Észak-Magyarország, 1989. május (45. évfolyam, 101-126. szám)

1989-05-10 / 108. szám

1989. május 10., szerda ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 Egyházaink küldetése V. Orvosok barátai, az adventisták Az épülethez illő környezetet Miskolcon, a Tudomány és Technika Háza környékén az utolsó simításokat végzik a kivitelezők, akik igyekeznek szebbé varázsolni az új létesítmény környezetét is. Fotó: Laczó József Nyilvános közgyűlés: 1989. május 13. Megalakult a Független Cigányszervezet miskolci tagszervezete Mi.nt arról hírt adtunk,, április 29-én alakuló ülést tartott a Független Cigány- szervezet miskolci .tagiszer­vezete. iEzen kimondták a Phrailipe (Testvériség) helyi szervezetének megalakulá­sát. Ügyvezető testületének titkára Horváth Aladár ta­nító, soros képviselői: Sze­gedi Dezső színész, Horváth Gyula költő. Testületi ta­gok: Lakatos Jenő kereske­dő, Molnár Géza jogász. Póttagjai: Farkas Gyula ipari munkás, és Földessy Judit gyógypedagógus. Nyilvános közgyűlésüket május 13-án, délután 5 órakor tartják Hejőcsabán, ■a Gárdonyi Géza Művelődé­si Házban. A szervezet mindenkit vár, aki elfogadja alapító dokumentumait, aki ha­laszthatatlannak látja a ma­gyarság—cigányság problé­máinak .megoldását. A tagszervezet titkára szervezetük jellegéről és céljáról a következőket mondta el szerkesztőségünk­ben : — A szervezet autonóm, tagjai véleményét képviseli. Küzd az emberi jogok érvé­nyesüléséért, a cigányság identitásának védelme és kiteljesítése érdekében lép fel. Alapvető emberi, kisebb­ségi jogként képviseli, és megköveteli annak tisztele­tét, ihogy a cigánysághoz és a magyarsághoz való — akár egyidejű és egyenran­gú — kötődéseit bárki sza­badon megválaszthassa és vallhassa. Nem kíván részese lenni annak .a manipulativ politi­kának, amely mindezideig elodázta a magyarországi cigányság valódi érdekkép­viseletének meg v alós ít ás á t. A nevében szereplő „fügeet- len” jelző azt is kifejezi, hogy elhatárolja magát azoktól a jelenlegi állapoto­kat előidéző, és konzerválni igyekvő politikai törekvé­sektől, amelyeknek a létező „cigányszervezetek” nem­csak szenvedő alanyai, ha­nem partnerei és tevékeny végrehajtói is. A szervezet elődjének te­kinti az 1957-ben a nemzeti­ségi szövetségek mintájára alapított Magyarországi Ci­gányok Kulturális Szövetsé­gét, amelyet hatalmi intéz­kedésekkel. szüntettek meg. Továbbá közvetlen előd ie az a cigány értelmiségiekből álló csoport, amely 1985 óta folyamatosan rámutat a hi­vatalos cigánypolitika zsák­utcás voltára. Értelemszerű­en azokat várja soraiba, akik a fennálló „cigány- szervezeteket'’ (az 1985-ben megalakított Országos Ci­gány Tanácsot, az 1986-ban 1 étr ehozott M agyar o rszág i Cigányok Kulturális Szövet­ségét és az 1989-ben meg­alakult Magyarországi Cigá­nyok Demokratikus Szövet­ségét) nem tekintik megfe­lelőnek érdekeik közvetíté­sére. S hogy kiket tart szövet­ségesnek a szervezet, mik a lehetőségei, feladatai, törek­vései. arról Horváth Aladár így beszél: — Szövetségesének tekinti mindazon szerveket, ame­lyeknek tevékenysége az emberi jogok tiszteletén, a közös sors és a megújuló Magyarország közös jövője iránt érzett felelősségén ala­pul. Szellemi és politikai mű­helyként a szervezet lehető­séget kíván biztosítaná azok számára, akik készek együttgondölkodni a cigány­ság érdekeiről, kultúrájáról, politikai képviseletéről. Tö­rekszik a cigányság helyze­tét meghatározó jelenségek, állapotok elemzésére, alter­natívák kidolgozására. és nyilvánosságra hozatalára. Hangját fogja hallatni a cigánysággal kapcsolatos döntésekben, politikai viták­ban. s törekszik arra, hogy ezekben ;a vitákban — nyil­vánosság révén — érvénye­süljön a kontroll, amelynek hatására visszaszorulnak a felelőtlen, soha számom nem kért 'kijelentések, határoza­tok. A szervezet tágabb érte­lemben is élő kívánja segí­teni — saját sajtó megte­remtése útján is — az in­formációáramlást. Szükség van rá, hiszen a cigányság nem értesülhetett a sorsát meghatározó döntésekről, a kínálkozó alternatíváikról, s arról, hogyan képviselik ér­dekeiket politikai vezetőik. Elengedhetetlen a saját saj­tó a többségi társadalom számára is, hiszen az előíté­letek forrása sok esetben az elégtelen, hamis és torz tá­jékoztatás. A szervezet ösztönözni kí­vánja — programján és tag­ságán keresztül — a helyi közösségek politikai aktivi­tását gondjaik megoldásá­ban. Soraiba hívja és fóru­mot. tájékozódási tehetősé­get, teremt azok számára, akik halaszthatatlannak lát­ják a cigányság problémái­nak mielőbbi megoldását. A szervezet fellép a cigá­nyok érdekeinek védelmé­ben a jogtalanságok leküz­déséért, és szövetségeket ke­res; igényibe veszi a nyilvá­nosság minden formáját. (bekecsi) Cs a 1 á d i főn yképa ltoumo t nézegetünk Somi Lajos, mis­kolci adventista lelkész ott­honában. A felnőtt lányok­ról, a kisunokáról ... — Ez pedig a kisebbik lá­nyunk keresztelése — mu­tat egy fotóra a lelkész úr felesége. Csinos, ifjú hölgy, hófehér, földig érő ruhában készülő­dik egy kis medencébe. A ■másik fotón éppen elmerül a vízben ... — Mi felnőtt korban ke- resztelkedünk, megfelelő előképzés után, éretten. Nagy gondot fordítunk az oktatásra. Ősztől tavaszig evangélizáció van, hetente több alkalomal. Akik elvé­gezték a tanfolyamokat, kö­zelítenek a 27 híteivhez, őket nyáron megkeresztel­jük. Június utolsó szombat­ján tíz miskolci fiatalt ke­resztelünk meg — magya­rázza Somi Lajos. — Kérem, lelkész úr, is­mertesse röviden az adven­tista vallást. — A Hét Nap Adventista Egyház nem valamelyik ke­resztény egyháziból vált ki dogmatikai, vagy szervezeti okokból, hanem egy inter- konfessziionális (felekezeti, hitvallási) ébredési mozga­lomból nőtt ki Amerikában 1844 után. A múlt század ’80-as, '90-es éveiben Euró­pában is jelentős bázist épí­tett ki, majd erőteljes misz- sziót folytatott a harmadik világ országaiban is. Egyhá­zunknak jelenleg ötmilliónál több , felnőtt, ' aktív tagja van a világban. — Magyar ember mikor is­merkedett meg először e vallással? — Voltak korábban is gyülekezetek, de attól datál­juk egyházunk magyarorszá­gi szervezettségét, hogy Huenergardt János Frigyes 1898. augusztus 21-én föl­dünkre lépett. E fiatal lel­kész munkálkodása hamaro­san ismertté vált az ország­ban, újságok tudósították te­vékenységéről. „A világ ad­ventistái nem egymástól füg­getlen, esetlegesen megszer­vezett egyházakban élnek, hanem egy egységes alapel­veken felépülő, szervezett egyházban, mert művünket csak ily módon fejleszthet­jük tovább.” Dr. Szigeti Je­nő lelkésznek, történésznek, a magyar unió elnökének jegyzetéből idéztem. Mind­össze négy éve, neki kö­szönhetően készült el az el­ső írásos anyag az egyház magyarországi történetéből. — Miben különbözik más” vallásoktól az önöké? — Krisztus második eljö­vetelét várjuk, hiszen gyer­mekként ígéretet tett még- egyszer.i eljövetelére. Somi Lajos. — Ezt sokan a világvégé­nek hiszik . .. — Helytelenül. Célba ér­kezést jelent.. — A második eljövetel időpontja bizonytalan ... Gondolható, ezért örök ké­szenlétben kell élnünk. — Valóban. Pál apostol intelme pedig: „Az ember­nek nemcsak a lelke, hanem a teste is feddhetetlenül őriztessék meg Jézus eljö­vetelére”. Ezért mi, adven­tisták nagy igyekezettel őriz­zük egészségünket. Jelentős egészségügyi intézményeink vannak világszerte, iskolahá­lózatunk és figyelemre mél­tó a könyvkiadásunk. Mi, a miskolci körzeti gyülekeze­tekben mindössze 165-en va­gyunk, szerényebbek a le­hetőségeink. Országosan is kis egyház a miénk. — Kérem, ossza meg ol­vasóinkkal a titkot, mikép­pen őrzik (meg) egészségü­ket az adventisták? — Könyvevangélista tevé­kenységünket, szeretném hinni, sokan ismerik. Éven­te mintegy egymillió oldal­számban jelennek meg könyveink és brosúráink, átlagosan tíz könyvet adunk ki. Híres írók, híres könyvei jelennek meg kiadásunkban, a Kner Nyomda szép kiállí­tásában. örömmel mondha­tom, hogy a Miskolc Városi Tanács nemrégiben enge­délyt adott rá, hogy a Bú­za téren szerdánként árusít­hassuk könyveinket. A leg­újabbak közül csak egyet említek: Don Hawley: Kezdj el élni! című könyve többek között a stresszről, a víz csodáiról, a mozgás szá­mos előnyéről, a korszerű fogyókúráról, az élet harmó­niájáról, a 'káros szenvedé­lyekről és még nagyon sok ■másról informálja, rendkívül érzékletesen az olvasóit. Ám. hogy a kérdésre válaszoljak: mi, adventisták, nem iszunk alkoholt, nem dohányzunk, nem fogyasztunk sertészsírt, sertéshúst, leginkább mar­hahúsból és baromfiból ké­szítjük ételeinket. Napi egyetlen feketekávét azért megengedünk magunknak. A növényi eredetű ételek fogyasztását propagáljuk, szójából készítünk kolbászt és egyéb finomságokat. Nyu­gaton az egyháznak gyárai vannak, zömmel onnan kap­juk az alapanyagokat, ame­lyek a liturgiánkhoz is szük­ségesek. — MilyerTa liturgiájuk? — Tábeánlk — régi jó szokás szerint — pénzzel, de inkább egy tál étellel segí­tette mindig a rászorulókat. A II. világháború idején en­nek különös jelentősége volt. Liturgiánkhoz tartozik, hogy a szombati istentiszte­letek alkalmával ebédet fő­zünk, ha konferenciánk van, a hívek süteményekkel ven­dégelik meg a résztvevőket. Istentiszteleteink vonzóak: imádkozunk, énekelünk, ze­nélünk, verset mondunk. Örömünkre, fiatalodik a gyülekezet, talán éppen ezért. És azért is, mert pe­zseg az élet: kapcsolatban vagyunk a budapesti Szíves­házzal, neves orvosokat hí­vunk meg, beszéljenek az étkezési kultúráról, szakem­bereket, akik a hatékony testmozgásra tanítanak, ren­dezünk étel'bemu ta tóka t az ajánlott finomságokból. — Kikből áll a gyüleke­zet? — Egyházunk nyolcéven­ként költözteti a lelkészeket, ■mégpedig azért, hogy a hí­vők ne a lelkészt szeressék meg, hanem a vallásukat. Ahol eddig szolgáltam, na­gyon sok orvos tartozott a gyülekezethet. Nem véletlen, az adventisták az orvosok barátai, segitik az egészség- ügyi felvilágosító munkát. Itt Miskolcon nagyon idős emberekből áll a gyülekezet jórésze. Munkásokból. Ugye nem véletlen, hogy szép kort, 80—90 évet élnek gyü­lekezetünk tagjai? És — mint mondottam — fiata­lokból. Az utóbbi negyven év alatt megfogyatkozott a gyü­lekezeti taglétszám, most, há­la Isten ismét emelkedőben van. Most azt .szeretnénk, hogy konyhánkon, amely tiszta és rendes, hús nélküli ebédet főzhetnénk és nagyon olcsón árusíthatnánk sze­gény embereknek, nem csak adventistáknak. Az elképze­lésünk gyakorlati megvaló­sításán munkálkodunk. Lévay Györgyi Fotó: Fojtán László Nagyon régen, amikor még a Föld is lapos volt, nem pedig gömbölyű, egy barlangban élt az ősember ösasszonyával és ösgyere- kével. 'iNap mint nap kéz­be fogta kőszerszámait: va­dászni ment mamutra, az ősasszony ipedig ösbogyó- kat gyűjtött az őserdőben. Ez volt a ^szórakozása, kü­lönben is ráért: se a mo­sógép, se a piszkos edé­nyek nem voltak föltalál­va még, volt ideje nap­hosszat bolyongani divatos színű ibogyók után. A bo­gyókat a vitamin végett fo­gyasztották, noha fogal­muk sem volt róla, hogy mi az a vitamin. Még a vitamint felfedező itudósok sem voltak feltalálva, eb­ből is látszik, milyen ré­gen történt az egész. Húst ettek mindennap, hacsak a mamut el nem futott az ősvadász elöl. Olyankor gyökeret rágcsáltak, ami talán [a mai rágóguminak felel [mag, ámbár ízetle­nebb és felfújni se lehet. De a fogaiknak meglehe­tősen nagy munkál adott. Néha felüvöltött valami félelmetes ősállat, és ök ősi félelemmel reszkettek, mint az ősnyárfalevél a barlang mélyén. Az ösgye- rek nem érzékelte a ve­szélyt: :békésen festegetett a sziklafalra. Mert el ne felejtsem, az ősgyerek nem járt se óvodába, se iskolá­ba azon egyszerű , oknál fogva, hogy egyik sem volt még. Azok voltak a príma idők, még mosakodni I se kellett, a fogmosásról nem is beszélve! Azon a (reggelen is (mert nappalok, éjszakák, azért voltak), felkeltek és meg­ettek néhány sárkánygyík­tojást, csak úgy nyersen, só nélkül. Az ösgyerek fo­gyasztott volna egy kis ka­kaót is finom kuglóffal, de sajna se kakaó, se kug­lóf abban a ,ködbevesző ős­világban. Az ősember megropog­tatta őscsontjait, talán ásí­tott is egy jókorát, majd vadászni indult. As ősasz- szony az ősbozótosnak vet­te az irányt, miután ren­det csinált a barlangban. Az ősgyerekre rábízták, hogy mire hazaérnek, csi­holjon tüzet. Hát igen, már az őskorbaji is a leg­kisebbnek parancsolt min­denki, őrá bízták a legne­hezebbet. Az ösgyerek duz­zogott egy sort: tehette, úgyse hallotta senki. Nagy ímmel-ámmal hozzáfogott a tűzcsiholáshoz. Szikrá­zott keze iközt a kovakő, már-már tüzet fogott a tapló, ,(amikor arra repült egy sárkánypillangó. A tűzről abban a pillanatban megfeledkezett. Szaladt, futott az ösgyerek, míg meg nem unta. Útközben találkozott egy öskislány- nyal, aki a nyelvét nyúj­totta rá: — Beeee! — Szép, nagy nyelve volt. Az öskisfiú jól megcibálta a haját. — Uh, uh, uh! — mondta az apjától hallott titokzatos szavakat, össze­barátkoztak. Szedtek~ egy csokor ősvirágot, aztán a patakhoz mentek, amely­nek vizében őshalak fic- kándoztak. Köveket dob­tak a vízbe, tapsikolva örvendeztek, ahogy a kő nagyot csobbanva eltűnik a mélyben. A halak nem vették ezt jó néven, rájuk is szóltak volttá, de aha­lak már akkor sem tudtak beszélni. Beesteledett, amikor ész­be kaptak: ideje volna ha­zamenni. Az ősember ép­pen akkor vonszolta be a mamutot a barlangba, amikor az ösgyerek lélek­szakadva beállított. Anyja a bogyókat válogatta: kü­lön a pirosakat, külön a kékeket, a .feketéket. Tűz sehol. Hideg a kovakő, nedves a tapló. Fogta az ősember az ősgyereket fü­lénél fogva, és ügy elnás­pángolta, hogy maga is megbánta. Hát még az ős­gyerek! Az ősasszony sze­líden a fejét ingatta, ma­ga látott hozzá tüzet csi­holni. — Most pedig százszor köbe vésed, hogy az ös­gyerek sosem feledkezik meg a tűzgyújtásról! — förmedt rá az ősember az ősgyerekre. No hiszen, nem is fe­ledkezett meg, mert mire századszor is kőbe rótta a fenti intelmet, már vénsé­gesen vén volt, s ükuno­káinak szónokolhatott az engedelmességről, a rakon­cátlan utódoknak, akik gyufával játszottak, és nemegyszer lángba borítot­ták az erdőt. Fecske Csaba

Next

/
Thumbnails
Contents