Észak-Magyarország, 1989. március (45. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-04 / 54. szám

1989. március 4., szombat ÉSZAK-MAGYAROftSZAG 9 I! : A régi Szentpétert idézi még ez a városrész Itt születtem én ezen a tájon, — jut eszembe Petőfi halhatatlan sora, ahányszor csak átmegyek Sajószentpéteren. De külö­nösképpen, ha a régi piactér környékén, az öreg református templom mellett járok, ahol hajdani szülőházam meglehetősen le­pusztult környezete emlékeztet a már na­gyon messzinek tűnő múltra. Most azért mentem a várossá lett szülőhelyemre, hogy régi emlékeket keressek a mai Sajószent- péter képe mögött. A 26-os úton Sajószentpéter felé menet úgy tűnik, közeledett egymáshoz Miskolc, meg Szentpéter. A megyeszékhely is túllé­pett hajdani határán, és Szentpéter is nőtt errefelé. Alig hagyom el a hajdani Pilta- tanyát, a régi „Nagyárok” nyílásánál már ott vannak az új házak. Pedig valaha Kon­tor Lajos háza Ivóit az utolsó, már-már az is tanyának volt tekintendő, utána jött a vásártér, amelynek két szélén ipszilonsze- rűen egy-egy bor ház jelezte, hogy ez már lakott település. Most sűrűn beépült ez a vidék, és hiába keresem az egykori szesz­főzdét, mellette á csárdát, már nyoma sincs. A tatárdombnak nevezett kis halom a kato­likus temetővel szemben mintha most ala­csonyabb lenne. A hajdani levente-gyakor­lótéren, ahol valaha a SISE izgalmas mécs­eséi zajlottak, .két futballkapufát látok. Ahol szétágazik az út Ózd, meg Edelény felé, jobbra fordulok az utóbbi irányába. Talán megbocsátható, ha előbb erre megyek, ugyanis erre van a szülőházam. Még a Rá­kóczi utcán egy keskeny köz torkollatánál eszembe jut, valaha itt élt Rojcsik bácsi, a suszter. Emlékszik-e rá valaki? Nézem a ré­gi református templomot; falairól hiány­zik a vakolat, a környékén ásatások nyomai Mögötte a kis park helyén magányosan áll Lévay József fejszobra. A piactérnek már nyoma sincs, helyén felszabadulási emlék­mű, mögöttük a református papiak, mellet­te egy egykori bányatulajdonos házának hosszú udvarában elnyúló melléképület, amelynek hátsó traktusában megtiszteltem a világot jöttömmel. Nem messze innen az egyik régi földbirtokos háza, Dadányi Sán­doré, amelyről ma már senki nem hinné, hogy itt libériás inas nyitogatta a kaput. Pár lépés onnan egy romos ház, egykor „Reinitz Mór utóda” cégérű volt, amely előtt állt az első szentpéteri „benzintöltő ál­lomás”, valójában egy kerekekre szerelt hordó, amelyből pumpával lehetett a ben­zint kiszívni és csövön a kocsikba tölteni. Elkalandozok a kisállomáshoz vezető Is­kolaszög felé, ahol Szalai bácsi, a kovács a nap minden szakában lovakat patkóit. Meg­nézem a kerítést, ahol mindig kikönyököltek a lakók, nézve, kik jönnek a vonattól, az­tán feltekintek a községháza, bocsánat, im­már városháza emeleti erkélyére, ahonnan igen sokféle szónoklatot hallgattam, s tekin­tetem megakad a másik egykori földesúr, Ragályi Miklós emeletes házának kéményén, ahol a gólyafészkek pontosan úgy áll, mint hatvan évvel ezelőtt. A Losonczi utca sar­káról már hiányzik a régi Bródy-ház, a má­sik sarkon a Mánik-, illetve Gedeon-kúria most tanintézet. Az egyik benyíló utcában most is ott van a mozi, ahol több mint hat­vankét évvel ezelőtt először láttam mozgó­filmet, Chaplin remekművét, az Aranylázt. Felkanyarodok a 26-ós útra, a település mostani főútvonalára. Oda, ahol hajdan a gazdaporták, parasztudvarok felnyúltak a domboldalba. Most mind lepusztítva,' egye­dül dr. Balogh Ferenc urológus professzor, a pécsi, majd a pesti klinika igazgatója szü­lőháza áll még. A házak helyén mindenütt új betonépítmények. Keresem az ismerős épületeket, de nincs ott már egyik sem. Hi­ányzik „Visegrádi Jánosné villany műmal­ma” és minden egyéb. A másik oldalon az egykori szolgabíróság épületében gyermek- intézmény, a Zelena-udvarban még áll az egykori főszolgabírói lakás. Szemben vele megtalálom a nyomát a Margit-kapunak ne­vezett hegyrejáró útnak. A Majornak neve­zett utcába kanyarodok, elmegyek a Kecs­késaljáig, még látom nyomát a felső refor­mátus temetőhöz vezető egykori hegyi út­nak, de már a téglagyárnak nyoma sem maradt, sem a sok kisember pénzét elvivő kubikbánya-kezdeményeknek. A parasztpor­ták helyén egyes új házakban már laknak, másokat most építenek. A mostani Móra Ferenc utca ott lehet, ahol hajdan Farkas Mihály bácsi Pengő nevű kocsmájának kertjében a tűzoltóbálokat tartották. Szem­ben még olvasható a táblán Bori Márton asztalosműhelyének jelzése. A mester nem­rég hunyt el. Átmegyek a Nyögőn, amit csak az isko­lában, meg hivatalosan hívtak Harica-pa- taknak, nézegetem a főútvonalat, a Guba­sor betorkollását, keresem a nagyhírű Mo­gyorós-vendéglőt, a Ritkasor szögletét, a Malomsort, részben megvannak, részben más épületek állnak helyükön. Bár itt még őrzi képét a régi Szentpéter, Horovitz bácsi konfekcióboltjában most virágot árulnak. Eltűnt a Weiss-fatelep, ahol a szomorú em­lékű gettó volt. Beépült a régi állami isko­la udvara új épületekkel, a vasútállomás mellől már hiányzik a Bagoly-vendéglő és a hajdani szövődének indult épület is me­rőben más célokat szolgál napjainkban. A Zrínyi utca villáinak sorában szomorú em­lék idéződik, itt volt a hadiüzemi katonai parancsnokság. S pár lépésre innen keresz­tezte a főútvonalat a bányavasút, ahonnan a kihúzott vagonokból szenet lopni szinte természetes dolog volt. Valójában itt végződött hajdan Sajószent­péter. Mert ami utána következett, a Vla- dár-tanya és Kisfaludi-puszta, az már a két bérgazdaság területe volt; az alsóbányate­lep szintén különállt. Ezen a részen hatal­mas új város nőtt ki. Egyik irányban Ka­zincbarcikáig, másik irányban félúton Alacskáig, dél felé majdnem Sajókápolnáig. Itt szinte alig találok már régi emléket. No­ha tudom, hogy egyik irányban kaszárnya volt hajdan, de akik most itt élnek, mind­ezzel aligha törődnek. Az Alacskai úton lá­tom, hogy' az egyik utcát, amely ott tér el a főúttól, ahol hajdan a bánya drótkötél- pályája keresztezte az országutat, Hazafias utcának hívják. A régi bányatelepen áll még a kultúrház. Jó hatvan évvel ezelőtt kisiskolásként itt léptem színpadra. Azóta sem tettem ilyet. S itt láttam mutogatós mozit is. Az öreg bányászkolónia helyén bérházak állnak. Eltűnt Feledy Gyuláék há­za is, de a szülőháza még áll. A régi bánya­igazgatóság épületétől áttekinthetem a kör­nyéket. Látom a sporttelepet, a régi rakodó­bunkert, távolról az üveggyárat, amit va­lamikor Hazai Mechanikai Palackgyár Rész­vénytársaságnak hívtak. Aztán megnézem a kápolnai út mellé épült villákat, meg az egykori Paptagon épült új bányász lakóte­lepet, amely már modern város képzetét kelti házaival. Kresz-tábláival, aminek ki­csit ellentmond viszont, hogy még sok a sár. A régi Ritkasoron, a Bethlen Gábor utcán térek vissza a főútvonalra, hogy újra szülőházam a régi Szentpéter felé haladjak. Az öreg Szerecsen-patika épülete bizony el­aggott. Mellette a hajdani bank is. Szem­ben volt valaha a Sodorna vendéglő. Ma sem tudom, honnan vette a nevét. A Han­gya szövetkezet emeletes épülte ma is áll, s eszembe jut egy mindennapi élmény. A fa­lusi csordát, délelőtt 11 órakor hajtották le a domboldalról a már említett Margit-ka- pun, és Losonczi utcán, meg a piactéren át a Sajó hídja felé, hogy ott a Szuha és a Sajó között deleljen. Ám amikor ez a csor­da átzúdult az utcákon, nem lehetett szem­ben közlekedni, és a Hangya bolt vezetője, a kirakatot féltve, ostorral a kezében állt az ajtóban, hogy elterelje a marhákat. Visz- szafelé a csorda átkelt a Sajón, s a kisállo- más mellett, az Iskolaszögön át tértek ha­za a. tehenek. Valami még eszembe jutott. Szülőfalum­ból, amely ugyan születésemkor — az 1908-as évszámot viselő körpecsét tanúsága szerint — nagyközség volt, most város lett. Edelény felé menet jó két kilométerre, ott a hatalmas település, amely idetartozik: Duzsnok-puszta. A legtöbb térképen sem je­lölik. Valamikor Kopaszföldnek hívták. Va­jon most az is város lett?.. . Benedek Miklós Az ipar biztos alap Sajószentpéter ipari üzemeiben tisztes nyereséggel zártak az elmúlt esztendőt. A legnagyobb és legfontosabb üzem természe­tesen az üveggyár. A gyárban 1600-an dol­goznak, tavalyi árbevételük meghaladta a kétmilliárd forintot. A nyereség 85 millió forintra rúgott és mintegy másfél millió dollár értékben exportáltak a tőkés orszá­gokba. Az üzem az Üvegipari Művek máso­dik legnagyobb vállalata. 1988-ban 170 ezer tonna csomagolóüveget állítottak elő. Porté­kájuk kelendő, szezonban gyakran hiába ke­resik az öblösüvegeket a polcokon. Az Elzett-Certa helyi gyáregysége szin­tén eredményes évet zárt. Árbevételük 340 millió forint volt, a nyereség pedig 22 mil­lió forint. Az Agroszer vállalat ki- rendeltségén 55 milliós be­vételt, 10 milliós nyereséget, míg a Vegyesipari Szövet­kezetben 120 milliós bevé­telt és 5,3 milliós nyeresé­get mutatott az előzetes mér­leg. Sajószentpéteren nem hal­lottunk a munkanélküliség veszélyéről. Jó szakemberek­re —' elsősorban az üveg­gyárban — szükség van. Itt sem kívánatos viszont a ta­nulatlan, fegyelmezetlen ember. Uttörőház nemcsak Sajószentpéteren sétálva különösen reggel és délben feltűnő, hogy rpennyi, isko­latáskával siető gyereket lát­ni. Nem csoda, hiszen a vá­ros 14 ezer lakosa közül 1600 általános iskolás. Első­sorban értük, de mint a későbbiekben kiderült, nem­csak értük dolgoznak a helyi úttörőház munkatársai: — Két éve működik a ház, mondhatom azóta kerestük magunk számára a megfelelő profilt. — Kezdi a bemutat­kozást Móré István, a ház vezetője. — A korlátozott fel­tételrendszerünk — három helységünket ugyanis telje­sen