Észak-Magyarország, 1989. március (45. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-11 / 60. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1989. március 11., szombat Két hónap gyorsmérlege a Magyar Televíziónál Az elmúlt hetek során több tévéjegyzetben is utal­tam a Tv2 műsorát záró Napzárta című, késő éjszakai adásokra. Éppen arra készültem, megírom, mennyire nagy izgalommal várom naponta, hogy 17 óra 15-kor a kettes műsoron bejelentsék, mi várható 23 óra kö­rül a Napzártában. Ezt ugyanis előre megtervezni, ki­nyomtatni nem nagyon lehet, hiszen mindig arra tö­rekszenek, hogy a lehető legfrissebb eseményekhez ■ kapcsolódjanak, azokat kommentálják, a nap fonto­sabb szereplőit kérjék kamerák elé stb. Számos ilyen késő esti párperces, maximum negyedórás adás ré­szesei lehettünk, akár az elmúlt napokban is. A jegyzet megírására még­sem került sor, mert a mi­nap részt vettem a Magyar Televízió elnökének sajtótá­jékoztatóján, ahol a két programigazgató és az elnök beszámolója alapján kritikus társaimmal együtt mérlegel­hettük a január elseje óta eltelt nem egészen 10 hét televíziós teljesítményeit. Ja­nuár 1-én vált ugyanis ket­té a Magyar Televízió egyes és kettes programja, s ez mindkét műsornak új arcu­latot adott. ídejé volt egy rövid visszatekintésnek. Nos, ezen a találkozáson kitűnt, hogy a Napzárta megítélése nagyon is egységes, s így nem ildomos róla csak sa­ját megállapításomként írni. Azt hiszem, aki akár a Habsburg Ottóval való be­szélgetést, akár a BAL, azaz a baloldali alternatívok kép­viselőivel való gondolatcse­rét hallgatta, illetve látta, tanúsíthatja, érdemes ez adásokért ébren maradni. Az is tagadhatatlan viszont, hogy ez bizonyos fajta ré­tegműsor, nem tömegszóra­koztatás. A több mint kéthónapos visszatekintésből kitűnt, hogy növekedett a televízió né­zettsége. Elsősorban kettes programon, ami logikus is, hiszen ott nőtt a műsoridő jelentősen, ugyanakkor nem csökkent az egyes program nézettsége sem. Természete­sen, ez a nézettség-emelke­dés nem kizárólagosan a te­levízió műsorai milyenségé­nek tudhatók be, mert nap­jainkban igen sok ember egyetlen szórakoztató és nem ritkán egyetlen infor­málódó eszközévé vált a te­levízió. A színház és mozi­jegyek drágulása, az élet egyéb területein jelentkező anyagi nehézségek mind több embert szorítanak ar­ra, hogy figyelmével első­sorban a televízió felé for­duljon. Ennek a hellyel-köz- zel kényszerből is született népszerűségnek ám vannak olyan kiemelkedő előnyei is, mint például a színházi elő­adások, illetve a tévén köz­vetített színházi előadások eddig nem tapasztalt magas nézettsége. Amióta vissza­tért a televízió az élő szín­házi adások rendszeréhez, szembeszökően megnőtt a nézők száma. Egy-egy élő színházi közvetítésnél egy­millió nézőnél többel kell számolni, sőt a közelmúlt­ban, amikor Veszprémből közvetítették Spíró György darabját, Az imposztort egy­millió 440 ezer néző látta egyszerre. Ilyen magas láto­gatottságot színdarab még soha el nem érhetett. Az érdeklődés nemcsak a szórakoztató és egyéb művé­szeti műsorok iránt nőtt meg, hanem a politikai jel­legű műsorok iránt is. Ez alapvetően a mindennapi politikai élet iránti érdeklő­dés növekedésének a folya- mánya. Különösen megnőtt az érdeklődés például az or­szággyűlések napközbeni közvetítése és egyéb hason­ló jellegű élőadások iránt. Sajnos, az eltelt rövid idő­szakban a vételi lehetőségek országosan érdemben nem ja­vultak. A sugárzást végző posta ígérete szerint az év végére zavartalanabb lesz országos átlagban a két mű­sor vételi lehetősége, de még mindig nem teljesen megol­dott. Annak idején, amikor el­kezdődött a két műsor pár­huzamos jelenléte, mi is szó­vá tettük egyes műsorok üt­közését, a mese áthelyezését. Nos, a nézők már tapasztal­hatták, hogy néhány napja az Esti mese visszakerült a régi helyére, az egyes mű­sorba, ám ugyanakkor 18 óra 30-kor a kettes műsorban to­vábbra is megmaradt a me­seösszeállítás. így most a gyermekek, a régi kívánság szerint, régi helyén is élvez­hetik a mesét, meg azt a többletet is, amit a kettes műsor nyújt e tekintetben. A két műsor ütközéseinek részbeni elkerülésére van tö­rekvés. Igyekeznek, hogy pár perces átfedések ne le­gyenek a különböző helyen jelentkező, de azonos néző­réteget érintő műsoroknál, ugyanakkor megmarad a vá­lasztás kényszere is, például a híradó első jelentkezése és a vele párhuzamosan a má­sik műsorban látható játék­film, illetve filmsorozat ese­tében. Hozzáteendő, hogy aki a film miatt nem látta az első híradót, a tapaszta­lat szerint megnézte a má­sodik híradót, s így infor­málódhatott. Továbbra is gond a tele­víziónál a saját készítésű dramatikus produkciókkal ■való műsorellátás, amelyben számszerű növekedés ugyan tapasztalható, de a színvo­nal-emelkedés még nem szembetűnő. Pedig igen nagy az érdeklődés az ilyen mű­sorok iránt. Bizonyítja pél­dául a nézők szomjúságát a tévéfilmek, tévéjátékok iránt, hogy az Égető Eszter című Németh László-adaptáció, il­letve sorozat nézettsége foly- tatásról-folytatásra — a mű­sorszerkesztésnek is nem kis meglepetésére — emelkedett. Ez feltétlenül azt bizonyítja, hogy kívánják a tévéjátéko­kat, tévéfilmeket 'a nézők, és még a nem legsikerültebbe­ket is megnézik. -Persze ez nem mentheti fel a tévét a színvonal emelésének köte­lezettsége alól. A felmérések szerint igen jó a sportműso­rok fogadtatása. A televízió vezetőinek és a kritikusoknak a találkozásán természetesen sok egyébről is szó volt. Szőj volt a tele- vízió belső gondjairól, hogy Budapesten például har­minchét helyen vtan a Ma­gyar Televízió elhelyezve; nincs hely, ahova a drágán vásárolt új berendezéseket beépítsék, s egy dolgozóra 0,6 négyzetméter jut. Vagy arról, hogy az áremelkedé­sek során többszáz milliónyi többletkiadás jelentkezik a televíziónál, amit a postának kell megfizetnie és egy fil- lérnyi műsorköltség sincs még ebben benne és hason­lók. Szó volt a legközelebbi nagy vállalkozásról a március 15-i készülődésről, amikor már az előző napokban az ünnep je­gyében állnak össze az adások, az ünnepnapon pedig az egész országról folyamatosan képet kíván adni a Magyar Televízió. Egészében ez a számvetés azt igazolta, hogy jó úton indult el a Magyar Televízió a két párhuzamos mű­sor megteremtésével; egyes adásfajtákban kiemelkedő ered­mények mutatkoztak, másoknál jó kísérletekről adhat szá­mot, de még rendkívül sok teendője van mind műsorszer­kesztésben, mind technikai tekintetben. A nem egészen tíz hét valóban rövid idő, de talán nem haszontalan egy új műsorszerkezet bevezetése után ilyen rövid időre is megvizsgálni, hogy az újonnan választott út első lépései mit mutatnak. Benedek Miklós Hová tegyük? ■ . A jó híreket például, a kirakat­ba. Ennek hagyományai vannak. Üzletek, szállodák, éttermek okkal büszkélkedtek eddig is, ha a vásárt lók, a szállóvendégek, a gasztronó­musok véleménye alapján „Kiváló”- ak, netán az „év legjobbja” lettek. Olvasom, hogy Miskolcon nyerő volt tavaly a 21-es, ennyi üzlet nyerte el ugyanis a Fogyasztók Ki­váló Boltja címet. Bizonyára talál­kozhatunk majd ezen üzletek kira­kataiban a tanúsítványokkal. És jól van ez így. Csak felötlik a fogyasztóban, hogy az elmúlt évben is: ahányszor (sok­szor) olvasott üzletek, vendéglátó- helyek ellenőrzésének tapasztalatai­ról — mindig keserű lett a szájíze. Attóíl, amivel újra és újra „megetet­ték” egy adott helyen: súlycsonkí­tás, többletszámlázás, a környezet és a kiszolgálás osztályón aluli szín­vonala ... Az sem volt példa nélkü­li, hogy egy-egy helyen többször állapítottak meg mulasztást az el­lenőrök. De bizony, sose hallottam arról, hogy kiosztottak volna az arra il­letékesek efféle címeket: „Fogyasz­tók Minősíthetetlen Boltja” ... „Nem Ajánlott Üzlet”... „Kerüld El Vendéglő”... Sejtem, hogy fölösleges lett volna efféle plaketteket kicímezni. Azok úgyse kerültek, kerülnének a kira­katba! Azok az üzletek, amelyeket ilyen címekkel tüntetnének el (most már így hagyom, hiszen tévedni emberi dolog, de szavamra, azt akartam írni, hogy — ki—, szóval azoknak az üzleteknek a vezetői nyilván úgy gondolkodnának, hogy — a rossz híreknek a raktárban a helye... Érthető persze a kereskedő, a vendéglátós is, amikor ezt mondja: „Unalmas már, hogy az újságírók folyton rajtunk köszörülik a nyel­vüket!” Van ebben igazság, mert bizony ha csak ezt, az eredeti mit- hová tegyünk? kérdést vesszük is szemügyre: azt észleljük, hogy tö­méntelenül sok !gond „csípi a sze­münket! — Hová tegyük a bundabotrányt; a hírneves művészek ORI-s* pénz­manővereit; a levitézlett tanácsel­nökök viselt dolgait? ... — Hova tegyük az alakuló alter­natív pánt képviselőjének azt a mondatát; „Mi benne élünk a nép­ben és ismerjük a helyzetét” ...; meg a világkiállítás lehetőségeiről be­szélő illetékes eme megfogalmazá­sát: „Ezeket a fejlesztéseket egyéb­ként is meg kellene építenünk”?... — És hová tegyük a közelgő már­cius 15. megünneplése előtti aggo­dalmainkat? ... >. — Hová tegyük a keretes hirde­tést a napilapból, amely fiatalokat hív fegyveres testületi munkára havi 8—10 ezer forintos ellenszol­gáltatásért, azzal a követelménnyel, hogy „legalább 8 általános iskolai végzettség” kellene — akkor, amikor huszonnégy órával később az ÁBMH (Állami Bér- és Munkaügyi Hiva­tal) első számú embere milliók előtt mondja a televízió képernyőjén, hogy „egyetlen lehetőségünk a szel­lemi teljesítmények, értékének meg­felelő elismerése, megfizetése”? ... — És hova tegyük a mind sűrűbb hallgatást arról, hogy a falvak idős jánosbácsijai és mariskanénijei na­pok óta . simogatják tekintettel a termő anyaföldet, veszik kézbe a gereblyét, a kapát; hova tegyük a világ legtermészetesebb dolgát, hogy ezek az emberek pontosan tudják tavasszal — mit hova tettek el ősszel?.;. — Hova tegyük a csak a munká­val pörölő férfiakat és asszonyokat, a hallgatag öregeket? ... — Hova tegyem, ezt a röpke iz­galmat, ami bekerített, míg a fo­gyasztók kiváló boltjaitól idáig ju­tottam? — Befejezhetetlenek ezek a kér­dések, egy lapot tele lehet írni a kérdőjelekkel. Csak abbahagyom a legutolsóval: hova tegyük a robba-" nószerkezetekét, a bombákat és a bombariasztásokat? Abbahagyom itt azzal, hogy erre az egyre biztos a válasz. A bombá­kat ne tegyük a metróba! — a föld alatt amúgy is kiszolgáltatott az em­ber. És általában — a bombákat te­gyük a megsemmisítőkbe! A kar­órát pedig — csatoljuk a csuklónk­ra. És általában és konkréten: min­dent a maga helyére kellene tenni'! Az lenne csak a jó, ha mindig tud­nánk, minek hol van a helye! Az lenne csak á szép!... — „Ennyi az egész? Megint csak a vágyak, az álmok? Mit kezdjünk már ezekkel? Hova tegyük? Tele vagyunk!...” Leteszem gyorsan a kéziratot a szerkesztő asztalára. És sürgősen el­illanok. Mielőtt el se olvassa és megkér­dezi: „Hát ezt meg hova tegyem?!” T. Nagy József Feledy Gyula rajza Ereszkedjünk még mé­lyebbre az idő kútjában. Ki tudja, mily mélységben já­runk már, de érdemes, mert igazgyöngyöket találunk. Te­hát menjünk. A hinduik egyik eposza, a Rámájama, Visnu isten he­tedik megtestesülését beszéli el. ‘(Mondáim sem kell ugye: az isten megtestesülése min­dig a megváltásért való, a gonosz legyőzéséért.) A ihős Ráma elindul a száműzetés­be és királyi palotájában akarja hagyni szépséges fe­leségét, aki ekként válaszol: „Nem érdemelném meg hit­vesi nevem, ha pillanatig is gondolkodnám azon, mit kell tennem. Anya, atya elválhat fiától, a gyermek szüleitől, de az asszony nem hagyhat­ja el férjét: amerre ura tér, ott az ő helye is.” Rég hangzott bizony el mindez, hiszen ugye a hin­duik idejében járunk, ki tud­ja mily mélységében az idő­nek. Szítának hívják ezt a ne­mes lelkű királynőt. Sokkal- sökfcal később, miikor Ráma megvívja harcát a gonosz- szál, megszabadítja hitvesét lis a főgomosztól, ki gálád mód ekabcflita. A győztes hős magához ölelné ugyan nejét, de az ősi törvény, a rend nem engedi, próbaté­telt követel, hiszen felesége mégiscsak egy idegen férfi fogságában senyvedt. Ki tudja... Olvassuk most az eposzt, melyben Szíté ki­rálynő így szól: „Ahogyan ez a szív mindig érted dobogott, ahogyan egyedül hoz­zád ragaszkodott hűséges érzésével, úgy segítsen engem lAgni, a Tűz örök Istene, úgy tegyen tanúságot mellettem a láng! S ekkor Szítá felugrott a lobogó máglyára. A magasba csapó lángok sistergő tűzfüggönnycl vonták be alakját... Am ekkor földöntúli fényesség árasztott el mindent, ragyogó alakzatok je­lentek meg a máglya fölött. Égi lények sokasága népesítette be a levegőt, istenek, félistenek, szentek, nagy ősök alakjai lebegtek ott a dicsfényben. Középen Indra, az Egek Királya, mellette Jama, a Halál Ura...” Majd ez történt: „A máglya égig lobogó lángjai kettéváltak, és közöttük megjelent Agni, a Tűz istene. Szítá kezét fogta, s a páratlan asszony sértetlenül állt a szétnyíló Iángnyel- vek dicsfényében. Agni lelépett a tűzböl és Ráma elé vezette Szí­tát. — íme, fogd a kezét kezedbe ... Szítá igaz szíve makulátla­nabb a színaranynál!” (Mindez az Indiai regék és mondák című könyvben ta- láiha'tó, Trencsényi-Wal- diapfél Imre tanár úr szer­kesztésében.) illát igen, bizonyára létez­tek valaha, ikli tudja miikor li-lyen nőik, dte mint mondot­tuk volt, minfl ez mérhetet­lenül messzi időiben történt. Ki tudja, igaz volt-e... De röpenjünlk vissza a má­iba, a szép boldog időikből. A mában pedig, a nőkről szólva semmiképpen sem hagyhatjuk ki a Koránt, mely szent könyv, évszáza­dokkal korábban született ugyan, de az igazhitűék ta­lán ma is jobban figyelnek rá, mint egyéb vafflásúaik más, könyvekre. A Korán (nálunk — föltehetően ismét — pár éve jelent meg a He­likon gondozásában, Simon Róbert fordításában, egy magyarázó -könyvvel egye­temben) valójában az élet egészére útmutatással szol­gál, természetes, hogy a nőkkel ás bőségesen foglal­kozik. Méghozzá: védve, óv­va a nőiket a ikísemimizéstől! Anyagi,lag is gondoskodva róluk. Talán mond valamit az lis, hogy a 114 szára kö­zött a nőkkel ia Korán már a 4,-iben foglalkozik! De ne bonyolódjunk bele, marad­junk: csak néhány ide illő résznél. Az ugye tudott, hogy a Korán sókmindent tilt, például az italozást, a diisz- nóhúst, az i gazh itű ék egy­más gyilkolászását (haj jajj!), de például engedi a több asszonyt. De ezt sem csak úgy hűbelebalázs módjára. Mert: ha féltek, hogy nem tudtok Igazságosak lenni egyszerre több­höz, akkor vegyetek feleségül csak egyet...” Érdemes megfontolni a következőt is: „Azok ellen, akik asszonyaitok közül paráznál­kodnak, hívjatok négy tanút. Ha ők valóságnak megfelelően tanús­kodnak, akkor őrizzétek őket (mármint a paráználkodó asszonyo­kat) erősen házaitokban, amíg el nem szólítja őket a halál, vagy amíg Allah valami más utat nem jelöl ki nekik!” Állítólag az is előfordul- lunik, ,talán mégsem csak hat, hogy férfiak csapong- mak ki. Valaha ez ás előfor­dult. Szörnyű! Mii legyen ilyenkor? íme: „És ha kö- zületek, férfiak közül követ­nek el paráznaságot, akkor büntessétek meg őket! Ám, ■ ha megbánást tanúsítanak, és megjavulnak, akkor hagy­játok őket bántatlanul! Al­lah a kiengesztelő és könyö­rületes.” . Künek füle van, 'szeme van, máris érzékélheti: másként ítéltetnék meg a nők csele­kedetei, .másként a férfiaké, azt ás: Allah i(a nagy és bölcs) csakis a férfiakhoz be­szél. ö tudja, miért. Meg az ember azon ás eltöprenghet, hogy amikor Mohamed zöld zászlós hívői hazánk várait romboBgattafk, meg hosszú lidőre .le is telepedték ná­disznófartoak küldözgetésé­vel kellett volna őket sérte­getnünk, halálos párviadalra hívni ki legjobbjaikat, még a töltött paprika megtanulá­sa lis kevés volt, a rózsák gondozása, feredőzőkön való ámulásunk ás kevés volt. Át­vehettünk volna tőlük egyet s mást a Koránból lis. Tes­senek csak nézni: „A férfiak fölötte állnak a nőknek ... A jóravaló asszonyok enge­delmesek. Akiknek nyakas- kodó természetét félitek, azokat intsétek meg... és lássátok el a bajukat!” No igen, az értelmes dol- gdkat át (kellett volna ven­nünk. Ápolnunk, továbbfej­lesztenünk. Persze, még most sem késő. Hiszen. Allah nagy és hatalmas! Priska Tibor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents