Észak-Magyarország, 1989. január (45. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-05 / 4. szám

1989. január 5., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 A tavalyi Miskolci Ipari Kiállítás és Vásár egyik sztárja volt a műholdantenna. Azóta már ezrek vehetik segítségével a műhol­das adásokat. hogy többen megkeresték a (Folytatás az 1. oldalról) Az idén már nincs ilyen feladatuk, viszont a készle­teket leltározni kell, mert áremelés várható. Arról már tudunk és hírt adtunk, hogy a gyógyszerek árai emelkednek, így a patikák egy részét, ahol éppen át­áraznak, zárva találják a betegek. Megyénk 105 gyógy­szertára (természetesen nem zár be egyszerre, de ahol csak egyetlen gyógyszertár van egy községben, ez is gondot jelent. Az életfon­tosságú külföldi gyógyszere­ket a patikák (Miskolcon a Kun Béla úti) a leltár ide­je alatt is kiadják. Szinte minden második üzletnél találkozunk a „Lel­tár miatt zárva” táblával, s többnyire az is olvasható, Két év alatt meghárom­szorozta tőkés exportját egyik legkorszerűbb termé­kéből az úgynevezett cirko- zit típusú kádkőből a Mo­sonmagyaróvári Timföld és Műkorundgyár, így tavaly már 1100 tonnát értékesített a nyugat-európai, a közel- keleti és a tengerentúli pia­mikor nyit ki újra az üz­let. A kereskedők ezt az időszakot a kereslet szem­pontjából holtidőnek neve­zik, hiszen a karácsonyi ün­nepekkor a lakosság jó ré­sze elköltötte a pénzét, s ilyen alapon ez a legalkal­masabb idő a leltárra. A készletek is kifogytak a raktárakból, így kevesebb a munka. Az élelmiszerboltok folya­matosan leltároznak, arra a nagy munka mellett is vigyáz a kereskedelem, hogy egy körzetben ne zárjon be minden üzlet. A községek­ben pedig, aholi csak egy bolt van, a tejet és kenye­ret kiszolgálják. A nagy áruházak többféleképpen lel­tároznak. Van ahol részle­genként végzik, csak egy- egy osztályt zárnak be erre cokon. A speciális tűzálló anyagot, amelyet üvegol­vasztó kádak bélésanyagául használnak, Magyarországon kizárólag a Motim gyártja; a világtermelés 3—4 száza­lékát állítja elő belőle. A termék minőségének javítá­sa érdekében kísérleti üze­met hoztak létre saját kuta­az időszakra, van ahol a raktárkészletet már most folyamatosan felmérik, s szombaton záróra után lel­tározzák az eladóterekben lévő árut. A vásárlóközön­ségnek sajnos el kell vi­selnie az ezzel járó kisebb- nagyobb kellemetlenségeket, s bizony azt is, hogy a lel­tár után lesznek üres pol­cok, s hiányzó áruk is. Néhány kereskedőtől azt is hallottuk, hogy ha nem érkeznek meg idejében azok az áremelési listák, amelyek alapján a termékeken fel­tüntethetik az új árat, a polcokról majd ezeket be kell szedniük, amíg sor ke­rül az átárazásra. tási eredményeik felhaszná­lásával. Az üzemben tavaly 4000 tonna cirkozit típusú kád­követ állítottak elő, s ennek több mint egynegyedét — az előző évi tőkés exportmeny- nyiség dupláját — szállítot­ták az NSZK-ba, Olaszor­szágba, Finnországba, to­vábbá az Egyesült Államok­ba és a közel-keleti orszá­gokba. (MTI) Lakók kontra Gelka Antenna­háború az Avason Amióta Miskolcon is lehet­séges a műholdas tévévétel, minden (közösség, lakótelep azon van, hogy felszereltjeit, felszereltessék az új' anten­nákat, s mielőbb élvezhes­sék a fechniika eme új „cso­dáját". Ami ugyan már nem csoda, s napjainkban is vál­tozásokon, fejlődésen megy át, ám segítségével (kétség­kívül érdekesebb, bővebb, sokszínűbb Információikhoz, műsorokhoz jutnák azok, akik vehetik a műholdak adását, mint akik nem. Az avas! lakótelep nagyobb ré­szén működnék a parabola- antennák, alig van már olyan terület, ahol nem. A Testvérvárosok útja 4. sz. alatti, 10 emeletes bérház ki­vétel. Lakói panaszos levél­lel fordultaik különböző szer­vékhez és lapunkhoz amiatt, mert ők nem részesülhetnek az új szsolgálitatásból, noha hajlandók lennének azt meg­fizetni. Hét lakó írta alá azt a le­velet, amelyben elmondják: a Gelka még az elmúlt nyá­ron felhívással fordult a la­kókhoz, hogy lehetőséget biztosítanak a műholdas te­levíziózáshoz, lakásonként 760 forintos áron, amit ha­vonta további 40 forinttal kell -kiegészíteniük a lakóik­nak. A lakók kitöltötték a szüséges űrlapot, azt vissza­küldték, s várták, mikor ve­hetik a műholdas adást. Vár­hatták ... Mert — írják — a Gelka a központi antennát az erő­sítővel együtt lebontotta, s az új antennával csak igen rövid ideig volt vehető a műholdas műsor. Miután nem minden lakó kérlte a műholdas vételt — folytató­dik a levél — a Gelka egy megbízottja megjelent a ház­ban, -s újabb igényfelmérés készült. S miivel csak keve­sen jelentkeztek, a Gelka megszüntette a műholdas adás vételi lehetőségét, de az eredeti állapotot sem állítot­ta vissza, s azóta a magyar tévéadások sem vehetőik a házban. A levél azzal fejeződik be, Gelka-szervizt, annál is in­kább, mivel a többi bérház­ban nem volt gond a műso­rok vételével. A szervizben anyaghiányra hivatkozva küldték haza a lakókat... Megkerestük a panasszal Darab Józsefet, a Gelka-szer- viz igazgatóját is. Előre szá­moltunk azzal, hogy más szemszögből nézve másként hangzik majd a történet. — Az elmúlt év harmadik negyedében kezdtük meg a műholdas tévévétel lehető­ségének megteremtését az Avas-Dél Lakásszövetkezet, az Avas-déli társasház, va­lamint a MIK kezelésében levő 870 lakás területén — mondja az igazgató. — Fel­mérésünk alapján az egy la­kásra jutó összkéibelezési és műholdantenna-telepítési költség 930 forint lett volna. Ez az összeg a tanácstagi alap felhasználása alapján — ha mindenki igényli a te­lepítést — 770 forintra redu­kálódott volna. — Ez csak 10 forint elté­rés a lakók által említett összeghez képest... — Nos, igen. Ám csak ab­ban az esetben, ha mindenki kéri a szolgáltatást. A Test­vérvárosok útja 4—6. sz. épületeikben azonban két íz­ben iS végeztünk felmérést. Azt derítettük fel, hogy amennyiben nem mindenki ■kéri, lakásonként 2500—3000 forintra rúg az összeg. Eirre persze kevesen jelentkeztek. Ekkor végeztük a második felmérést, már közölve a la­kókkal azt is, hogy ha min­denki beszáll a „játékba”, mindössze 770 Ft kivitelezési költség keletkezük lakáson­ként. Erre 11 lakás jelentke­zett, majd december 20-án még egy lakó. A mi kimuta­tásunk alapján a levélíróik között is akadnak olyanok, akik az igényfelmérésünkre nem reagáltak! Mindehhez még hadd tegyek hozzá any- nyit, hogy a szóban forgó éDüíletben eddig 29 400 fo­rint értékű anyagot építet­tünk be, s 19 vételi lehető­ség már biztosított. — Ügy vélem, ez kevés vigasz az ott lakók számára, s nem is jelenthet végleges megoldást. .. — Szerintünk sem. Hiszen, ha csak 19 lakás veheti a műholdas adást, a költség nyilván nem 770 forint, ha­nem jóval több lesz. Éppen ezért a házban újabb igény­felmérést végzünk, hátha jó néhányon meggondolták az­óta magukat. Azok a lakók pedig, akik nem kérik a műholdas vételi lehetőség biztosítását, a jogszabályban rögzített díjazás ellenében továbbra is vehetik az MTV 1-es és 2-es, valamint a csehszlovák l-es és 2-es programokat. Ny. I. (obe—lj.) Kád kő exportra A család nagy örömére, a külvárosi albérletből a vá­rosba költöztünk, saját la­kásba. Elérzékenyülve simo­gattuk a tapétás falakat, gyöngéden törölgettük az aj­tókat, ablakokat, az újdon­sült tulajdonos büszkeségé­vel bámultuk a csillogó víz­csapokat, a fürdőszobában a falitükröt, örömünk határta­lan volt, a gyerekek is uj­jongva vették birtokba szo­bájukat, a saját szobájukat, amiről eddig !csak álmodoz­tak. Az albérlet, ahol addig él­tünk, nyirkos volt és salétro- mos: nyáron dohszag áradt a falakból, télen didereg­tünk, mert hiába .tömködtük ’be rongyokkal, szivaccsal az ablakok réseit, a hideg meg­találta a módját, hogy be­surranjon, hogy megossza velünk szerény hajlékunkat. Csak addig volt meleg, míg a kályhában égett a tűz: amikor lefeküdtünk, s az utolsó parázs elhamvadt, hi­deg, nyirkos leheletet árasz­tottak a falak. Mint a kis­malacok, úgy bújtunk össze dideregve a dunna alatt. De mindennek most már vége: radiátorok ontják ma­gukból a meleget, a csapok­ból hideg-meleg víz folyik. Ez igen, ez aztán a keleti ké­nyelem! — mondogattuk az örömtől kipirulva, és az al­bérletre gondoltunk, a kora reggeli didergésre, füstölgő kályhára, jégvirágos abla­kokra, a penészfoltra a mennyezeten, a sarokban újra, meg újra megjelenő pókra, amely fáradhatatla­nul kezdte nap mint nap a hálószövést. Teltek-múltak a napok. A honfoglalás fényes öröme ki­csit megkopott, az ünnep szürke hétköznappá válto­zott. S ahogy múlt az idő, úgy lett úrrá \rajtunk valami bizonytalan, meghatározha­tatlan érzés. Nyomasztónak éreztük a házat, sivárnak a környéket. Egyre inkább hiá­nyoztak a kert, az udvar fái, a csiripelő madarak, a virá­gok, a fű. Itt csak házak és házak, mértani rajzolatúi utak. Mint ijesztő, csupasz csontváz, olyannak J:űnt ez a tájék. Az a néhány te­nyérnyi füves terület is, amit a természet elorozott magának, |törmelékkel, építé­si hulladékokkal volt tele. Közeledett a karácsony. A gyerekek éjszakánként már hallani vélték az angyalok szárnysuhogását, a közeledő szán csengőjét, a szánét, amelyen a .Jézuska hozza a karácsonyfát és az ajándé­kokat. Leveleiket is megírták ajándékügyben: Csöpi lá­nyom szép pufók betűkkel babát kért, Lurkó fiam, mert írni még nem tudott, rajzban közölte kívánságát a Jézuskával: egy kalitkát raj­zolt, benne tarka madár pompázott. Biztonság kedvé­ért nővérével odaíratta a rajz fölé: BÁRMIJÉN MADÁR! Remélem, a Jézuska nem túlságosan finnyás, a helyes­írást illetően. Izgalmas feladat jutott osztályrészemül: a Jézuska ugyanis engem bízott meg a kalitka és a madár beszer­zésével. Sohasem felejtem el azt a karácsonyt! Lurkó hajnalig nem tudott elaludni a bol­dogságtól, nem tudott betel­ni a kanári szépségével. Hát bizony, gyönyörű madár volt: a hasa alatt élénksárga, szárnya és háta pedig levél­zöld színű. Hegyes kis cső­rével csodálkozva füttyen- tett kettőt-hármat. Lurkó Levélke névre keresztelte. Illett hozzá ez a név. Levélke életünk része lett. Reggelente az ő vidám hang­jára ébredtünk: mindennap ugyanabban az időben szó­lalt meg. Lurkó szorgalma­san adta neki az enni- és innivalót, naponta kitakarí­totta a kalitkát, amit puha fűvel bélelt. Egyszóval