Észak-Magyarország, 1989. március (45. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-15 / 63. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! ÉSZAK fD XLV. évfolyam, 63. szám 1989. március 15. Szerda Ára: 4,30 Ft Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bizottságának lapja MÁRCIUS IDUSÁN A rra a napra — Petőfi, Jókai, Vasvári és a többiek visszaemlékezéseiből tudjuk — áldását adta az ég is. Esőt hullatott, tavaszi, friss, tisztító, éltető, égi nedvet. Igen, akkor és ott az égiek is velünk szövetkeztek. Tudva és érezve, hogy „itt az idő, most vagy soha”. Hogy végre-valahára véget ért a tél, s az e földben, földön milfió és millió megbúvó, téllel, faggyal, kilátástalansággal is makacsul dacoló mag várja már, mi több, akarja (!) az ébredést. Magvetésünk akkor és ott azon az 1848. március 15-i napon, március idusának azon az eső áztatta ünnepén kezdődött. Föld és nemzeté akkor, attól a naptól, perctől érezte, s érzi azóta is igazán, hittel, szívvel, hogy elválaszthatatlanok, hogy összetartoznak- Nagy dolgok történtek akkor! Máig tisztelt, máig csodált kegyeletteljes dolgok. Szabadságunk született meg, méghozzá nem elhozott, nem ajándékba kapott, hanem kiszenvedett, hón óhajtott, önerőből kivívott szabadságunk. És ezzel együtt megtörtént önmagunkra találásunk, ébredésünk is. OJy nagy tett volt ez, hogy a Hunyadiak óta először újra felfigyelt reánk a világ. Felfigyelt és csodált. Mert a világ a nagy tetteket mindig megcsodálja. A nagy és önálló tetteket. A bátorságot, a kockázatvállalást. A legnagyobb tanulságot már akkor. 1848. márciusában levonhattuk mi magyarok: önmagunkért elsősorban — s legyen ez bármilyen kor, bármilyen társadalmi berendezkedés — saját magunk tehetünk legtöbbet. Másra várni nem kell, s csak másra várni nem is szabad! A magyarok gesztenyéjét más náció még a legeslegszerencsésebb esetben is csak akkor segít kikaparni, ha a sajátját már biztonsággal birtokába vette. önállóan dönteni, s tenni, merni mi tagadás, nagyon nehéz. Még nálunk nagyobb, erősebb nemzeteknél is az áttörés, a mást akarás magában hordozza a bizonytalanságot. Csakhogy a történelem példák tucatjaival igazolja: sokan éppen azért lettek nagyok és erősek, mert amikor kellett, akartak, mertek dönteni, akartak, mertek cselekedni, önállóan, s nem másra, mástól várva. Mi ilyen önálló, bátor, sorsunkat alakító nagy tettre akkor és ott, Pest-Budán, 1848. március idusán mertünk vállalkozni. Lám mindmáig nem bántuk meg. Büszkék vagyunk rá. Sőt történelmünk 1100 esztendejéből talán semmi másra nem vagyunk ennyire büszkék. Most is március van, tavasz, mint annak idején. Történelmünk, s a természet az azonos évszakváltás idejét éli. Újból vetnünk kell! Itt az idő...! Jó mag kell, s hozzá fény és eső. A természet mindig tudja mikor, miből mennyit adjön. A jövőben sem kell tartanunk tőle, hogy ez majd másképpen lesz. A teljes siker az aratás bősége, esetleg szűkössége tehát kizárólag rajtunk, magvetőkön múlik. Azon,- hogy most, amikor tavaszi szél vizet áraszt, milyen mag hull, ebbe az 1100 éve magyar Duna—Tisza menti földbe, s az aratásig milyen áldozatokra leszünk képesek. Mert a sikeres aratás előlegül tőlünk sem keveset kíván: a türelem, a kitartás, a ' hit harmóniáját. És cselekvést, cselekvést! Jót! S jól! Kossuthnak, Petőfinek, a márciusi ifjaknak volt hitük, volt merszük, volt akaraterejük. És nekünk? Fel tudtunk-e nőni híres eleinkhez? Gondoljunk arra is, hogy miként mi most 141 év után felelevenítjük, méghozzá büszkén és ünnepelve azt az egykori tavaszt, újabb'141 év múlva, sőt még korábban mások, utánunk jövők e tavaszról, a mairól, a miénkről: hogyan beszélnek majd? Arcukon a szégyen pírjával-e, vagy éppen ellenkezőleg, büszkén, felemelt tekintettel, ünneplőbe öltözve? Szeretnénk remélni az utóbbit, de ez nemcsak jókívánság, óhaj kérdése. Átgondolt és együttesen végrehajtott cselekvés válthatja ki csak az óhajtott tiszteletet, „igazi férfimunka volt, amit ők ott, akkor tettek. Rá- számolás után voltak képesek talpra állni és nyerni.” E zt elérni, ezt az elismerést kivívni sok újnak akarását jelenti, de nem híd- égetést! Hisz’ a természet újjászületésében is mindig tettenérhető a folytonosság. Az új életet sarjasztó mag nem tagadja meg múltját, s azokat az értékeit, amit a múltjából mentett, örökített át. A fa, a gyümölcsöt termő fa ágai, gyökerei attól, hogy régiek, az új terméshez nélkülözhetetlenek. Hogy más gyümölcsöt akarunk, mint amit eddig termett? A gyökér és ág akkor is nélkülözhetetlen. Nem baltára van szükség, hanem oltókésre, metszőollóra! Illetve, aki kivágja a régi fát tőből, ahelyett hogy szakszerűbben metszené vagy egyes ágait átoltaná, az önmagát csapja be. Az nagyobb áldozathozatalra kényszerül, s a várt, jobb gyümölcsöt később élvezheti, ha egyáltalán élvezi. Tavasz van, március idusa. Oltsunk és metsszünk! Hajdú Imre Az Országgyűlés ünnepi ülése Szűrös Mátyás mondott beszédet A nemzet történelmének korszakos jelentőségű eseményére, az 1848-49-es forradalomra és szabadságharcra emlékezve ünnepi ülést tartott szerdán a Magyar Országgyűlés. A törvényhozó testület emlékezö-tisztelgő ülésén a képviselők, a kormány elnöke és tagjai, az országos hatáskörű szervek vezetői mellett részt vettek a politikai, a társadalmi élet vezető személyiségei, a diplomáciai képviseletek vezetői, neves közéleti személyiségek és a nemrégiben megalakult szervezetek képviselői. Az elnökségben helyet foglalt Straub F. Brúnó, az Elnöki Tanács elnöke, valamint az Országgyűlés tisztségviselői. A Himnusz hangjait kővetően a Magyar Országgyűlés nevében Jakab Róbertné alelnök köszöntötte a résztvevőket. Ezután Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke mondott ünnepi beszédet. — 1848. március 15-én, immár 141 évvel ezelőtt a magyarság történetének újabb drámai fordulójához érkezett. Egyenlőtlen harcra kényszerült a szabadságért, a független, önálló Magyar- ország megteremtéséért, a magát túlélt feudális viszonyok felszámolásáért, a megkésve, de nálunk is napirendre került polgári demokratikus átalakulás győzelemre segítéséért.- Népünk emlékezete 141 éve őrzi március idusának emlékét. Múltunknak olyan kora volt e forradalom, amely egyszerré ígérte az akkori Európa fejlettebb részéhez való felzárkózást és függetlenséget. Hősies kísérlet '’olt, a „magyar átok", a „mi mindenben elkésünk” sors megfordítására. 15148—49 a ma élő nemzedékek osztatlan öröksége — mutatott rá. Tükörként emelik maguk elé, "és abban népünk legszebb, legbecsül- tebb arcvonásait látják: olthalatlan szabadságvágyat, „szent akaratot", lelkes tenni tudást, hősiességet, kitartást. nagylelkűséget és nemzeti összefogást, a jó ügy mellett áldozatvállalást, és a bukásban is nemes tartást, Az utódok építkeznek az elődök tetteiből. Ezekkel is alakítják önarcképüket, értékrendjüket, kötelező mércéjét annak, hogy mit, mennyire érdemes és szükséges becsülni, és mit ítélhet „felejtésre” a nemzet kollektív emlékezete. 1848 jplképe mindannak, amit népünk ebben a hazában, Európának ezen „a huzatos” táján Szent István óta alkotott, elszenvedett, amiért harcolt és vérzett, hogy ne csak hjrét hagyja a késői utódokra, hanem szabad nemzetként fenn- és megmaradjon. 1848 ezért kiapadhatatlan erőforrás a kései korok számára is, A hazai és a nemzetközi változások kölcsönhatását, a magyar és a világszabadság legjobb hívei által mindig (Folytatás a 2. oldalon) Távol a városok zajától. Messze húzódva a borsodi iparvidék dohogásától; szenes-ko- hós porától, keserves zajaitól-jajaitól. Monok. Ha megáll az ember dombjainak egyikén - látja maga előtt a zempléni hegyeket. Megaifnyi meredek, fölkínált anyamell! Itt született Kossuth Lajos. Monoknak „levegője van" - mondják itt egybehangzóan. Történelmi levegője van, ami „tartást ad!" - állítja a vezető óvónő. Itt manapság egyre kevesebb gyermek születik. A hírekben ünnepek, jeles évfordulók idején szoktunk olvasni, hallani Monokról. Ma Ünnep van. Mi Monok hétköznapjairól, múltjáról beszélünk a lap 3. oldalán. A helybeli gyerekek is gyakran látogatnak a Kossuth Emlékmúzeumba. Egyikük úgy akárhányszor megy oda, sosem unatkozik ... tartja:
