékelheti munkája értékét valameny- nyi egészségügyi dolgozó — Mikorra várható ez a megújulás? — A minisztérium szerint a részelemek már 1991—92-ben bevezethetők. A folyamat nem lesz túl gyors, mert azt a működő szervezet nem viselné el. Mi itt 'Borsodban már a második fél évben fontos szakmapolitikai kérdésekben lépni kívánunk. Optimalizáljuk a gép- és műszergazdálkodást, új alapokra helyezzük az egyes intézmények együttműködését és a borsodi sajátosságoknak megfelelően látunk hozzá egy újfajta egészségnevelésnek.. . — A mi megyénk miként viszonyul az országos színvonalhoz? Nagy érvágás lesz-e nálunk a reform? — A jó közepes szinten állunk a műszerparkunkat illetően, vannak nálunk regionális hasznosítású csúcs- technikák is, gondoljunk a komputertomográfra, vágj' az ízületi-protézis programjainkra. Nagyobb baj, hogy kevés az orvos, főleg a végeken, mert mint a meg>rei átlagkeresetek, így az orvosi jövedelmek is alacsonyabbak. A reform pedig nem elsősorban pénzt igényel. De mint minden változáshoz, természetesen ehhez is kell anyagi igénybevétel, de ez kevés és gyorsan megtérülő lesz. A régimódi szemlélet- módon kell csavarnunk egyet — ez lesz talán a nehezebb. — Ügy hiszem, párttagok és pártonkívüliek egyaránt kívánják az egészségpolitikai munkaközösség munka- sikerét. Köszönöm önnek, hogy olvasóinkkal megismertette programjukat. Lévay Györgyi
