Észak-Magyarország, 1989. január (45. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-06 / 5. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! XLV. évfolyam, 5. szám 1989. január 6. Péntek Ára: 4,30 Ft Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bizottságának lapja Három terv közül választoltak a Hernkonban Egyedül, de nem elhagyatva —— Pácin önálló tanácsot választott Ha jól tudom, Pácin lakói voltak az elsők a megyében, akik megindí­tották - már évekkel ez­előtt - a harcot azért, hogy ismét önállóak le­hessenek, saját közigaz­gatással. Ezen a héten rendre-sorra alakulnak meg községi tanácsok azokban a falvakban, ahol kellő érvekkel tud­ták alátámasztani kérel­müket, hogy a közös köz- igazgatás gyámkodása alól ismét saját lábra áll­hassanak. A páciniak próbálkozása is sikerrel járt, fáradozásuk jutal­ma volt a tegnapi ünne­pi tanácsülés. (Folytatás a 2. oldalon.) Elfogyott a beruházó pénze $ A hazai szövetkezeti ruházati ipar egyik leg­jelentősebb és legsikeresebb üzeme a Heru- kon. Termékeik zömét évek óta nyugati cé­gek vásárolják, tavaly például négyszázmil­lió forint volt a szövetkezet nem rubelelszá­molású exportból származott bevétele. Az idén sem lesz ez másként, de a múlt évinél na­gyobb erőfeszitést követel a közelmúltban jó­váhagyott termelési terv teljesítése. Ám nem­csak termelni kell, hanem a textilruházati ipar korszerűsítését célzó fejlesztéseket is be kell fejezni, mert csak így érhető el a kívánatos hatékonyságjavulás. (A Herukonról szóló Írá­sunk lapunk 3. oldalán található.) Folytatódik a mentés Kányáson Két bányász meghalt Mint arról hírt adtunk, szerdán déliben beomlott a Nógrádi Szénbányák há­nyás! aknájában a III. sik­lói bányamező 26-os front- fej tésénék előkészítő vága­ta. A bezúduló homok 8 méter hosszan teljesen be­töltötte a vágatot. Három bányász maradt az omllás alatt. A bányamentők nagy Piacról piacra I kereskedők szabadságon, a vevők pedig... E héttől kezdődően minden pénteken beszámolunk a piaci hélyzetről, a felhozatalról, a kereslet alakulá­sáról és természetesen, ami mindenkit a legjobban ér­dekel: a mindenkori zöldség-gyümölcs árakról. A mis- kolci, Búza téri piac — mint a megye legnagyobbika — Hétről Hétre szerepel majd piaci jelentésünkben, s mellette közöljük még megyénk egy-két városának jel­lemző piaci árait is. (Folytatás a 8. oldalon) erőkkel azonnal nekiláttak a mentésnek. Szerdán, a késő esti óráikban holtan emelték ki Bódi Gábor vá­járt. Csütörtök reggel, fél kilencre már egy méterre közelítették meg Oláh László szállítómunkást, aki életje­leket adott. A bányamentők beszéltek vele, Oláh László tudatta, hogy egyik lába beszorult, és a hátát is •nyomja valami. Egy elővájó gép előrenyúló karja alatti üregben rekedt. Amint le­adott életjeleit érzékelték, csövön levegőt és vizet jut­tattak be hozzá. Kézi erővel nem tudták 'kiszabadítani, ezért emelőt szállították le a bányába, a fölötte levő vas- szerkezet megemelésére. Néhány perccel déli 12 óra előtt a bányamentők ki­emelték az omlás alól Oláh Lászlót. A7 orvos lent, a bányában azonnal megvizs­gálta, Oláh László azonban a vizsgálat közben meghalt, és az újraélesztési kísérlet nem járt sikerrel. A tízfős bányamentő raj szünet nélkül egy napja dolgozik a Nógrádi Szénbá­nyák beomlott kányási ak­nájában. Csütörtök délig 110 köbméter homokot lapátol­tak el. A vágat szűk, a bá­nyamentőknek egyszerre csak a fele tud dolgozni, kétórániként váltják egy­mást. A homofcbeömlést si­került elzárni, László Sán­dor csapatvezető vájárt azonban még nem találták meg. a Zsófiban? Az eredeti határidő a tavalyi év májusa volt. Fotóink a január negyediki állapotot örö­kítették meg. A gyógyászati és sportcélokra egyaránt alkalmas épület átadásának új ha­tárideje 1989. április 30. A kivitelező optimista. Szacsuri Sándor, a Borsod Megyei Állami Építőipari Vállalat épí­tésvezetője elmondta, hogy anyaghiány miatt valóban késésben voltak. Nem tudtak besze­rezni úgynevezett KO-acélt, amelyből a ra­gasztott-feszített faszerkezetű csarnok kötőele­mei készülnek, de nagy utánajárást kívánt a deszkák, lambériák beszerzése is. Ennek elle­nére bízik abban, hogy április végére elké­szül az uszoda. A szükséges anyagokat be­szerezték. Megindulhat a hajrá. A beruházó pesszimista. Dr. Hajós Gyula, a Borsod Megyei Vízművek igazgatóhelyettese nem bízik abban, hogy o tavasz közepén üzembe tudják helyezni az új létesítményt. Még hátra van az összes belsőtéri munka és a gé­pészeti szerelések. A csarnok tetején még nincs palaboritás, s a két végfalra tervezett félkör alakú kiugróknak még csak az alapja van meg. A határidőt közös megegyezéssel módosítot­ták. A BÁÉV anyag- és emberhiányban szen­vedett, a Vízművekét pedig az időközben be­vezetett áfa okozta pénzügyi gondok késztet­ték a módosításra. A gyógyulni és strandolni vágyók melyik ál­láspontra helyezkedjenek? Legyenek pesszi­misták, ismerve a hazai építési szokásokat, avagy legyenek optimisták, bízva abban, hogy a magyar építőipar is képes lesz a megúju­lásra? (m. kiss-fojtán) »awwspw?»" Mikor lesz fedett uszoda Az újonnan megválasztott tisztségviselők leteszik a hivatali es kiit. Az első sor szélén Szabó Tibomé tanácselnök áll.

Next

/
Thumbnails
Contents