Észak-Magyarország, 1989. január (45. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-02 / 1. szám

1989. január 2., hétfő ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 Lehetne gyógyítani is! Ismét a vesebetegekről A köiclmúltban az SZMT*siékhá«ban klubnapot tartót, tak Borsod, Heves, Nógtád megye vesebetegei. Az Ésrak- Magyarországban erről tudósítás jelent meg, melyet sie» rétnek kiegészíteni a transzplantációról, tehát a veseát­ültetésről szóló tudnivalókkal. Latorvár környéke és zempléni tölgy Pékségben Ili! laczó József felvétele Új lap a láthatáron? A Miskolci Fórum próbaszámáról A műveseállomásokon a hasi és a gépi dialízis na­gyon költséges. A betegeket körülbelül 150 km-es kör­zetből szállítja az országos mentőszolgálat. Az egy kilo­méterre eső költség 15 fo­rintnál is több. A művese főorvosa elmondta, hogy egy beteg egyszeri kezelése 2200 —2500 forintba kerül. A ke­zelést hetenként kétszer, vagy háromszor kell megis­mételni. Ez betegenként évi 150-nél is több kezelést je­lent. Ezekkel a kezelésekkel évekig meg lehet hosszabbí­tani a beteg életét, de gyó­gyulást nem jelent. A ve­szély viszont fennáll, mert a kezelés durva beavatkozás a szervezetbe. Ennélfogva a beteg objektíve (az egész­ségügyi személyzet segítő­készsége ellenére is) számos bizonytalanságnak van kité­ve, állandó a félelem. A szocialista országok kö­zül a veseátültetésben évek óta Magyarország van elma­radva. A szakemberek azt mondják, hogy az utóbbi években a transzplantációk ijesztően csökkenő számának fő oka. hogy egyre kevesebb a hazai cadaver vese. Ez sajnos nem a baleseti arány Az 1988-as év végén új fürdőrekord született Har­kányban: most először foga­dott egy esztendő alatt két­millió vendéget a híres strand- és gyógyfürdő. Az idén volt 105 éve an­nak, hogy máriagyüdi job­bágy csodaszerű gyógyulása folytán felfedezték a harká­nyi gyógyvizet. A fürdő for­galma nőttön nőtt, mégis 180 esztendő telt el, amíg a ven­dégek száma elérte az évi egymilliót. A második mil­lióra viszont már csak há­kedvező csökkenésének kö­vetkezménye, hiszen a ha­lállal végződő sérülések szá­ma —• amelyek esetenként életet adó vesét jelenthetnek — lényegében változatlan. A világon elfogadott egymillió populációra jutó évi 50 le­hetséges donort tekintve mi a lehetőségek mindössze 3 százalékával élünk. (1987 év­ben az évi egymillió főre ju­tó 5—7 átültetéssel elmara­dunk áz NDK 13,8, a cseh­szlovák 12,8 átültetése mö­gött.) Az ok egyértelműen a veseki vételben közreműkö­désre kijelölt intézmények passzivitásában keresendő. (Ismereteim szerint az or­szágban a hatvani és a sal­gótarjáni kórház a legaktí­vabb.) A sajtó is hírül adta, hogy Miskolcon is lesz átültetés. Olvastam, hogy a team ezért 20 ezer forintot kaphat. Nem­rég a tv-ben nyilatkozott or­szágos szaktekintély, aki ki­jelentette, hogy az egészség­ügy nem érdekelt a veseát­ültetésben, pedig már rutin- műtétként végzik Szegeden és Budapesten. A vesebank Prágában van és számítógép jelöli ki az alkalmas alanyt. rom és fél évtizedet kellett várni. Hazánk legnagyobb forgalmú termálfürdőjévé fejlődött napjainkra Har­kány. Méltán nevezik a „re­umások Mekkájának”, mi­vel a felszínre törő 62 fokos, kénszulfidban gazdag víz különösen hatásos a reuma minden vállfájának gyógyí­tására. Emiatt télen-nyáron sokan látogatják a fürdőt az ország minden részéből és határainkon túlról is. Nép­szerűségét — a víz gyógy- hatása mellett — a kellemes Ez olyan, mint az öttalála- tos lottó. Mi tehát a megoldás? Ér­dekeltté kell tenni