Észak-Magyarország, 1988. december (44. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-21 / 303. szám

1988. december 21., szerda

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5

Árfigyelő

Már csak négy napot számlálunk az ünnep előestéjéig; valószínű, 'hogy olvasóink többsége már megvásárolta a karácsonyfát. A feldíszített fenyő jnélkülözhctetlen a karácsonyesti hangulat megteremtéséhez, ugyanakkor a fa áru, amelyért évről évre mind borsosabb árat vagyunk kénytelenek leszurkolni. A Zöldért boltjaiban a lucfenyőért 1985- ben még 30, a következő esztendőben 32, tavaly viszont már 59 forintot kértek méterenként, az idei ár már 70 forintra rúg. Ez a legolcsóbb, a levelét hamar elhullató fa. A szebb és tartósabb erdei-, a jegenye-, valamint az ezüstfenyő ára négy esztendő alatt szintén valamivel több mint a kétszeresére emelkedett. A magánkereskedők ceruzája általában vastagabban fog, néhol viszont a leírtaknál némileg alacsonyabb az ár.

Kedden délután jártam a Búza téri fenyőfapiacon. A vásárlók hosszasan válogattak, a kereskedők türelmesen várakoztak. Akár eladóval, akár vevővel beszéltem, egyik sem volt elégedett. Aki elvitte sokallta, aki pedig mérte, kevesellte a fenyő árát. Ez az állapot szinte általánosnak mondható ma Magyarországon. Termelőként és kereskedőként a legtöbb esetben alacsonynak tartjuk az áru árát, ám mihelyt kilépünk az utcára, s vásárlóvá lényegülünk át, újabban már csak hülede- zünk és fehéredünk az árcédulák láttán.

A „szabály” alól — seperjünk most saját portánk előtt — nem kivétel a sajtó sem. Januártól lényegesen megemelt áron hozzák forgalomba a napilapokat, ám az új ár is csak alig-alig haladja meg az előállítás költségeit. Az olvasók egy része viszont már képtelen megfizetni érte az árat — nem nehéz megjósolni az előfizetők számottevő csökkenését. Térjünk vissza a fenyőhöz. A karácsonyfa megvásárlásáról egyetlen családban sem mondatnak le szívesen. A gyermekes családok esetében pedig egyszerűen nincs más választás, mint beletörődni a növekvő árakba.

Árfigyelő sorozatunk első részében természetesen a közelgő ünnepekre való tekintettel választottuk ki a fenyőt, s nem olvasóink hangulatát kívánjuk elrontani. Hogyan alakult ki az idei ár, milyen kockázattal és nyereséggel jár a tűlevelű fa fölnevelése és eladása? A kérdésekre a borsodi erdő- gazdaságnál, illetve a megyei Zöldértnél kerestük a választ.

— Fenyőtermeléssel gazdaságunk valamennyi erdészetében foglalkoznak — mondja Kapronczi Józsefné csemetetermelési előadó. — Mi magról csemetét nevelünk. Amikor az «lén a 20— 25 centiméteres magasságot, a karácsonyfatelepekre helyezzük át. Körülbelül öt-hat évig tart, amíg a magból piacképes áru, azaz eladható fenyőfa lesz. A jegenyék esetében ez az idő eléri a hétnyolc esztendőt. A növekvő fákat rendszeresen ápoljuk. A költségek az ápoláshoz szükséges anyagok, az energia árából, valamint a munkabérekből adódnak össze. A fenyőtermelés sok kézi és fizikai munkát igényel, a költségek nagy hányadát a bérek képezik. Dolgozóink teljesítménybérben kapják a fizetésüket. A szorgalmasabbak és az ügyesebbek — a csemetekertekben túlnyomórészt nők foglalkoznak a fák ápolásával — naponta 200—250 forintot keresnek.

— Tehát egy napi jövedelmükből egy méter ezüstfenyőt vásárolhatnának a piacon.

— Igen, de munkatársaink a karácsonyfa vásárlására kedvezményt kapnak, ami véleményem szerint érthető és elfogadható. Az idén a magánkereskedőknek nem adunk el karácsonyfát, csak azok a vállalatok és szövetkezetek vásárolhattak, amelyekkel szerződést kötöttünk.

— Egyszerű tehát a következtetés. Az idén nincs túlkínálat fenyőfából.

— öt, vagy hat éve fe- nyődömping volt. Sok fa

ránk maradt, magasabbra nőtt, ezért már eladhatatlanná vált. A dömpingárak és a dömpingkínálat visszavetette a termelési kedvet.

A kitermelés megkezdése előtt Budapesten országos értekezletet tartottak. Ezen a megbeszélésen dől el minden évben, mennyiért kínálják az erdőgazdaságok a fa méterét. A gazdaságok tehát kizárják az egymás közötti árverseny kialakulását. Ennek nyilván nyomós okai vannak. A módszert alkalmazva alakul ki tehát a fenyőfa ára. A következőkben felsoroljuk, a Befag menynyiért adta a fenyőket. A zárójelbe tett százalékok a tevezett nyereséget jelentik. A szerződések szerint az erdőgazdaság a kereskedelemnek az idén 57 000 m lucot 45 (16%), 3000 m erdei- és feketefenyőt 50 (24%), 2000 méter ezüstfenyőt 160 (31%), valamint 3000 méter dug- lasz- és jegenyefenyőt 120 (25%) forintért adott méterenként. A zárójelben szereplő számok — hangsúlyozta Kapronczi Józsefné — csak a kalkulált eredményhez adnak támpontot. A fe- nyőfalermelés jövedelme valóban csak a mérleg elkészítését, a bevételék és a kiadások tételes elszámolását követően mutatható ki pontosan.

Az egyszerűség kedvéért maradjunk a lucfenyőnél. Ezt a fát a Zöldért 56 Ft 40 filléres nagykereskedelmi áron továbbítja a kiskereskedelmi egységekbe, ahol egy méteren 13 Ft 30 fillér kiskereskedelmi árrés képződik. így alakul ki a lucfenyő méterenkénti 70 forintos fogyasztói ára, amely megfelel a december első hetében kibocsátott hatósági irányáraknak.

— A termelői és a fogyasztói ár közötti különbözet csak látszólag magas — tartja Luterán László, a Zöldért kereskedelmi igazgatóhelyettese. Miért? Vegyük szemügyre költségeinket, Vállalatunk az erdőgazdaság által meghatározott pontokról a nagykereskedelmi raktárakba maga szállítja be a fenyőt. Itt válogatjuk, osztályozzuk, aztán a megrendeléseknek megfelelően „terítjük”, azaz szétosztjuk a boltok között. A kiskereskedelmi árrésből kell fedezni a forgalmazás további költségeit. Tudom, mostanában a magas árak miatt elsősorban a kereskedelem a fekete bárány. Én azonban felelősséggel kijelenthetem, hogy bármennyire precízen és költségtakarékosán dolgozunk is, a nagy- és kiskereskedelmi árrés a fenyőfa esetében éppen csak a szint megőrzésére elegendő. A fejlődésre, a kulturáltabb kiszolgálás feltételeinek megteremtésére már egyáltalában ngm nyújt fedezetei. Nyugat-Európában nem ritka az az eset. amikor az árut a termelő kétegység- nyi, a kereskedő pedig további nyolcegységnyi áron adja tovább. Az átlagfogyasztó mégis képes megfizetni az árat. Mi folyamatosan panaszkodunk. Miért? A válasz egyszerű. Hazánkban az elmúlt évtizedek során torz bér- és árrendszer alakult ki. Megváltoztatása sziszifuszi munka lesz.

Udvardy József

SZÖGLIGET

.

...... ———..............................———____________

H

ycnlkor, karácsony táján a gyerekkori karácsonyok torokszorító izgalma, bensőséges szépsége kerít hatalmába. Emlékezetem hamuja alól föllobban hó alatt szuszogó szülőfalum, ott, az észaik-borsodi karsztvidék hegyéi között, apró házaival,

füstölgő (kéménveivel, pislákoló fényeivel.

Éj-mélyből fölzengő

Csing-Ming-üing szán csengő

A Jézuslkát várva, mindig erősebben kezdett dobogni a szívem, ha száncsengő hangját hallottam. Talán már ő jön, hozza a karácsonyfát, az ajándékot, angyalai segítségével. Ki tudja, hány szán suhant el ablakunk alatt, hányszor fényesedéit kii sze- mem-szívem, míg megjött ő, a várva várt, akiit ugyan sohasem láttam, de hát lehet-e kételkedni abban, aki a szeretet rőzsetüzével fölmelegíti ezt a hideg téli világot.

S a kánttálások! Amikor négyen-öten összeverődve,

teli torokból énekeltük a Mennyből az angyalt, hogy még a magasságbeli fénye; csillagok is fülüket hegyezték. Kaptunik almát, diót, kalácsot. És néha pénzt is. Ez volt a szokás. Nem hiszem, hogy az lett volna a legfontosabb: kapjunk valamit. Inkább a léleknek volt szüksége rá, hogy újszülött örömét hírül adja a világinak.

Sokszor eltűnődtem azóta: miitől fényesedteik meg úgy azolk a karácsonyok, mitől váltak bensőséges ünneppé? A választ nem tudom, csak azít, hogy egyre szürkébb karácsonyaim vannak. Vajon

gyermekeim szíve toigyul- lad-e ezen a napon, mint valaha az enyém, vagy már ők most sem ismerik ama varázslatot? Talán mi, felnőttek örökös rohanásunkkal, rosszkedvűnkkel, soha-rá- nem-érésünkke] rég kigyomláltuk belőlük az ünnepek utáni vágyat, s az ajándék se több, mint szülői penzum, amit a gyerek inkább csak elvár, mint vágyik utána? Hogy tudtam én örülni az apámfaragta liliputi jármocs- kának, amibe szarvasbogarat lehetett fogni, Skatulya-sze- kérkét vontatni! Mert az ajándék sohasem egyenlő az

árával; a szeretet, az öröm adja igazi értékét, de ha nem „érünk rá magunkra”, épp ez a többlet sikkad el.

Fenyő- és gyentyaSUatú karácsony, ne csupán ajándékhalmozó, gyomor t öl t ügető

napja legyél életünknek; olyan nap — ünnep — amikor mindenkiben megszületik a kisded, aki szeretette vágyik, aki szeretni tud, s áki — így vagy úgy — a maga módján a világot is meg akarja váltani.

Fecske Csaba Fotó; Fojtán László

Rockenbauer Pál utolsó filmjéről

t

.Es még egymillió lépés

Januártól a képernyőn

Nemrégiben ért véget a televízióban a Másfél millió lépés Magyarországon című filmsorozat vetítése. Ezután Rockenbauer Pál, a film rendezője új vállalkozásba kezdetit. Az új mű elkészült, amit sajtótájékoztató keretében mutatták be az MTV- ben. Szomorú megemlékezéssel kellett kezdeni, Rockenbauer Pál ugyanis már nem lehetett jelen, ekikor már a mennyék félti őútjaiiri gyalogolt hátizsákjával. A tragédia ellenére a stáb úgy határozott, hogy befejezi a filmet, .ezzel is emléket állítva a feledhetetlen kollégának, jó barátnak.

Az országos kéktúra 1100 kilométeres útvonalát meghosszabbítva a Vas megyei Velemből indultak útnak 1986. augusztus 31-én, és 43

nap alatt 680 kilométert megtéve, október 12-én, Szdkszórdon „értek célba”. Ütjük során öt megyét (Vas, Zala, Somogy, Baranya, Tolna) jártak be, érintve mindegyik megyeszékhelyet és 123 települést. Jártak a majd’ 200 ezres Pécsett, és voltak Pusíitaszentpéteren, ahol mindössze egy emberéi.

Mint Gyenes Károly, a film szerkesztő riportere elmondta, céljuk ismét az országjárás népszerűsítése volt, valamint az útvonal mentén található történelmi, művészeti, néprajzi értékek bemutatása. A sorozat mégis különbözik az előzőtől, mert a filmben egyéb látványosságokat megelőzve, a Dunántúl aprófalvaiban élő ember áll a középpontban. Terveiről is beszélt Gyenes

Van aki a hátán, van aki a fején viszi a terhet. Legalábbis a ma már Nagykanizsához kapcsolt Mildestem.

Károly, Hollóházáról indulva és Velemre érve, majd innen meghosszabbítva az utat, a fél országot már körbegyalogolták. A másik félkört kerékpárral szeretnék megtenni, és megyénk egyik települése lenne a végcél. A későbbiekben Rockenbauer Pál ötletét megvalósítva eveznének végig hazánk folyóin, bemutatva viliágukat. A túrát a Tiszán kezdenék el, érintve a Bodrogot és talán a Her- nádot is.

Az ... És még egymillió lépés című sorozatot, amelynek egyes darabjai mintegy 45 percesék, január 8-án kezdi sugározni a televízió, s ezt követően még tizenhétszer találkozhatunk a dunántúli emberekkel, tájakkal.

M. K. Cs.