Észak-Magyarország, 1988. december (44. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-07 / 291. szám
4 ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1988. december 7., szerda Szabó János képei Sátoraljaújhelyen Drámából szőtt harmóniák Üdülők a Dunakanyarba Az idegenforgalmi értékű dunakanyari üdülőterületek és a nagyüzemi mezőgazda- .sági művelésre alkalmiban zártkerti területek arculatának védelmében az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium az érintett Komárom, Nógrád és Pest megyei tanácsokkal közösen országos tervpályázatot írt ki. A tervezőktől olyan üdülő- és zártkerti épületekre kérnek javaslatokat, amelyek a lakók célszerű elhelyezése és kiszolgálása mellett garanciát nyújtanak a tájba simuló, harmonikus beilleszkedésre, a környezetés természetvédelmi követelmények teljesítésére. Javaslatokat várnak sík- és hegyvidéki területek beépítésére is. Az üdülőépületek hasznos területe 30—80 négyzet- méterig, a zártkertieké 30 négyzetméterig terjedhet. Készülhet terv a zártkerti házak üdülővé alakításáról is. Minisztert is jól kell választani A fenti címmel közöl továbbgondolkodásra késztető írást a Fáklya decemberi száma. Megtudjuk például, hogy milyen megfontolás alapján választhatják, illetve választották az elmúlt időszakban az állami tisztségviselőket. A lapban megyénkről is olvashatunk, ugyanis a közelmúltban nemzetközi menedzser-tanfolyamot szervezett a Borsodi Vegyi Kombinát. A nagy figyelemmel kísért tanfolyamon, amelyen több szovjet vállalat képviselői is részt vettek, érdekes előadást tartott a City Bank of America magyar- országi kirendeltségének igazgatója. Erről ír a lap — .Menedzserré lenni . . . javasoljuk a Visszaadott arcmás című gazdagon illusztrált írást, amelyben egy rendkívül érdekes gyógymód részletes -leírásával ismerkedhetnek meg. Tovább tart a sztálini korszak értékelése — erről szól az a tudósítás is, mely Emlékmű a sztálini korszak áldozatainak címmel tudósít az emlékműbizottság moszkvai ösz- szejöveteléről és az ott elhangzott javaslatokról. Bár látszólag egészségügyi témának tűnik a Szív tenyészet című írás, azonban ennél sokkal többet ad az olvasónak. A génsebészet lehetőségeit taglalva foglalkozik az olyan tudományos eredmények „hasznosításával”, amelyek már a fanSzabó János festőművésznek, a Magyar Iparművészeti Főiskola alakrajz-taná- rának munkáiból nyílik . kiállítás december 8-án, csütörtökön délután 5 órakor a sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Művelődési Központ Ikiál lí tótermében. Az ebből az alkalomból kiadott díszes katalógusban a festőművész három igazán szép alkotása invitálja a nézőt, a képzőművészet iráiít érdeklődőt egy alaposabb, elmélyültebb találkozóra, ismerkedésre. Szó szerint ipvitálja, hiszen e képek — a J. S- Bachra emlékezve, a Tél (illetve a Békét! gobelin) — színei, ecsetvonásai, formái és tartalmai szépek, érdekesek, lelket .nyugtatóan harmonikusak. Losonci Miklós művészet- történész írja Szabó János munkásságáról: „Erkölcs és szépség egyensúlya jellemzi... műveinek friss és tiszta energiáival szelídíti az élet vadságát.” Szabó János művei igazi sűrítmények. Az általa festett képek nem csupán tájak — nádassal, fákkal,' kerítésekkel, völgyekkel — tükre, hanem egyidejűleg az ember, a lélek, a gondolat, a vágy tükröződései is, sőt, elsősorban ez utóbbiaké, melyhez az előbbiek csak a formát, a jelképrendszert, a „kommunikáció betűit” adják. E barna tartományokból induló képek áttüzesedve sárga árnyalatokkal, szerényen megbúvó kékekkel, lilákkal, néző és mű között afféle csendes beszélgetést indít meg. A mű miközben szuggerál, szinte hipnotizál, eközben a néző kételyei eloszlatását, vágyainak, reményeinek igenlését is viszontlátja a képben, és egyben úgy érzi, sorstársra lelt az alkotóművészben. Ettől valamimód képes megnyugodni, s helyreáll a nap mint nap gyakorta felboruló lelki egyensúlya. Szabó János képei akar- va-akaratlanul boldoggá teszik a nézőt, s ez úgy vélem nagy dolog, a mesterségbeli tudás, a gondolati gazdagság, a humánum maximális elismerése, Illyés Gyula Ferenczy Bénit a „Mi.ndenségszelídítő Mester” címmel tüntette ki, nos, a 46 éves Szabó jó úton, jó irányban halad, hogy hasonló titulus megillethesse. S végezetül még egy idézet Losonci Miklóstól: „Szabó János élete a kép. Boldog ember, ment festményeivel boldoggá tehet má- .sokat, . drámából szőtt, pergetett harmóniákkal.” Éppen ezért újhelyinek, zempléninek, de másoknak is javasoljuk: szánják rá magukat, találkozzanak Kádár György egykori tanítványának alkotásaival. Megéri. (A kiállítást Katona Rezsőné gimnáziumi tanár nyitja meg, s december 30-ig tekinthető meg.) (hajdú i.) Kell-e nekünk Kassák? A fenti címmel tartott érdekes előadást a napokban Sátoraljaújhelyen Horpácsi .Sándor újságíró, irodalomtörténész. Előadásának kissé különös címe nem csupán a figyelemfelkeltést szolgálta, hanem irodalmi köztudatunk, kultúránk birtoklásén alapuló önismeretünk sorvasztó hiányosságát is jelzi. Az a sajnálatos tény, hogy jelentőségéhez képest napjainkban méltatlanul kezeljük, nem csupán kegyeletsértés és egyszerű mulasztás, hanem önmagunkkal szemben elkövetett, esélyeinket rontó bűn. És fokozottan igaz ez itt, nálunk, a szűkebb régióban, hiszen a tájihaza irodalmi hagyományainak tálán legjelentősebb alkotójáról van szó. Mi a magyarázata ennek a szomorú jelenségnek? Ä válasz összetett és lehangoló. A magyarság tudati fejlődésében az irodalom- történet szerepe érzékelhetően csökkent, és ez azért következhetett be, mert az írók minősítése olyan kategóriáikra támaszkodott, mint elkötelezettség, politikus jelleg, sorsérzékenység, haladó vagy reakciós irány. Ezek azonban nem elsődlegesen irodalomelméleti fogalmák, az ilyen leegyszerűsített, osztályközpontú irodalomszemlélef külső szempontokat erőszakol a művészetre, sérti annak öntörvényűségét, s könnyen kiszolgáltatja aktuális politikai érdekeknek. Viszont az irodalom nem eszköz, értékelésekor nem programadó jellege a lényeges. Ez a megközelítés tehát a művészi érték autonómiáját, a megjelenítés pontosságát, az esztétikai minőséget állítja középpontba, ami egy életmű felmérésekor valóban a leghitelesebb szemléleti rendszer alapja lehet. A jelzett kategóriák azért váLnak ,kezelhetetlenné, mert jóllehet kiegészítő, járulékos szerepük tagadhatatlan, de ha .kizárólagos szempontokként alkalmazzák őket, óhatatlanul megtévesztő hangsúlyeltolódásokat okoznak. Horpácsi Sándor tételeinek igazolására élvezetesen vázolta Kiássák életrajzát is, ami a művészt szembeállítja a kötöttsé- középpontibá állítva azt a makacsságot, gekkel, csavargásainak is hajtóereje, a Nyugattal való vitájának egyik magyarázata lehet, és a művészi önkifejezés sajátosságaihoz vezet. Világképénél, erkölcsi tartalmainál fogva szövetséget vállal a munkás- mozgalommal, de a minőség elvéről semmilyen propagandisztikus cél érdekében nem hajlandó lemondani. Mások az eszközei a politikai küzdelemnek, és megint mások a művészi alkotásnak. A költő nem egy pártnak elkötelezettje. Küldetése egyetemes. Ez a felfogás váltotta ki ellentétét Kun Bélával is, akinek első dolga volt betiltani a Nyugatot és természetesen Kassák lapját. Kassák Lajost a magyar avantgarde kiemelkedő alakjaként tartja számon az irodalomtörténet. Az avantgarde viszont elsősorban nem formai kérdés, hanem kor- és létérzékelés függvénye. Világképbeli tartalmai a meghatározók. Kassáik hihetetlen érzékkel reagált a megváltozott létforma természetére, az ádillvesztés tényére, az idődimenzió átalakulására. A különleges létélményt nem lehet a hagyományos formákkal kifejezni, kialakul tehát a kifejezésformák alkotó átértékelése: az, avantgarde. Horpácsi Sándor Kassúk-jelenségről beszélt, teljes joggal. A költő minőségeszménye, egyetemes igénye miatt különleges alakja jstt a honi irodalmi életnek. A népi írók türelmetlensége, értetlensége a „mássággal” szemben (Veres Péter haza- árulónak bélyegezte) tálán ezért volt épp vele -szemben annyira kirívó. Értékekhez ragaszkodó makacssága, eszményeiért való konok kiállása miatt az utókor számára is „problémássá” vált. Sajnos, nemcsak az irodalompolitika .szemében. Horpácsi Sándor azzal fejezte be előadását, 'hogy a mai avantgarde kísérletek azért kérdőjelesek, mert az alkotók nagy része csupán a -formai elemek átemelésével keres újfajta .megoldásokat, pedig a létálmény tartalmainak hitele nélkül a kifejezésformák könnyen a polgárpukkasztás szintjén ragadnak. Kassák -művészi következetessége, emberi alkotói határozottsága, megalkuvást nem ismerő keménysége értékzavarokkal ■küszködő korunkban hangsúlyos figyelmeztetés, amikor arról gondolkozunk, hogy kell-e ne künk Kassák? Mile Lajos A pályázati kiírást átvehetik az érdeklődők az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériumban, s ugyanide kell eljuttatni a kész terveket legkésőbb jövő év február 27-ig. címmel, s sok hasznos információt ad nemcsak a szakemberek számára. Akik viszont az orvostudomány, illetve ezen belül is a pszichiátria iránt érdeklődnek, tasztikum határát súrolják, ugyanis -a szakemberek véleménye szerint, elméletileg nincs akadálya az elhasználódott emberi szervek „lecserélésének”. Mit ér a népzene — ha miskolci? Vajon le lehet szűkíteni csupán miskolcira a kört? Lehet-e azt mondani, hogy csak városunkban nincsenek meg a kulturális lehetőségek — és ami talán, még szomorúbb, az igény sem? — Szinte hihetetlen, hogy ez kialakult itt Miskolcon. És ráadásul még egy jó helyen! A belváros közepén. Pedig a lehetőség óriási. Ez még csak a második alkalom, mégis, a mai folk- pince-rendezvényt itt a Sörgödörben mára le is mondták. Ennek ellenére lézengünk néhányan az elsősorban diszkóra beállt teremben. Többnyire táncosok, vagy a népzenét „tudásszinten” szerető, azaz elég; jól ismerő „mag,” van jelen, hiszen a népzenét lassan intellektuális műfajnak lehet tekinteni. Leginkább az szereti, aki ismeri is. S Miskolcon az ismeret nem általános. S ezt így elfogadjuk. Mert megmagyarázzuk magunknak, hogy ilyen város vagyunk, ahol a munkás fáradtan hazamegy, és amit erősen szelektál, az a kultúra. De vissza a lóikhoz, a pincéhez! Valamikor egy jazz- pincénk — ugyanitt — már volt. Az érdektelenség szüntette meg? Ez lesz vajon a népzenét közel hozni próbáló péntek esték sorsa is? Biri- nyi Lajos, a Cimbora együttes vezetője az elképzelésekről beszél: — Egyelőre úgy indulunk, hogy minden péntek este 7 órától zenélünk itt a Sörgödörben. Amíg lehet... Szeretnénk „átitatni” a várost a népzenével, ezért próbáljuk bevinni azt, minél több helyre. Az egyetemen például kéthetente táncházat tervezünk. Meg kell, hogy „fertőzzük” az embereket, hisz’ lassan már Erdélybe is mehetünk tanítani az ott gyűjtött anyagot. Ha feltúrják, beleteszik a panelba, bizony egykettőre feledésbe merül valahol ez a muzsika ... Hogy itt milyenek a lehetőségek? Lehet énekelni, táncolni, beszélgetni — ha úgy adódik, vendégzenekarokat hallgatni. S ha valaki csak véletlenül betéved, és a hangulat által sikerül fogékonnyá tenni e zenére, már nyertünk. Komolyabban. tanítási szándékkal az egyetemen szeretnénk dolgozni. Az is érdekes, ahogyan Birinyi Lajos találkozott e zenei közeggel. — Valamikor rockzenésznek készültünk a barátommal . Egyszer valahol, valamelyik művelődési háziban — bőrmeílény, tépett szerkó — bekeveredbüntk egy Vízöntő-koncertre. Annyira jó volt hallgatni, nem tudtam, mi ez, de éreztem, hogy örül a lelkem. Nagyon jól éreztem magam. Aztán másnap már megláttam egy plakátot, és magamtól mentem, hogy , ezt még egyszer meg kell hallgatói. A koncert végén sírtunk. Nem hiittük el, hogy vége van, befejezték. Szóval így kezdődött, aztán egy népzenei tanfolyammal folytatódott. S ma népzenészként dolgozom ... „Folkkocsma”. Emlékszem a legutóbbi egyetemi napokra, ami kőris egy „kocsmaisátorban” messze az éjszakába nyúlva szólt a zene, az énekszó. S aki nagyon fázott, tagjait egy kis mezőségi, vagy széki tánccal melegítette fel. A Sörgödönben is valami ilyesmire számítottam. Hogy ez alkalommal — legalább is létszámban — nem jött össze, s az, hogy már fél tízkor kiitették a szűrünket, kicsit csalódást okozott. Ám végül is az a fontos, hogy néhányan, akik ott voltunk, jól éreztük magunkat, a többit meg majd meglátjuk... Dobos Klára