az egész­ségügyi dolgozókat, mert a 20 ezer forintot lehet növel­ni. Ajánlatos lenne adómen­tességet adni azoknak; akik vesét nyernek, no meg a be­tegek is hozzájárulhatnának anyagilag. Ismerek Miskol­con fiatal, nagyszerű sebé­szeket. Ügy hiszem, hogy a kórházak vezetőinek, az egészségügyi tárcának, az egészségügyi tanácsnak vol­na e téren feladata. Az utób­bi időben egészségvédelmi tanácsok alakulnak. Politi­kai, állami és társadalmi szervezetek képviselői vesz­nek benne részt. Elgondol­kodom. Az egészséges embe­rek jobban tudják, hogy mi kell a betegeknek? Talán a beteg ember tud is tanácsot adni az egészségeseknek, hogy tegyen meg mindent a megelőzés érdekében, hogy ne legyen beteg. Még egyszer felhívom a fi­gyelmet, a veseátültetés fej­lesztésére áldozni kell mind a társadalombiztosításnak, mind a betegnek, hiszen en­nek egyszeri ráfordítása bő­ven megtérül a kezelések (hasi és gépi) megszűnésé­vel, a beteg családjának nyugalmáról már nem is be­szélve. Dr. Sass Tibor, a vesebetegek országos küldöttje klímának, a mérsékelt árak­nak és a kulturált körülmé­nyeknek köszönheti. Nem csoda, hogy a fürdőzők há­romnegyed része rendszere­sen visszatérő vendég. Az idén fejeződött be a fürdőhely eddigi legnagyobb fejlesztési programja: 105 millió forintos költséggel el­készült a vízforgató rend­szer, amely javítja a fürdő­víz minőségét. A fürdővál­lalat részben a saját erőfor­rásait, részben a Baranya Megyei, Tanácstól kapott tá­mogatást, és az Országos Idegenforgalmi Alap pályá­zatán nyert pénzt használta fel a beruházáshoz. (MTI) A megyei tanács közel­múltban hozott határozatá­val újabb területek védett­ségéről intézkedett, hogy a különleges természeti érté­kű részeket az utókor szá­mára is megóvja. Mert a környezeti ártalmak csak­úgy, mint az emberi felelőt­lenség, egyre inkább veszé­lyezteti az olyan biológiai értékeket, melyekre bízvást mondhatjuk, ha elpusztul­nak, pótolhatatlanok. Megyénk már eddig is vé­dett természeti értékei most újabbakkal gyarapodtak. A megyei tanács ícndelelévei védetté nyilvánította a si- lyi Latorvár környékét. A középkori várrom környeze­te növénytani és állattani szempontból egyaránt külön­legesség. Két, egymástól el­térő társulástípus a Bükk hegység lábánál, amely mészkövön érdekes geológiai környezetben, riolittufán ta­lálható. Itt található többek között a melegkedvelő moly- hostölgy bokorerdő, me­lyek egységét nyílt gyepfelü­letek, szikla'kibú vasok tar­kítják. Ezeken zuzmóit és mohák figyelhetők meg. A terület északi oldalán ezzel szemben gyertyános-nyíres erdő, ahol fellelhető a feke- teáfónya, és tömegesen elő­fordul a kapcsos korpafű Igen gazdag és változatos a terület rovarvilága is Megyénkben számos he­lyen találhatók úgynevezett hagyásfáik, amelyek az év­századok során fennmarad­tak, noha környezetük meg­változott. Elég itt például a kis Bódva-völgyi község, Zi­liz határában levő, mintegy ezerévesre becsült tölgyfájá­ra gondolni. Most újabb „hagyásfa” védelméről gon­doskodtak Ez pedig a Si­ma községben található ko­csányos tölgy. Korát több száz évesre becsülik, s most is évről évre egészséges iombkoronát fejleszt. A vé­delemmel esetleges kivágá­sát előzték meg. Sose szerettem a veszeke­dést, sem semmiféle békét­lenséget. Ugyanakkor na­gyon is jól tudóm, hogy a konfliktusokat nem bölcs dolog elsikkasztani, a sző­nyeg alá söpörni. Az élmúlt évtizedék történelme számos példát kínált arra, hogy az elbagatellizált ellentmondá­sok, a késve, rosszul hozott döntések növelik a bajt. Ennyi talán elég is lenne elöljáróban egy recenzió be­vezetőjeként. A minap bo­rítékot találtam az asztalo­mon, benne egy új lap, a Miskolci Fórum próbaszáma. Mi tagadás, mohó érdeklő­déssel kezdtem olvasni. Csak az önbizalmában megren­dült, gátlásos ember nem örül a konkurenciának. Meg­győződésem, hogy minél több és többféle hang, véle­mény jelentkezik a közélet porondján, annál élénkebb, markánsabb, progresszívebb lesz a politikai életünk. Az élső gesztusom tehát nem lehet más: köszöntöm új laptársunkat! Kívánom, hogy találja meg a helyét, for­máját, legyen jó vitapartne­rünk! Bíráljon minket, kényszeresen arra, hogy mi is jobban dolgozzunk, mert a lapáremelés után bizony, versenyt kell futnunk a nyá­jas* olvasó megnyeréséért. Ezt szeretném, szerettem volna írni köszöntőként, de belelapozva a lapba, foko­zatosan keseredett meg a szám ize. Némelyik írása a — mondjuk — 1953-as Sza­bad Népre emlékeztetett durva, kioktató, személyes­kedő hangja miatt. Csak azért, mert már elszoktunk ettől a hangnemtől? Most megint hozzá kell szoknunk? Mintha a kamaszember in­dulattól fűtött, mutáló, re­kedtes hangját hallanám. > Elnézést a hasonlatért. Rög­tön hozzá is tezzem (mint­egy pedagógiai ars peel Ica­ként), hogy a fiatalokra ak­kor is oda kell figyelni, ha mondandójukat nem tudják lUemtudóan megfogalmazni. Tudom, hogy a legnagyobb sérelmük éppen ez: a mel­lőzöttség, a fölöslegesség ér­zése. De már azt is tudom, hogy az igazság soha nem a hangerőtől függ. Mindent el lehet (ma már) monda­ni, de nem mindegy, ho­gyan ! Egyik volt főnököm­től tanultam az alapsza­bályt: soha nem eszünk kéz­zel. Az újságíró legyen konk­rét, dokumentumokkal tud­ja fedezni az állításait, vagy tegye el a . témát jobb na­pokra. A sandaság, a gya- núsítgatás, a személyeskedés mindig visszahullik arra, aki elköveti. Szándékosan nem írok neveket, címeket. Volt írás, amelyet élvezet­tel olvastam, egyket is értve vele, voltak, amelyek, mint az étéiben a homok, csi­korogtak a fogaim alatt. Kár, mert egy t lap hitelét nem egy-lkét jó cikk adja meg, hanem az egész hangneme. Egy hajszál miatt kiönteni a levest? Igen! Gondosabban, íe gyelmezettebben, felelőseb­ben! Mondom ezt magunk­nak is, mert ilyen nehéz időkben megnő a szó súlya, ria már elrepült, nehéz ki­védeni. Sokszor olvashatjuk manapság, hogy újna kell alkotni, tanulni a játéksza­bályokat a politikában. A hatalom birtokosainak is, de a bírálóknak" is. Érvényes ez új laptársunkra, a Mis­kolci. Fórumra is. Jó játékot bundák és sza­bálytalanságok nélkül! Mind- annyiunknak ! hs. Rekordok (másik) könyve Lapozgatom a Rekordok Könyvét, s Irigykedni vagyok kénytelen. Én Rózsa György televíziós leg-es mű­sorába se tudnék bekerülni. Nem bírók felemelni egy ólomból készült h-to-talovat, a tizedét sem győzném száz gombócnak, s nem tudnék mit kezdeni az első éjszaka jogát kínáló szultáni -háremmel... Lapozgatom a Rekordok Könyvét. A Guinness először jelent meg magyarul. Sze­mélyi igazolványomba is bejegy­zett közeli hozzátartozóm vette meg, fáradságot és költséget nem kímél­ve. A kiadvány 450 forintba került. Karácsony keli ahhoz, hogy az em­ber ilyen hülyeségre költse a pénzt. Mliindegy. Mindegy? Tudom, hogy M a. vi­lág legkövérebb embere, értesülhet­tem a 'legnagyobb nagybőgő ma­gasságáról, a rollerezés világcsúcsá­ról, a siiralomiházban legtöbb időt eltöltő japán férfi történetéről, s arról is, hogy Ica jak-kenuban a-leg­nagyobb sebességet az 1987-es duis- burgi viliágbajnokságon a magyar négyes érte el. Kevés híján húsz kilométeres sebességgel lapátoltak. Jó a szemnek, öröm a szívnek, ha honfitársaikkal találkozik az ember. A víztilabdábök között Gyarmati Dezső és Kár-páti György nevével találkoztam. Olvastam a vívó Elek Ilonáról is, de a könyv közli Raoul Wallenberg, svéd diplomata törté­netét is, alk-i „egymagában a legtöbb embert — 90 ezer magyar zsidót — mentett meg Budapesten, a háború végén”. S rekord az is a Rekordok Könyvében, hogy a világon tavaly 57 millió példányszámban publikált kötet végre magyarul is megjelent. A hazai gyakorlatban példátlan gyorsasággal. Kár, hogy lelkéstem a lapzártát. Lett volna néhány tippem. Sző­kébb hazámból vettem a példákat. Vannak közöttük a-nti-rekordók is. Nem tudom, hogy mit szólták vol­na hozzájuk az unikumhoz szoikott ínyencek? Itt van például a legúj-abb mis­kolci szökőkút a Centrum Árulház előtt. Csaknem ugyanannyi ideig készült, mint hajdan az áruház. Kapitális hírnek számít, hogy a me­gye nemrég várossá ütött egyik te­lepülésén, az urbánus! rangra emelt Edelénylben két vízgyár is műkö­dik. Itt palackozzák a Borisod! vi­zet, s itt tasalkolljálk a veszély nél­kül fogyasztható innivalót. Nagy megyénk településeinek egybarma- dán ugyanis egészségre 'károsnak minősítették az ivóvizeit. A magas nitráttártallom miatt a főként cse­csemők szervezetében fellépő oxi­génhiány (kék-betegség), már nyolc évvel ezelőtt is áldozatokat szedett. Alkalmi kimutatások arról is szól­nák, hogy Iparvárosátokban a bron- chölág-usók (légzőszerv! megbetege­dések gyógyítói) nagyobb igénybe­vételnek vannak kitéve, mint az iparszegény helyeken. Meggondolás­ra érdemes a következő a-ejat is. Megyénkben a környezetszennyezés ellenére, noiba a csecsemőhalandó­ság magas, a születési ráta tetézi az országos átlagot, a borsodi lakos­ság mégis fogy. A halálozási adatok nem indokolják ezt. Vélhetően és bizonyíthatóan, kvalifikált emberek­kel szegényedik a megye. A Re­kordok Könyvébe kívánkozik, hogy az idén ikét sörfesztivált is rendez­tek Miskolcon, s eddigi ismereteim szerint még mindig a Bocsi Sör­gyár beruházása térült meg a leg­gyorsabban. A két kohászati nagy­üzem rangja, szerepe látványosan átértékelődött, leépült. A helyet, életlehetőséget kereső tétova ózdi­ak és diósgyőriek száma csak ez­reikben mérhető. Pontos számot tu­dok viszont mondani arról, hogy hány díszkövet rakták le a miskol­ci főutcán. Félmillió darabot! Min­den miskolcira jut két és fél. Ha ohíhez még hozzávesszük azokat, amelyek nem bírták a fagyot, és elporladtak, tehát ki kellett cse­rélni őket, ókkor még több. Akii nem hiszi, járjon, vagy számoljon utána. A Rekordok Könyvébe pá­lyázhat az a tény is, mely szerint a megújult miskolci Tulipán-tömb új lakásainak egy-egy négyzetméte­rét bar min c -valahány ezer forintért kínálják. Hányán tehetik azt meg, hogy legalább egy talpalatnyi he­lyet vásárdíjának itt? Van, akit nem érdekel ez, s az sem foglalkoztatja, hogy az árcé­dulákon, a gyakori emelés miatt, meg sem szárad a tinta. Négyen ünnepelték az idén — tudomásom szerint — századik születésnapjukat Borsodiban. A százgyertyás esemé­nyek színhelyei: Serényfalva, Me- zőcsát, Szürmabesenyő és Szerencs. A matrónák, mert -hiszen hölgyek­ről van szó, lepipálták a férfiakat. Tovább áliték. Talán azért, mert kíváncsibbak voltak? Vagy éppen annak olkán, hogy „csak” tették a dolgukat, s nem izgatták magúikat, nem rontották egészségüket ciga­rettával, alkohollal, az ár- és adó­hivatal közleményeivel ? Ni tudja? Brackó István Fürdőcsúcs

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents