Észak-Magyarország, 1989. február (45. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-09 / 34. szám

1989. február 9., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZAG 7 sport Csak röviden... LABDARÚGÁS. A héten két előkészületi találkozót játszik a Kazincbarcikai Ve­gyész NB II-es rajtra ké­szülődő együttese. A bar- cikaiak ma délután 2 órá­tól az Ózdi Kohászt fogad­ják, szombaton 11 órától pedig a Putnok látogat a vegyészvárosba. SAKK. Lejátszották a Borsod megyei sakkcsapat­bajnokság A-csoportjában az első fordulót. Eredmé­nyek: Olefin SC—STK 4,5- 7,5 (ifi: 0,5-1,5). Szerencs— Edelény 7-5 (1-1): Szuha­völgy—Miskolci Közút 2,5-9,5 (0-2). Mezőkövesdi MSE— Ózdi Kohász 6,5-5,5 (2-0). Sárospatak—GYGV II. Ka­zincbarcika 4-8 (1-1). Bor­sod Távhő II.—Miskolci Spartacus 7,5-4,5 (0-2). Példaképekkel könnyebb P anaszkodik edző isme­rősöm : egyre nehe­zebb az utánpótlást biztosítani. A gyerekek, kö­zül csak egy bizonyos szá­zalék vállalkozik a rend­szeres sportolásra, ia na­gyobbik, döntő hányad be­éri (?) a testnevelési órá­kon való részvétéllel. A je­les szakember füstölgése töprengésre késztető, mert — ahogy fogalmaz — las­san a labdarúgókat is lasz- szóval kell fogni. Ami azt illeti, ez utób­bin nem csodálkozom. Ez az a sportág, amely az el­múlt bő két évtizedben mindent elkövetett saját hitelének rontása, majd teljes felőrlése érdekében. Akadt több bundabotrány, meglehetősen furcsa lezá­rással, azoknak az esetek­nek pedig ise szeri, se szá­ma, amelyekben az éppen „ügyeletes zsenik” nem a pályán bemutatott trükkök­kel jeleskedtek, sokkal in­kább ügyeikkel vívtak ki ellenszenvet, adtak okot a felháborodásra. Vajon mi­ért ágálnának a mai gye- -rekék, hogy labdarúgók szeretnének lenni ? Meg­ítélésem szerint kizárólag a könnyű pénzszerzés ve­zérelheti őket, igaz, ez nem csekély vonzerő. Azt sajná­latosnak ítélem, hogy soha még ilyen jól nem keres­tek futballisták kerek e ha­zában, pedig akadtak er­refelé olyanok, akik oda rúgták a labdát, ahová ép­pen akarták. Nem jelentett számúkra gondot a bőrgo­lyó lekezelése, kifogástalan erőnléttel rendelkeztek, fel­lépésük mindenfelé ese­ménynek számított. Ne te­gyük mérlegre a maiak tu­dását, képességét, hozzá­állását — aligha festene ró­luk kedvező képet az ösz- szehasonlítás. De nem érdemes tovább­haladni a fejtegetés ösvé­nyén, mert szinte biztos a vakvágányra futás. Szá­momra korántsem ez a lé­nyegi kérdés a bevezető­ben említett felvetésben. Sokkal inkább az: a jelen­ség más sportágakban is honossá vált, gyakori a pa- naszözön, ám az okok vizs­gálata közben sokak fi­gyelme nem terjed ki az egészen apró részletekre. Gondolok például arra, hogy vajon mennyire be­folyásolja a gyerekek vá­lasztását a példaképek hiá­nya? Szakemberek szerint lé­nyeges, hogy a kicsik sze­me előtt ott lebegjen VA­LAKI, akihez hasonlítani szeretnének. Olyan sport­emberre gondolok, aki már letette a névjegyét a nem­zetközi porondon, világ-, esetleg Európa-bajnokságot nyert, netán olimpián dia­dalmaskodott. Különösen fontos ez az egyéni sport­ágakban, de mivel a csa­patok is egyénekből áll­nak, ott sem elhanyagolha­tó a szerepük. Emlékezte­tőül: amikor Björn Borg sorozatban szállította a győzelmeket, minden svéd gyerek teniszezni akart. Utánozták a bálványt, a „hallgatag embert”, még az ütőt is úg'r fogták, mint a fenomén. Érdemes lenne adatokkal alátámasztani, milyen ütemben hódított teret a teniszezés az észa­ki országban. Mégsem ho­zakodom elő velük: a szá­raz felsorolás helyett egyet­len tényt említek: Svédor­szág a sportág egyik nagy­hatalma lett, a világrang­listán rendre ott találha­tók négyen az első tíz kö­zött, büszkék lehetnek el­ért eredményeikre, s a tö­megesítés sem hagy maga után kívánnivalót. Az Egyesült Államokban fogalommá vált Larry Bírd, Magic Johnson, Wilt Chamberlain (és sorolhat­nám még tovább) neve. A kosárlabdázás sztárjai ko­moly húzóerőt jelentenek, igaz, csapnak is körülöttük «billiót. A reklám még­sem pótolhatja a mutat­ványt, a zsonglőrök erre precízen ügyelnek, s a mér­kőzéseken tudásuk legja­vát mutatják, mert más­különben elveszítik a né­zőket. Idehaza talán nem élnek jól ezzel a lehetőséggel ed­zőink. Kevesen fordítanak figyelmet sportáguk közel­múlt nagyságainak propa­gálására, pedig az öltözők­ben az edzések előtt, köz­ben vagy ákár után is módjuk nyílna néhány ke­resetlen mondattal példá­lózni. Ezzel ösztönözhetnék tanítványaikat a nehézsé­gek leküzdésére, azoknak a pillanatoknak az áthida­lására, amikor többen a legszívesebben otthagynák az egészet, mert megítélé­sük szerint teljesítőképes­ségük határára érkeztek. Az úszás köztudottan rend­kívül kemény munkát igé­nyel, könyörtelenséget fel­tételez az edzőktől. De ha a szusszanásnyi szünetben Darnyi Tamást idézik, dia­dalmenetét említik, talán könnyebben elviselhető a terhelés. Asztaliteniszező­palánták filmről esetleg láthatják (ha van valaki, aki vállalkozik a „vetítő” szerepére) a négyszeres vi­lágbajnok Jónyer Istvánt. A sportág királya újítások­kal lepte meg ellenfeleit, oldalpörgetését azóta sem tudta senki hasonló szin­ten elsajátítani. S orolhatnám a remek pályát befutott sport­embereket. Birkózás­ban, öttusában, vívásban egyaránt akad példakép. Bátran oda lehet őket ál­lítani a kezdők elé, akik kedvet kaphatnak, erőt me­ríthetnek, akaratukat edz- hetilc rajtuk keresztül. Tu­dom, sok egyéb összetevő szükségeltetik ahhoz, hogy eov gyerek eljusson a vi­lághírnévig. Azzal is tisztá­ban vagyok, hogy koránt­sem nevezhető perdöntő tényezőnek a mindenkori példakép szerepe. Ám fity­málni, lesajnálni semmi­képpen sem szabad, hiszen segítheti az edzők munká­ját. Ellenkező esetben köny- nyen előfordulhat, hogy üresen marad az elhajított lasszó. Doros László Bánkúti pillanatképek Mák József felvételei =NÉZŐPONT -------­N em megy a kosarasoknak... TOTÓSAROK, 6. HÉT Az Észak-Magyarország tippjei 1. Atalanta—Roma. A jelek sze­rint eddig tartott áz újoncegyüttes lendülete. Újabb botlását várjuk. 2. Cesena—Sampdoria. Kell a pont a hazai társaságnak, az egyitket minden bizonnyal otthon tartja. 3. Verona—Juventus. A torinói zebracsíkos gárda mostanság jobbá­ra csak csipegeti a pontokat. 4. Torino—Lecce. A torinóiaknak nincs sok választási lehetőségük: ha nem tudnák nyerni, készülhet­nek a legrosszabbra. 5. Bari—Reggina. Küszködik az utóbbi hetekben a Bari, de mégis magabiztosan őrzi a táblázaton má­sodik helyét. 6. Brescia—Avellino. A vendégek nyolcadik hete őrzilk vei'etlenségü- ket. az egyik pontra most is jó eséllyel pályáznak. 7. Catanzaro—Monza. A döntet­len a monzaiak vágyait tökéletesen kielégítené. 8. Cremonese—Cosenza. Cremoná- ban sem kell vereségtől ijedezniük a hazai .szurkolóknak. 