Észak-Magyarország, 1988. december (44. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-24 / 306. szám
1988. december 24., szombat ÉSZAK-MAG YARORSZÁG 12 A zon a vasárnap öt perccel 11 óra előtt Megyaszó mindkét templomának tornyában megszólaltak a harangok. Ez a pontosan öt percig zúgó méltóság- teljes ünnepi zene emlékezni - hívott össze mindenkit: kicsit és nagyot, fiatalt és öreget. Azt is, ki átélte, azt is, ki végigszenvedte, azt is, kiben soha el nem múló emlékként mindmáig ott él. S azt is, kinek mindez csupáncsak történelem. Ezt a harangok szavával is összehívott megemlékezést, méltó tisztelgést - mely ez év november 27-én vasárnap délelőtt 11 órára a megyaszói református templom előtti térre, a község második világháborúban elesett 72 fiának jelet, emléket állító - avató ünnepre hívta az ősi település mai népét - egyikük így emlegeti:- Megható, szép ünnep volt. A lelkiismc- ret feltámadt, a szemekbe bizony könny szökött . . . Állok az első világháborús - kardját morc tekintettel, lehajtott fejjel éppen kirántani szándékozó - közkatona közvetlen szomszédságában felállított, még el sem hervadt virágokkal, koszorúkkal és kis, nemzetiszínű zászlócskákkal övezett emlékmű előtt. A közeli tcmplomkertben hideg decemberi szél zörgeti az öreg diófát, amely nyilván még látta őket. Őket, kik gyermekként talán diót is csentek az ágakról. Egyébként csend van, s ez így van jól, a méltó tisztelgés mindig ünnepélyesen néma. .......Hazánk fiai emlékére, akik nem tértek v issza szerelteikhez többé a háborúból olvasom a „siratófalról” az üzenetet. S aztán tovább - mily döbbenetes! - 72 nevet, hetvenkét, illetve jóval több család lassan - talán soha be nem - gyógyuló bánatát. Andú Pál, Balázsi Bertalan, Baluzsi László, Balogh Barnabás . . . Tudom kiben-kiben más-más arcot, más-más emléket sugallnak, s tudom kiben-kiben ettől is többet, hiszen az életet, a mindent jelentették, s jelentik e nevek; az apát, a férjet, a fiút. Én, az idetévedt vándor, sajnos sem arcukat, sem jellemüket nem ismerhettem. Ám a nevek - melyek mesz- sze, jeltelen sírokban elhantolt hajdanvolt embereket azonosítanak, nos e nevek nekem (s a hozzám hasonló valamennyi később születettnek, a nem közvetlen rokonnak, ismerősnek, barátnak) is sokat jelentenek. Kell, hogy jelentsenek! Magyar voltukkal rokont, testvért. Közös szülőföldet, azonos nyelven kimondott szavakat, s jogfolytonosságot munkára, cselekvésre. S feladatot, hogy se az övék, se a hozzájuk hasonló több tíz-, százezer Arany Jánost értő, korán, s értelmetlenül elhunyt emléke ne fakuljon. Kutatom hát őket (is)! * A falu Megyaszó, (mely a Hazafias Népfront helyi bizottsága, a községi tanács, a református egyház vezetésével egyetakarva, s az anyagiakat is vállalva megyénkben elsők között pótolt egy négy évtizedes mulasztást, s emléket állított elvesztett nemzedékének,) a kérésemre: - elevenítsük fel a siratófal 72 áldozatában a konkrét, az érző embert -az első szóra segített. A reformátusok gyülekezeti termében előbb a nagymúltú református egyház tagjai kezdték idézni apáik, rokonaik, ismerőseik emlékét, majd dokumentumokat, fényképeket, fakult tábori-postai levelezőlapokat hoztak ők, és mások, s ezekből lassan egyéni sorsok, tragédiák elevenedtek meg, teljesedtek ki, amelyek bizony nemcsak a ráncba öregedett asszonyok, hanem a keménykö- tésű férfiak szemébe is odacsalt szívből, lélekből csorduló könnyeket. E szavak, e dokumentumok egy részének felidézésével, most a szeretet ünnepén, 72 elvesztett megyaszói magyar emléke előtt tisztelgünk. Egy elveszett nemzedék „Minden áldott éjszaka odahaza járok” Kardos László Győrfi Károly A 66 esztendős, alsódobszai Víg Pali bátyám, a református énekkar tagja, azon szerencsések egyike, akik élve kerültek ki a háború poklából. Az emlékműavató ünnepségen - a hivatalos programon kívül - szót kért ő is, s a lelke legrejtettebb bugyoraiból feltörő gondolatait rímbe szedve, megosztotta azt az egybegyűltekkel. Én is ott voltam köztetek. Együtt mondtuk, hogy magyar vagyok magyar. . . Holdvilágos éjszakában azóta sem röppent szememre álom . . . Szőke Hernád partján a csillogó habok, az azúrkék égen tündöklő csillagok. Zúgó szélvészben beszélő villámok rólatok beszélnek elhunyt magyarok . . . Az emlékművön a sorban a 41. név Kardos László honvéd neve. Levélrészlet 1942. szeptember 21 -i keltezéssel a 233/31-es tábori postaszámról. Feladója Kardos László, a címzett apósa, Ördög Bertalan. „. . . Kedves szüleim, írják, hogy a kisfiam nagy huncut. El is hiszem, mert valamelyik éjjel vele álmodtam és úgy ölelt és csókolt az én drága kisfiam, és mondta: édesapám ...” Nyíri Barnabásra előbb unokaöccse Nyíri Gyula emlékezik: - 1942-ben ment ki a frontra, s haza sem jött többet. Pedig, amikor elbúSok magyar autós turista Dalmácia felé vezető kedvelt útvonala Szarajevón és Mosztáron át a Nyeretva folyó völgyében vezető főút. Az autóút az egykor fafaragóiról nevezetes Konjic városka közelében a Nyeretva vize által táplált és magas hegyek övezte Jablanicai mesterséges tó partján vezet. Képünk egy kis tóparti motel teraszáról készült, ahonnan a környék festői látványt nyújt A nyár emlékei A szomszédos Jugoszlávia mindig kedvelt úti célja utazást kedvelő honfitársainknak. Főleg a turistaidényben van ez így, amikor az autós turisták egy része az Adriai-tenger cgy-egy vonzó üdülőhelyét választja tengerparti pihenésre. Az odavezető út is gazdag azonban természeti szépségekben, látnivalókban, melyet alábbi képösszeállításunkkal szeretnénk érzékeltetni. A képek egy utazás emlékmozaikjai. Mosztár Hercegovina kulturális és ipari központja. Műemlékeit, hangulatát tekintve kiemelkedő helyet foglal el az idegenforgalomban. Mosztár közel 400 évig török kézen volt, melynek nyomai lépten-nyomon fellelhetők. A városkép ma is a török Keletet idézi. A képen a Köztársaság tér, a város idegenforgalmi és közlekedési csomópontjának egy részlete A régi Mosztár romantikus része a bazár utca, hamisítatlan keleti hangulatával, melynek épületei közül kitekintve tárul szemünk elé a Régi híd, a török hídépítészet világhírű remeke. Húsz méter magasan, merészen ível át a zölden csillogó Nyeretván, méltán érdemelve ki a mai kor emberének is csodálatát (Kép és szöveg: Sz. I.) Állok a megyaszói áldozatok emlékműve előtt. A hideg, decemberi szél megborzongtál. Indulnom kellene már. Látom, szemben a megyaszói zöldségesbolt előtt fenyőfákat árulnak. Igen, a falu népe itt is a karácsonyra, a szeretet, a család ünnepére készül. Sőt amikor e sorok napvilágot látnak, a fenyőfákon rövidesen meggyulladnak a gyertyák. Érettük is világítson, reájuk is emlékeztessen minden gyertyaláng! Hiszen gondolatainkban, álmainkban - ha azok tiszták és nemesek - újra szabadságra jönnek majd ők, s odaülnek a terített asztal mellé . . . Oh, milyen kár, hogy csak az álmok képesek meg nem történtté tenni a megtörténteket! Hajdú Imre Fotó: Fojtán László Nem kevésbé festői - Jablanica mellett - a Nyeretva felhőkig magasodó hegyek közötti áttörése. Helyenként úgy tűnik nincs tovább út, aztán valamelyik forduló után mégis ki lehet jutni a hegyek öleléséből. Vizparti pihenő után tovább, mert vonzanak a táj következő szépségei csúzott, nevelve azt mondta nekem: meglátod Gyuszi, hozok nektek egy muszkalovat . . . S részlet Nyíri Barnabás két leveléből: „Kelt: 1942. XII. hó 8-án . . . ezidáig nincsen semmi bajom, csak lessek nyugodtan lenni édasanyám, jó az Isten, majd csak megsegít egyszer minket is, hogy elérjük azt a boldog találkozást, amit mán régen óhajtsunk, úgy én, mint édesanyámék, tudom, hogy szeretnék mán édesanyámék is, hogyha kosztok lehetnék, de azt csak a jó isten tudja, hogy mikor lesz. Erre mán nagy tél van, deazért nebúsuljon, van jó meleg ruhánk ...” Nyíri Barna három nappal később kelt leveléből részlet: .......kedves édesanyám tudat om. hogy megkaptam a csomagot mind a kettőt egyszerre a két kilóst és az egy kilóst igen jól estek édesanyám mán ojan nehezen vártam és e hónap 9-dike estére befutott nemis volt nagyon összetörve igenjó kis csomagok voltak édesanyám az a két üveg szesz meg szalonna igen sokat ért benne mán én nem érek annyit édesanyám amennyibe mán én vagyok tehát megköszönöm édesanyámnak ezt a sok fáradságát amit mán érettem fáradozott akor este kaptam két lapot is egyiket édesanyámtól a másikat meg a Berti bácsitól és ától fél édesanyám hogy meg fogok fázni hogy nincs velem a melény meg a szve- ter nem is kéne hamég itt volna se a kapcát is kár volt küldeni ezel befejezem soraim újságot nem tudok írni kívánok boldog karácsony ünnepeket mindnyájoknak és a legforób üdvözletem küldöm a mesze távolból szeretettel fijok: Barna. Isten legyen velek” Pirostintás, zsinórírásos levél. Kelt: 1940. augusztus 18-án Ökörmezőn. Feladója Györfi Károly. Az ő neve 26. az emlékművön. Az üzenet fiatal feleségének szól, kivel mindösz- sze - azt is nagyobb részt távházasságban - hat és fél évig élhetett együtt .........azért hiszem az Ist ent, hogy egyszer véget vet a szenvedésnek, és boldogan ölelhetlek keblemre az én drága, aranyos két fiamai együt. . . minden áldott éjszaka odahaza járok, sajnos csak álmomban, kérem is az Istent estve és reggel hogy csak még egyszer szabadíjon meg innét, mert még ijen helyen nem voltam, észt meg fogom emlegetni, de a lábaim is megfogják érezni, mimán is érzik, mér itt csak hegyre fel, hegyről le . . . kedves anyuskám! Nagyon fájj az nekem, hogy a nehéz munkában nem tudlak leváltani, mert bizony a kévehányás nem asszonynak való. Különösen a csomóba hányni, de tehetetlen vagyok nem tudok mit leni, nem tudok segíteni, elégé fájj ez nekem, tűrjünk és szenvedjünk, ászt mondják túróké és szenvedőké a menyeknek országa...” A legdrámaibb talán az a 1962. november 28-án kelt levél, amely a Somogy megyei Ka- darkútról érkezett Mcgyaszóra a Soltész családhoz. Ez a család kedves fiát Soltész Bertalan hadnagyot vesztette el a második világháborúban. A levél feladója dr. Jóba László postafőtanácsos, aki - mint ez a levélből kiderül - a háború során szintén szovjet fogságba sőt ugyanabba a talicini fogolytáborba került, ahová Soltész Bertalan is. „. . . Először úgy volt, hogy hazaérkezésünk után én fogom közölni a szülőkkel Berti clhunytát, később azonban összekerültünk egy másik lágcrbeliekkel, akik között volt egy Megyaszó környékére való pap, s a nehéz fel- ' adatot magára vállalta. Remélem eleget is tett a vállalt kötelezettségének. Tizenöt éve nyomja telkemet a level megírásának súlya. Sokszor gondoltam, hogy a szülők, a család bizonyára szeretne minél többet tudni Berti utolsó napjairól. Tudom, egy már beheggedt sebet téptem ismét fel, ezzel azonban nem fájdalmat, inkább melegséget kívánok - ha lehet - szerezni. Derék gyerek volt a Bcrti. Olyan férfi, amelyből sok-sok ezerre van szüksége nemzetünknek. Emlékét . . . míg élek, kegyelettel megőrzőm.” És dr. Jóba Lászlótól rövid időn belül érkezett egy másik levél. „.. . Elővettem fogságomban írt naplómat. Első levelem kiegészítéséül közlöm a a Bcrti halálával kapcsolatosan abban írt feljegyzésemet. Hastífuszban halt meg 1945. augusztus 12-én, hajnali 3 órakor. Temetése augusztus 13-án volt. A temetést Kaplonyi Gyula szatmárnémeti lelkész végezte. Sírhely: VI. quadrát, 6. sír. Ezek az adatok pontosak . . . ennél többet Berti utolsó napjairól más aligha tud . . .”