ké­nyeztette. Ügy tűnt, Levél­kének jobb dolga volt, mint a török császárnak. Csak hát a szabadságot semmi sem pótolhatja, noha tud­tuk, hogy Levélke a szabad­ban hamarosan elpusztulna, távol egzotikus hazájától, amit sem ő, sem szülei nem ismertek már, így vágyakoz­ni se vágyakoztak utána. Lurkó olykor kinyitotta a kalitka ajtaját, s Levélke szabadon röpködhetett a szo­bában. Legszívesebben az ablak kilincsén időzött, az üvegen át messzire látott: látta a betonerdőt, a tovasu­hanó járműveket és néhány szárnyas testvérét: idetévedő varjút, galambot, verebet. Néha a tévé tetején pihent meg; egy idő után rákapott a tévénézésre. Közben na­gyokat füttyentett, mintha azt mondta volna: — Ez igen, ez már döfi! Lurkó jóízűen kacagott rajta. Levélke néha veszélyes kalandokba sodródott. Egy­szer például a fogason ta­nyázott, csőrével a kalapo­mat csipkedte, kóstolgatta. Amikor megunta, és távozni óhajtott, szárnyával lesodor­ta a fejfedőt, amely olyan szerencsétlenül esett le, hogy a földre sodorta és eltakar­ta Levélkét. Persze, nem tu­dott kibújni alóla, csak két­ségbeesett hangját hallottuk a kalap alól: tompa és tá­voli volt az a cérnavékony hang, elképzelni se bírtuk, honnan jön. Azontúl harag­ban volt a kalappal, feléje se nézett. A fogason se ku­takodott többé. Levélkével élet költözött a házba: erdők és rétek üzene­tét hozta, füttyével beszínez­te egyhangúi, szürke hét­köznapjainkat. Nyáron, amikor a gyerekek nyaralni mentek a nagyma­mához, Lurkó szigorú utasí­tásokat adott Levélkére vo­natkozóan: — A magot nehogy elfe­ledd! Mindennap adjál neki friss vizet! — Nyugodt lehetsz, Le­vélke semmiben sem fog hiányt szenvedni — búcsúz­tam tőle. Álltam a szavamat: min­den reggel friss vizet ön­töttem a madárnak, a mag­ról se feledkeztem meg, s a füvet is sűrűn cseréltem a kalitkában. Kezdetben nem is volt semmi baj: Levélke vidáman fütyült, röpködött, ugrált, mint azelőtt. Először a fütyülést hagy­ta el. Napokkal később már az ételhez sem nyúlt, csak gubbaszkodott szomorúan a ketrec alján. Hiába nyitot­tam ki az ajtót, nem volt kedve repülni. Végül telje­sen elhagyta az ereje, még a fejét se mozdította. Hiá­bavaló volt minden erőlkö­désem: Levélkét egy dél­után kihűlve találtam. El­pusztult. Kicsike teste kői\y- nyű volt, szinte súlytalan. Tetemét egy dobozkába tet­tem és elástam a házunk előtt, egy juharfa alá. Nem tudtam, milyen végtisztesség kívántatik egy madárnak, de azt hiszem, helyesen csele­kedtem, hogy illendően elte­mettem. Sajnáltam szegénykét, s hiányzott is, de szomorúsá­gomon túlnőtt a nyugtalan­ság: mit mondok majd Lur­kónak? Másik madarat ve­gyek? Észrevenné. Mondjam meg, hogy elpusztult? Bele­betegedne. Hiába töpreng­tem, nem tudtam mitévő le­gyek. Aztán, amikor Lurkó ha­zajött, és Levélke felől ér­deklődött, azt mondtam ne­ki: — Elrepült. Nyitva fe­lejtettem az ablakot, és huss, elrepült. Tízszer is el kellett mon­danom. hogyan történt, a legapróbb részletekről kifag­gatott, Már-már a sarokba szorított. Nagyon szomoini lett, de láttam rajta, hogy azért reménykedik, hogy egy­szer talán Levélke még visz- szajön. Nyitva tartja hát az ablakot, s az üres kalitka is ott függ a falon, a gazdáját várja, a gazdáját, aki — én tudom — már nem jöhet vissza többé ... Fecske Csaba Hajrában a kereskedők Áremelés előtt - bevásárlás után: leltár

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents