Észak-Magyarország, 1989. május (45. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-31 / 126. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1989. május 31., szerda Százéves az ózdi szakmunkásképző A Rimamurány—Salgótarjáni Vasmű Részvénytársaság ózdi vasgyára 1889. szeptember 1-re megszervezte tanonciskoláját. Az új intézmény célját így fogalmazta meg az iskola értesítője: „Az értelmes olvasás alapján a hazafias érzelem kifejezése mellett az iparos pályára nagyobb fontossággal bíró tárgyak köréből vett nélkülözhetetlen ismeretek megszerzése, szükségesebb számtani és mérésbeli műveletek gyakorlása, s főleg a rajzolásnak önálló tudatos átvitele a gyakorlati életbe.” Innen kapta a gyár a szakmunkásokat, csak azok látogathatták az órákat, akiket alkalmaztak is. Kedden és pénteken a gyárban letöltött 12 munkaóra után kezdődött a tanítás a tanonciskolában, de a vasárnap is a tanulásé volt. Nagyon sokáig csak két tankönyvük volt a leendő segédeknek, egy általános olvasókönyv, és egy ipari tárgyú szakkönyv. A tantárgyak zömét az olvasás keretén belül sajátították el. Foglalkoztak a földrajz, történelem, alkotmánytan, nemzetgazdaságtan, ipartan, természettan, számtan-mértan, szabadkézi rajz, egészségtan, magyar nyelv és fogalmazás tantárgyakkal, de maradt Szakmatörténeti kiállítás az iskola udvarán Fotó: Dobos Klára Segéddé avatás pofonnal idő az erkölcsi beszélgetésekre is. A tenu lóévek befejezésekor nem kellett külön vizsgán bemutatni a tanon cnak a szakmai jártasságát. 1895- től az volt a szokás, hogy a tanulóidő utolsó évében min denikiin eík v i zsgadarabo t kellett készíteni. Az elkészült munkákból kiállítást rendeztek. Egy-egy ‘hajitó- rúd, kúpíogaslkerék, marok- és lyutomórő, csapágy, csavarvágó elkészítésével bizonyította a itanonc szakmai hozzáértését. A segéddé avatást- pedig a művezető végezte el: egy alapos pofonnal pecsételve meg a nagy pillanatot. Dobosy László Iközel negyedszázadig volt az iskola igazgatója. Az ózdi szakmunkásképző intézet története című könyvében napjainkig leírja azokat a legjelentősebb változásokat, melyék a 100 év alatt történteik. Megtudhatjuk, hogy az oktatás irányításának, az ország történeténeik változásával párhuzamosan hogyan lettek a tanoncolk'ból „emtéhások”, majd szakmunkástanulók. Dobosy László megismertet bennünket az intézet szervezeti felépítésével, a szakmunkás- képzés jelenlegi tartalmával, a tanulók iskolán kívüli életével, az ókét megillető juttatások feltételeivel. Jól használható táblázatokat .közöl a mellékletben a szerző a tenuflák létszámának alakulásáról, szakmánkénti megoszlásáról, a tanműhelyekben folyó árutermelésről. Az iskola dinevezése többször megváltozott, a jelenlegi 102. Számú Gábor Áron Szakmunkásképző Intézet név a 11. a sorban. De jelentősen megváltoztak a körülmények is, az oktatás tartalma, módja, a szakmunkásvizsgák rendje összehasonlíthatatlan a 100 évvel ezelőttivel. Ma már nemcsak a hagyományos fémipari szakmákat oktatják az intézetben, ezek mellett képeznek a könnyűipar számára is szakembereket. Filip Gabriella rádió KOSSUTH: 8.20: Eco-mix. — 8.50: Táncházi muzsika Erdélyből. — 9.20: Gyöngy Pál szerzeményeiből. — 10.05: Ne okoskodj, Pista! Mikszáth Kálmán regénye rádióra alkalmazva. — 11.01: A kamarazene kedvelőinek. — 12.45: Törvénykönyv. — 13.00: Klasszikusok délidőben. — 14.10: A magyar nyelv századai. — 14.25: Operaslágerek. — 15.00: A Népzenei Hangos Újság melléklete. — 16.00: Tizenhat óra. Hírmagazin. — 16.10: Dalposta. — 16.20: Miskai bácsi levelesládája. — 17.00: Erre szerződtem. Riport. — 17.25: Ipargazdák. — 17.30: Slágerfilmek — filmslágerek. — 18.02: Üjraolvasva. Illyés Gyula: Puszták népe. Jegyzet. — 19.15: Kártyázó asszonyok. líunyady Sándor színjátéka. — 20.05: Egy énekes — több műfajban. Kovács Apollónia felvételeiből. — 20.30: A külpolitikai rovat műsora. — 21.00: örökzöld dallamok. — 21.50: Gong. — 22.00: Hírvilág. — 22.30: Az egészség világa — a világ egészsége. — 22.45: Operaest. — 23.35: Dvor- zsák: d-moll szerenád. PETŐFI: 8.05: Idősebbek hullámhosszán. — 8.50: Külpolitikai figyelő. — 9.05: Napközben. — 12.10: Fúvósindulók. — 12.25: Útikalauz üdülőknek. — 12.30: Ifj. Sánta Ferenc népi zenekara játszik. — 13.05: A tegnap slágereiből. — 14.00: Betűtenger. — 15.05: Zenerulett. —r 17.05: Kölyökrádió. — 17.30: ötödik sebesség. —• 18.30: Garázs. — 19.05: Sport. — 19.13: Fényes Szabolcs müveiből. — 21.05: Tanakodó. — 22.00: Tessék választani. Köny- nyűzenei bemutató hangverseny. — 23.10: Sporthírek. — 23.15: A dzsessz története. — 23.55: Virágénekek. BARTÓK: 9.08: Romantikus kamarazene. — 9.45: Zenekari muzsika. — 11.05: Pillanatkép. 11.10: Carl Orff: Carmina Burana. — 11.50: Anyegin. Operarészletek. — 13.05: Szonda. — 13.35: Operaházi portrék. Delly Rózsi. — 14.07: Kórusmuzsika a XVIII. századból. — 14.25: Magnósok, figyelem! — 15.05: Századunk zenéjéből. — 15.58: Romantikus operákból. — 17.00: A Magyar Rádió 1988. évi országos fafúvósversenye díjnyerteseinek hangversenyei. — 18.05: Madrigálok. — 18.30: A Magyar Rádió szlovák nyelvű nemzetiségi műsora. — 19.05: Rátkai vendéglátás Van néhány község, amelynek lakói szívüket-lelküket kiteszik a kulturális rendezvények szereplői, külföldi küldöttségek előtt. Ilyen község Göncruszka, a filharmóniai műemlék templomi hangversenyek patinás helye, Tiszala- dány — az irodalom és a kórusműsorok otthona, és a német nemzetiségű község, Rátka, ahol a művészeti együtteseket szíves barátsággal, szeretettel fogadják, ahol a hívó szóra érdeklődő, figyelmes közönséggel telik meg a kultúr- ház. A hivatalos program után pedig nem engedik útjára a vendégeket, szereplő együtteseket, hanem szépen terített asztal mellett, családias környezetben együtt töltik el az estét, — együtt szórakoznak, részesülnek a közös dalolás örömében. Az elmúlt két esztendőben három alkalommal érezhettem, érzékelhettem Rátkán a meleg, szívélyes légkört, a kultúra ügyéért hozott kedves, önzetlen szolgálatot. Az elmúlt évben Weimar egyetemi kórusát fogadták a községben, az elmúlt hónapban a Poznani Pedagógus Vegyeskart, legutóbb május 7-én, az NSZK-beli Oestrich-Winkelből, Tokaj testvérvárosából érkezett 50 tagú küldöttség a községbe. Tokaj, a borok világvárosa változatos programmal kedveskedett a testvér német város polgármestere által vezetett küldöttségnek, s úgy éreztem, a németek otthonra találtak Rátkán is, hiszen gyönyörködhettek a szebbnél szebb műsorokban. Héring Istvánné, tanácselnök, a Bodeni-tó környékéről idetelepített lakosság történetével ismertette meg a vendégeket. Elmondta, hogy megőrizték a nyelvet, a népviseletet, az ősi szokásokat. Ezután az óvodások szemet, szívet gyönyörködtető műsora következett, német nyelven adták elő a gyermekdalokat. A felnőtt pávakör szintén német nyelven dalolt, ízléses, tiszta többszólamúságban. A program további része meglepetést nyújtott. A római katolikus templomban a kórus előadta Bárdos Lajos: Missa tertia című művét Szántó Erzsébet tanár orgonakíséretével. A latin misét Birk Ignácné igazgató tanította be. A betű nem tudja visszaadni a vendégek örömét, meg- hatódottságát. A közös dalolás eltüntette a Rajna menti város és Rátka közötti távolságot. Természetesen ez a rendezvény, ez a találkozó nem állt össze gongütésre. Rendkívül összehangolt szervezés teremtette meg a felejthetetlen délutánt. Jó szívvel tette a dolgát Birk Ignácné iskolaigazgató, Héring Istvánné tanácselnök, Birk József, a művelődési otthon igazgatója, a gyermek - és a felnőtt művészeti csoportok vezetői, a termelő- szövetkezet elnöke, Soltész Károly, és felesége, az egész rátkai nép. Bakonyi Béla Az évszázados hagyományok megújítása Budapesten, a SZOT Szálló különtermében május 29- én, este 6 órakor újjáalakuló ülést tartott a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társulat, amely 1883 és 1950 között működött. A kényszerű szüneteltetés után ismét van szervezetűk a címertani és családitörténet, az írástörténet, a kronológia- történet, az oklevéltan és sok más egyéb történeti résztudomány (ún. segédtudomány) művelőinek. A tervek szerint 1950 után ismét megjelenik a Turul, a társulat nemzetközi hírű tudományos folyóirata. A társulat pecsétje ismét az 1222- es Aranybulla címerképét ábrázolja. A száznál több résztvevő között Ott találhattuk megyénk képviselőit is, — az alapító tagok sorában. Az ünnepélyes alakuló közgyűlésre ősszel kerül sor. Addig az ügyeket az elnökség (Káilay István professzor élnök, Ber- tényii Iván aletnök, Pandu- la Attila titkár) intézi. Tiszteletbeli elnök a nemzetközi hírű tudós, Vajay Szabolcs lett, aki már az 1940-es években is tagja volt a társulatnak. Egyhangú lelkesedéssel találkozott az előterjesztés, hogy az akadémiai tagságukat visszanyert idős tudósokat (Kumorovitz L. Bernát, Mályusz Elemér, Váczy Péter) üdvözlő és tiszteleti tagságra felkérő levéllel keressék meg. A társulat legalább félezres tagságra számít; az eddigi rendezvények nagy sikere a záloga ennek. Propagálják a régi koronás kiscímer, mint állami címer visszaállítását. Az ezt ábrázoló jelvényekből naponta ezer db fogy a fővárosban. A pröbaszava- záson a megkérdezetteknek 85 százaléka ezt szeretné állami címerként viszontlátni. A társulat elnöke köszönetét és elismerését fejezte toi B orso d - Abaú j -Z emp 1 én megye kutatóinak az első új megyecímer megtervezéséért és a települések címerfel- újító tevékenységéért. Cs. Cs. Szőke Lajos: Büntetlenül cimborálhatsz oi ördöggel verhetsz, Ölelhet« ölhetsz gyűlölettel kifent szavak élével is látom e század ádáz zűrzavarában nem éghetsz meg mert már o pokol kénköves lóngjo is hamis Műsor Diáikfélóra. — 19.35: Balettzene operákból. — 20.00: Prágai Tavasz. A Cseh Filharmonikus Zenekar hangversenye. — 20.45: Költő és közönsége. Beszélgetés. — 21.05: A hangversenyközvetítés folytatása. — 21..50: Csembalómuzsika. — 22.05: Kódexek zenéje. — 22.45: Rádiószínház. Torokvizsga. Páskán- di Géza hangjátéka. — 23.15: Népek zenéjéből. MISKOLCI STÜDIO (a 268,8 m-es közép-, a 66,8, a 72,11, valamim a 72,77 URII-n) 5.55: Műsorismertetés, hírek, időjárás, útinform. — 6.00: Krónika (Kossuth). — G.15: Közelkép mikrofonnal. — 6.20: Észak- magyarországi Krónika. — 6.30: Hírek, lapszemle (Kossuth). — 6.55: Útinform (országos és regionális). — 7.00: Krónika (Kossuth). — 7.20: Eszak-magyaror- szági Krónika. — Körzeti időjárás. — 7.35: Szóvá tették, megkérdeztük. — 7.45: Tájak, arcok, színek és vélemények. — 7.55: Napi összefoglaló és a másnapi műsor ismertetése. Munkatársak: Beély Katalin, Csonka László, Hubai Miklós. Jakab Mária, Kardos Katalin, Karcsai Nagy Éva, Máes Ildikó. Monos Márta, Szegedi Erzsébet, Szemes István, Tolnai Attila, G. Tóth Ferenc, Zakar János, Pap Zsolt. Felelős szerkesztő: Paulovits Ágoston. televízió 1. MŰSOR: 9.00: Képújság. — 9.05: Tévétoma nyugdíjasoknak. —| 9.10: Stúdió ’89. — 9.55: Az Országházból jelentjük. — 17.20: Hírek. — 17.25: Déli videoújság. — 17.35: Správy. Hírek szlovák nyelven. — 17.40: Műsorajánlat. — 17.45: Nonstop nonszensz. NSZK film. — 18.25: Carmel és a Fine Young Cannibals. NSZK zenés film. — 19.05: Reklám. — 19.10: Esti mese. — lfl.20; Reklám. —t 19.25: Közlemények — Műsorajánlat. — 19.30: Híradó. — 20.00: Az Orszáírházból jelentjük. — 20.40: RelTiám. — 20.45: Halállista. Tévéfilm. — 22.00: Reklám. — 22.05: ökölvívó EB. — 23.05: Híradó 3. 2. MŰSOR: TV2 Endrei Judittal és Déri* Jánossal. — 17.05: Képújság. — 17.15: TV2 Benne: Reklám, riportok, időjárás, zene, tévétorna. — 17.45: Bumm! Telefonos játék. — 18.00: Telesport. — 18.25: Gyereküknek! — 18.48: TV2 — 19.00: És a nap elsötétül . . . Csehszlovák tévédráma. — 20.24: TV2 Benne: Rock- kalapács. — A nevem Sára Ferenc. — 21.00: Híradó 2. — 21.20: TV2 Benne: Felkínálom. — 22.20: Nana. Francia tévéfilmsorozat. — Kb. 23.15: Tv2 Napzárta. TELEVÍZIÓS imüholdak adasai SKY: 11.30: Sky-krónika. — 12.30; Gondfórum. — 13.00: Egy másik világ. — 14.00: Landscape Channel. — 15.00: Változó világ. — 16.00: Szeretni. — 16.30: Családi ügy. — 17.00: Visszaszámlálás. — 18.00: Eurosport. — 1.30: Landscape Channel. SUPER: 15.30: Slágerlista. — 16.30: Forró drót. — 18.30; Új zenei show. — 19.30: Richard Diamond. — 20.00: A becsületét vesztett hölgy (film). — 21.45: Világhíradó. — 22.00: Bűnügyi sorozat. — 23.00: A profik. — 0.00: Egyveleg. TV5: 16.05: Hírok. — 16.10: Roland Garros teniszverseny. — 17.55; Hírek. — 18.00: Az őrnagy kanárija (film). —^ 19.30: Csillogó papiros. — 20.00: Jelenidő. — 21.00: Svájci művészportrék (do- kumentumfilm). — 21.25: A múltját kereső ember (riport- film). — 21.55: Közjáték. — 22.00: Tv-híradó. — 22.30: Időjárás. — 22.35: Francia ajkú kontinensek. — 23.15: Komoly zene — 0.00: Vendégségben Frednél. — 1.00; Műsorzárás. mozi BÉKE: Az eastwicki boszorkányok. Mb. szí. amerikai fantasztikus film. 16 év! Kiemelt 2. helyér! Kezdés nlO, fl2, Í3 órakor. — Michael Jackson: Moonwalker. Szí. amerikai film. Kiemelt 3. helyér! Kezdés: f5 és f7 órakor. — K 2. (Éjszakai lányok). Szí. magyar film. 16 év! Felemelt helyér! Kezdés: Í9 órakor. — BÉKE KAMARA: Hálószobaablak. Mb. szí. amerikai krimi. 14 év! Egységes helyér: 20 Ft. Kezdés: 9 órakor. — Szerelmi lázálom. Mb. szí. olasz film. 14 év! Felemelt helyér! Kezdés: du. 2 és 4 órakor. — Hálószobaablak. Mb. szí. amerikai krimi. 14 év! Kiemelt 1. helyér! Kezdés: este 6 órakor. — KOSSUTH: Három férfi és egy bébi. Mb. szí. amerikai vígjáték. Kiemelt 1. helyér! Kezdés: 9, ll. f3, hn5 és 7 órakor.— K 2. (Éjszakai lányok). Szí. magyar dokumentum-játékfilm. Csak felnőtteknek! Felemelt helyár! Kezdés: 9 órakor. — HEVESY IVAN: Piedone Egyiptomban. Szí. olasz kalandfilm. Kiemelt 1. hely ár! Kezdés: f3 és £9 órákor. — Moziháború Vadnyugaton. Mb. szí. szovjet vígjáték. Kezdés: du. f5 órakor. — Testek csábítása. Mb. szí. NSZK film. 16 év! Kiemelt 2. helyár! Kezdés: este í7 órakor. — TÁNCSICS: Leszámolás Hongkongban. Mb. szí. amerikai krimi. 14 év! Kiemelt 2. helyér! Kezdés: f4 és £6 órakor. — A nindzsa színre lép. Szí. amerikai kalandíilm. 14 év! Kiemelt 1. helyár! Kezdés: f8 órakor. — TÁNCSICS KAMARA : Rocktérítő. Szí. magyar zenés film. .14 év! Kezdés: f5 órakor. — Asztal öt személyre. Mb. szí. amerikai film. Kiemelt 1. hely ár! Kezdés: Í7 órakor. — ADY MOV. HÁZ: D’Annunzio. Szí. olasz film. 14 év! Felemelt helyár! Kezdés: 5 és 7 órakor. — TAPOLCA, ADY: A velencei nő. Szí. olasz erotikus film. 16 év! Kiemelt 2. helyár! Kezdés: f5 és í7 órakor. A miskolci mozik videoműsora: BÉKE: Vakbizalom. Mb. szí. kanadai bűnügyi film. Kiemelt videohelyár! Kezdés: 11 és este 8 órakor. — TÁNCSICS: Gyilkos játszma. Mb. szi. amerikai bűnügyi film. Kiemelt videohelyár! Kezdés: f3, f5 és f7 órakor. KÖNAI-NÖVUM VIDEOKLUB Veszélyesen kell élni Színes, szinkronizált francia krimi Fsz.: Annie Girardot, Sydnie Rome Kezdés: 16 és 18 órakor, a klubhelyiségben. színház 31., SZERDA Tánc- és mozgásszínház» bemutató. Bérletszünet, este 7 Sajószentpéteri utca Mezey István rajza