Észak-Magyarország, 1989. január (45. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-05 / 4. szám
1989. január 5., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZAG 3 Fő feladat a politikai tudatformálás Gondolatok a gazdasággal összefüggő pártm un káról írta: Szüos Erika, a megyei pártbizottság titkára Az üzemi .pár.tmunlka szükségességével és lehetőségeivel, jövőjével kapcsolatban ma sóik nyugtalanság érzékelhető. Van, aki hajlamos ezt a nyugtalanságot a gazdasági viszonyok napjainkban bekövetkező jelentős változásaiból eredeztetni, pedig ezek a változások sokkal régebbi keletű tisztázatlanságokat éleztek ki. Az elvi és operatív irányítás arányia, a munkahelyi vezetőitől való egzisztenciális függés, a párttagság és a gazdasági vezetők szakmai fdlkészültsége és informáltsága közötti különbség — ezek mind régóta lappangó ellentmondások. Jelentkezésük viszont ma már olyan erejű, hogy nem elég kijelentenünk, „a pánt nem vonul ki a gazdaságból, csak másképp kell jelen lennie”, hanem meg kell kísérelnünk azt a „má-Sképpent” körvonalazni, magatartás- és cselekvési mintákká lefordítani. Senki előtt .nem lehet kétséges ugyanis, hogy a megújulás, a kibontakozás sikere végül is a gazdaság szférájában dől él. De a gazdálkodás jövedelmezőbb, racionálisabb valószínűleg nem attól lesz, ,ha több határozatot hozunk, több beszámoltatást végzünk, hanem ha jobban dolgozunk, s ennék érdekében másként politizálunk, határozottabban formáljuk a kollektíva magatartását, gondolkodásmódját, s ezáltal tetteit. Ma az üzemi pártmunlká- nalk is a politikái tudatformálás a fő feladata. A magyar társadalomban a gazdaságpolitika nagytávú kérdései vannak .napirenden: a szocialista piacgazdaság, a vegyes tulajdon kialakítása, az elosztási viszonyokban a teljesítményékhez igazodó nagyobb jövedelemkülönbségeik létrejötte, új, rászorultságot és nem érdemet, vagy érdemtelenséget méltányoló .szociálpolitika, a gazdasági autonómia megteremtése állam és vállalat viszonyában. Ezek a változások korábbi értékeinkhez, állapotunkhoz képest nemcsak jobbat, hanem kedvezőtlenebbet is hoznak. De vállalnunk kell az utóbbiakat is, mert így lehet kikényszeríteni az olyannyira szükséges többletteljesít- ménylt. Sőt, megkockáztatom: egy új nemzettudatra van szükség, amelyben az egyéni és kollektív teljesítő- képesség és teljesítmény áll a középpontban. Olyan nemzettudatra, amelyben a szocializmus nem eredendően, pusztán a köztulajdon és a demokratizmus dkán egyenlő a jóléttél. A szocializmusnak az az értelme és célja, hogy mindenki képessé váljon valamilyen területen a magas színvonalú teljesítményre, és ezáltal jön létre az anyagi jólét forrása mindenki számára. Szoros összefüggésben a politikai intézmények megerősödésével, sajátos társadalmi szerepeik hatékony és érdemi teljesítésével, a politikának a gazdaság kérdéseiben — legyen az területi vagy üzemi probléma — vissza .kall nyernie igazi arcát, és a napi ügyék helyett erőteljesebben a jövőt élő- készítő, megalapozó dolgokhoz kall kapcsolódnia. ,A politika társadalmi funkciója ugyanis éppen az, hogy ezekkel törődjön, ezekben határozottan értékeljen, egyértelműen döntsön, s ezáltal az üzemi, területi mozgástereit, fejlődési pályát és jellegzetességet előre és tudatosan megkomponálja. A napi feszültségekkel, konfliktusokkal viszont ne a pártszervezet, hanem az ügyek intézésére jogosítványokkal, eszközökkel rendelkezők birkózzanak meg, hiszen olyan kompromisz- szumdkat kell kötni, amelyek általában nem politikai természetűek. Az viszont politikai kérdés — és a pártszervezeték felelőssege —, hogy vannak-e a kompromisszumkötésnek intézményei, van-e munkáltatói, munkavállalói, szakmai, területi, ágazati érdekképviselet, hogy rendezett-e közöttük a kapcsolat, hogyan működnék belső mechanizmusaik? Mert ha ez — bármilyen dk miatt — nem rendezett, akkor az egyébként mindennapos érdekütközésék politikai nagyságrendűvé növekednek, és politikai arculatot öltenek, fölöslegesen terhelve a hangulatot, közérzetet, az olyany- nyira szükséges stabilitást. Az új munkamegosztás persze nem azt jelenti, hogy a párt hűvösen távol marad az érdekütközésektől, hiszen ezek fontos tapasztalatokat szolgáltatnak a politika gyakorlati megvalósulásáról. A részvétei módja azonban mindenekelőtt nem szervezeti, hanem személyes részvétei, azaz az egyes szervezetekben dolgozó kommunistáikon keresztül valósulhat meg. •Igaztalan lenne persze azt állítani, hogy az üzemi pártszervezetek eddig elmerülitek az operativ ügyekben, nem volt társadalmi kitekintésük, és éppen a jövővel nem foglalkoztak. Azonban az nem mindegy, hogyan teszik ezt. A jövőről mindig kell valami fontosát mondani, de a .kívánságok mellé politikai programot is kell adni. Aprog- ramnák pedig az a lényege, hogy rámutassanak, a kívánatos jövő elérésének mik az akadályai, mitől fognák az ügyek változni, milyen változások lehetségesek, és ezek kiket érintenek előnyösen, illetve hátrányosan. Ha a jövővel kapcsolatos kérdéseink nem szűkülnek le „a mi lesz” sáv- jára, akkor eljutunk azokhoz a nagyon fontos társadalmi-gazdasági kérdésekhez, amelyek végül is meghatározzák a gazdasági végeredményt — a termékszerkezetet, a jövedelmezőséget —, s amelyéklkel éppen ezért — a politikának foglalkoznia kell. Ügyintéző pártból akkor leszünk képesek politizáló párttá válni az üzemben is, ha megértjük mit, miért, milyen értékek jegyében csinálunk, s emellé képesek leszünk társadalmi támogatást szervezni. A gazdálkodás problémái politikai beavatkozást, mindenekelőtt az önálló és ösz- szetett gazdálkodási döntések szintjén igényelnek. Áltálában tehát az a kívánatos, ha az üzem, gyár, vállalat felső szintű pártszervezeteihez kötődnek, mert pártalapszervezeíi szinten a gondok okai nehezen értelmezhetők, megítélhetők, kivéve, ha személyhez kötődnek. Az egy-egy részlegnél, műhelyben, műszóikban dolgozó ailapszervezetaket tehát általában mentesíteni kellene a gazdasági kérdésekben va'ló döntéstől, állásfoglalástól, ott erre bizonyos ügyeiében a szakszervezet hivatott. A mainál viszont sokkal fontosabb szerepet kellene kapniuk az alapszervezeti tapasztalatoknak a vállalati pártszervek szintjén kialakított politikai döntéseikben. SOk az aggály, tud-e majd a párttagság a gazdasági munkára ilyen felfogásban hatni? De ne feledjük, hiába volt viszonylag széles, szabályokban rögzített, vagy szokásokon alapuló jogosítványa a .pártszervezeteknek a saját működési területük dolgainak meghatározásában, a másutt, főleg a központokban meghozott döntések eleve úgy alakították ezt a közeget, hogy sok változtatni való lehetőség már nem maradt. Ezért célszerűbbnek és hatékonyabbnak tűnik, ha a párttagság és szervezetei kevesebbszer döntenek, viszont valódi részeseivé válnák a más illetékességi körben, más szinteken meghozandó döntések előkészítési folyamatának. Természetesen érzékeljük azt az elbizonytalanodást, amit a politikai munkamegosztás változása az üzemi pártszervezeteikben kivált. Azt az aggodalmát, hogy 'képesek leszü.nk-e befolyásolni a folyamatokat, és azt az igényt, hogy a központokban megvalósuló elvi-politikai irányítás mellett a végrehajtás szintjén jobb, ha megmarad a pártszervezet „végső döntnök” szerepe. Erre csák egy válasz lehet: ezt kipróbálták más szocialista országok is, de sehol nem hozott igazán átütő sikert. Ne legyenek hát illúzióink a korábbi „utasításos” jellegű p á r tórán y í tássál kapcsolatban. Szakítanunk kell azzal a felfogással, amely a gazdaság pártirányításán annak „pártszervezeti” irányítását, pártellcnőrzésén pedig „pártszervezeti” ellenőrzését értette. Egy modern pártmozgalom a feladatokra alapszervezetéiben készül, de egészében — alapszervezettől a KB-ig — és mindenekelőtt tagjai személyes tetteivel hat. Arra kell készülnünk, hogy a politikái befolyás összetettebb, sOkszálúbb lesz, és sOk ponton kell a pántnak jelen lenni, ha azt akarjuk, valami változzon. Mindenekelőtt két fontos területen: azokban a testületekben, amelyek az életünket meghatározó szabályokat megalkotják — Országgyűlés, tanács és érdekvédelmi vezető testületek stb. — és a pozitív értelemben meghatározó emberek körében, akiket a kollektívák tisztelnek és követnek. VOlt időszak, amikor a korábbi, szervezetközpontú felfogásnak valóságos, gyakorlati talaja és tartalma volt. A tervutasítás időszakában volt mit és kit „pártellenőrizni”, de ezzel egyúttal a vezető szerep is pártszerve- ,zeti irányítássá sematizáló- dott. Kialakult tehát az az érzet, hogy á pártszervezet az üzemi feladatok megoldására szerveződött, pedig csák ott, az üzemben szerveződött. Ez az üzemi lét természetesen jelent sajátosságot a munkában, de az nem természetes, hogy szinte elnyomja a politikai alakulat jellegét. Sokan megkérdőjelezik, elegendő-e a párt politikai álláspontjának kialakításával tagjain 'keresztüli befolyás? E gondolkodás szeriint az a világos és egyértelmű útmutatás, ha a pártszervezet konkrétan állást foglal a célokban és feladatokban. Sajnos, a gazdaságban a politikai befolyás elfogadott, jószerivel egyetlen eszköze a konkrét feladatokat megjelölő, felelősöket, határidőket rögzítő határozat. Szokássá lett, hogy ez orientál, enélkül lépést sem .lehet tenni. Igen ám, de a gazdasági akciók orientálója, a teljesítmény mércéje objektivizálódott a piacban, és mindannyiurik előtt ismert a pártszervezetek állandó dilemmája: van egy döntési helyzet, aminek nem tud megfelelni, mert nincs birtokában a folyamatok befolyásolásához szükséges információ és eszközrendszer. Nem lehet tehát úgy képzelni, hogy a gazdasági vezetés feladata csak annak az iránymutatásnak a végrehajtását szervezni, amit a pártszervezet ad. Ugyanis a gazdasági vezetőkre a politika, a párt egésze hat. hiszen a .gazdaság játékszabályait is ,a politika .alakítja. Jgy jelenik mag a maga összetettségében, gazdagságában a párttirányíitás, amelyben —. ha éppen arra van szükség — a helyi párt- szervezet .iránymutatása is benne van. S iígy, ebben az összefüggésben érthető meg a gazdasági vezetés lás a pártszervezet új viszonya, amelynek lényege, hogy a pártszervezet a vezetés része, de gazdasági téren és helyileg nem Irányítója. Ez azonban legyálltalán ném jelenti .azt, hogy nincs befolyása az eseményekre, csak ebben a bonyolult ■hatásmechanizmusban az értékelő, tapasztaliatszerző, javaslattevő funkció hárul rá. Teljes önállóságot és bizalmat kell adni a gazdasági vezetőnek. Hagyni kell, hogy a tulajdonosi szervezet tegye a dolgát, a szakszervezet éljen a jogosítványával, működjön a gazdasági érdekvédelem. ■Ha a pártszervezet igondot lát, önmérsékletet kell tanúsítania: ne akarjonmind- járt rendet teremteni, hanem kezdeményeznie kell az (érintett és illetékes .szervezeteknél. Termeszetesen •kell, hogy legyen álláspontja, .de politikai természetű, azaz a változások kívánatos jellegére, tartalmára lés nem a megoldásra vonatkozóan. A pártszervezetek természetesen nem laikus szerveződések az üzemben, a szükségszerűen jelenlévő szakértelem hasznosítható és hasznosítandó is: például véleménykülönbség esetén alternatívakészítést támogathat, sok véleménykülönbségből, szakmai-szervezeti (rendellenességre, személyi alkalmatlanságra következtethet és kezdeményezheti a változást. Az ilyen jellegű üzemi pártszervezet i munka feltételezi, hogy a játékszabályok jók, a gazdasági és politikai .intézmények megfelelően működniük. Ez ma még i.rtkább kívánság, mint valóság, időbe telik, amíg az „együttes” kialakul és összehangolódik. iNékünk addig ,is laz alapvető .társadalmi-gazdasági kérdésekre, értékekre kell koncentrálnunk, s azokhoz 'megingathatatlanul .ragaszkodnunk, mert :az érdekek álarcában sokszor, sdk mindent próbálnak eladni. De érdek nagyon sokféle van, egyszerire mind Ikielégithetellen, s most legfontosabb az emberek megnyerése az igazi, távlatos, közösségi érdekeknek. Ebben sdk az adósságunk, hiszen ikoráibfoao nem voltunk pontosaik, korrektek. A pártszervezetek sokáig érdekképviselőként lléptek fel, s .ráadásul a napi érdekek .szolgálatában. Igaz, ez mindig humánus, ás népszerű tett, bár közben .tönkremegy a vállalat, az ország. Elsősorban a másfajta felfogásért felelős a pártszervezet. Itt kell a legnagyobb változásnak bekövetkezni, mert mi nem vagyunk szakszervezet, hanem politikai párt. Óvjuk magunkat attól, hogy versenyt fussunk a népszerűségért, de sokaik aidj.uk fel küzdelmünket azért a jogért, hogy tényleges befolyásunk legyen a viszonyok értelmes alakításában. A pártszervezet sajátos ütközőpont. Az üzemi kollektí- vtt érdekeit nem képviselnie, hanem szembesítenie (kell a társadalom iérdekai- val és értelmes kompromisszumok gerjesztőjének kell lenni. A kompromisszum alapja viszont egyfelől a műveltség, a tudás, a megalapozott ismeret helyi és országos dolgokról, másfelől^ a bizalom, az együttműködési készség másokkal, mindenekelőtt a tagsággal és a vezetéssel. Türelmesen kell végigmen- niink egy feszültségekkel, buktatókkal teli úton, de a türelemhez tartást adhat, hogy ez a feszültség nemcsak teher, hanem energiaforrása a jobbító akaratnak, cselekvésnek is. Noé a szőlővessző leszúrásáva! mérte az apadást özönvíz után - mondta Teszár József nagymester. Fotó: V. Kerekes Ferenc Amikor a Magyarországi Borrendek Országos Szövetségétől meghívást kaptunk, hogy megismertethessék munkájukat ország-világgal, arra gondoltam, hogy ez is valami reklámfogás. Meg is (kérdeztem Bálint Györgytől, a népszerű tévés személyiségtől, hogy akkor .nemigaz a mondás, miszerint: „Jó bornak nem kell cégér”? Mindnyájunk Gyuri bácsija tömören válaszait: — „Tanuld meg, a jó bornak jó cégér .kell!” Most, amikor szőkébb pátriánkban is meg kell küzdeni a bor piacáért, érthető, hogy új feladatokkal, új tartalommal telik meg a hazai, immár 13 borlovagrend munkája. Európában már a középkorban ismertek voltaik a különböző típusú borközösségek. Ezek közül a legfontosabbak a termelői típusúak voltak, de hasonlóképpen fontos völt a keredkedelmet szabályozni kívánó közösségek létrejötte is. A mai borbaráti körök, borlovagrendek, — noha csak néhány évtizedre tekinthetnék vissza — magukat ezekből a hajdanvolt borközösségékből eredeztetik. Ennek két oka van: formálisan az indokolja, hogy a mai boiilovagrendek is elsősorban termelőkből és kereskedőikből állnak, bár számos, bort nem termelő országban borfogyasztók hozták létre rendjüket. A tartalmibb ök azonban az, hogy a régi közösségek is, és a maiak is, mind a termelés, mind pedig a fogyasztás oldaláról a minőségi szemlélet terjesztését kívánják elősegíteni. A .mai borlovagrendgk figyelmet fordítanak részben a borral kapcsolatos, részben pedig egyéb népi hagyományok ápolására is. Minden borlovagrend egy-egy tájegységet képviselve, ennek fajta-, eredet- és hírnévvédelmével is foglalkozik, ösztönzi annak kulturált és minőségi fogyasztását. A Magyarországi Borrendek ezen túlmenően részt vesznek a magyar idegenforgalmi propagandában is, elsősorban gasztronómiai vonatkozások népszerűsítésével. Az első magyarországi borrend 1976-ban alakult meg Baján, Pax Corporis néven. Ekkor alakultak ki a magyar borrendek létrejöttének fetételei: minden borrendnek saját bora van; az .avatási ceremónia alkalmával a borrendbe belépni szándékozónak próbát kell tennie, amely próba egy, a környékre jellemző boros legendához kötődik; sikeres próbatétel esetén, a borrendhez való kötődést esküvel pecsételik meg; a borrendi taggá válást a borrendi lánc és egy oklevél igazolja, végezetül a lovaggá avatott az esemény emlékére, saját nevére palackozott bort kap ajándékba. A ma működő 13 magyar borrend, lényegében valamennyi történelmi borvidékünket átfogja, tájegységének reprezentánsa és meghatározója az ott folyó minőségi bortermelés tekintetében. Az elmúlt év végére elértük, hogy országos szövetséget hozzunk létre, amelynek hivatalos neve: Magyarországi Borrendek Országos Szövetsége. Tagjai vagyunk a Borrendek Nemzetközi Szövetségének. E szövetség egyébként 1980- ban és 1987-ben már Magyarországon rendezte kongresszusát, nagy szakmai sikerrel. Büszkék vagyunk arra is, hogy a nemzetközi szövetség főtitkárának a mi főtitkárunkat — dr. Bíró Pétert — választotta meg 1988 novemberében, Párizsban. Osztrák borbarátainkkal pedig már az 1995-re tervezett Bécs—Budapest Világkiállítással 'kapcsolatos közös megjelenésen törhetjük a fejünket. Bekecsi Szabó László
