Észak-Magyarország, 1989. április (45. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-01 / 77. szám
1989. április 1., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 Ha sok a jelentkező, akkor sorsolunk A kísérleti házba igazi lakókat várnak Pályázzon otthonteremtésre Beu—Grato jeligével S zinte észrevétlenül, de az előírásoknak megfelelően, szigorú titoktartás mellett készült el az új, kísérleti, ház Miskolc és Szirmabesenyő között. Nem messze attól a helytől, ahol a híreshírhedt, úgynevezett alacsony komfortfokozatú lakótelep (gettó) épült volna meg! Ilyen még nem volt Borsodban, a világon sem. Hangsúlyozzuk, hogy kísérletről, referencia-házról van szó. A rendhagyó cég rendhagyó épületet emelt, s rendhagyó lesz a létesítmény működtetése, és — ez a legérdekesebb — a lakók kijelölése is. De kezdjük az elején! Másfél évvel ezelőtt alakult meg a cég, amely részvény- társasági alapon egyedi, nagy és különleges lakóházak építésére vállalkozik. A részvények 40—40 százaléka egy nyugatnémet (Beu) vállalat és egy olasz (Grato) konzorcium birtokában van. A további húsz százalékon helyi vállalatok osztoznak. Mivel a falakat alagútzsalus technológiával, fűrészpor és cement keverékéből húzzák, így érthető, hogy érdekelt az üzletben a ládi fatelep és a cementgyár is. Egyetlen százalékpont erejéig részvényes az Észak-Magyarország szerkesztősége is. Lapunk azt vállalta, hogy ingyenesen reklámoz, ügyintéz és közvetít. Az épület... magas és 500 lakásos. A lakások két- és háromszobásak. Alapterületük 65, illetve 80 négyzetméter. A fürdőszobák kádja süllyesztett, s minden konyhát mosogatógéppel szerelnek föl. További érdekesség, hogy a kísérleti ház a lehető legnagyobb mértékben önellátó lesz. A hőellátást egy kombinált napelemes és természetes hőforrásra kapcsolt fűtőmű látja el. Az ivóvizet egy frissen fúrt kút szolgáltatja. A köztisztasági vállalat itt nem teljesít majd szolgálatot, hiszen a komplexum saját, hulladékmegsemmisítő berendezéssel rendelkezik. A tetőn fedett uszodát alakítottak ki, amely éppúgy jelenti a lakók sportolási, mint az esetleges tűz esetén való gyors víznyerés lehetőségét. (A csapok megnyitásával egyszerűen el lehet árasztani a házat.) Újdonság még, hogy az ablakok nem nyithatóak, lévén minden helyiség légkondicionált. Az épület földszintjén autójavító üzemet, mosodát és kony- hát-éttermet rendeznek be, s ezeket a bérlők az első, kísérleti évben ingyenesen használhatják. Továbbá: a lakók feladata a takarítás, a parkosítás és a kötelező kapuügyelet megszervezése. A Beu—Grato Rt. alapszabálya kimondja, hogy az első, kísérleti esztendőben a ház lakója lehet az, aki lefizeti a négyzetméterenkénti 100, azaz egyszáz forint díjat egy évre előre. Az egyéb szolgálta-, tások ingyenesek. Lakó lehet az, aki önálló lakással nem rendelkezik, vagy h;* lakása van, akkor otthonát felajánlja a részvénytársaságnak, idegenforgalmi hasznosítás céljából. Az első 12 hónap alatt az rt. semmilyen felelősséget nem vállal, reklamálni, perelni nem lehet. Minden kockázatot a beköltöző visel. Ez alatt az idő alatt kötelessége az úgynevezett lakásnaplót vezetni, s otthonába bármikor beengedni az ellenőröket, akik a ház állandó és változó paramétereit mérik. Egy év után a bentlakók előnyt élveznek a lakás vásárlásánál. A Beu—Grato Rt. a kiválasztásnál szociális szempontokat nem vesz figyelembe, de kedvezményben részesíti azt, aki takarítást, főzést, kazánkezelést stb. vállal. A kiutalás független a tanácstól és az OTP-től, de a vételár (ez négyzetméterenként várhatóan 12 ezer forint lesz) egyharmadát készpénzben kell letenni. Az ár kétharmad része lelakható. Ha sok lesz a jelentkező és a feltételek azonosak, akkor közjegyző jelenlétében sorsolnak. Versenytárgyalás, licit nem lesz, így nem föltétlenül azok jutnak majd lakáshoz, akiknek több a pénzük. Várjuk a jelentkezőket! A pályázatok, beadását április 1-jétől fogadjuk. A ^korábbi postabélyegző előnynek számít. A névvel, címmel és személyi számmal ellátott leveleket az Észak-Magyarország szerkesztőségébe várjuk. (Miskolc 3527, postafiók 351.) A borítékra, levelezőlapra okvetlenül írják fel a jeligét: Beu—Grato Rt. A kérelmeket számítógépbe tápláljuk, s olvasóinkat egy hét múlva tájékoztatjuk. F igyelem! A jelentkezők között 3 lakást kisorsolunk. A szerencsések ingyen költözhetnek be, s a kulcsátadás után — az egy év leteltével is — örökös költségmentességet élveznek. Ezeket a lakásokat a gavallériájáról ismert OTP a nyertes kívánsága szerint berendezi, természetesen díjtalanul. Jelige: Beu—Grato! Brackó István A konzervatív külső meglepetéseket ígér az új lakók számára Laczó József felvétele Uj városunk: Borsodkiskapu Újabb város lesz Borsodban. Ennek a településnek kevesebb urbánus előzménye van. mint Kazincbarcikának és Leninvá- rosnak. A szakértők úgy vélték, hogy külföldi minta alapján, zöld mezőben kell összkomfortos várost teremteni, úgy, hogy az megfeleljen az újmódi törekvéseknek. Kijelölték a helyszínt: a Bodrog és a Tisza közét, Bodrogkeresztúr és Szegilong magasságában. Ennek az új városnak még neve sincs, lakója sincs, egyetlen épülete sincs. A házakat, csakúgy, mint Velencében, cölöpökre építik. A lakókat az ország minden részéről várják, olyanokat elsősorban, akik nem idegenkednek a nomád életmódtól. A minisztérium megígérte, hogy hidat épít Bod- rogszegiben, a kanyar és a bánya szomszédságában. A háromhektáros házhelyeket ingyen adja a tanács, de — visszatérve a régi módszerre — bevezeti a kötelező beszolgáltatást. Mindenki tarthat lovat és tehenet, de a disznó és kakasvágás engedélyhez kötött. Az új város neve valószínűleg Borsodkiskapu lesz. A címer egy kulcsot ábrázol, ám a heraldika szakértői javasoltak még egy szemüveget és egy nemzetiszinű léggömböt is. A címerről és a városnévről a helyi népszavazás dönt, amelyet április elsején tartanak a Bodrogközben, jelesen a keresztúri kompállomás tárgyalótermében. Aki személyesen nem vehet részt az aktuson, az levélben a lap címére küldje el észrevételét, vagy jelentkezési szándékát. Az arab világban is hire terjedt, hogy a miskolci István tér Szent István tér lett. A szökőkút felkapott zarándokhellyé vált. A távoli vendégek azonban eligazító tábla hiján nem tudják, hogy tevét itatnia medencéből tilos. Nem fontos, de érdekes Az embert szinte sokkolják a hírek és információk. Hogy mi minden történik manapság nálunk?lEz a képcsokor csak szerény Ízelítő ez elmúlt napok helyi eseményeiből. Mutatványunk nem fontos, de érdekes. Laczó József képösszeállítása * Ritka példányokkal gazdagodott a Bükki Nemzeti Park faunája. A kirándulóktól kevésbé háborgatott természetvédelmi területeken feltűnt az éjszakai pillangó (latinul curvus papilionaceae). A mi keblünket is dagasztja a hir, ám a gyűjtök figyelmét felhívjuk, hogy a természet e ritka remeke (rendörsé- gileg) védett. A korán jött tavasz a parkokat zöldbe öltöztette, a bátrabb amazonokat levetkőztette. A bundás ét nagykabátos járókelőknek alighanem melege lett a bikinis hölgyek látványától.