Észak-Magyarország, 1989. április (45. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-17 / 89. szám

HflPROL HBPBB NAPRÓL NAPRA IMOTtOl. NAPRÓL NAPRA NUPRÖL NAPRA NAPRÓL NAPRA Ügyeletes riporterek: Nyikes Imre, Fojtán László Telefonszámunk: 13 órától 19 óráig: 89-872, 17-807 Vologdai színház Miskolcon Hétfőn este 7 órára a felnőtteket, kedden délután 5-re pedig az ifjúságot várják a Miskolci Nemzeti Szín­házba, ahol a Vo­logdai Drámai Szín­ház művészei Alek- szandr Galin: Csilla­gok a hajnali égbol­ton című színművét mutatják be. A moszk­vai olimpia idején zajló, a perifériára szorultak sorsát be­mutató darab ősbe­mutatóját egyébkénl tavaly Csiszár Imre rendezésében a mis­kolci társulat adta elő. A mostani elő­adáshoz tolmácskészü­lékeket biztosítanak. egy angol futballstadlonban Az angol labdarúgás történe­tének legsúlyosabb tömegka­tasztrófája szakította meg szom­baton délután a shcffieldi Hills- borough-stadionban a Livel- pool és a Nottingham Forest kupaelödöntő mérkőzését: rövid­del a kezdés után jegy nélküli szurkolók hatalmas serege tör­te át a kapukat, a zsúfolásig telt lelátókra behatoló tömeg által kiváltott tumultusban és dulakodásban az első jelenté­sek szerint 74 embert halálra tapostak, a sebesültek száma meghaladja az ötszázat. A pálya közepén rendőrsor­fal választotta szét a liverpooli és a nottinghami szurkolókat, jóllehet, szemtanúk szerint ez­úttal nem a két ellentábor köz­ti összetűzés idézte elő a tö­megkatasztrófát, hanem a sta­dionon kívül rekedt tömeg kel­lő rendőri ellenőrzésének hiá­nya. Mire a rendőri erősíté­sek. a mentők és a tűzoltók a helyszínre érkeztek, a pályán és a lelátókon agyontaposott emberek holttesteinek tucatjai hevertek. A következő kis híradás az évszak első ilyen hírének, nagyon is fájdalmas tudósí­tásának tekinthető. Szeret­nénk, ha ez lenne az első és utolsó hasonló, bár sejtjük, hogy ez hiú ábránd ... Az történt, hogy egy jó­kedvű társaság — .két férfi és egy nő — április 15-ére virradó éjjel Tiszalúcnál, a Hdlt-Tiszában csónakázni akart. Csónakjuk felborult, s egyikük nem tudott a víz színére emelkedni. Talán túl drámainak tűnik a leírás, de — mivel szezon- kezdet elején vagyunk — szeretnénk felhívni a Tisz­telt Olvasó figyelmét: ne te­gyen ilyet! Egyetlen ember­élet elvesztése is sók ... — m. szabó — A legújabb jelentések szerint legalább 100 ember vesztette életét a szigetország legsúlyo­sabb sporttragédiájában. A brit közvélemény érteden döbenet- tel figyeli a híreket. Egymást követik a nyilatkozatok, ame­lyek szigorú vizsgálatot és fe­lelősségre vonást követelnek. A futballvilág teljes gyászban van: a Hillsborough-i tömegté­boly öt nappal azután követ­kezett be. hogy az UEFA jövő évi visszatérésre hívta meg az angol klubcsapatokat. A briisz- szeli Ileysel-stadionban négy évvel ezelőtt ugyancsak liver­pooli szurkolók váltották ki a 35 ember halálát okozó tömeg­verekedést, amely után az an­gol klubcsapatokat kitiltották a kontinens futballpályáiról. Naptár __ 1 989. ÁPRILIS 17-, HÉTFŐ A nap kelte 5.53 — nyugta 19.35 órakor A hold kelte 16.06 — nyugta 4.25 .órakor Névnap: Rudolf Nyolcvanöt éve született Hincz Gyula (1904—1986) Kossuth-díjas festő és gra­fikus, kiváló művész. IDŐJÁRÁS-JELENTÉS Többnyire erősen felhős idő várható, esővel, néhol ziva­tarral, gyakran megerősödő délnyugati széllel. A hőmér­séklet 13 és 18 fok közé emelkedik. (MTI) Öregcserkészek baráti köre A Magyar Cserkészszövet­ség miskolci szervezete nem­rég alakította meg az öreg­cserkészek baráti körét, amely elsődleges feladatá­nak a csapatok szervezését, ,s a cserkészmunka segítését tekinti. Várják a tevékeny közreműködőket egy őrsve­zetőképző tanfolyam lebo­nyolításához, s szeretnének egy gyűjteményt is összeál­lítani, amely fiatal koruk cserkészemlékeit mentené meg az utókor számára. Eh­hez kérik az egykori cser- késztársak segítségét. Az öregcserkészek baráti köre legközelebbi gyűlését április 18-án, kedden, délután fél 5-től tartja Miskolcon, a Kossuth utca 17. szám alatt, ahová szeretettel várják a leendő oserkészifjakat és a mozgalomért tenni kész fia­talokat is. Apró LÉPCSŐHÁZ A BOLT MELLETT — No, szomszéd, újfent kapható ital a boltokban kilenc előtt. Mit szól hoz­zá? — Nem szólok. Söprők. Eddig kilenc előtt sósbor- szeszes üvegéket, most minden egyebet. * JAVALLAT Kedves hallgatóink! Sze­retettel köszöntjük azokat, akik ma ünnepük a név­napjukat és azokat, akik máskor! * VÍZIÓ — Ugye, tudja, hogy ná­lunk pár éve gulyás-kom­munizmus volt? — Igen? És mi az a gu­lyás? * — Jó napot kedves ven­dég úr! Már ne haragud­jon, hogy megszólítom, de maga valamikor minden este megjelent a vendég­lőnkben, jó vacsorát kért és minőségi bort. Most meg nem látom leg­alább ... várjon csak, leg­alább húsz-huszonöt éve ... — Ja, kedves Főúr! Ne­kem akkor volt egy kiváló fizetésem, 1200 forint! Ma viszont csak tizennégyezer van. Ha a kettő közöttit most elkölthetnén'k ... ! (priska) ISUK-IMSIMífMlii -„"d'SÄ Főszerkesztő: NAGY ZOLTÁN Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. -3527 - Postacím: Miskolc. Pf.: 351. Telefonok: központ: 38-941. Titkárság: 16-886. Ipari rovat: 16-035. Belpolitikai rovat: 16-450. Kultúrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Levelezési rovat: 16-046. Kiadja a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. - 3527 Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Postacím: Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15-17. - 3532 - Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbcsítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Ilírlap-clőfizctési és Lapcllátási Irodánál (HELIR), Budapest V., József nádor tér 1. - 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja egy hónapra 105 forint, egy negyedévre 315 forint, egy évre 1260 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357 Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: HORVÁTH FERENC 9 Az Országos Mentőszolgá­lat megrendelésére készül, s várhatóan decemberre elké­szül Csehszlovákiában egy L—410 típusú repülőgép — közölte dr. Bencze Béla, az Országos Mentőszolgálat fő­igazgatója. E kisgéppel bő­víthetik idén repülőgép- parkjukat, amely jelenleg három MI—2-es típusú he­likopterből áll. A vásárolandó gén kéthaj- tóműves, maximális sebessé­ge 450 kilométer óránként, leszállás nélkül 1500 kilomé­tert repülhet. A hét vége megyénkben Gépkocsikat vizsgáltak % Szombaton sokan vették igénybe az ingyenes szolgáltatást, amelyet a megyei tanács közlekedési felügyelete, valamint a miskolci Autóklub szerve­zett a felsőzsolcai művelődési ház ud­varán. A szakemberek személygépko­csik CO-mérését és -beállítását vé­gezték, valamint fényszórókat állítot­tak be. Vezetés közben elaludt Hárman meghaltak Súlyos közlekedési baleset történt Békés megyében Szarvas külterületén szom­Tömeggyilkosság Kaliforniában baton este. Gajdos Róbert 20 éves egyetemi hallgató, szarvasi lakos kölcsönkért személy gépkocsival egy út menti fának ütközött. Gaj­• Egy borzalmas tömcggyil- kosság tettesét keresi nagy erőkkel a kaliforniai rendőrség: a menekülő Ramon Salcidót az­zal gyanúsítják, hogy pénteken meggyilkolt hét embert — köz­tük hat családtagját — és élet­veszélyesen megsebesítette há­roméves kislányát. A rendőrség szerint a 27 éves mexikói származású férfi a munkahelyén — egy borgazda­ságban — lelőtte az egyik fő­nökét, majd otthon meggyilkol­ta a feleségét. (Ezután Salcido magával vitte a házból három lányát, az egyéves Teresát, a há­roméves Carminát és a négy­éves Sofiát. A kislányoknak el­vágta a torkukat és egy árokba dobta őket. A gyerekek közül az egyik. Carmina még élt, amikor rájuk bukkantak. A sürgős orvosi be­avatkozás megmentette az életét, ö volt az, aki az ügyet vizsgá­ló rendőrök kérdéseire jelzések­kel megerősítette, hogy az apja volt a tettes. Salcido folytatta a vérengzést. Meggyilkolta anyósát és két só­gornőjét is. Az orvosszakértő megállapította, hogy a két fia­talkorú lányt haláluk előtt meg­erőszakolták. Ramon Salcidót erőszakos, ré­szeges embernek ismerték. «Fel­tételezik, az váltotta ki ámok­futását, hogy a bíróság most kötelezte őt a korábbi házassá­gából származó gyermeke utá­ni tartásdíj megfizetésére. dós és egy utasa súlyos sé­rülést szenvedett. Brtbvos Tamás 22 éves sportmunka- társ és Sárközi Edit 17 éves tanuló, szarvasi lakosak a helyszínen, Sárközi Krisz­tina 18 éves tanuló, szarvasi lakos pedig a «kórházban meghalt. A baleset oka: Gajdos ve­zetés közben elaludt. A vizs­gálat szakértők bevonásával megkezdődött. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents