Észak-Magyarország, 1988. november (44. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-23 / 279. szám
1988. november 23., szerda ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 Miért fontos a politikai közhangulat A pártban a 60-as évek végén alakult ki a politikai közhangulatra vonatkozó információk szervezett gyűjtésének inai gyakorlata. Természetes, hogy a tagság és a vezetés kapcsolatának, a lakossági vélemények megismerésének e formája is mindenkor magán viselte a politikai gyakorlat általános jegyeit. Sokan ma is vegyes érzelmekkel beszélnek a „hangulatjelentésekrol”. Vannak, akik a szubjektivizmus, az egyoldalú nyomásgyakorlás veszélyét látják ennek az eszköznek az alkalmazásában, ugyanakkor illúziók is tapadnak hozzá. Az elmúlt egy-másfél év során különösen megélénkült a párttagság, a lakosság politikai aktivitása. Az emberek jobban igénylik, hogy kifejthessék álláspontjukat, elmondják véleményüket és a döntésekben érvényt is szerezzenek neki. A politikai információ gyűjtését, rendszerezését, továbbítását a pártszervezetekhez több ezren végzik, az ő munkájuknak is része volt a pártértekezleti fordulat előkészítésében, sürgetésében. Azt, hogy a változások előkészítése mennyire a párttagság körében folyt, jól mutat ja eg\ most nyilvánosságra hozott összeállítás is. A Propagandista című folyóirat legutóbbi száma - a magyar párt történetében először - részleteket közöl a pártértekezietet megelőző másfél esztendő központi pártinformációiból. Ezekből a hangulatjelentések- ből a párt és a kormány vezetői hétről hétre értesülhettek a tagság véleményéről. A távlatos útválasztás időszakában, jelentős feszültségekkel ■ együttjáró feladatok sodrában, nemegyszer fájdalmas döntések közepette a pártnak továbbra is minden alapvető társadalmi követelménynek eleget kell tennie. A közhangulat ismerete nélkülözhetetlen a hiteles vezetői magatartáshoz, a politizáláshoz. az eredményes cselekvéshez. Önmagában is bizalmat erősítő, ha az emberek „visszahallják a hangjukat" a különböző posztokon lévők közszereplésében, ha tapasztalják, hogy a vezetők, az irányító testületek tudatában vannak a lakosságot foglalkoztató kérdéseknek, hogy nem ismeretlenek előttük az egyes társadalmi csoportokat feszítő gondok, valós vagy vélt sérelmek. Az emberek persze nem puszta hivatkozást várnak észrevételeikre, javaslataikra, hanem azt, hogy véleményükkel részesei lehessenek a döntéseknek. A munkahelyeken, a településeken éppűgy, mint az országos ügyekben adódhat úgy, hogy gyakrabban kell sokak elevenébe vágó döntéseket hozni, mert ezt követeli meg a gazdasági kényszer, a társadalmi ésszerűség. Ha a döntés egyedüli alapjaként nem is, de a következmények bemérésénél, a cselekvési alternatívák mérlegelésénél, a ki nem elégíthető igényeket leszerelő, hatni képes érvek megfogalmazásánál állandóan érzékelni kell a kételyeket, az ellenérzéseket is. Arra is szükség van, hogy a közhangulatról országosan, egy-egy régióban, településen, munkahelyen integrálódó ismeretek, a társadalom „lélektani állapotáról” szerzett tapasztalatok rendszeresen bekerüljenek a szélesebb körű nyilvánosságba. Azért is hasznos ez. mert ebben a nyilvános tükörben az eltérő véleményeket képviselők a magukéval együtt láthatják a mások reakcióit, reálisabban - indulatoktól is mentesebben - tudják mérni egyéni álláspóntjuk súlyát, megítélni társadalmi jelentőségét. A demokrácia feltételei között oly sokszor emlegetett nyilvánosság csak akkor tényleges biztosíték, ha hű képet ad a társadalomban létező erőkről; érdekekről a tényleges mozgástérről és a nemzeti esélyekről. \ Jó hír az építkezőknek Több és jobb tégla A Tégla- és Cserépipari Tröszt gyárai az idén november közepéig 92 millióval több téglát és másfél millióval több tetőcserepet készítettek, mint a múlt év azonos időszakában. A tavalyinál nagyobb kereslet kielégítéséhez szükséges többletmunkára központi forrásokból kaptak bérpreferenciát, amely nélkül - a saját bérfinanszírozási lehetőségek kimerülése miatt - e hónap közepén le kellett volna állítani a termelést. Elsősorban a korszerű berendezésekkel dolgozó és gazdaságosan termelő gyárak kihasználását szorgalmazták. így lényegesen csökkent az iparág függősége az időjárástól, mert ezekben a modern üzemekben állították elő a teljes termelésnek a 84 százalékát téglából és 89 százalékát tetőcserépből. Kedvező az is, hogy már 301 millió fokozott hőszigetelésű téglát készítettek, egymillióval többet, mint amennyit egész évre terveztek. A kislakásépítők anyagellátását javították azzal is, hogy félmillió négyzetméterrel több válaszfaltéglát gyártottak, mint a múlt év azonos időszakában. A termelési szerkezet észszerű átalakítása együttjárt a gazdaságosság javulásával. Az egységnyi termékhez szükséges hőenergia felhasználását 6,5 százalékkal csökkentve 90 millió forint megtakarítást értek el eddig, s összességében - a termelési többlet ellenére - semmivel sem használtak fel több energiát, mint a múlt év azonos időszakában. A téglatermelés selejtjét 25,5, a cserépgyártásét Újfajta veszély leselkedik a turistákra a Magas-Tátrában. Egyre többet lehet hallani arról, hogy a medvék emberre támadtak. Volt olyan turista, akiről az éhes mackó egyszerűen letépte a hátizsákot. A turistaházak környékén az állatok eddig nem ismert változata, a „kukázó medve” jelent meg. így nevezték el az erdészek azokat a medvéket, amelyek előszeretettel, guberálnak a hulladéktárolókban és nemegyszer betörnek az élelmiszer- raktárakba is. Csehországban 1856-ban, Morvaországban 1893-ban ad32 százalékkal csökkentették, ami téglából 13 millió, tetőcserépből pedig 3 millió darab többletet eredményezett. Ugyanakkor egy, illetve két százalékkal bővült az első osztályú termékek aránya. További minőségi és választékszerkezeti javulás, hogy az év első kilenc hónapjában 38 millió színes tetőcserepet készítettek, 12 millióval többet az egy évvel korábbinál. Változatlanul gond a tető- cserép-kereslet mennyiségi igényeinek kielégítése. A múlt év novemberében üzembe helyezett új csornai cserépgyár jó tak hírt az utolsó élő medvéről, és Szlovákiában is, ahol egyébként igazi paradicsom számukra a hegyvidék, 1932-ben csupán húszat tartottak számon. Ekkor nyilvánították védetté őket, amit 1947-ben és 1965-ben újabb rendeletekkel erősítettek meg. A hatvanas évek közepén háromszáz medve élt a szlovákiai erdőkben, a hetvenes évek elejére pedig már a túlszaporodás jelei mutatkoztak. Hogy csökkentsék a számukat, megkezdték a vadászatot, de puska végre főleg az idősebb, trófeaértékű hímek tévedtek. ütemben dolgozik, a tervezettnek megfelelően eddig 6,7 millió piros hódfarkú cserepet állított elő, s a korszerű Békéscsaba II. gyár már egész éves tervét túlteljesítve 15,7 millió tetőcserepet készített, de ez is kevés. Az iparágnak azonban nincsenek anyagi eszközei további új cserépgyárak építésére, mert még az is nagy áldozatba került, hogy megkezdhette a Békéscsaba II. gyárának teljes korszerűsítését, amellyel minőségjavulást ér el, és lehetővé teszi az eddigi termelési kapacitás fenntartását. (MTI) 1. A helyszín egy kis falu kultúrterme. A vörös terítővei leterített, hosszúkás asztal mögött középen a vendég: az író; mellette jobbról a tanácselnök és a Hazafias Népfront titkára, balról az iskolaigazgató és a párttitkár. A közönség: gyerekek, felnőttek, öregek. Szép számmal összejöttek, és most zavart csöndben várakoznak. Az iskolaigazgató köszönti az írót és a közönséget, majd külön a falu vezetőit, és fölkéri a párttitkár elvtársat, hogy nyissa meg az író-olvasó találkozót. A párttitkár elvtárs szintén köszönti az írót és a dermedt lelkű közönséget, köszönetét mond a tanácselnöknek, az iskolaigazgatónak és a Hazafias Népfront titkárának, hogy ez a hasznos író-olvasó találkozó létrejöhetett. Egyben fölkéri az író elvtársat, tartsa meg előadását. Ekkor, egy szeplős kislány úttörőruhában, virágcsokrot nyújt át az író elvtársnak, az úttörőcsapat nevében. Közben a többi úttörő fölsorakozik az MEDVEINVÁZIÓ Már a születésem is kész sokkhatás volt. Az anyaméh melegéből minden átmenet nélkül a rideg valóságba csusszan az ember . . . pardon, az állat. Ez a más világ hideg csempe képében jelentkezett, nem csoda, hogy rögvest visítani kezdtem. Éhes disznó makkal álmodik - mondják az emberek. Én nem álmodtam semmiféle makkal, csak dús nedvű duzzadt emlők után áhítoztam. Testvéreimmel együtt meg is kaptuk rendszeresen, s mohó boldogsággal habzsoltuk a tejet. Akkor még azt hittem, ez azért van, hogy jól érezzem magam. Ahogy cseperedtem, s hízásnak indultam, ahogy az egy tisztességes disznóhoz illik, úgy lettem egyre szomorúbb. Idősebb társaim elégedetlen röfögése teljesen elbizonytalanított. Azt mondták, a betonodúkba kényszerült emberek irigységből zártak minket is hasonló világba. Mikor rácsos napjainkra sötétség borult összebújtunk koncktororrú társaimmal, s hallgattuk a sokat tapasztalt régi kanok meséit. Utána mindig gyönyörűt álmodtam. Zöldellő réteken kocogtunk testvéreimmel, s oltári csámcsogússal faltuk a dús növényzetet, majd minden porcikánkat (por- cogónkat) elborító kéjjel vetettük magunkat cuppogó pocsolyákba. A csupasz betonon ébredtem. Nem kellett az elémlökött ízetlen tápszer, még orromban éreztem álmom langyos moslékának illatát, buja mezok szabadsagszugut. Csak turkáltam. A Nagy Öreg rám szólt, ne viselkedjek úgy, mint egy közönséges kucu, mert csak disznó- saj t lesz belőlem. Éllenben tisztességes sertéshez illő magatÉrtást tanúsítva akár téliszaláminak is beválok. Hagyd az álmokat Öcsi! - mondta. Valóban akad még néhány mohikán a végtelen réteken, de hiába ugrálnak, a vég ugyanaz. Minden út a vágósorra vezet. Úgy éreztem, nincs egészen igaza, de nem tudtam dönteni. Ehhez két lábon kéne járni. Lejegyezte: M. Kiss Csaba Fotó: Dobos Klára, Fojtán László asztal előtt, és rázendítenek a „Mint a mókus fönn a fán”-ra. Az író zavartan krákog egyet, illedelmesen összecsat- tintja tenyerét, beleszagol a szegfűcsokorba, s lelke mélyéig elpirul. És belekezd mondókájába . . . 2. Kétszáz lelket számláló falucska könyvtárának megnyitójára hívták meg a költőt egy szeles, ősz végi vasárnapon. A néhány iskoláson kívül főleg öregek jöttek el: ünnep van, most úgyis ráérnek. Rövid be- szédeeske hangzik el a könyviár létrehozásáról, a falubeliek segítségéről stb., majd a költő kap szót. Lírai szavakkal ecseteli az irodalom, a művészet hasznosságát, szerepét, beszél életútjától, majd felolvas legújabb költeményeiből. Eközben csorda- kolomp hangját hallja, s ez egy kicsit fölkavarja lelkét, emlékeket idéz benne, a valahai falusi kisfiúban, de azért rendületlenül szaval tovább. A közönség mocorogni kezd, idegesen leskelnek kifelé, majd egyenként szállingózni kezdenek ki a teremből. Mire a költő felocsúdik, csak az üres széksorok néznek vele farkasszemet. A könyvtáros zavartan mentegetőzik: elnézést kér, de sajnos, épp most jön haza a csorda, s ugye itt mindenkinek van legalább egy tehénkéje. A költő megértőén bólogat. Tisztában van vele: más az élet, és más az irodalom. 3. A könyvtárosnő elfelejtette az író-olvasó találkozó meghívóit szétküldcni, így amikor a költő megérkezett, a kis falusi könyvtárban csak őt, és a kezében kis kazettát szorongató hölgyet találja. Ez utóbbi fizeti ugyanis a honoráriumot. Hármasban várakoznak. A kályha barátságosan duruzsol. Telikmúlik az idő, senki sem nyitja rájuk az ajtót. A könyvtárosnő ki-kinéz az útra, végül nyakon- csíp egy lődörgő gyereket, s elszalasztja János bácsiért, aki biztosan eljön: nagy versfaragó az öreg, költő. Negyedóra múlva János bácsi hangos jó estét köszönve valóban megérkezik. Négyen vannak immár. A költő előveszi kötetét, hogyha már eljött, fölolvasson belőle, de János bácsi közbevág: - Ezt hallgassa meg kérem! - És belekezd versei végeérhetetlen szavalásába. Egy- egy durva, obszcén kifejezésnél hangos hahotára fakad. Eltelik egy óra, másfél, János bácsi nem fogy ki a szóból. A költő zavartan az órájára pillant. A könyvtárosnő vet gátat János bácsi szóáradatának. Kifizetik a honoráriumot - nem János bácsinak, a költőnek. A hallgatás árát. Köszönik a fáradságot. Köszönnek mindent. A költő a vasútállomásra megy. A bakterház falának támaszkodva szívja a cigarettát, s üres szemmel bámul az éjszakába. Fecske Csaba
