Észak-Magyarország, 1988. október (44. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-29 / 259. szám

1988. október 29., szombat

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 6

Az azték időkben emberáldozatok bemutatására szolgáló monolit követ vizsgálják a régészek a mexikói érseki palota kertjében, 1988. október 11-én. Az értékes leletet a 16. századból származó palota helyreállításán dolgozó munkások fedezték fel. (TELEFOTÓ)

Miként lehet és kellene fiatalul élni?

A színpad felett kifeszített transzparens elgondol kodta- tóan őszinte összefoglalása a helyzetnek: „Miénk a szakszervezet?!” Ez a fajta fogalmazás, ebben a környezetben nem volt szokványos, kiváltképp, ha megszokta az ember, hogy a színpad jelszavai az elmúlt évtizedek során soha, semmit sem kérdőjeleztek meg. Az igazsággal való szembenézést ígérte tehát az az összejövetel a SZOT Központi Iskolájában, Budapesten, amelyen több mint 300 fiatal, az iparági-ágazati szakszervezetek ifjúsági tanácsai által szervezett ifjúsági fórumok delegátusai és szakmunkástanuló alapszervezetek képviselői, fiatal szakszerve- 'zeti vezetők vettek részt. Egymillió 300 ezer társuk nevében beszéltek arról, hogy miként lehet és kellene élni fiatalul.

Jóllehet a téma nem ismeretlen - elég, ha arra utalunk, hogy a KISZ is a közeljövőben szeretné rendezni sorait, keresi a maga válaszát e már-már kaotikus zűrzavarban -, tény, hogy a SZOT, a decemberi országos szakszervezeti értekezlet jegyében, de a huszonnegyedik órában szervezte meg a szak- szervezeti ifjúsági konferenciát. Az itt elfogadott állásfoglalás kemény, de nem meglepő. A feltárt súlyos helyzet mindenekelőtt a módszer szokatlan- ságára utal, azért, mert nem gyakoroltuk a dolgok néven nevezését. Pontosabban: néven nevezzék azok, akik kénytelenek együtt élni az első munkahely bizonytalanságának tudatával, a munkanélküliség lehetőségével, az érdekvédelem fedezet nélküli ígéretével. „Az 1980-as években a fiatalok helyzete jelentősen romlott. Az életkörülményük kedvezőtlen alakulása az elhelyezkedési problémákkal, a munkanélküliség veszélyeivel párosulva a feszültségüket a tűrőképesség határáig fokozta. Az ifjúság életszínvonalában bekövetkezett kedvezőtlen tendenciát megállító szándékok nem elegendőek. Úgy ítéljük meg, hogy a kormányzat intézkedéseiben nem ifjúságpárti, sőt azok sújtják az ifjúságot. Ennek alapján mondjuk, hogy a kormány ifjúságpolitikai feladatterve nem alkalmas az ifjúság élethelyzetének javítására. Az ifjúság növekvő részében elbizonytalanodás, a perspek- tívátlanság érzése alakul ki. Mégis megerősítjük, hogy az ifjúság reformpárti, de követeljük a jelenlegi restrikciós gazdaságpolitika megváltoztatását, amelyet úgy ítélünk meg, hogy ehhez a források megteremtődtek, ezért az elosztás reformjáról is akarunk beszélni.”

A szekcióüléseken, amint ez a beszámolókból kitűnt, szőnyegre került minden téma, ami a mai fiatalokat foglalkoztatja: a bérreform ügye, a munkanélküliség elfogadhatatlannak minősített élethelyzete, a lakásprogram kormányzati támogatásának követelése, a nagycsaládosok segítésének igénye, a szakképzés reformjának szükségszerűsége, az ifjúsági üdültetés visszaállítása és nem utolsósorban a szakszervezet ifjúsági munkájának megújulása, ami nem egyéb, mint a réteg érdekeinek az eddiginél markánsabb képviselete és védelme.

E korántsem teljes, inkább lényegjelölő felsorolása a konferencián összefoglalt véleményeknek, továbbgondolásra késztet. Egyfelől azért, mert minden követelés esetében keresni kell a megvalósítás lehetőségét is. Nyilván nem amiatt kell változtatni a fiatalok élethelyzetén, mert tűrőképességük határát deklarálták, hanem mert a jelenlegi helyzet összeegyeztethetetlen a kinyilvánított céljainkkal és a jövőért viselt felelősséggel. Másfelől át kell gondolni néhány korábban és sajnos hosszadalma- san sulykolt véleményt, melyet a politikai gyakorlat korántsem igazolt a fiatalok körében. Az iskolának mindenképpen közelebb kell kerülnie az élet időszerű követelményeihez úgy, és azt kellene tanítani, amire szükség van, amire kereslet lesz a bizonyítványosztás után is. Ki tagadná, hogy a pályaválasztás évente ismétlődő rítusa már nem az, aminek elhitetni szeretnénk? A legjobb esetben

is olyan szakmaválasztásról van szó, amely kevesebb erőkifejtéssel magasabb jövedelmet ígér - bármely területen . . . A társadalmi felemelkedés legbiztosabb útjának nem a tanulás, hanem az ügyes pénzszerzési mód látszik a legjárhatóbbnak.

Mostanában nem szokás Marxra hivatkozni, ám ezúttal különösen helyénvalónak látszik, ha felidézzük azt a gondolatát, miszerint a munka nemcsak a megélhetés eszköze, hanem a legfőbb életszükséglet. Kétségtelenül zavarbaejtő helyzet, hogy míg az általános iskolában azt tanítjuk, hogy az ember a munkája révén emelkedett ki a természetből, az iskoláskor végén érvényét veszti a tananyag, hiszen a távlat bizonytalansággal terhes: „Hol fogok dolgozni? Mit fogok csinálni?” Vagyis a helyzet változott, s a megváltozott körülmények között, legalábbis a fenyegetettek körében, a régi igazságok elvesztették jelentőségüket. A munka nemesít, mondtuk, s a munkanélküliség itt van az ajtók előtt. A szak- szervezetnek pedig újra kell tanulnia a leckét ahhoz, hogy miképpen tartsa meg tagságát az ezredfordulóra ezekből a fiatalokból, akiket, s ez vitathatatlan, a mai valóság néhány nyomasztó gondja jobban érint - nevezzük akár a fogyasztói társadalom tüneteinek, akár a lét- fenntartás elemi szükségletének - mint az öntudat foka, amelyet bizony túlhangsúlyoztunk.

A szakszervezeti ifjúsági konferencia vitája és álláspontja kétségkívül biztató jel arra, hogy a fiatalok problémái a súlyuknak megfelelően kerüljenek be a döntéshozók tudatába. Akár úgy, hogy önálló szakszervezeti ifjúsági szervezet tükrözteti azokat, akár úgy, hogy a szakszervezet immár felismerte: mint mozgalomnak, létérdeke annak képviselete, hogy a fiatalok a lehető legkisebb károsodással kerüljenek ki létük mai lapályáról.

Király Ernő

HUSZÁROK

A világ első reguláris huszárezrede alapításának háromszázadik évfordulójáról Budapesten nagyszabású rendezvénysorozattal emlékeznek meg. Nemzetközi huszártalálkozóra is sor kerül.

Amikor a huszárságra emlékezünk, nem feledkezhetünk meg megyénk hagyományairól sem. A huszár- ság klasszikus időszakában Abaúj, Borsod és Zemplén vármegyékből is soroztak huszárnak, mégpedig a 10. számú Vilmos huszárezredbe, amelynek tisztikari székhelye Sárospatakon volt.

Tájunk történetének két legendássá vált huszárbravúrja Szikszóhoz kötődik. A túlerőben lévő török sereget mind 1577-ben, mind 1588-ban ellenállhatatlan huszárrohammal sikerült megszalasztani és megsemmisíteni.

A huszárok neve legendássá vált a világ harcterein Afrikától Japánig, az Egyesült Államoktól Dél-Ameri- káig. Egész könyvtárat töltené n e k meg a huszárságot magasztaló katonai szakvéle- ménvek a XVI. századtól az 1. világháborúig. Nevükhöz számtalan hőstett fűződik. A gyorsaság, az edzettség, a vakmerőség, a váratlan meglepetések, a kitartás, a vitézi helytállás a köztudatban a huszár jellemzője. Egy bonyolult, nehéz ügy gyors, frappáns megoldására azt mondjuk: ez igazi huszárvágás volt. A sportban a mindent elsöprő támadás-huszáros roham. De kik is voltak ezek a huszárok?

A huszár szó első hiteles magyar előfordulása 1432-ből ismeretes. Szerbhorvát eredetű, e nyelvben elsősorban kalóz, tengeri rabló, illetve rablótámadás, rajtaütés volt a jelentése. A XV-XVI. században alakult ki a huszár szó egyértelműen „könnyűfegyverzetű lovaskatona” jelentése.

Sajátságos története van a magyar könnyűlovasság kialakulásának. Honfoglaló elődeink könnyűfegyverzetű, félelmetesen nyilazó harcosok voltak, akiktől a X. század első felében fél Európa rettegett. A feudális állam megalakulásával átszerveződött a magyar hadsereg is. Megjelentek a nehézpáncélosok s mellettük csak kissé lenézett segédcsapatok maradtak a könnyűlovasok, a magyarok mellett a székelyek s a csatlakozott keleti népek - besenyők, úzok és kunok - csapatai.

Ä XIV. század végére, a

XV. század elejére európai szintű magyar lovagi kultúra alakult ki, nehézpáncélos vitézeink mind csatákban, mind lovagi tornákon pompásan megállták helyüket. Ám ekkor megjelent Magyarország déli határain a félelmetesen terjeszkedő oszmán birodalom. A könnyűfegyverzetű, fürge lovaikon nyargaló török szpáhik, gönüllük, mar- talócok ellen a talpig vasba öltözött, nehézkesen mozgó lo vágok mit sem értek. A török lovasság szétrebbent előttük s a büszke lovagok elvéreztek a janicsárok csapásai alatt. S nem menekülhettek, mert ezeket a mozgó acéltornyokat a török könnyűlovasok hamar beérték.

A törökök ellen küzdő balkáni népek voltak az elsők, amelyek megpróbálkoztak alkalmazkodni a török harcmodorhoz. A XVI. század elején már a magyarság is egyre inkább áttért a könnyűlovas harcmódra s a délszlávoktól átvette a fegyvernem megjelölését is. így lett ezeknek a lovasoknak huszár a nevük. A török kor első felében, a

XVI. században még sokban különbözött a huszárság attól, mint amilyennek később a világ megismerte. Acélsisakot és könnyű mellvértet viseltek, fő fegyverük a kopja volt. A haditornák, az ún. huszártornák egyik legpompásabb látványossága volt a kopjatörés. A kopja mellett a görbe kard, a szablya, a csákány majd a pisztoly volt a fegyverük.

Á török elleni harcokban kezdettől szép sikereket elérő magyar huszárokat Európa a schmalkaldeni háborúban ismerte meg, amikor a protestáns fejedelmek ellen hadakozó I. Ferdinánd király hadseregében néhány ezer huszár is megjelent a német harctereken. 1547-ben a Mühlberg melletti döntő csatában a magyar huszárok háromórás galopp után átúsztattak az Elbán, s elsöprő rohamuk eldöntötte a csata kimenetelét. Huszárok fogták el János Frigyes szász választófejedelmet is.

Váratlan rajtaütéseik, elsöprő, fergeteges rohamaik nem egy török ellen vívott ütközetet döntöttek el. A szpáhik, martalócok félelmetes ellenfélre találtak. A huszártisztek között Európa-hírű bajvívók is akadtak, mint Thury György, Gyulaffy László. Még a messzi Ánató- liából is jöttek jó fegyverforgató hírében álló törökök, hogy megmérkőzzenek velük - de mind csúfot vallottak. Huszárai élén aratott legendás győzelmeket Nádasdy Ferenc, a „fekete bég”, huszártisztként szerzett nevet és vagyont magának Rákóczi Zsigmond, akinek családja egy évszázadon keresztül meghatározó szerepet játszott Magyarország történetében.

Balassi Bálint halhatatlan verse, a „Végek dicsérete .. .” voltaképpen a török ellen harcoló magyar huszár- ságnak állít emléket, hiszen Bálint maga is huszárként vitézkedett . . .

A XVII. század második felében fokozatosan átalakult a huszárság fegyverzete. Eltűnt a vért és az acélsisak meg a kopja. A fő fegyver a szablya, a pisztoly, majd a rövid karabély.

Thököly Imre, majd II. Rákóczi Ferenc kurucai alakították ki, csiszolták tökéletesre a huszárság harcmódját. A kuruc huszár fő ereje a váratlan, meglepetésszerű, villámgyors támadás volt ott, ahol az ellenfél, a Habsburg császári hadsereg a legkevésbé várta, sokszor az ellenséges vonalak mögött hajtottak végre váratlan akciókat, s bravúros lovaglással messze az ellenség hátországába is behatoltak. Nyílt csatában is sikerrel vették föl a harcot a nehézkes császári vértes lovassággal, amelynek rohamai elől ügyesen kitértek, majd oldalról rohanták meg őket s megbontva soraikat megfutamították őket.

Richelieu bíboros, n zseniális francia államférfi már

1635- ben fölfigyelt a magyar huszárság páratlan erényeire s megbízatást adott a francia huszárság - magyar formára való - megszervezésére. A „Hussarda-Hongrois” csapatának egyik vezetője volt br. Esterházy György, aki

1636- ban Franche Comté mellett halt hősi halált. Thököly Imre szabadságharcának leverése után a bujdosó kuruc huszárok egy része is eljutott Franciaországba; XIV. Lajos, a „Napkirály” 1692-ben a bujdosókból francia huszárezredet állíttatott föl, akik fényesen megállták helyüket a Habsburg császári csapatok elleni harcokban. A rövid békés időszakban föloszlott a huszárság, majd 1703-ban újjáalakították. A Rákőczi-szabadságharc leverése (1711) után Bercsényi Miklós kuruc főgenerális fia, Bercsényi László és Esterházy Dániel voltak azok, akik a modern francia huszárságot megszervezték. 1723-ban három huszárezredet állítottak föl, a következő évben még egyet. Egyenruhájuk világoskék dolmány, vörös, zsinóros mellény, fehér köpeny, szűk kék nadrág és kucsma volt. Fegyverük kard és karabély.

Magyarországon I. Lipót királysága alatt szerveződtek az első császári huszárezredek, Esterházy, Pálffy, Deák, Forgách parancsnoksága alatt. A törökellenes felszabadító harcokban a Bercsényi- és Koháry-huszárok szereztek elsősorban nevet maguknak. III. Károly új huszárezredeket állított föl, fegyverük a kard mellett karabély és pisztoly.

Mária Terézia trónra léptekor a 40 császári lovasezredből mindössze 8 volt a magyar huszárezredek száma. 1780- ban az 52 lovasezredből már 19; Mária Terézia háborúiban a huszárság csatadöntő fegyvernemmé lépett elő. Hadik András, Nádasdy Ferenc, Batthyány, Pálffy János, Ebergényi László huszárainak haditetteit egész Európa irigyelte. A leglátványosabb huszárbravúrt Hadik Ándrás tábornok hajtotta végre, amikor 1757. október közepén a fenyegető bekerítésből kitörve villámakcióval elfoglalta és megsarcolta Berlint, a porosz fővárost.

Csatában a huszárok századonként hármas sorokban ügetésben támadtak. Az ellenségtől 20-30 lépésnyire pisztolyukat elsütötték, majd kivont, egyenesen előretartott karddal rohamra indultak.

Mária Terézia ellenfele, a porosz Nagy Frigyes a magyar huszárok elleni harc egyetlen igazán eredménnyel kecsegtető módját választotta: magyar módra ő is huszárezredeket szervezett magyar tisztikarral s részben magyar legénységgel.

A magyar huszárság a Napóleon elleni hadjáratok során is vitézül harcolt. íme a hőstettek sörából egy: gr. Széchenyi István huszártisztként a lipcsei csatában bravúros lovaglással a csata sorsát eldöntő üzenetet továbbított.

Az 1848/49-es szabadság- harc legendás alakjai a huszárok. Úttalan utakon ezer veszély között százával szöktek haza a messzi idegen tájakról a haza hívó szavára a császári hadseregbe besorozottak. Az Európa csodálatát kiváltó 1849. évi tavaszi hadjárat fe rge teges h uszárroh a m a i

örökre emlékezetesek lesznek. S mikor lehanyatlott a zászló, a huszárok fedezete mellett menekült külföldre a szabadságharc sok katonai és politikai vezetője, hogy száműzöttként tovább folytassa a küzdelmet. A külföldre bujdosó huszárok ott vitézkedtek a Habsburg-csa- patok ellen az itáliai hadszíntereken, Viktor Emanuel és Garibaldi mellett. Megismerték a huszárfegyverek értékét Amerikában is, Észak és Dél háborújában.

1867 után az Osztrák-Magyar Monarchiában újjászervezték a huszárságot, amelynek nagy szerepet szántak az I. világháborúban is. De a haditechnika fejlődése egyre inkább megkérdőjelezte a huszárság létét. Véglegesen ugyan csak az 1950-es évek elején szűnt meg, de az utolsó évtizedekben már valójában jelképessé vált. A pompás egyenruha, a név varázsa, díszfelvonulásuk azonban ma is élmény. A franciaországi Tarbes-ban nemzetközi huszármúzeum mutatja emlékeiket, amelyet sok nyelv őriz. A magyar huszár szót átvette az angol (hussar), a német (Husar), a francia (hussard), az olasz (ússare), áz orosz guszár. Halhatatlanok lettek.

Dr. Csorba Csaba