Észak-Magyarország, 1989. január (45. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-06 / 5. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1989. január 6., péntek Ábrahám István és a tánckar Opera-, operettgálával bú­csúzott az óévtől a Miskolci Nemzeti Színiház zenésztár­sulata. A december 30-d elő­adáson a Színház új kar­mestere, Molnár László ve­zényelt. iAz előadás kitűnően sikerült, a korábbi zenei vállalkozósokkal összemérve jelentős színvonal-emelke­dést hozott. Molnár László bemutatko­zását a közönség elismerés­sel és irdkonszenvvel fogad­ta, aki egész estén át ha­tározottan 'kézben tartotta a zeneikart. A jó tempóvételek (-Bizet: Canmen-előjáték) még inkább kihangsúlyozták azokat a költői karaktereket, melyek Bizet jellemábrázo­lásának fő eszközei: Az előjátékot a Carmen örökzöld részletei követték: A Habanera Molnár Anna előadásában, a Vdrágária, melyet Vadász István éne­kelt, a Sequddilla i(Molnár, Vadász) és a Torreádor-dal Gyimesi Kálmán interpretá­ciójában. A „Bdzet-hlofck” tsajnos, erőtlenre sikerült, hiányzott a mozgás, ponto­sabban, az érzelmek szenve­délyes hullámzása. Rendezői ötlet, hogy a nar­rátor szelepére a népszerű Sándor Györgyöt kérték föl, akire M. Kecskés András nem kisebb feladatot bízott, minthogy a humor eszkö­zeivel is erősítse a színpadv és a zene egységét. Sándor György, akár Tonio a Ba- jazzóktoan, „egy darab éle­tet óhajtott tárni elénk”. De míg Tonio mindezt zenében teszi, Sándor Györgynek ne­hezebb 'szerep jutott, mert — a zenéhez mérve — a reális nyelv eszközeivel volt kénytelen a feszültséget és a hangulatot fenntartani. Igaz, hogy Sándor poénjai könnyen utat találtak a kö­zönséghez, de a „drámai idő­vel való változatos játék” ugyancsak igénybe vette a publikumot. Lehet, hogy a kevesebb több lett volna? Ezután Rossini-, Donizet­ti- és Verdi-dallamoikban gyönyörködhettünk. Körei Katalin Rosina áriáját éne­kelte A sevillai borbélyból, fürgén és ízléssel. Látható­an nagyon élvezte, amit csi­nált. Partnere Szüle Tamás, a Magyar Állami Operaház magánénekese volt. Szüle Don Basildo áriája után — ■remek szerepformálássál — Don Pasqualle alakját keltet­te életre. Énekteohniikája és szövegmondása teljes érté­kű. A Korina—Don Pasqua- le — és a iHadaró-duettel (Körei Katalin—Szüle Ta­más, illetve Gyimesi Kál­mán—Szüle T.) az egész gála legsikerültebb és leg­színvonalasabb részéhez ér­keztünk. A művészek a kö­zönséggel pillanatok alatt nagyszerű kontaktust terem­tettek. A nehéz recitatívó- kat Molnár László kitűnő érzékkeli dirigálta. A operai rész a Traviáta báli jelenetével (Bordal) zá­rult, Várhegyi Márta és Va­dász István duettjét Iköny- nyedség és művészi bizton­ság jellemezte. Szünet után Strauss, Le­hár, Kálmán Imre és Áb­rahám Pál dalai következ­ték, a melódia mindenek fölötti szépségét bizonyítva. A Cigánybáró-nyitány után Saffi dalát Dankó Klári éne­kelte, Szüle Tamás pedig Zsupán bárót idézte szín­padra. Danilo belépőjét Áb­rahám Istvántól hallhattuk. Lehár: A víg özvegy című művében található az ope­rettirodalom egyik leggyö­nyörűbb keringője. Ezt a duettet Nagy Ibolya és Áb­rahám István énékelte. Nagy Ibolya színpadi munkája klasszikussá egyszerűsödött, hangja is természetesebb és tartalmasabb. Várkonyi Szilvia alakítá­sai köztudottan kiforrottak. A Kán-kánban mutatott pro­dukciója kirobbanó közön­ségsikert