Észak-Magyarország, 1989. március (45. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-11 / 60. szám
1989. március 11., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 7 Tavaszra fordult az idő kereke A fagyot, a ködöt rég’ kisöpörte a szél. S szétszaggatta a szorítást, a végtelennek és öröknek tűnő, nyomasztó szürke felhők köteleit. Az égbolt mára tiszta és kék. A szél mára „építővé" szelídült, rügyeket simogat, duzzaszt és mára visszaadta a Napot is. Igen, itt a Nap is — az óh milyen régóta várt s cirógat, erőt, lelket lehel: fűbe, fába. S az emberbe! Tavaszodik. Újra gyülemlik az erő, éled, erőre kap a természet. A természet, s berlne az ember. Igen, az ember, aki legyőzve a téli bénultságot, elgyengülést, ma már tervez. Tervez jövőt, közelit, távolit, s egyúttal cselekszik is. Háza, hazája, kertje javításra, művelésre vár. Hisz a tél, bár tovatűnt, nem múlt el nyomtalanul. * Ez a fotó az újracselekvésre hivó és késztető időszak, a tavasz legszebb napján készült. A nekünk legszebb napon, március idusán. Amióta világ a világ, azóta a cselekvésre késztető évszak oly kevés, ritka ünnepnapjainak egyikén. Mezőkövesden, a temetőben, ahol (ma már nem a bánat, a fájdalom érzése lebeg a hantok halma felett, hanem a kegyeleté és a büszkeségé. Ez a nap — mely egykor, akkor 1848. március 15-én a szó valódi értelmében munkanap volt — már régóta jelkép, a szabadság, a mi, csakis a mi szabadságunk szimbóluma, ünnepe. S mint minden szabadságünnep, ez is — Baudelaire szavai szerint - megszépíti az embereket. Arcukat, lelkűket egyaránt. Hiszem, tudom így lesz ez idén is, az ünnep szent napján. S a többin, a maradék 364, kevésbé ünnepélyes napunkon? Ne feledjük, akkor, s ott, 1848. március 15-e munkanap volt, a tettek napja! Ma március 15-e az ünneplésé, a tisztelgésé, a fogadkozásé. A tettek napjai a mostani naptárunkban sem pirosbetűsek. Munkanapok. * * A szél idén is tette a dolgát. Kisöpörte a fagyot, a ködöt, s elkergette a szürke, nyomasztó félhőket. Az ünnepünk pillanatában gondolunk-e a szélre? Érezzük-e? Dolgunk, munkánk nekünk is van, méghozzá nem is kevés. f Az Észak-Magyarország honismereti és néprajzi magazinja Szerkeszti: Hajdú Imre Március 15. a régi iskolákban Az 1897/98-i tanévben lázas készülődés folyt az ország iskoláiban. 1848 forró tavaszának ötvenedik évfordulója érkezett el 1898 márciusában. Ezt kívánták méltóképpen megünnepelni tanárok és diákok egyaránt. Az 1867-i kiegyezés után fokozatosan megenyhült a politikai légkör. Felelevenítették az újságok — különféle politikai színezettel — március idusát és a szabadságharc eseményeit, megszólaltatták szereplőiket. (Természetesen a legnagyobb tisztelettel illetve a frissen megkoronázott uralkodó személyét.) 1882-ben országos közadakozásból felállították a szabadságharc költőjének és mártírjának, Petőfi Sándornak a szobrát Budapesten. Majd a nagy ezredéves ünnepségek 1895-ben, 1896-ban újra ráirányították a figyelmet a magyar történelem közelmúltjának e kiemelkedő fordulatára is. Ilyen előzmények után, minisztériumi jóváhagyással fogtak hozzá az iskolákban a készülődéshez. Az ötvenedik évforduló tanévében vált első ízben március 15-e iskolai tanítási szünnappá. Az iskolák tanulóit e nap délelőttjén elvezették tanáraik a templomba, ahol ünnepi istentiszteleten vettek részt. Ezután került sor az iskolai ünnepségre. Sok iskolában rendeztek délután szórakoztató műsorokat, este pedig — a város előkelőinek és hölgy- közönségének részvételével — bált. Érdemes ennek egyik jellemző példáját felidézni. A sárospataki református kollégiumban is nagy nap volt ez az első március 15-i emléknap. „A tavasz meghozta a mi várva várt nemzeti ünnepünket, a márczius 15-dikét — olvashatjuk az intézmény 1897'98-i értesítőjében —, ezúttal 50-dik évfordulóját a márczius 15-höz fűződött nagy eszmék diadalmas kipattanásának. Előkészültünk rá jó előre, hogy a nemzet köz-örömében és ünnepi lelkesedésében mi is méltóképpen részt vehessünk, s hogy tanítványaink sokáig érezzék az 50-dik évforduló ünnepi hatását lelkükön, szívükön, s egész valójukon.” S hozzáfűzte a beszámoló szerzője: „A tanári kar és ifjúság eggyé lett teljesen, s versenyzett az ünnep dicsőségéért. „Az épületet szépen feldíszítették, este kivilágították, s a város lakossága is együtt érzeti az ünneplő diákokkal és tanáraikkal. A jó öreg collegium is szokatlan díszt öltött, szinte meg- fényesedett, s az egész város boldog volt, hogy összeforrhatott az ünneplő főiskolával” — szólt a korabeli híradás. Ugyaninnen megtudjuk az ünnepi nap részletes programját is. Délelőtt Novák Lajos főiskolai lelkész a város református templomában tartott ünnepi istentiszteletet; délután pedig Zsindely István jogtanár a főiskola imatermében „magas szárnyalásé ünnepi szónoklattal” emlékezett meg a félszázaddal ezelőtt lezajlott nagy történelmi eseményekről. Ugyanitt Nagy Barna és Nagy Béla teológushallgatók az ünnepi alkalomra írt pályadíjnyertes saját költeményeiket szavalták el; Szabó Dezső teológus és Weisz Jenő VIII. Qsztályos gimnáziumi tanuló „hazafias szavalataikkal, az ének- és zenekarok fenséges dalaikkal tették feledhetetlenné a nagy évfordulót a városi és az ez alkalomra idesereglett vidékig közönség előtt”. Olyan sokan voltak — jegyzi meg a beszámoló —, hogy a közönséget az imaterem „alig bírta befogadni”. A pataki ifjúság, a tanárok, s a vendégek este fáklyásmenetet tartottak: Kossuth Lajos egykori lakása elé vonultak (Kossuth Lajos joghallgatója volt a pataki kollégiumnak). Itt a joghallgatók közül kikerült szónok és szavaló emlékezett a szabadságharc kiemelkedő vezetőjére. Majd pedig nagyszabású . bál fejezte be az első pataki március 15-i ünnepséget. A szép ünnepnap még egy további megkapó részletéről is tudósít a kollégium 1897/98-as értesítője. „Az 1848-as honvédek iránt lelkesülő ifjúság meg kívánta tisztelni a városunkban élő 48-as honvédek egyikét, dr. Lengyel Endrét, főiskolánknak nyugalomba vonult igazgató tanácsosát, az ifjúság melegszívű pártfogóját.” A kollégiumi ifjúság szénio- ra üdvözölte „ezt a tisztes aggastyánt a fáklyák fényénél, aki aztán leikökre kötötte a nagy eszmék szerelme mellett a sárospataki főiskola szeretetét is, amelyet senki sem szerethet igazán ama nagy eszmék lángoló szeretete nélkül. A tanári kar ott volt e mozzanatnál is, és gyönyörködött és osztozott az ifjúság hódolatában. Szép emlékű nap! Légy örökre áldva!” — fejeződik be a kortárs tudósítása. * A félévszázados évforduló ünnepnapja állandósult: ezután minden tanévben megemlékeztek mindegyik iskolánkban a márciusi fiatalokról. Volt is, van is tőlük ta- nulnivaló! Dr. Fehér Erzsébet A szabadságharc (oiegyénkhez kötődő) századosai Nemzetünk eme fényes napjára, s az azt követő jnajd’ másfél esztendő heroikus küzdelmére emlékezve, az elmúlt évben összeállítást (közöltünk azokról a tábornokokról és törzstisztekről (ezredesekről, alezredesekről, őrnagyokról), akik részesei voltak a hajdani világ által is megcsodált eseményeknek, s akik — például születésük, iskolai tanulmányaik, lakhelyük révén — valami mód kapcsolódtak, kötődtek mai megyénk területéhez. Ez évben folytatva szűkebb pátriánk egykor volt hőseinek megnevesítését — Béna Gábor kitűnő könyve (Kossuth Lajos ka.,Dicsőségünket, kérlek keressétek!" (Körösi Csorna Sándor) ... ■ ... ■ . pitányai) segítségével — ezúttal a szabadságharc századparancsnokainak, századosainak egy részét mutatjuk be, teljesítve a már 'jóval korábban Körösi Csorna Sándor által megfogalmazott, s minden, áldozatot vállaló magyart megillető — „Dicsőségünket, kérlek keressétek!” — kívánságot. ALMÄSY PÁL: Abaúj- szántón született 1796-ban, Nemesi származású. 1848. szeptember 27-től százados a Kassán szerveződő 20. honvéd zászlóaljban.. (1814—28. között a 6. huszárezrednél szolgált). 1848. decemberétől részt vett a felső-tiszai harcokban. 1849. februárjában betegsége miatt nyugállományba helyezték. A szabadságharc után megfosztják rangjától és nyugdíjától. A kiegyezés idején a Borsod megyéi honvédegylet tagja, és Miskolcon élt. ALTER (1849-bqn ELDÖ- DI) GYÖRGY: Füzér községben született 1812-ben. Polgári származású, apja hivatalnok. Római katolikus. 1833-tól közvitéz a 39. gyalogezrednél, 1847-től őrmester az 51. Károly Ferdinánd gyalogezrednél Kolozsvárott. Kossuth katonájaként 1848. október 3-tól hadnagy, december 14-től főhadnagy a 31. honvéd zászlóaljnál, az erdélyi hadszíntéren. 1849. márciusától százados. Júniustól a 2. honvéd vadászezred 1.'századának a parancsnoka a Dévai hadosztályban. Vasúti hivatalnokként halt meg Pesten, 1865-ben. APATHI-THAN SÁNDOR: Miskolcon született 1823- ban, augusztus 28-án. Nemesi származású, apja Than János, állami tiszttartó és adószedő. Jogot végzett. Ügyvéd volt Pesten. 1848. október 9-től hadbíró hadnagy a 13., majd a 26. honvéd zászlóaljnál. 1849. május 2-től főhadnagy, végül hadbíró százados. Világosnál tette le a feigyvert. Az ötvenes években családi nevelő volt Pozsonyban, majd újra ügyvéd a fővárosban. BALOGH KÁLMÁN: Szintén Miskolcon született 1827- ben. Apja B. Ferenc kisbirtokos és a gróf Schönborn- féle munkácsi uradalom prefektusa. Református. 1848. szeptemberétől közvitéz a Bereg megyei önkéntes nemzetőrszázadban. Október 19- től hadnagy a 21. honvéd zászlóaljnál. 1849. május 4- től főhadnagy, végül június 16-tól százados. (Kazinczy Lajos nevezte ki.) Az északkelet-magyarországi határőrző hadosztálynál szolgált és Zsibónál esett fogságba. 1889—93 között a budapesti honvédmenház lakója volt. (Ebben a szabadságharcban megcsonkult honvédek laktak.) 1909-ben halt meg Lyukvapusztán, Gömör vármegyében. BALOGH KAROLY: 1824- ben született', a pontos helyét nem tudjuk hol. 1895. október 27-én hunyt el Sátoraljaújhelyen. 1848. májusától önkéntes az 1. honvéd zászlóaljban. A világosi fegyverletételig ugyanitt szolgált, konkrétan a fel-dunai, illetve az ebből létrejövő VII. hadtestben: Októben 19-én lett hadnagy, 1849. februárjában főhadnagy. A századosi kinevezésének pontos időpontját nem tudjuk. A szabadságharc bukása után közlegényként besorozták és Csehországba vitték. 1860-ban és 1867-ben a sárospataki járás szolgabírójává választották. Később királyi járásbíró volt Sátoraljaújhelyen, s egyben a Zemplén megyei honvéd- egylet tagja. BARCZAY MIKLÓS: Hejőcsabán született 1825. február 22-én. Apja Bárczay László középbirtokos volt. Református. 1845-től hadfi, 1848. január 1-jétől hadnagy a 4. Sándor huszárezrednél. 1848. szeptemberében ezredével részt vett a Jellasics elleni harcokban, majd csatlakozott a honvédsereghez. A szabadsághai'cot alakulatával a fel-dunai (VII.) hadtest kötelékeiben küzdötte végig. Mint századparancsnokot Aradon előbb halálra, majd tizennégy év várfogságra ítélték. Kegyelmet 1851-ben kapott.- 1867-68ban a Borsod megyei honvédegylet tagja volt, később országgyűlési képviselői is. 1900. február 13-áh Miskolcon halt meg. BÄRCZY JÁNOS: 1816- ban Kazsuban (Zemplén megye) született, s 1863-ban Sátoraljaújhelyen halt meg. Apja B. István, középbirtokos. Volt hadfi és nemesi testőr 1835—41. között. A szabadságharcot mint önkéntes kezdte a 6. honvéd zászlóaljban. Már- mint százados 1849. április 1-jén, a Szatmáron létesített honvédmenház felügyelőtisztje. 1860- ban Zemplén megye várnagyává választották. BENICZKY ALAJOS: gyöngyösi születésű. Apja elszegényedett földbirtokos. 1848. tavaszán az egri papnevelde hallgatója volt. Szeptemberben önkéntesnek jelentkezett Pesten. November közepétől őrmester és írnok a Honvéd Főparancsnokság (Pándy ezredes) irodáján. Decemberben a Hadügyminisztérium katonai osztályára került. 1849. január 26-tól a 63. honvéd zászlóaljban szolgált, februártól mint hadnagy. Június 1-jétől nevezték ki főhadnagynak, július 21-től századosnak. A komáromi vár kapitulációjakor tette le a fegyvert. A szabadságharc után mérnöki vizsgát tett, 1854-től mérnök volt a Tisza szabályozásánál, Bereg megyében. Később állami főmérnöknek Ózdra került. Ott halt meg 1892. augusztus 17-én. (Folytatás a 8. oldalon)
