Észak-Magyarország, 1989. január (45. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-18 / 15. szám
1989. január 18., szerda ÉSZAK-MAGYARORSZAG 3 A sebek nyalogatása helyett Kilábalnak a cipőgyáriak? 1987 őszén a Minő Cipőgyár tiszakeszi gyáregységében még erről beszélgettünk Bencsik Mihály főmérnökkel, hogy önállóság hiján ugyan nem tudják, mennyire eredményesen dolgoznak, de számolgatnak, készülnek. Szeretnének önállóak lenni - mondta a fiatal mérnök —, megszabadulni a vidéki gyáregységekre jellemző gyarmati sorból. A múlt év közepe táján aztán keringeni kezdett a hír, bajban van a Minő,, kérdéses, mi lesz a Borsod megyei gyárral. Sok-sok álmatlan éjszaka, szaladgálás után december 10-i számunkban jelent meg az az írás, amelyben a gyár igazgatója, Lükő Gyula végre kiborította azt a bizonyos edényt. Emlékeztetőül any- nyit: kiderült, hogy a budapesti, szegedi és tiszakeszi gyárával együtt a vállalat adóssága meghaladta a négymilliárd (!) forintot, s a vállalati tanács ülésén isz.óba került a veszteségek szétosztása, netán a csőd bejelentése. Akkor még teljes volt a tiszakesziek bizonytalansága saját jövőjüket illetően, s ez nyugtalanságot, rossz közérzetet szült a hétszáz dolgozóban. Nem csoda, hiszen akad a községben olyan család, amelynek egész jövedelme a gyártól származik ... Hozzátartozik az ügy krónikájához, hogy a rendezetlenség ellen szintén lapunkban tiltakozott a vállalati szakszervezeti bizottság, igyekezett segíteni a Szak- szervezetek Megyei Tanácsa, tárgyalta a tiszakesziek sorsát országgyűlési bizottság. Legutóbb január 11-én pedig Sebe Istvánné ország- gyűlési képviselő interpellációjára válaszolt ez ügyben Berecz Frigyes ipari miniszter. A hír ezért talán már nem friss, de érdemes megismételni: január 1-jétől önálló a Tiszakeszi Cipőipari Vállalat — mert immár ezen a néven szerepelnek. MEGVESZIK MAGUKAT — Hogy történt? — kérdem Liikö Gyulát, aki egyelőre mint megbízott igazgató látja el a vezetői teendőket. — Nagyon nehezen, és meglepő fordulatok után — mondja, majd részletezi. Eszerint a január 2-i, még funkcionáló vállalati tanács ülésén szándékoztak dönteni a két vidéki, a szegedi és a tiszakeszi gyár sorsáról. (A budapesti időközben kft-vé alakult.) Ott az az álláspont alakult ki, hogy az Ipari Minisztéi'ium átengedi a két gyárat a Csongrád, illetve a Borsod Megyei Tanácsnak. A megyei vezetés nem élt vállalatalapítási jogával, s ezért a minisztérium — 180 fokos fordulatot véve — mégis magára vette az alapító szerepét. Megszűnt tehát a felszámolás réme, persze nem ingyen. — Nyolcvanmillió forintért megvesszük magunkat, ez volt a feltétele az önállósulásnak. Az első évre haladékot kapunk, csak jövőre kell kezdeni a hitel visszafizetését. Aki tisztában van a mai kamatokkal, és azok kamatjaival, az tudja, hogy lényegesen nagyobb összegről van szó. Hatalmas teherrel kezd tehát az új vállalat, amely még alapítólevél, hitelek nélkül, de — s ez a legfontosabb —r dolgozik. — Mit vesztettek a központtal való csatározásban? — Bizony, nagyon sokat. Az NSZK-beli partnerünk, a Gabor cég hátat fordított nekünk. Bizonytalan jövőjű gyárral nem lehetnek üzleti kapcsolatban — mondták — s ezt meg kellett értenünk. A veszteséglistát gyarapítja, hogy 130 dolgozónk hátat fordított a gyárnak, sajnos, többnyire a termelést hagyták ott, sokan közülük jó munkások — sóhajt az igazgató. PANGÓ PIAC Ez az utóbbi tény azért is figyelmeztető, mert magában hordja a dolgozók ösz- szetételének furcsa arányeltolódását.. A 670 emberből 240 az úgynevezett „improduktív”, nem termelő. — Fájdalmas átszervezésekre kényszerülünk — folytatja az igazgató —, 100 embertől meg kell válnunk, másik százat a vállalaton belül csoportosítunk át. Olyan lépések ezek, amelyeket jobb minél hamarabb meglépni, mert a piac is ezt diktálja. Akár örülhetnénk is ennek, hiszen az új vállalat léte egy lépés az olyannyira áhított piacgazdálkodás felé. Csepp a tengerben, de csepp. Mert mi is a helyzet a cipővel? — Sajnos, a szegényedés egyik jele, hogy az emberek kevesebb cipőt vesznek. A szokásos 800—900 ezer pár helyett csak a felét ítéljük értékesíthetőnek. Az immár önálló tiszakeszi gyárnak egyébként a Tannimpex Külkereskedelmi Vállalat sietett segítségére. Megrendelésükre bérmunkában készítenek cipőket a szovjet piacra. Ez a munka várhatóan megmarad az első fél évben — jobb híján, mert pénz , nem sok van benne — ezt tudják a vállalat dolgozói is. Közben a vezetés kutatja a belföldi megrendelőket, és jól fizető tőkés partnerek után jár. Továbbá átalakítja saját vállalati szervezetét úgy, hogy valami hasznot szerezzen a korábbi áldatlan helyzetből: a kis rezsivel is sikeres működés feltételeiből. — Nagyon nehéz helyzetből startolunk, mert amellett, .hogy át kell alakulnunk hatékonyabb formává, fizetnünk az adósságainkat, azzal is számolni kell, hogy 8—10 évig a szinten tartáson kívül nem igen jut fejlesztésre. De bízunk magunkban, optimisták vagyunk — fejezte be Lükő Gyula. VÁLSÁG UTÁN ÉS ELŐTT Nagy Lajosné kikészítő hasonlóképpen nyilatkozik. Rossz volt a bizonytalanság, tudtak a gyár gondjairól, vele együtt saját jövőjüket is féltették. Most jó, mert van munka. — Tavaly úgy havi 1500 forinttal kevesebbet vittem haza. Megérezte az egész család, mert a férjem és a lányom is itt dolgozik, van még egy iskolás kisfiam. Nekünk aztán tényleg nem mindegy, hogy van-e munkánk, vagy nincs. De nagyon bíztunk, hogy minden jóra fordul. Nagy Gyuláné meós ellen- véleményt mond: — Nem prülök ennek a sok leépítésnek, ami várható. Sok ember kikerül majd az utcára, s biztos lesznek köztük jó munkások is. Ez a szovjet munka sem jó, kevés pénzt hoz. Nem hiszem, hogy a Gabor ide visszajönne ... Amikor arról győzködöm, hogy1 az elbocsátandókat olyan helyekről engedik el. ahol semmi szükség rájuk, kicsit elgondolkodik: — Hát, igaz, ami ,igaz. A bőrraktárban nyolcán vannak, régen hárman jobban kézben tartották. A félkészraktárban, a kellékraktárban is sokan varinak. Tulajdonképpen igaza van a vezetésnek, szükség van a leépítésekre — látja be. Kökény József előkészítő csoportvezető 'megállapítja, hogy a sorsuk eldőlóse előtti idegességet egy megnyugvás követte, de most — mert a dolgozók .tájékozottak — az okoz fejtörést, kinek kell mennie, ki marad. Majd csak túl lesznek ezen is“— véli a fiatalember. RAJTUK ÁLL A községi pártbizottság titkára, és maga Lükő Gyula is említette Szűcs Erikát, a megyei pártbizottság titkárát, a kevesek közül az egyiket, aki sokat tett a gyár helyzetének rendezéséért. Milyennek ítéli ő a cipőgyár jövőjét? — Nagyon nehéznek. A tartozás, a nulláról indulás és a szerkezetátalakítás miatt. Engem egyébként tavaly novemberben keresett meg Lükő Gyula, csak any- nyit tehettem, hogy összehívtam a bőrös szakszervezet főtitkárát, ia tanács, az SZMT illetékeseit, tárgyaltunk a megbízott vezérigazgatóval. Én egyébként a felszámolásnak sem lettem volna ellene, inert hiszen — rossz hangzása ellenére — a csődeljárás Is megoldás. Ezt érzelmek nélkül tudomásul kell venni. Pénzük akkor is lett volna a dolgozóknak, akikről úgy éi'zem sokan, és főként a fővárosi központban megfeledkeztek. Mert az egész ügyben én a fontosnak azt tartottam, hogy az embereknek legyen munkájuk, megélhetésük. Mint az igazgató mondta, a sebeket már nem kell nyalogatni, de azért tanulságot kínál a tiszakesziek ügye. Hogy hasonló esetben a gyorsaság az, ami, semmivel nem fizethető meg, hiánya azonban tetemes erkölcsi és anyagi károkat okoz. Hogy mást ne mondjunk, elterjedt, nem lesz szükség a most szakmunkás- iskolákban tanulókra. Szó sincs erről — győzködik az igazgató, hiszen még jobban akarnak dolgozni, s ehhez képzett emberek kellenek. — Mi szurkolunk a tisza- keszieknek, hogy ebben a nehéz helyzetben is találjanak magukra — folytatja Szűcs Erika — többet nemigen tehetünk. Talán csak annyit, hogy elbeszélgettünk a partnereikkel, segítsenek megkapaszkodniuk. Most minden a vezetésen múlik, hogyan találnak piacot, miként; újulnak meg. M. Szabó Zsuzsanna Hogy kilábalnak-e a nehézségekből, az jórészt az új vállalat vezetőitől, no és a piac értékítéletétől függ. Maii mm ás csípős 9 Naponta 75-80 mázsa készárut gyártanak sertéshúsból az Állatforgalmi és Húsipari Vállalat Sátoraljaújhelyi Húsüzemében. A 30-35- féle hentesáruból a fő termékük a turista szalámi, de készítenek tokaji csemegét és csípős szalámit is. Ezek a termékek 10-15 nap alatt érlelődnek. Zemplén húsüzemében az elmúlt évben 1950 tonna hentesárut készítettek. Fotó: Laczó József Vinum Civium Fidelissimorum Borrend 9. Parányi gobelint nézegetek: rajta Sopron városának nevezetességei. A kiszínezett templomtorony, a hangulatos utcarészlet már szinte arra viszi a szemet, hogy látatlanul is tovább kísérje az utacskát, ami bizonyára tovább kanyarodik, és alig kitaposott ösvényben folytatódik a hegyoldalban, s két oldalán pincék kuksolnak szépen egymás mellett. Mindez persze a képzelet szülötte, csupán azt érzékelteti, hogy ha nem ismerünk valamit, akkor hajlamosak vagyunk fantáziál- ni. Még mindig jobb. mintha rosszul tudunk valamit. Mint ahogy a Kékfrankost — a soproni borrend reprezentánsát sok helyen még a felszolgáló is, „két-frankos”- nak titulálja, mert azt hiszi, hogy annyiba került. Ezért sem haszontalan megismerkedni a nyugati határ melletti borvidékkel, és borrendjével. A Soproni Történelmi Borvidék egyedi termesztési adottságait már időszámításunk előtt 300 évvel az itt élő kelták felismerték, és az itt termett bort nagyra értékelték. A római hódítás után Probus császár (I. sz. IV. század) felkarolta a szőlőtermesztést, a borászatot. éis a borostyán út kereskedelmi forgalmába bekapcsolta a már akkor híres soproni bort. A minőségi borászat töretlen fejlődésnek indult, így a középkorban Közép-Európa borkereskedelmi központjává vált Szentlászloi László tiszteletbeli nagymester, borrendjéről beszél. Fotó: V. Kerekes Ferenc Sopron. A történelmi viharok, változások egy dolgot hagytak Sopronban változatlanul, a soproni bor egyedi, kiváló minőségét. Á Soproni Állami Gazdaság a borvidék legnagyobb „boros” gazdasága, mintegy 500 hektár szőlőterületen termel és termeltet szőlőt, összesen ezer hektár szőlő termését dolgozza fel. A Soproni Történelmi Borvidék jellegzetes borai: a Zöld Veltelini, a Piros Vel- telini, a Nagyburgundi és a Kékfrankos. S hogy milyen ételhez milyen fajta bor dukál? Egy kis ízelítő: libamájhoz tökéletes a Soproni Kékfrankos, Nagyburgundi; „belsőségekhez” friss, köny- nyű Kékfrankos fogyasztása ajánlott; zsírosabb halakhoz (harcsa, ponty) nehéz Soproni Kékfrankos, Nagyburgundi (a mártással felszolgált halakhoz csak a Soproni Zöld Veltelini!) A magyaros ételek közül a paprikás csirkéhez, marhapörkölthöz illik kiválóan a Soproni Kékfrankos. A vadételek közül a nvúlpörkölt- höz, vaddisznó pecsenyéhez, fácánsülthöz, vadkacsához az „Ó”-ízű Soproni Kékfrankos, vágj’ Nagyburgundi tökéletes. Az ementáli és trappista sajtokhoz a Zöld és Piros Veltelini, a pál- pusztaihoz a Soproni Kékfrankos a legjobb. Az esti baráti beszélgetésekhez, valamint a protokolláris fogadásokhoz az „Ó”-izű Soproni Kékfrankos és a Nagyburgundi ajánlott. E vidék borrendje: a Soproni Vinum Civium Fidelissimorum Borrend 1985-ben alakult meg Sopronban, a Kékfrankos bor mind szélesebb hódolatáért. A Rend védelmezőjének választotta a Bacchusi Istenkörből a szőlőfürtöt tartó „Sylenust", utalva a római kori helyi kultúrára. Mára a borrend egyesületté alakult, tagjai között tudhatja a Szovjetuniótól az Amerikai Egyesült Államokig sok nemzet tagját, akiket a bor tisztelete, szeretető fűz össze. A borrend a Magyarországi Borrendi Egyesületek Szövetségének tagja. A borrend bora — természetesen — a leghíresebb soproni bor, a Soproni Kékfrankos. (Bekccsi)
