Észak-Magyarország, 1988. december (44. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-06 / 290. szám

1988. december 6., kedd

ESZAK-MAGYARORSZAG 3

Miért nem terjed nálunk?

Értékelemzés és termelés

Az értékelemzés, ez a világszerte elterjedt közgazdasági elemzési, tervezési módszer a jelek szerint képtelen nálunk: meghonosodni. A közelmúltban e tárgyban megtartott tanácskozáson elmondták, bogy az országban ma is mindössze 84 szakképzett értékelemző van, akik évente alig száz érték- elemzést végeznek.

Miről is van szó tulajdonképpen ? Az értékelemzés több mint ötvenéves amerikai módszer, s az a lényege, hogy a piac valóságos igényeiből kiindulva, egy termék vagy szolgáltatás tervezésének minden fázisában újra meg újra megvizsgálják, hogy a funkció és a költség összhangban óll-e egymással. Az érték- elemzést általában csoport- munkában végzik, azaz együtt dolgoznak a tervezők, a technológusok, a közgazdászok, a marketing-szakemberek, az anyagbeszerzők.

Az értékelemzés során ez a csoport folytonosan felülvizsgálja saját munkáját is. vagyis újra meg újra végiggondolják, hogy a készülő termék egy-egy funkcióját miként lehetne hatékonyabban megoldani. Tévedés ne essék, nem arról van szó, hogy miként lehet egy terméket minden körülmények között minél olcsóbban előállítani, hanem a költség és a funkció optimális összhangjára törekszenek.

Ezzel w módszerrel elkerülhető, hogy egy termék a feltétlenül szükségesnél több anyagot tartalmazzon, hiszen a tervezőmérnök javaslatát folyamatosan felülbírálják a közgazdászok, a technológusok stb. Például az értékelemzés nélkül elképzelhetetlen megoldani, hogy a tartós fogyasztási cikkek fő alkatrészei nagyjából ugyanannyi ideig legyenek működőképesek. Márpedig a garanciális költségek csökkentése csak úgy képzelhető el, ha például egy televízió, egy autó, vagy egy automata mosógép főbb alkatrészei azonos élettarta- múak.

Az értékelemzés módszerével a különféle szolgáltatások, sőt a közigazgatás is hatékonyabbá tehetők. Arra van szükség, hogy szakítva a sokszor évtizedes hagyományokkal, például egy elöljáróságon, vagy mondjuk kerületi tanácson az ügyfél- szolgálat egész rendszerét, mechanizmusát, az irodák elhelyezését, berendezését, nyitva tartási idejét is beleértve, úgy alakítsák ki, hogy az adófizető állampolgárok munkaidejükön kívül, a lehető legrövidebb idő alatt elintézhessék ügyeiket.

Az értékelemzés világkarrierjének egyik titka, hogy a csapatmunka révén a mérnökök, közgazdászok, technológusok közvetlen érdekeltsége a korábbiakhoz képest jelentősen megváltozik. Hiszen a hagyományos szervezetben az egész vállalat sikerességében való érdekeltségen túl, egy-egy mérnök, ‘vagy technológus közvetlenül és elsősorban a saját szűkebb területe feladatainak elvégzésében érdékelt. Vagyis a mérnöknek a hagyományos szisztémában a tervezés szakszerűségéért kell felelnie, az anyagbeszerzőnek a folyamatos anyag- biztosításért és így tovább. A különérdekek azonban szinte törvényszerűen keresztezik egymást, ezzel szemben az éntékelemző teamben mindenkit egyetlen érdek vezérel: ugyanazt a funkciói hatékonyabban, optimális költséggel megvalósítani.

Mivel magyarázható mindezek után, hogy az érték- elemzés lényegében a mai napig sem terjedt el nálunk? Mindenekelőtt az ismeretek hiányával. Jóllehet maga a módszer évtizedek óta ismert, az értékelemző közgazdászok illetve szakmérnökök képzése tulajdonképpen csak a jövő tanévtől kezdődik meg egyetemeinken.

Az érdektelenség további oka, hogy a közgazdasági környezet sem ösztönzi a vállalatokat az értékelemzés elvégzésére. Ez az - eljárás ugyanis a költségek csökkentését jelenti, a vállalatok pedig még mindig viszonylag akadálytalanul tudják áraikat emelni, s ily módon egyszerűbben növelhetik bevételeiket.

Ráadásul a hazai piaci viszonyok sok tekintetben mesterségesek, és nem feltétlenül igazolják vissza a vállalatok effajta áramvona- lasító tevékenységét. Az exporttermékek egy része olyan, mindenekelőtt KGST- piacra kerül, ahol szintén nehéz elismertetni az árakban az értékelemzéssel megvalósított korszerűsítést. Sajátos módon még a nyugati piacokra kerülő termékeinknél sem egyértelmű a helyzet, hiszen jelenleg a bonyolultan működő konvertibilis exportérdekeltség mögött sokáig meg tudnak bújni a felesleges költségeket hordozó termékek is. Ma is érvényes a gazdaságban a csaknem mindenáron való dollárkitermelés elsődlegességének elve.

Márpedig az értékelemzés és a hasonló, konkrét szervezési, hatékonyságnövelő eljárások, amelyek gyakorlatilag beruházás nélküli költségcsökkenést hoznak, hovatovább az egyetlen kiutat jelentik a magyar gazdaság számára a mai válságból. Legfőbb ideje ugyanis, hogy már ne csupán azzal foglalkozzunk, milyen további elvonásokkal lehet az ország adósságát törleszteni, hanem mindenekelőtt azokkal a gyakorlati módszerekkel, amelyek a magyar munka, a magyar termékek világpiaci elismeréséhez hozzásegíthetnek. (MTI—Press)

P. E.

A név kö

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy téesz, amelyik (mint az a mesében előfordul) nem volt veszteséges. Ne irigyeljük tö|o. ezt a Borsod megyében szinte egyedülálló gazdasági csodát, mert o soványka nyereségért sokat kell ügyeskednie és fáradoznia.

Feliratos reklámszatyrokat készíttet Pécsen, fuvaroztat Pesten, építkezik Miskolcon, bútort gyárt Szerencsen. Megannyi - kilométerekben is - szerteágazó tevékenység ez, amelyhez mostan egy újobb társult: görgős műanyag elemekből összeállított masszírozó szerkentyűket dobott a piacra.

Am a hálátlon honi piac visszahajitotta ezeken a szárazon és vizen egyaránt alkalmazható modulokat, mondván: a magyar emberről se szárazon, se vizen nincs mit mór lemasszirozni.

Mit volt mit tenni, a szövetkezet külpiacok után kezdett kutatni, és (mint az a mesében előfordul) akadt is erre jelentkező. Egy olasz cég potom tízezer dollárért vásárolta meg fél esztendőre az értékesítés jogát. Volt azonban ogy megjegyzésük: a szerkezeteket reklámozó, gusztusoson gömbölyded szőke hölgy mezítelen popója alatt nem jól fest a felirat - Lenin Mgtsz.

Nomen est amen. A nagyüzemi keretek között folytatott közös gazdálkodásra talán megfelelt húsz esztendeig a cég neve, a FITTROLL masszírozó esetében viszont, mint azt a vezetőség is egyöntetűen, belátta, a pucér fenék és a Lenin Mgtsz színes prospektusokon való megjelenítése fenekestül felfordit- hatja a szövetkezet politikai megítélését, ér kellemetlen (élremagyarázásokra adhat lehetőséget.

Az olasz cég közbevetölegos véleményét miszerint itt pusztán arról von szó, hogy ez a név „nem jól cseng a nyugati piacon", a szövetkezet vezetői nem helyeselték, mindazonáltal gyorsan döntöttek.

Pályázati felhívást tettek közzé névváltozta- tásia a következő szöveggel: „Szövetkezetünk gazdasági ügyeinek vitele során felmerült, hogy elnevezésünk, a Lenin Mgtsz, az üzleti életben egysíkúvá vált, és nem bir egyedi reklámhordozó tartalommal. Talán elsősorban azért nem, mert Magyarországon igen sok Lenin Mgtsi működik, Így a mi gazdasági tevékenységünket, termékeinket, szerződései üzleti kapcsolatainkat és egyéb jellemzőinket nem lehet kellőképpen elkülöníteni. Ezért olyan névre van szükség, amely egyedi, köny- nyen megjegyezhető, és utal a szövetkeze' tevékenységére is, Kérjük, hogy a pályázatokat 1988. december 31-ig küldjék meg a szövetkezet központjában, (sicf)” Pontos cím és az általános elnökhelyettes pontos neve.

Töröm a fejem, milyen megnevezéssel különíthetném el termelőszövetkezet egyedi tevékenységét. Közben tucatnyi téesz neve jut az eszembe, amelyek fuvarozást vállalnak, elemes bútorokat gyártanak, bedolgoznak és építkeznek, műanyag szatyrokat és egyéb műanyag micsodákat készítenek a „munkahelyteremtő beruházások pályázati úton szerzett forintjaiból’1Mikulásig csak kitalálok valamit (csábító a 15 ezer forintos első díj), és még karácsony előtt igyekszem postára adni a pályázatomat, a következő megszólítással:

„Tisztelt Elnökhelyettes OR!"

Elvégre egy új cégnév a megszólitásban is kötelez. Keresztény Gabriella

AZ BUKés a miskolci rádió EDELENYBEN

Jz egészségUoy teUoii vagyunk..

y?

A főorvos vizitel.

Amikor a kisvárosban egy régi ismerőstől érdeklődtem: isméri-e a tüdökórház igazgató főorvosát, a kővetkezőket mondta: neki köszönhetem, hogy életerős nogyfiom, egy halálos betegség után ma is ép ember maradt, s ómig küzdött az életben maradásáért, még arra is jutott energiája, hogy bennünket nyugtasson. No, persze ez egy orvosnak mindennapi dolog, természetes, hogy gyógyítja a betegeket.

Arra, hogy milyen nehéz feladatra vállalkoztam, ■amikor dr. Kraszkó Pálról, az edelé- nyi kórház igazgató főorvosáról portré írására vállalkoztam, csak akkor döbbentem rá, amikor fél délelőttöt elbeszélgettünk már, s magánéletéről még szó sem esett. Munkájáról, a kórház’ életéről azonban sokkal többet beszélt. Megszállott — gondoltam magamban. Megszállott, aki 22 évvel ezelőtt eljött ebbe a kórházba, s azóta sok mindent megváltoztatott maga körül. Megszállott, aki jó kollektívát toborzott oda, ahová ma kevesek vágynak, egy vidéki kisvárosba, mesz- sze az orvosok álmától: egy budapesti klinikától.

Amikor azt feszegettem, mit kapott, hozott otthonról a békéscsabai házból, ahol rajta kívül még hat gyerek nevelkedett, elmondta:

— Nem voltak a legköny- nyebb idők, amikor születtem. Igen szerény körülmények között éltünk szüleimmel, de a legtöbbet kaptam tőlük, amit adhattak. Egy olyan erkölcsi értékrendet, amelyre azóta bizony sokszor szükségem volt pályám során. Szegeden végeztem az egyetemet, s__ a gyulai, majd a miskolci kórház után .pályáztam meg ezt az állást, azon egyszerű oknál fogva, hogy lakást is adtak, az akkor tisztességesnek számító 1300 forintos fizetés mellé. Ügy jöttem kissé idealistaként, hogy innen is megválthatom majd a világot. Azóta persze — bár értünk el szerény eredményeket — el kell ismernem, illúzió volt az elképzelésem.

A főorvos 1966. január 1-jén érkezett ide, illetve érkeztek, hiszen felesége is a kórház orvosa lett. Akkor nyolcán voltak itt orvosok, ma kétszer annyian vannak. Háromszáz kórházi ágyon évente 3500 beteget gyógyítanak, a megye lakosságának fele hozzájuk tartozik. Ma már belgyógyászat is van a kórházban, amelyet az a szükség hívott életre, hogy a területi ellátás biztosított legyen, s aki már ide is messziről utazik, ne kelljen .még tovább, Miskolcra mennie.

— Persze ezen kívül több oka volt annak, hogy itt belgyógyászatot hoztunk létre. Az egyik: hogy megvoltak a személyi feltételek. A másik: hogy mintegy 10 éve a tébécés betegek száma olyan mértékben csökkent, hogy az eredeti tüdőkórház ágyainak számát csak 10 százalék erejéig foglalják le. A belgyógyászatnak egyébként is része a tüdő- gyógyászat, s a nem tébécés mellkasi betegségekkel általánosan is ők foglalkoztak, de az új típusú tüdő- gyógyászat megszületésével, magasabb szintre emelhettük a gyógyítást. Tagadhatatlan, hogy itt mindig olyan körülmények között dolgozhattam, melyben jól éreztem magam, hiszen a szakmát akartam nagyon jól megtanulni, s erre lehetőség volt. Sokat kutattam, publikáltam, s olyan nóvumokban vehettem részt — ha csak az asztma gyógyítását említem —, amelyre máshol nem biztos, hogy lehetőségem nyílott volna. Ezért nem vágytam el innen. Illetve, hogy pontosabban fogalmazzak, a jó eredmények 5—8 év után hoztak erkölcsi elismerést, s amikor az ember kapóssá válna, már nem akar elmenni. Egyébként sem tudok megalkudni, no persze ez nem jelenti azt, hogy röghöz kötött vagyok.

Kraszkó főorvos a város, a megye életéből, társadalmi munkáiból is kiveszi a részét, amellett, hogy évek óta előadásokat tart a nemzetközi kongresszusokon, tagja a Szakmai Kollégiumnak, mely a minisztérium tanácsadó testületé; a Magyar Tüdőgyógyász Társaság elnökségének; az Orvos Továbbképző Egyetem Oktatója. A Borsod Megyei Tanács, s az Edelényi Városi Tanács V. B. tagja is, mint mondta, azért is, hogy az egészségügy pozícióját jobban tudja védeni.

Fotó: Balogh I.

— A mindennapi gyógyítás teherhordói vagyunk. Ügy van ez, hogy igát vonunk, s néha volna kedvünk parádézni, de az elnehezült igavonó nehezen mozdul könnyedén, kecsesen. S ami legjobban bosszant, az emberek igénytelensége, érdektelensége saját egészségi állapota iránt, s így sokkal rosszabb pozícióból gyógyítunk. Ez bizony csökkenti a munka örömforrását. Olyan miliőben dolgozni, ahol az egészség nem nagy érték, bizony hálátlan feladat. Biológiailag elöregedett, alkoholizáló, csökkent ellenálló képességgel bíró embereket gyógyítani jóval nehezebb, mint aki maga is talpra akar állni.

Kutatómunkája, s a kórház adminisztrációs dolgainak bonyolítása mellett kevés ideje marad szórakozásra.

— S még kevesebb lenne, ha nem lennének kitűnő munkatársaim. Szerencsére valóban csak annyi időt rabol el tőlem az adminisztráció, amennyi a legszükségesebb, hiszen jó gazdasági vezető, intézetvezető főnővér és műszaki vezető segíti munkámat. A gyógyításban is tehetséges emberek vesznek 1 körül. Ma már nem úgy van mint régen, hogy mindegy volt ki jön ide az „isten háta mögé", csak jöjjön, s még csak válogatni sem lehetett. A mostani gárda nem kontraszelektált orvosokból áll, hanem nagyon jó csapat.

Kevés szabadidőmben pedig sokat mozgok. Télen síelek, nyáron úszom, szörfözők. Amikor utazom, lehetőleg vonattal megyek, hogy olvasni tudjak. Mindig több könyvet olvasok egyszerre, nehezebb, könnyebb műfajt váltogatva. Szeretem a bestsellereket is, most Mailért és Heilert olvastam, de az igazi irodalmi élmények, maradandó dolgok is érdekelnek. Imádom a zenét, főként Bachot.

S amikor azt kérdeztem, mi lenne a kívánsága, ha egy jó tündér teljesítené, mosolyogva azt felelte:

— Szeretném, ha agyi funkcióim minél később csökkennének, mert az egészséget tartom a legfontosabb dolognak. Az lenne a jó, ha minél tovább megmaradna az érzékenységem a világra, a problémákra, s az emberekre, hiszen ezt a hivatást is azért választottam, mert mindig az emberek érdekeltek.

Orosz B. Erika