kihasználjuk —, s az út­törőélet változásai miatt, nem egyértelmű a helyze­tünk. Ez utóbbi ellenére nem feszélyez minket a bi­zonytalanság, hiszen csak egyszerűen a gyermekek szabadidejének tartalmas el­töltésére törekszünk. — Miért érdemes a péteri iskolásoknak ide benézniük? — Eléggé összetett .a válasz­téklistánk, hiszen az ifjú zenebarátok köre, a kisdobos szakkör, az életmódklub. az akvarisztikai, a számítógé­pes, valamint az ifivezetők klubja is helyet kap helyisé­geinkben. Ami esetleg más a többi úttörőházzal szem­ben; mi az idősebb korosz­tályt is szeretnénk idecsábí­tani. Nálunk kapott, helyet a reformklub, itt tartja gyű­lését a KISZ is, a számító­gépeinket bárki igénybe ve­heti, sőt a továbbiakban számítógépes szolgáltatás be­indítását tervezzük. — Ezek szerint céljuk, egy mindenki előtt nyitott intézmény megteremtése? — Valami hasonlóval pró­bálkozunk, de már említet­tem, hogy korlátozottak a lehetőségeink. Véleményem szerint minden intézmény­nek megvan az ökológiai körzete, az a távolság, ahon­nan a lakosok még időpa­zarlás nélkül, szívesen láto­gatnak el egy-egy program érdekében. Ezt felismerve kezdeményeztük például, hogy a tőlünk már távol lévő és egyébként délután kihasz­nálatlan 3-as általános isko­lában, a számítógépes mate­matikai szakosodás segítése végett a hét egy napján há­zunk egy szakembert bizto­sít. hogy a délutáni órákban is készíthessenek a gyerekek programokat, játszhassanak a gépeken. A várossá nyil­vánítással — de egyébként is — növekvő igényeknek a használaton kívüli helyisé­geket kellene megnyitni, be­ruházás nélkül a lakótelepek vonzáskörzetében lévő isko­lák, intézmények nyitottsá­gát lehetne szorgalmazni. — Az úttörőháznak meg­érte ez a profilbővítés? — Azt mondhatom, igen. Talán meglepő, de a szorí­tó gazdasági nehézségek el­lenére nő a segítőkész tár­sadalmi munkások száma. Nincs olyan társszerv, mely ne támogatná munkánkat, de szocialista brigádok, a ná­lunk hegyet kapó KISZ- szervezet, a környék lakosai, a szülők is segítenek a szervezésben, a propaganda- munkában. A felnőttek ré­szére szolgáltatásokat kell beindítanunk a gyermekek érdekében, — pénzre van szükségünk — főként, ha valóra akarjuk váltani ter­vünket, miszerint szeptem­bertől, már önálló úttörő- csapat alakulna a művelő­dési ház mellett. Célunk az, hogy a jelenlegi szerveződé­si forma helyett — melyben a véletlen folytán egy név­sorba került gyerekek alkot­nak rajokat, őrsöket — baráti társaságok, azonos ér­deklődési körű közösségek találjanak nálunk helyet. Reméljük sikerülni fog ter­vünk. Feledy Gyula ezt a grafikát készítette a várossá .nyilvánítás al­kalmára. A kép címe: Visszanéző. A művész, mármint Feledy Gyula éppúgy Sajószentpéter szülötte, mint a szintén grafikus­festő Barczi Pál és Mezey István. Lévay József emlékét kegyelet­tel őrzik a településen, ugyanúgy, mint Pécsi Sándor színművé­szét. A község szülötte dr. Balogh Ferenc urológus professzor, előbb a pécsi, majd a budapesti egyetemi klinika vezetője. Itt született Szabados Ambrus, a Miskolci Nemzeti Színház színmű­vésze és Benedek Miklós, a megyei újságírók doyenje. Vissza néző

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents