Észak-Magyarország, 1989. április (45. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-21 / 93. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1989. április 21., péntek Olasz hét Miskolcon „TanuilniurUk valamennyi nemzet zenekultúrájából kell és lehet. Jellegben az olasz áll hozzánk legközelebb, mert annak is elsősorban ének az alapja.” (Kodály) Újabb jelentős fejezetéhez érkezett <el Miskolc és Cremona kapcsolata. Az első miákolci vonósszeminárium várakozáson felüli sikere szembetűnően növelte Miskolc zenekultúrájának észak- olaszországi tekintélyét. Cremona szimpátiáját több év óta érezzük és tapasztaljuk. Erre kézzelfogható bizonyítékkal szolgált a már említett vonósszeminárium, amikor is két, tehetséges miskolci illetőségű ' „tanulónak” ösztöndíjat ajánlott föl Cremona nagy tekintélyű Hang- szerópítő Akadémiája és Polgármesteri Hivatala nevében professzor Nicolini és maestro Kónya, akiknek rendkívül magas színvonalú előadásaira egyaránt szívesen emlékszik vissza szakember, főiskolai hallgató és a hegedűt szerető minden érdeklődő. Ezt az eleven és lüktető kulturális kapcsolatot minden bizonynyal tovább mélyítik és erősítik az április 23-án kezdődő olasz hét eseményei. Illusztris vendégeit köszöntheti Miskolc a Coro G. Paulli férfikórus személyében. Az együttest Giorgio Scolari vezényli. Scolari maga is kitűnő hangszerépítö, aki Sgarabottónál és Moras- sioál tanulta ezt a csodálatos szakmát. Ezúttal karmesteri oldaláról mutatkozik be. Scolari vezetésével olasz nyelvű misét énékel a kórus 23-án délelőtt 10 órakor a Mindszenti templomban. Ezt követi a különös érdeklődésre számot tartó Karnagyi Klub a Rónai Sándor Művelődési Központ klub- helyiségében. önálló estjüket a Rónai színháztermében tartják, vasárnap délután 5 órákor. A King’s Singers együttesnél már megcsodált „angol technikával” énekelnek, repertoárjuk a reneszánsz madrigáloktól a spirituálékig, a motettáktól a népszerű slágerekig szinte az egész irodalmat átöleli. Nem hiányzik természetesen a küldöttség éléről professzor Nicolini és maestro Kónya sem, akik — nem titkolhatjuk el — igen nagy örömmel látogatnak ismét Miskolcra. Őket és maestro Scolarit Miskolc Város Tanácsa nevében dr. Kovács László elnök is fogadja. A Coro G. Paulli férfikórus után április 26-án újabb zenei delegáció érkezik Miskolcra Fiorenzuolából. A nem kevésbé sikeres hagyományokkal büszkélkedhető vegyeskórust Roberto Scot- ti dirigálja majd. Április 26- án este a fél 7 órakor kezdődő, szintén olasz nyelvű mise után is további zenei esemény színhelye a Mindszenti templom: a Fioren- zuolai Városi Vegyeskar az alkalomhoz és helyhez ízléssel alkalmazkodó hangversennyel kíván bemutatkozni. Másnap, 27-én tisztelgő látogatást tesznek a városi tanács elnökénél. Délután fél 5 órai kezdettel népszerű operakórusökból összeállított, speciálisan olasz műsorral szolgálnak a Palotaszálló közönségének. Anélkül, hogy az április 23-án kezdődő olasz hét eseményeit túlzottan fölértékelnénk, reménnyel várhatjuk e rendezvényektől a „zenei tudat és zenei közszellem” jelentős színesedését és fejlődését. Gergely Péter rádió KOSSUTH: 8.20: Jung örökösei. Látogatás a zürichi pszichológiai intézetben. — 8.50: Alexandra. Operettrészletek. — 9.24: A fonótól a táncházig. — 9.40: Kele, kele fűzfa . . . óvodások műsora. — 10.10: A zene is ösz- szeköt. — 11.10: Magyar Írás. — 12.45: Van új a Nap alatt. — 13.00: Klasszikusok délidőben. — 14.10: Fiókszer,kesztöség. — 15.29: Egressy Béni és a Szózat útja. — 16.10: Tűzijáték. Muzsika gyerekeknek. — 16.24: „Éltem, és ebbe más is belehalt már.” József Attila emlékére. — 17.00: Mi közünk hozzá? Riport. — 17.30: Idősebbek hullámhosszán. — 19.15: Segíthetünk? Az Ifjúsági Rádió, műsora. — 20.20: önarckép. — 21.05: Kilátó. — 22.00: Hírvilág. — 22.30: Mérleg. PETŐFI: 8.05: Slágermúzeum. — 9.05: Napközben. — 12.10; Népi muzsika. — 13.05: Pophullám. — 14.00: Péntektől — péntekig. — 17.05: Kölyökrádió. — 17.30: ötödik sebesség. — 18.30: Garázs. — 19.05: Csak fiataloknak! — 20.00: Jákó Vera ma- gyarnóta-dalverseny. — 21.05: Rendhagyó pop-házibuli. — 21.30; Cigányfélóra. — 22.00: Koncz Zsuzsa és a Fonográf együttes felvételei. — 23.15: A mai dzsessz. — 23.55: A Pro Brass együttes játszik. BARTÓK: 9.08: Händel: Al- kesztisz. Kísérőzene. — 10.10: Csak fiataloknak! — 11.10: Bella Rudenko énekel. — 11.40: Két XX. századi vonósnégyes. — 12.24: I. Budapesti Nemzetközi Kórusverseny. — 13.05: Hallgassuk újra! — 14.05: Kamarazene. — 14.47: A Schleswig-Holstein i Zenei Fesztivál zenekarának hangversenye. — 16.00: Verdi összes operája. Falstaff. Háromfelvonásos opera. — 18.15: Üj lemezeinkből. — 19.08: Törd a fejed! — 19.20: Follow Through. Angol társalgás középhaladóknak. — 19.35: Andrea Lucchesini zongoraestje. Közben; 20.25: Vlagyimir Iljics Lenin — Makszim Gorkij visszaemlékezéseiből. — 20.45: A hangverseny-közvetítés folytatása. — 21.40: Operaáriák. — 21.53: A Prágai Szimfonikus Zenekar hangversenye. MISKOLCI STÜDIÖ (a 268,8 m-es közép-, a 66,8, a 72,11, valamint a 72,77 URH-n) 5.55: Tartalomismertetés, hírek, időjárás, útinform. — 6.00: Krónika (Kossuth) — 6.15: Közelkép mikrofonnal. — 6.20: Észak-magyarországi krónika. — 6.30: Hírek, lapszemle (Kossuth) — 7.20: Észak-magyaror'szági krónika. — Körzeti időjárás-jelentés. — 7.35: Szóvá tették, megkérdeztük. — 7.45: Tájak, arcok, színek és vélemények. — 7-55: Napi összefoglaló és a másnapi műsor ismertetése. Márta Miskolc talán leglátogatottabb és legnépszerűbb könyv* boltja a Széchenyi és Kazinczy utcák sarkán található. Kazinczy nevét is viseli homlokzatán. A könyveket keresők napjainkban azonban hiába próbálják a boltojtó kilincsét tenyomni. Leltár miatt néhány napig zárva von. Előfordul ez máskor is, ám a mostani leltárnak különös jelentősége van. A Kazinczy könyvbolt vezetőjét tízezrek ismerik és szeretik Miskolcon. A korán szürkülő hajú, nagyon kedves asszony ezreknek jó barátja a városban. Hosszú évtizedek óta vezeti példamutatóan a boltot, segít a könyvek kiválasztásában. Irányításával a könyvbolt a város könyvbaráti életének szerves részévé lett. Nagy szaktudású könyves eladók nevelődtek, nőttek fel mellette, irányításával, közülük többen már könyvboltvezetök lettek, öt magát minden törzsvásárló, a boltot rendszeresen látogató minden ember csak Mártaként emlegeti. Teljes never említeni nem is Hallottam soha. Most megválik Márta a bolttól, A hosszú, eredményes évtizedek után elérkezett á nyugállomány ideje, más lesz a bolt vezetője. Az egyik mellette felnőtt könyves; Szabó Lajosné, akit kislány köre óla csak Pufiként ismer minden könyvvásárló. Márta megválik a Kazinczy konyvboittól, hagy pihenjen. Nagyon sokan szerettük és - a Pufinak megszavazandó bizalom ellenére is - nagyon fog hiányozni. (bm) Húszéves a Kaláka A Kaláka együttesről hallva a miskolci közönségnek bizonyára a diósgyőri vár képe merül fel emlékezetéből. tömött széksorokkal, a lépcsőkön, boltíveken guggoló közönséggel, a falakról ritmusra lóbálódzó lábakkal. Talán az év egyetlen telt háza a vári színpadon a Kaláka nemzetközi íolkfesz- tivál rendezvénye, melyre tizedik alkalommal készülődhet ezen a nyáron zenét és verset egyaránt kedvelő közönség. Ez a szám tisztelni való, ám egy másik évfordulónak is elébe néz az együttes: húszéves fennállásukat ünnepük. Ez alkalomból a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen adott koncertjüket követően váltottunk szót: — Két évtizede zenélnek együtt. Kissé különös, hogy a rock hőskorszakában nem ezt az irányzatot választották, hanem versmegzenésítésekbe kezdtek. Miért? — Igen egyszerű az oka. Nem volt rá elég - pénzünk. A középiskolás évek alatt ■mindannyian tagjai voltunk valamilyen iskolai együttesnek. ám a továbblépéshez jobb minőségű hangszerek nélkül nem volt esélyünk. Maradtunk hát az akusztikus hangszerek mellett. Ez a választás egyben a népzene és a versmegzenésítés felé fordított bennünket. — Népes rajongóik nagy része gyerek ... — Ök a legkedvesebb közönség számunkra. Lemezeinknek több mint a fele nekik készült. — Lemez. Ez a szó, ami a ma esti koncerten is gyakran elhangzott. Mire készülnek? — Az elmúlt években egyre többen kerestek meg minket: miért nincs kon- certlemezetek? Azt mindenki tudja, hogy a stúdióbeli és koncertmunka között igen nagy a különbség. Az utóbbi helyen nincsenek trükkök, finomítási lehetőségek, ami akusztikus hangszerekkel még nehezebbé teszi a feladatunkat. Ez utóbbi ellenére huszadik születésnapi, jubileumi lemezünket a budapesti Radnóti Színházban vesszük fel élőben. Ezúttal csak magyar költőket szólaltattunk meg, illetve külföldön élő magyarokat: Kosztolányi Dezső, Kányádi Sándor, Tűz Tamás. József Attila és Weörös Sándor versei hallhatók ■többek között. A megszokottól talán szomorúbb ez a válogatás. — Megjelent az elmúlt évben Gryllus Dánielnek egy szólólemeze Weörös Sándor- versekkel. Mennyire lesz jellemző ez a zenekarra a későbbiekben? — Vannak egyéni elképzelések. de a közös munka elsődleges marad a jövőben is. — A Kaláka nemzetközi folkfesztivál szintén jubilál. Tíz évvel ezelőtt miért döntöttek úgy, hogy belevágnak ebbe a sorozatba? — Már a kezdetektől gyakran hívtak minket külföldi fellépésekre, fesztiválokra. Ott láttuk, hogy nem lehetetlen összehozni egy találkozóra más-más nemzetiségű, különböző országból érkezett zenészeket. Tíz éve pedig már kialakult a közönségtáborunk, akadt némi pénz is. és csodálatos környezetben itt állt ez a vár. így hát belevágtunk. — Tudnának valamilyen csemegével szolgálni olvasóinknak? Kiket várhatunk kétszeres jubileumuk évében a várba, s mikor? — Várható, hogy fellép a magyar népzene élvonala, például a Muzsikás, a Téka és a Gereben együttes. Természetesen a Kalákafesztivál elsősorban nemzetközi lesz most is. így július 9— 10-én ír. olasz és angol vendégeket szeretnénk vendégül látni Diósgyőrben. Nagy Zsuzsanna Manapság, amikor még féláron sem hajlandók az olvasók megvásárolni a versesköteteket, elismerés illeti a Kaláka együttest, hogy dalokban, a zene segítségével, következetesen felvállalják a magyar, s a nemzetközi irodalom gyöngyszemeinek megismertetését. MŰSOROK Munkatársak: Beély Katalin, Csonka László, Hubai Miklós, Jakab Mária, Kardos Katalin, Karcsai Nagy Éva, Mács Ildikó, Monos Márta, Szogcdi Erzsébet, Szemes István, Tolnai Atfcúa, G. Tóth Ferenc, Zakar János, Pap Zsolt. Felelős szerkesztő: Paulo- vits Ágoston. televízió 1. MŰSOR; 9.00: Képújság. — 9.05: Tévétorna nyugdíjasoknak. — 9.10: Szilvás! L.: Appassionata. Tévéfilm. — 9.55: Az avantgárdc változásai. Angol dokumentumfilm. — 10.50: Képújság. — 16.50: Hírek. — 16.55: Műsorajánlat. — 17.00: Évgyűrűk. Nyugdíjasok műsora. — Kb. 17.30: Téka. Közhasznú információk. — Kb. 17.40: Riportfilm. — 17.55: Reklám. — Kb. 18.00: Ablak. Közéleti szolgáltató" műsor. — 19.00: Esti mese. — 19.10: Tévémozi-elözetcs. A Törvénysértés nélkül című dokumentumfilmhez. — 19.25: Reklám. — 19.30: Híradó. — 20.00: Reklám. — 20.05: Törvénysértés nélkül. Dokumentumfilm. — 22.00: Reklám. — 22.05: Beszámoló a KISZ XII. kongresszusának nyitónapjáról. — 22.35: A hónap verseiből. — 22.55: Híradó 3. 2. MŰSOR: Tv2 Radványi Dorottyával és Dombóvári Gáborral. — 17.00: Képújság. — 17.15: Tv2. Benne: Reklám, riportok, időjárás, zene, tévétorna. — 17.45: Van egy kettese? Telefonos játék. — 18.00: Telesport. — 18.25: Gyerekeknek! — 18.47: Tv2. — 19.00: Aláírás: Charlotte. Francia film. — 20.29: Tv2. Benne: A hét műtárgya. A garam- szentbenedeki kálváriaoltár. — 21.00: Híradó 2. — 21.20: Tv2. Benne: Időjárás. — 22.00: Julie- hadművelet. Angol tévéfilmsorozat. — 22.50: Tv2. Napzárta. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR: 9.20: Kicsinyek magazinja. — 9.55: Román film (ism.). — 11.25: Kék fény (ism.). — 12.05—12.30: Egy család története (ism.). — 15.50: Szovjetunió—Csehszlovákia. Jégkorong- vb. — 18.20: Esti mese. — 18.30— 19.10: Mezőgazdasági magazin. — 19.30: Híradó. — 20.00; NDK természetfilm. — 20.30: Bulman. Angol tévésorozat. — 21.20: A San Remó-i dalfesztivál. Felvételről. — 21.50: A varázslő. Cseh film. — 23.30: Vetélkedő. TELEVÍZIÓS MŰHOLDAK ADÁSAI SKY: 12.30: Gondfórum. — 13.00: Egy másik világ. — 14.00: Hangszeres zene képekkel. — 15.00: Változó világ (sorozat). — 16.00: Szeretni (sorozat). — 16.30: Családi ügy. — 17.00: Visszaszámlálás. — 18.00: Eurosport. — 1.30: Arts Channel-műsorok. — 4.30: Hangszeres zene képekkel. SUPER: 15.30: A brit zenei élet hírei. — 16.30: Forró drót. — 18.30: Üj zenei show. — 19.30: Hétköznapok a Halál-völgyben — 20.00: Turistamagazin. — 20.25: Hollywood belülről. — 20.50: Zenei műsor. — zL45: Hírek. — 22.00: Talking Heads-koncert. — 23.00: Neil Young-koncert. — 0.00: Egyveleg. Tvs: 16.05: Hírek. — 16.10: Tévésorozat. — 16.30: Muskétások konyhája. — 17.00: Pihenőidő. — 17.30: Számok és betűk. — 17.55: Hírek. — 18.00: Oscar és Valentin (film). — 19.30: Csillogó papiros. — 20.00: Lökhárító. — 20.30: Peru: emberek és istenek. — 21.25: Zene. — 21.40: Körevet. — 22.00: Tévéhíradó. — 22.30: Időjárás. — 22.35: Kulturális magazin. — 23.00: Sport és szabadidő. — 0.00: Vendégségben Frednél. — 1.30: Műsorzárás* mozi BÉKE: Mielőtt befejezi röptét a denevér. Színes magyar film. 16 év! Kezdés; nlO, fl2 órakor. — Éjszakai motorosok. Színes görög film. 14 év! Felemelt helyár! Kezdés: f3 és f5 órakor. — A nyolc szamuráj legendája I—M. Színes japán kalandfilm. 14 év! Dupla felemelt helyár! Kezdés: f7 órakor. — BÉKE KAMARA: A kis szemtanú. Mb. színes amerikai dráma. 14 év! Egységes helyár: 20 Ft. Kezdés; 9 órakor. — Hálószobaablak. Mb. színes amerikai krimi. 14 év! Kiemelt 1. helyár! Kezdés: 2 és 4 órakor. — A kis szemtanú. Mb. színes amerikai dráma. 14 év! Felemeli helyári Kezdés; este 6 órakor. — KOSSUTH: Szahara. Mb. színes amerikai kalandfilm. Kiemelt 1. hely.ár! Kezdés: 9, 11, hn5, 7 és 9 órakor. — Mielőtt befejezi röptét a denevér. Színes magyar film. 16 év! Kezdés: f3 órakor. — HEVES Y IVAN: Tűzvonalban. Szí. amerikai. film. Egységes helyár: 20 Ft. 14 év! Kezdés: f9, fii órakor. — Gengszterek klubja. Színes amerikai krimi. 14 év! Felemelt helyár! Kezdés; fi és f7 órakor. — Tűzvonalban. Színes amerikai film. 14 év! Felemelt helyár! Kezdés: f3, f9 órakor. — Becéző szavak. Mb. színes amerikai film. 14 év! Felemelt helyár! Kezdés: f5 órakor. — TÁNCSICS: Bosszúvágy III. Mb. színes amerikai film. 16 év! Kiemelt 2. helyár!* Kezdés: f4, f6. f8 órakor. — TÁNCSICS KAMARA: Balladák filmje. Erdélyi filmszociográfia. Kezdés: f5, f7 órakor. — FAKLYA: Rain Man (Esőember). Mb. színes amerikai film. Felemelt helyár! Kezdés; 5 órakor. — Istenek fegyverzete. Színes hongkongi kalandfilm. Kiemelt 2. helyár! Kezdés: 7 órakor. — NEHÉZIPARI MŰSZAKI! EGYETEM: Ifjú Sherlock Holmes és a félelem piramisa. Mb. színes angol kalandfilm. 14 év! Felemelt helyár! Kezdés: 5 órakor. MISKOLCI MOZIK VIDEOMÜSORA: BÉKE: Az angyalok is babot esznek. Színes olasz vígjáték. Kiemelt videohelyár! Kezdés: 11, és este 8 órakor. — TÁNCSICS: Elítélve. Mb. szí. amerikai krimi. 14 év! Kiemelt videohelyár! Kezdés: £3, f5, £7 órakor. — FÁKLYA KAMARA: A nagyfőnök. Színes hongkongi karatefilm. Kiemelt videohelyár! Kezdés: f3, Í5 órakor. — Az angyalok is babot esznek. Színes olasz vígjáték. Kiemelt videohelyár! Kezdés: f7 órakor. KAZINCBARCIKA, BÉKE: Ómen. Színes amerikai horrorfilm. 18 év! Kiemelt 2. helyár! Kezdés: 4 és 6 órakor. — LE- NINVAROS, ŰERKOVJTS: Krokodil Diundec legújabb kalandjai. Színes ausztrál vígjáték. Kiemelt 2. helyár! Kezdés: f6, fC órakor. — MEZŐKÖVESD, PETŐFI: Rendőraikadémia I. Színes amerikai vígjáték. Kiemelt 2. helyár! Kezdés; 6 órakor. — FILMMÚZEUMI ELÖADÄS: Beáta és az ördög. Magyar film (1940). Kezdés: 8 órakor. — SÁROSPATAK, BÉKE: Kommandó. Színes amerikai kaland- film. 16 év! Kiemelt 2. helyár! Kezdés: f5, f7 órakor. — SÁTORALJAÚJHELY, BÉKE: Isten akaratából. Színes magyar dokumentumfilm. Kezdés: 5 órakor. — Zsoldoskatona. Mb. színes olasz kalandfilm. Kiemelt 2. helyár! Kezdés; 7 órakor. — SZERENCS, RÁKÓCZI: Piroska és a farkas 2000-ben. Színes magyar-kanadai mesefilm. Kezdés: 6 órakor. — EDELÉNY, MÁJUS 1.: Hegylakó. Színes angol fantasztikus film. 16 év! Kiemelt 2. helyár! Kezdés: f6 órakor. ENCS, VÖRÖS CSILLAG: Tokyo pop. Színes amerikai zenés film. Kiemelt 2. helyár! Kezdés: 6 órakor. — TOKAJ, PETŐFI: Ismeretlen ismerős. Színes magyar zenés film. Kezdés: 6 órakor. színház 21., péntek A bűnös anya, avagy a másik Tartuffc Ady ifj. bérlet, délután 4 óra 22., szombat A bűnös anya, avagy a másik Tartuffc József A. ifj. bérlet, délután 3 óra