9. Genoa—Ancona. A hét legbiz­tosabbnak tűnő fixe. A Genoa ab­szolút esélyes, Anconában is győ­zött, de azért ajánlatos a pontosz­tozkodással számolni. 10. Messina—Empoli. A Mesisina otthon eddig általában érvényesí­tette a hazai környezet előnyét. Az Empoli viszont még nem nyert ide­genben. 11. Padova—Parma. A parmaiak jól szerepelnek házon kívül, min­den előfordulhat. 12. Sambenedettese—Barletta. Két gyenge csapat tíz eset közül ki­lencszer döntetlent játszik. Ez a ta­lálkozó jelenti a kivételt! 13. Taranto—Licata. Elsősorban hazai környezetben gyűjtögeti a pontokat a Taranto, győzelme nem biztos. +1. Fiorentina—Inter. A milánói­ak aligha veszítik el veretlenségü­ket a lila-fehérek otthonában. 2 X X 1 X 1 IX 1 X 1 X X 1 2 1 X 2 1 2 X 1 X _1 ___ X H étről hétre veszítenek a diósgyőri kosa­rasok. A piros-fehéreknek nem úgy megy a játék, ahogyan szeretnék, ahogyan arra a bajnokság előtt számítottak. A gárdához kö­zel állók a hazai meccsek után általában parázs vita keretében fejtik ki véleményü­ket. Ütköznek a nézetek: „egyesek” erőnlét- beli hiányosságokat fedeztek fel, „kettesek” a bíráskodás színvonalával nincsenek kibé­külve, „hármasok” a csapaton belüli egysé­get hiányolják. Jómagam érdéklődéssel és megértéssel figyelem-hallgatóm a polémiát és a vezetőkkel egyetemben szurkolok a gárda sikeréért, a kibontakozásért. A soro­zatos kudarcok ellenére sincs veszve semmi, ha a harmadik szakaszban, a rájátszásban átlagön felülit produkálnak, meghosszabbít­hatják A-csoportos mandátumukat, ősztől újra az 1—10. helyért indulhatnak csatába. Személy szerint engem nem az bosszant, hogy pillanatnyilag semmi nem sikerül. Sokkal inkább az, hogy minden erőfeszí­tés, minden „kő megmozgatása” után sem alakult ki az a gárda, az a csapatszerkezet, amelyre holnap építeni lehetne. Fél év alatt bebizonyosodott, hogy a távozók, vagy a különböző okok miatt hiányzók (például Winter és Dézsi) pótolhatatlanok, helyette­süket nem találták meg. A tavaly igazoltak közül többen nem tudtak beilleszkedni, ül­nek a kispadon (vagy olykor ott sem), ha pedig pályára kerülnek, egy-két perc alatt természetesen nem képesek csodára. Ha a menők közül kipontozódik valaki, kész a baj, ütőképes cserejátékos szinte nincs, szűk a „keresztmetszet”. Persze ezek a hiányos­ságok csak most kerültek felszínre, lévén a hazai mezőny legjobbjaival mérkőznek, s azt vezető és vezetett egyaránt bekalkulál­ta, hogy sokkal nehezebb lesz, mint a B- csoportbán volt. A nekikeseredés idején nem árt a rajt előtti esélylatolgatásra visszatérni. Ezeken a hasábokon jelent meg: „Az is elképzel­hető, hogy ritkán nyerünk a nágyok kö­zött, kérjük közönségünket: ne legyenek türelmetlenek, biztassák a gárdát! Senki •ne felejtse: a csapat jövője — A-, vagy B- csoportos besorolása — nem az októbertől februárig tartó őszi—tavaszi idényben dől majd el, hanem a folytatásban, a harmadik szakaszban. Amikor a testre szabottabb el­lenfelek (a felsőház 7., 8., 9. és 10., vala­mint az alsóház 11., 12., 13. és 14. helyezett­jei) csapnak össze.” Február 25-ig — papíron — már csak egyszer diadalmaskodhat a Diósgyőr. Utá­na viszont akár sorozatban is! És rendeződ­hetnek a sorok, valóra válhatnak a vágyak, úgy alakulhait; a pontvadászat, ahogyan a nyitány előtt „kitotózták”. „Csak” ennyire akartam emlékeztetni! K. T.

Next

/
Thumbnails
Contents