hozott. Nagyon jó a szövegmondása, csakúgy, mint Dézsy Szafió Gáboré. Kettejük már-már a bur- leszlk határait súroló jele­netét kiemelkedően jó ren­dezői ötletnek tartom. A Csárdáskitálynő további népszerű slágereit Ábrahám István, Vass László, Nagy Ibolya, Várhegyi Márta és Vadász István énékelték, ki­tűnően. Ebből a társulatból —Kö­rei és Szüle melllett — né­zetem szerint Komáromy Éva képes legjobban bánni a hangjával. A hang nem túl nagy, de van varázsa. Komáromy színpadi mozgá­sa pedig csupa sikk. (Áb­rahám: Bál a Savoyban.) Leigh: La Mancha lovagja című musicaljéből Horváth Zsuzsa és Dézsy Szabó Gá­bor ’ énekelt részleteket. A színpadkép igen hatásos. Herman: (Hello, Dolly! cí­mű musicaljétől keresve sem lehetett volna jobb ze­nét találni a fináléhoz. Horváth Zsuzsa felszabadult játékához egyenrangúan csatlakozott a tánckar. Di­cséret a koreográfusnak, Kónya Erzsébetnek, mert sikerült átültetnie a tempe­ramentumokat a itánobeté- tekbe, sőt. koreográfiáját spanyol elemeikkel is ízlé­sesen gazdagította. Színházunk kórusa is ma­gasabb színvonalon szere­pelt a „'szokásosnál”, pedig most sem kapott egyszerű feladatokat. A színpad az egész gála során színes,, bár kissé „szá- zadvégies”. Nagy részt vál­lalt ebből Fekete Mari (jel­mez) és Bozóki Marianne (látványtervezés). A rende­ző koncepciója elsősorban meggyőző „irányokat, indí­tékokat" ad, tág teret biz­tosítva ezzel a színész szá­mára a szituációk és jel­lemék továbbfejlesztéséhez. Megítélésem szerint ez a társulat érdemes rá, hogy komoly támogatásban része­süljenek, hogy eljövendő terveiket valóra válthassák. Gergely Péter Mos! ielenl meg a tart ipUónál Gustav iHenningsen: A BO­SZORKÁNYOK ÜGYVÉD­JE. Ä baszik boszorkányság és a spanyol inkvizíció (1609 —1614). 1609—1614: a történelem legnagyobb boszorkánypere a Pireneusok baszkok lakta vidékein. 2000 boszorkány- vallomás, 5000 gyanúsított — kisgyerekek, férfiak, nők, papok. Letartóztatások, tö­meghisztéria, pánik, liincse- •lések, prédikáoiós keresztes hadjárat, megdöbbentően élénk és egybecsengő vallo­mások az „ördög szektájá­nak” gonosz praktikáiról, szörnyűséges és undok rítu­sairól, fajtalankodásairól, emberh ús -lakomáiról. A 45 éves pap és egyház- jogász, Alonso de Salazar Firas, a logornói törvény­szék harmadinkVizítorakénl a per első (és egyben utol­só) autó de főjének előké­szítése, s nyolchónapos vi- zitációs útja során — két kollégájával szöges ellen­tétben — erre a szilárd v meggyőződésre jut: JSem boszorkányok, sem megron- tották nem léteztek, amíg nem beszéltek, s írtak ró­luk.” A szkeptikusok állás­pontja kemény harcban a spanyol inkvizíció vezető fórumain is felülkerekedik; spanyol földön egy évszá­zaddal korábban ér véget a boszorkányok — nem az eretnékék! — égetése, mint Európa más tájain. A dán szerző — a kop­penhágai Néprajzi Múzeum igazgatója — Madridban megtalálta a per kivétele­sen gazdag iratanyagát. A páratlan, a szákmában vi­lághírűvé vált leletet fel­dolgozó könyve — mely az amerikai, dán és spanyol kiadás után most magyarul is napvilágot látott — szak­embernek és laikusnak egyaránt izgalmas olvas­mány. Az eseményeket re­konstruálva, életközeibe hozza a falvaik, városkák világát és lakosait, a kor népi és értelmiségi gondo­latvilágát, az inkvizíció ti­tokzatos birodalmának ap­parátusát, szabályait és működését — az autó de fé elrettentőén ünnepélyes szertartásától a személyes torzsalkodásokig. Emellett korszerű, magas színvonalú történeti, néprajzi, szociál­pszichológiai elemzést ad a boszorkányjelenség és bo- szorikányibisztéria természe­téről, társadalmi és lélekta­ni alapjairól, a kérdéskör polemikus tudománytörténe­ti áttekintésébe ágyazva. A könyvet 24 korabeli il­lusztráció, illetve okmány- reprodukdió és számos tér­kép gazdagítja. A LEGÚJABBAN MEGJELENT MÜVEK Csorba László: Garibaldi (Szivárvány sorozat); Durlkó Mátyás: Felnőtt­kori sajátosságok és felnőtt­nevelés ; Bednay József: Szerelem, nő. házassiság; Az SZKP XIX. országos értekezlete; Hegedűs András: A tör­ténelem és a hatalom igé­zetében ; _ IIoós János; Szelektív fej­lesztés — struktúrapolitika; Ratbmann János; Idegen szavaik a filozófiában; Tőkei Ferenc; A társadal­mi formák marxi elméleté­hez; Lunacsarszkij; Emlékké­pek; Mit kell tudni Nagy-Bri- tanniáró! ? München — 1938.; H. Varró Rózsa: Válság­helyzetek a szocializmusban; Berecz. János; A szocializ­musról gondolkodva; Buharin: Töprengések a szocializmusról; Izilkné Hedrd Gabriella: Egy megállapodás története; Szakács Kálmán; Paraszti rétegszervezetek Magyaror­szágon ; Marx és Prudhon; Székely Ferenc: Taxival a fronton át; Vélemény és nézetsza­badság az MSZMP-ben; Kellner Zsuzsa: Csillag- lány; Politika és nyilvánosság (Országos elméleti tanácsko­zás, Debrecen, 1988. április 15—16); Magyarország megyéi: So­mogy; Gr ász Károly beszéde a budapesti pártaiktíván; Bodnár Béla—Bodnár Zol­tán: Lombikbébi és társai; Araday—HilaVik: Adatok és tények a magyarországi nemzetiségekről. Országos fotópályázat Országos főtópályázatot hirdet a nagykanizsai He­vesi Sándpr Művelődési Központ. A résztvevőktől hazánk életének bemutatá­sát várják a fotográfia esz­közeivel. Pályázati feltételek; leg­feljebb öt fekete-fehér vagy színes, három évnél nem régebbi felvétel, amelyek mérete 30x40 centiméter. Beküldési határidő: 1989. május 22. Cím; Hevesi Sán­dor Művelődési Központ, 8800 Nagykanizsa, Széchenyi tér 5—9. A legjobb képek készítőit értékes díjakkal jutalmaz­zák. A zsűri által legsike­rültebbnek ítélt fotókból jú­nius 12-tő.l július 9-ig Éle­tünk címmel kiállítást ren­deznek a pályázatot kiíró intézményben. (MTI) Zöld sarok II miskolc­tapolcai parkrendszer A megyeszékhelyre láto­gatva majd’ minden turista felkeresi Tapolcát. A stran­dolás, üdülés mellett az itt található parkrendszer az egyik legvonzóbb látványos­ság. A hatheilrtáros, szépen gondozott területet az Ár­pád-kori apátság parkerde­jéből alakították 'ki, mi­után a város 1937-ben meg­vásárolta. A park és tó­rendszere a tapolcai üdülő- bázis központját jelenti. Ki­emelkedő eleme a csónaká­zótó — mely mentén meg­maradt forrásláp égeres nö­vénytársulása — és az ezt szegélyező idős kocsányos tölgyes. A platánok, és szil­fák mellett .többféle tuja- bokrot találhatunk a terüle­ten. A helybeliek, és a vá­ros nagy gondot fordít a parik rendezettségére. Mu­tatta ezt például a termál­fürdővel szemben ledöntött szobor-ügy, és az azt köve­tő felháborodás. A rongá­lásnak azonban nemcsak ezt az egy jelét fedezhetjük fel, hiszen a tavakat összekötő csatornák feletti hidak ge­rendái nem egy helyen hiá­nyosak, annak ellenére, hogy látszik: nemrégiben újítot­ták fel. (n. zs.—d. k.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents