Észak-Magyarország, 1989. április (45. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-02 / 78. szám

1989. április 2., vasárnap

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5

i

Az emberi értékekei nem megtagadni, hanem gyarapítani kell

Beszélgetés Somogyi Imrével, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának titkárával

Meghatározó erő marad-e a Magyar Szocialista Munkáspárt a most születő pluralista társadalmi rendszerben? Jelentős mértékben függ ez attól, hogy meg tud-e szabadulni azoktól a morális balE kérdések megválaszolására kértük Somogyi Imrét, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának titkárát.

— Noha a párt belső, morális helyzetének jellemzése a mi felfogásunkban nemcsak etikai, hanem szélesebb értelemben vett politikai vizsgálódást is kíván, vállalhatjuk a szembesítést — kezdte a beszélgetést Somogyi Imre, miközben egy jelentést vett a kezébe, amely „A párttagok aránya az 1988. évben ismertté vált bűncselekményt elkövetők között” címet viseli. A kimutatás legjellemzőbb tényei: 1988-ban 78 855 állampolgár szegte meg a törvényeket, a szabályokat. Ezek között a párttagok száma 3022, vagyis a párttagság 3,8 százaléka, azaz minden 100 bűnelkövető közül nem egészen 4 a párttag. A párttagok jogi felelősségre vonásának oka az esetek 46,1 százalékában közlekedési cselekmény, elsősorban .ittas gépkocsivezetés volt. Gazdasági bűncselekmények miatt 289 párttagot vontak felelősségre, közülük 241-et vám- és devizaszabályok be nem tartásáért. A hivatali és gazdasági vesztegetést, a befolyással üzérkedést elkövetők között 1988-ban 62 párttag volt.

— Az adatokból végül is kiderül, hogy a párttag törvénysértők aránya lényegesen alacsonyabb, mint a nem párttagoké.

— A törvényt megsértő párttarok száma 1981 óta évről évre csökken, csakhogy a közvélemény ezeket az adatokat egyfelől nem ismeri, másfelől joggal várja el, hogy minden párttag morálisan feddhetetlen legyen. De a párttag is ember, esendő. S minthogy a kommunisták aránya a vezetők között meglehetősen magas, és a vezetők körében nagyobb a lehetősége, náluk gyakoribb a hatalommal való visszaélés kísértésének a lehetősége. Ez a dolog egyik oldata. A másik: éppen azért, mert vezető posztokon nagy számban dolgoznak kommunisták, az összehasonlítás azt is mutatja, hogy a tények alapján megítélve, egyáltalán nem jellemző rájuk a visszaélés a beosztásukkal.

— A nyilvánosság egyre erősödő reflektorfényében azonban nehezen maradhat rejtve akár egyetlen ügy is, sőt, napvilágra kerülnek olyanok is, amelyek akkor nem vétettek észre, vagy eltussolták őket.

— A nyilvánosság valóban garanciát, szélesebb körű ellenőrzést jelent, és ma úi megvilágításba helyez olyan cselekedeteket, magatartásformákat is, amelyeket korábban kevésbé szigorúan, vagy elnézően ítéltek meg. Igazságtalan dolog lenne azt állítani, hogy a már régóta vezető poszton dolgozók csak saját érdekeiket tartották szem előtt döntéseikben. Igyekeztek a társadalom javaiból, a lehetőségekből minél többet megkaparintani, az általuk vezetett közösségek javára. Olykor nemcsak elnézték, hanem mondták is: nem baj, ha áthágják ezt vagy azt a szabályt, hiszen fékező, bürokratikus megkötöttségekről volt szó.

De ma már kibontakozik a lehetősége annak, hogy intézményesen távolítsuk el az útból a bürokratikus intézményi rendszer emelte gátakat, s a teljesítmény, az eredmény alapján ítéljünk. Ezek az új normák egyértelművé, igazságosabbá teszik a vezetők megítélését is: senki sem hivatkozhat arra, hogy ő a saját kis közössége érdekében és annak egyetértésével vétkezett. A bűn akkor is bűn, ha a közösség érdekére hivatkozva követték el. A párttagokra kötelező emberi, etikai normák ezekben az esetekben is szigorúbbak voltak és maradnak: ami nem ütközik törvénybe, beleütközhet a párttagokra kötelező .erkölcsi normákba, s így elmarasztalást kaphat valaki olyan cselekedetekért, amelyért — büntetőjogi mércével mérve — a hajszála sem görbül meg. Erre számos" példát említhetnék. A pártfegyelmi munka azonban, s így a KEB tevékenysége sem kapott megfelelő nyilvánosságot az elmúlt időkben. Ezért sem alakulhatott ki reális '.kép a közvéleményben arról, hogy mit tett a pórt a maga sorai morális tisztaságának megőrzéséért.

— A hatalommal mindig együtt jár a kísértés, bizonyos előnyök, lehetőségek, kiváltságok kihasználására. Az effajta manipulációk többnyire rejtve maradnak

lasztoktól, amelyek jó ideje gyengítettek a presztízsét. Milyen ma a párt belső, morális állapota, hogyan éli át a párttagság a múlttal való önkritikus szembenézés, az újrakezdés nehéz időszakát?

a közvélemény előtt, de most a nyilvánosság erősödésével ezek is közbeszéd tárgyai.

A vezetőnek csak azért, mert magas a beosztása, nem jár több, ezért nem illeti meg semiféle privilégium. De mindig több a lehetősége, kivált, ha szándékosan előnyös helyzetet teremt magának, kihasználva azt, hogy „közel van a tűzhöz”. Mit lehet ez ellen tenni? Kétségkívül sókat segít az ellenőrzés. De ez önmagában nem elégséges. Sőt, állítom, hogy ennél fontosabbak az emberi jellem garanciái, az erkölcsi kvalitások.

Megvizsgáltuk az elmúlt tíz év pártfe- gyelem-sórtéseit, és úgy találtuk, hogv a vétségeket légióként jellembeli hibák, emberi gyengeségek miatt követték el. És itt nemcsák az elkövetők emberi hibáiról van szó, hanem azokról .is, akik elnézték a hibákat, a vétségeket, akik tudtak ezekről. de nem szóltak, akik ahelyett, hogy megelőzték volna a súlyosabb bajokat, hagyták társukat mind lejjebb csúszni a lejtőn. S itt mondjuk meg őszintén: a főnök környezete olykor nemcsak az egzisztenciális függés miatt elnéző, hanem azért is, mert esetenként részese a vezetők által nem mindig tiszta eszközökkel kiharcolt előnyöknek. Jó lett volna, ha korábban napvilágra kerülnek ezek az ügyek. A nyilvánosságot ebben. a vonatkozásban is természetesnek, hasznosnak kell tekinteni, hisz annak nemcsak leleplező, feltáró szenepe van, hanem segít a megelőzésben.

— Ha a párt morális helyzetét jellemezzük, feltétlenül szólni kell arról is, hogy miként éli meg a párttagság a mai gyökeres változásokat, hiszen a múlttal, a jelennel váló nyílt szembenézés, az oly sokat emlegetett megújulás nem egyszerűen politikai, hanem etikai problémát is jelent.

— A .párttagság zöme ma már érti, elfogadja, hogy szükség van a változásokra, a fordulatra. Ám ahhoz, hogy felismerje, kialakítsa az új tennivalókat, meggyőződéssel képviselje és hajtsa végre azokat, ezzel nem úgy vagyunk, mint a divattal: levetjük a régi ruhát, és felvesszük helyette az újakat. Miközben az úton nem ácsoroghatunk, mert tovább kell lépni, válaszolni kell egy sor kérdésre, miben és miért hibáztunk, miért fordult visszájára oly sok jó szándék és akarat, mi az, amit meg kell tagadni, és mi az, amit meg kell őriznünk a múltból, vajon most mindenben a helyes utat választjuk-e? Milyen legyen az .MSZMP, mit kérhet a párt a tagjaitól, és mit várnak tagjai a párttól? Milyen társadalmat, milyen szocializmust akarunk?

Íme, egy sor, és még számos fontos kérdés, amelyek megválaszolása közben a kommunistának szembe kell néznie tegnapi és mai önmagával. Lehetséges-e ez a feszültségek, konfliktusok felelősség nélkül? Csak a tagadással nem oldhatók meg a súlyosabb gondok. Ha valamit elvetünk, kell helyette más. Jobb annál, ami volt, amit meghaladtunk, de mindenképpen kell eligazítás, kapaszkodó, olyan valami, ami értéket és biztonságot jelenthet. Szolidaritásra, türelemre, segítségre van szükség, mert a párt nem mondhat 'le könnyen egyetlen olyan tagjáról sem, akire szüksége van. Ügy vélem, jobban bízhatunk azokban, jobban számíthatunk azokra, akik katarzisként élik át a változásokat, mint azokra, akik egyik napról a másikra képesek „megújulni”.

— Az imént említett követelmények már önmagukban is szükségessé teszik a párton belüli demokrácia erősítését, amely ily módon nem egyszerűen politikai, hanem morális tartalmat is kap.

A múltban komoly hibát követtünk el azzal, ahogy centrális elemek hangsúlyozásával próbáltuk erősíteni a párt egységét. Beszélni ugyan beszéltünk a demokráciáról, igényeltük is, de valójában nem teremtettük meg a szabad véleménynyilvánítás feltételeit. Most hozzá kell szoknunk ahhoz, hogy természetes a vélemények különbözősége, s hogy ezek harcában, vitájában formálódik a közös akarat, a politika, a cselekvési egység.

F. J.

Eldugultak a szakszervezeti csatornák?

Egy tiltakozó lóvéi háttere

:í, • '

Tisztelt Vezérigazgató Elvtárs!

Mi, a VCM-üiem alulírott, folyamatos műszakban dolgozó munkásai, tiltakozunk a Borsodi Vegyi Kombinát ,1980. évi „Gazdálkodási célkitüzései"-ben megfogalmazott bérgazdálkodási tervezet ellen. A tervezetben megfogalmazott elvek ránk nézve hátrányosok, velünk szemben megmagyarázhatatlan megkülönböztetést tartalmaznak.

Az elmúlt évek hasonló intézkedéseit türelemmel fogadtuk, de már úgy látjuk, hogy

ez rendszeressé vált, ez ellen emeljük fel szavunkat. —

'

Kazincbarcika, 1989. február 2.

A VCM-üzem dolgozói (78 aláírás)

íí h'il \

A Borsodi Vegyi Kombinát IV. számú kapujánál megkapom a belépési engedélyt. Az 1977-ben épült, viszonylag új VCM-üzemben a tiltakozó levél .két aláírójával beszélgetek. Takács István, a 38 esztendős, pontosan fogalmazó műsza’kve- zető, aki egyben szakszervezeti főbizalmi is, az elején kezdi.

— Ez a PVC—illl. gyár hozza a BVK termelési volumenének mintegy 65 százalékát. Ezen belül „.mi, a VCM-üzem alulírott”-jai éppen e komoly teljesítményű munkánkra alapozva ragadtunk tollat. Nem érezzük ugyanis, hogy kiemelt bérezésben részesítene bennünket a vállalatunk. Egyszer már jó volna, ha a kiemelkedően jól dolgozó vegyész szakmunkásokat kiemelt bérezésiben is részesítenék. A folyamatos műszakban dolgozók pótlékait .pedig külön kellene kezelni. Ugyanis az idei gazdálkodási elképzeléseikben foglaltak éppen a mi rovásunkra, az egyműszalkosak javára akarta szétosztani a pénzt. Furcsa, hogy a négy helyre elküldött levelünkre sehonnan sem jött válasz. Sem a vezérigazgatótól, sem a szak- szervezeti bizottságtól, sem pedig a gyárvezetőnktől. Az üzemi lapunknak ment a negyedik levél. Csak azt tudjuk, hallottuk, hogy az irodaháziak 27 százalékos béremeléseket kaptak. Ez már fix, hiszen március végét írjuk. A fizikai állománynak meg csupán 10 százalék maradt.

A február elején (január végén? szerk.) szétküldött idei gazdasági célkitűzések tervezete után számos levél érkezett a vállalat szakszervezeti bizottságára is. A sok közül az egyik tehát a fentebb idézett. Fülep Gábor, a szintén hasonló évjáratú fiatalember, helyettesítő a VCM-ben. Ö egy ártalmatlan esetről is beszél, ám amikor még észlelték, azt is hihették, hogy szabotázs készül.

— Amikor a pesti metróban történt a robbanás, ha jól emlékszem, pénteki nap volt, a rákövetkező szombat éjszakáján, amikor ellenőrzésre bejöttünk, az egyik cseppfolyós sósavat tartalmazó „refux”-tartály alatt dobozt találtunk „robbanó gyutacs” felirattal. A fegyveres őrök megvizsgálták, s kiderült, valóban az volt benne, de a doboz üres. Az amúgyis felforrósodott hangulat miatt ezt mindenképpen rossz viccnek tartottuk. Végül kiderült, véletlen (?) félreértés volt a dologban, egy műszerész hozta ,be, talán csavaroknak. Mindenesetre erről mendemondák is lábra kelték, de az igazság ez. Nem jó játszani mostanában ilyennel úgyis elég sok az „idegeskednivalónk”.

Az idei bérfejlesztés, az egyre sötétebb felhők formájában fölénk tornyosuló áremelések, az infláció okozta . megélhetési anomáliák a

BVK-ban is éreztették kedélyromboló hatásukat. És ez a levél is példa rá. Fülep Gábor szerint, ha a családi pótlékot nem számítja, s csak azt nézi, mennyi jut havonta a család asztalára, méltánytalanul keveset keres a folyamatos műszakban dolgozó.

— Végsősoron, tisztán 6—

7 ezret tudok csak megkeresni — sorolja bosszankodva —, pedig nagyon veszélyes munkahelyem ' van. És a dolgok, az ügyek intézése, a nappalos műszakban, az állandó délelőttösöknél intéződnek. Ott az irodaházban.

Tamók Gyula, a vállalati szakszervezeti bizottság titkára abban a bizonyos „irodaházban” készségesen fogad és behatóan tájékoztat. Félreértésekről’ beszél, nem elégséges tájékozottságról, pedig mint mondja, a szak- szervezeti csatornák fennakadás nélkül működnek.

— Ez a levél, s a többi is, melyeket a vállalat más-más üzemrészeiből nekünk küldtek, az egyre nyitottabbá váló belpolitikai helyzetünket példázza. Igaz, ez egyoldalú levelezés. Kritika, némi észrevétel, mindenképpen van bennük. Többnyire a tájékozatlanság szülte őket. Jobb volna, ha dolgozóink nem felejtenék el, milyen utat tettünk meg 1984 óta a bérpolitikánkban. Akkor ugyanis a folyamatos műszakban dolgozók alapbérét több mint 18%-kal növeltük, részben az egy műszakban dolgozók rovására. Kértük is megértésüket, hiszen a folyamatos munkarend okozta számos kellemetlenség pénz- beni ellensúlyozása akkor szinte létérdeke volt a vállalatnak. Most, illetve már részben tavaly is, eljött az ideje, hogy a műszakos, kantra nem műszakos, fizikai, kontra nem fizikai állományban dolgozók bérarányai a helyükre kerüljenek. Jelenleg egy ledolgozott munkaórára számítva a folyamatos rendben dolgozóik 63 forint, az egyműszako- sak 52 forint bruttó bért keresnek. Lehet vitatni, melyik több vagy kevesebb, s miért. De azt nem, hogy melyik munka ér többet. Egyik sincs meg a másik nélkül. A szóban forgó levél aláíróinak tehát csak részben van igazuk. Noha kéréseiket a bérpolitikai intézkedési tervbe, írásos formájába is beleépítettük, a bérarányok egy eddig eléggé nem súlyozott réteg elismertsége felé eltolódtak, összességében 15 százalékos volt az idei bérfejlesztés a BVK- ban, de ezen belül a folyamatos műszakban dolgozóik az alapbérük 10 százalékára még 3 százalékot kaptak, az állandó délelőttre járók pedig 5—6 százalékot. A főiskolát, egyetemet végzettek — hangsúlyozom, hogy ezt a helyzet kívánta így —; a 10 százalék alapbéremelésen túl 15 százalékos kiemelt bérfejlesztésben részesültök.

A szakszervezeti vezető szerint tehát korábban a fizikai munka megkedvelte- tése volt a cél, s az idén a nem fizikai, főként mérnökök, technikusok stb. fizetésének felzárkóztatása. Ha tehát korábban eltűrték az utóbbiak, hogy majd később kerülhetnek szóba, furcsának tűnik most a fizikaiak reagálása. Már csak azért is, mert a későbbiekben éppen az ő javukra szándékozik a szakszervezet két dologban is kedvező döntést hozni. Az egyik a munka- időalap csökkentése, a másik a vegyiiparban rég óhajtott korkedvezményes nyugdíjaztatás lehetőségének megteremtése.

Nem hagyhattam ki a PVC—III. gyárvezetőjét, Jakab Istvánt sem a megkérdezettek sorából. Ö elsősorban mint munkáltató, a következőképpen • ítéli meg a hozzá küldött levél tartalmát:

— Ügy érzem, mint gazdaságvezető is, hogy ezt a szakszervezetnek kellett volna időben lerendeznie. Szerintem ez a levél kicsit túllőtt a célon, bár az országban jelenleg kialakult és elfogadott helyzethez képest tűrhető a hangvétele. Bármennyire is demokráciát hirdetünk az embereknek, ez á lépés nem volt korrekt a dolgozók részéről. Ami ellen a VCM kollektívája tiltakozott, az éppen- hogy jogos bérfejlesztési koncepció, tervezet volt. Itt a műszakos dolgozók elfelejtették, hogy ’89-et megelőzően több éven át az ő javukra differenciált a vállalat. Most pedig ott tartott a BVK, hogy kezdte elveszíteni a kvalifikált munkakörökben dolgozókat. Természetes, hogy az idei bérgazdálkodási tervét ennek rendelte alá. Annyit még ehhez, hogy többszörösen nincs igazuk a fizikaiaknak, hiszen a BVK a lényegesen kisebb országos átlag fölött tudott az idén is bért fejleszteni. Ennek alapján tehát nem tartom jogosnak a reklamációt. Bár ez a speciális differenciálás egy kedvezőtlen időszakiban történt, és az anyagi gond ók mindenkit érzékenyen érintenek, a demokráciát nem kell összetéveszteni az anarchiával. Mert itt szerintem erről van szó.

Jakab István, amikor megkapta a tiltakozó levelet, először dühös lett. Aztán megpróbált toleráns lenni. Mint mondta, nem bosszúálló, tehát a rendelkezésére álló információk alapján ismételten elmagyarázta a kollektívának, hogy az idén mindenki bére a jogos helyére került. Mielőtt a BVK IV. kapuján kiléptem volna, Jakab István még ezeket mondta:

— Az üzemben a bérfejlesztést követően a múlt évi nyereség kiosztásával együtt helyreállt a dolgozók hangulata.

Ez megnyugtató, ha valóban így is van.

Parázs István