Észak-Magyarország, 1988. október (44. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-29 / 259. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1988. október 29., szombat Az arkai kis iskolától az Erdélyi jános-díjig Kertem fái 1. Mezey István rajzó Szakszervizei és értelmiség 1928-at írtak, amikor egy abaúji kis faluban, Korláton Lengyel István kőműves családjában megszületett az édesapja nevét örökítő kis István. Az éleseszű, nyugalmat sugárzó fiú a jó alapokat adó abaújszántói polgári iskola elvégzése után öt évig az egri tanítóképzőben tanult, ahol szülei a háborús évek alatt nagy nehézséggel, de töretlen kitartással taníttatták. Sajnos, a háború szele a kiválóan végzett egri tanítót is megérintette. Hazajövet a háborúból, az arkai osztatlan iskolában kapott megbízást. Árka a hegyek közt megbúvó abaúji kis falucska. A falu hamar megszerette gyermekei tanítómesterét — s mint az akkori időben a megye ének-szakfelügyelője —, boldogan írtam a látogatási jegyzőkönyvbe: ... „A szép tiszta éneklés, a Kodály- módszer alapjainak lerakása az Ádám Jenő Szó-Mi-füze- tekből örvendetesen realizálódik az arkai énektanításban.” De ugyanilyen szeretettel és hozzáértéssel végezte népművelő, falunevelő munkáját is. Sajnos, „az arkai paradicsom” időszaka nem sokáig tartott. Az abaújszántói járás művelődési osztályának felügyelői sűrűn nyitogat- ták az arkai osztatlan iskola kilincsét — a szakmai látogatások írásbeli értékelései egyértelműen sugallták: ... „be kell helyezni a járási székhely iskolájába.” Az 1952—53-as tanévet már itt tanította fiatal kollégám, aki hamar a nevelőtestület megbecsült tagja lett. Néhány évig dolgozott, mint osztálytanító, s azután megbízást kapott az abaújszántói járás pedagógus-szakszervezet titkári teendőinek ellátására. Általános megbecsülés jellemezte új beosztásában. Ebben az időben végezte el az egri főiskolán a történelem—földrajz szakot, kiváló eredménnyel, s jellemző munkája megbecsülésére, hogy 1955-ben a miniszter az Oktatásügy Kiváló Dolgozója kitüntetésben részesítette. Az ellenforradalmat megelőző évben az Abaújszántói Általános Iskola igazgatása személyi válságba került. Három hónaponként bízták meg a helyettes igazgatót igazgatói teendőkkel, s ez a bizonytalan vezetés nem kedvezett az iskola légkörének. Ekkor választotta meg a nevelőtestület Lengyel István nevelőt igazgatóvá. Aki akkor körülnézett az iskola portáján, mit látott? 1902-ben épült, szép német Jugend-stílus homlokzatú kaszárnyaépületet, és a polgári iskolától örökölt 2. sz. iskolát. Az általános iskolai férőhely szűkösségét még fokozta az a tény, hogy ebben az időszakban települt be a gimnázium a 2. számú iskolába. Az új igazgató legelőször a volt Jászay-házat alakíttatta ideiglenes kollégiummá, ezzel egy időben megépült a napközikonyha és tanulószoba, majd a főépületet is tatarozták. Ezután következett a tízéves tortúra a szomszédos, volt rendőrségi épület megszerzéséért. Miután az igazgató a tanácsnál kijárta a lakók A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közművelődési Módszertani Központ azon értelmiségiek jelentkezését várja, akik szeretnének a környezetükben élő, problémáikat nehezen megoldó embertársaikon segíteni. Az egyéves képzésben részt vevők elsakiköltöztetését, tanácsi lakások kiutalásával, a főépület szomszédságában az iskola birtokba vehetett egy minden igényt kielégítő kollégiumépületet. Ezután épült modern sportpálya, gyakorlati műhelyház, időszerűvé vált mindkét iskola közpon- tifűtés-szerelése, kazánházak építése. Az igazgatói munkakör létesítményfejlesztő tevékenységének befejezésére egy 22 milliós beruházás megvalósítása tette fel a koronát: a főépülethez 8 tantermes, kétszintes épülettömb és modern tornaterem építése. Lengyel István igazgató, miközben egy romos ka- szárnyaépulet elhagyatottsá- gából iskolakombinátot alakított ki az elmúlt harminckét esztendő alatt, soha nem feledkezett el az iskola belső tartalmi munkájának legkorszerűbb kialakításáról. Pedagógiai életeszménye, iskolavezetési ars poeticája volt: ... „esztétikus iskolakörnyezetben, jó közösségi szemlélettel korszerű tartalmi munka kialakítása.” S talán legnagyobb értéke Lengyel István harminckét éves igazgatásának: a nevelőtestületi egységes kollektív szellem fenntartása és biztosítása. Az abaújszántói iskolához vágyódtak a pedagógusok, könnyezve váltak meg, vagy mentek nyugdíjba. Ennek realizálására jellemző az igazgató magas fokú emberi kollegiális szemlélete, a testület tagjainak munkán keresztüli erkölcsi és anyagi megbecsülése. Mivel igazgatósága teljes ideje alatt pedagógiai munkámat környezetében, a nevelőtestületben töltöttem el, így alkalmam volt megfigyelni vezetési stílusát. Soha nem volt elhamarkodott intézkedése szakmai vagy személyi kérdésekben. A higgadtság jellemezte életvitelét, s ez érvényesült a nagyközség párt-, vagy tanácsi szervezetének őszinte, nemes célt kitűző — a község érdekeit szolgáló partneri munkájában. Soha nem felejtem: — 1972-ben a rádió a pávaköri mozgalom keretében meghirdette a „Nótafaiskola mozgalmat". Az igazgató védnöksége, a testület néhány tagjának autószállítási segítsége mellett, az iskola 7—8. osztályos, kiváló énekesekkel. magnókkal felszerelve elleptük a község és környező falvak híres nép- dal-„lelőhelyeinek” öreg nótafáit (népdalközlőit), de még távolabbra is (Sárajátítják a szociális munkához szükséges elméleti és gyakorlati tudnivalókat, s lehetőséget kapnak a reális önismeret, és a kommunikációs készségek fejlesztésére is. A szerzett ismereteket és készségeket a későbbiekben a megelőző és utógondozászsadány) elmerészkedtünk. Egy évig tartott a munka, a gyűjtött anyagot a rádió népzenei szerkesztőségébe kellett lekottázva beküldeni, ahol pontozták az ország területéről beérkezett iskolák eredményeit. Mozgalmas évünk volt, mert a rádió és a Pajtás újság hetenként közölte a gyűjtési eredményeket, az iskolák pontszámait. Dolgoztunk a gyerekekkel, erőnket meghaladva, szorított mellettünk az igazgató, a nevelőtestület, a tanulóifjúság. Sokáig fej fej mellett haladtunk az ország más területeiről versenyző (különösen dunántúli) iskolákkal. Végre, 1972, július 6-án eldőlt a kérdés, bemondta a rádió: ... „A Nótafaiskola országos versenyének első helyezettje, 460 ponttal az abaújszántói Ilosvay Péter Általános Iskola.” Szép jutalmat kaptunk: a rádió tíztagú stábja megérkezett községünkbe, összehívtuk a gyűjtésben részt vevő öreg népdalközlőket, a dalokat felvevő, gyűjtő gyerekeket, s háromnapos programban sugározták a győztes iskola népdalgyűjtését, Vass Lajos irányítása mellett. Mindez csak emlék — de szép emlék: egy iskola kulturális értékének zenitje. Három napon át Szántó a tiszta forrás népdalkutatásainak rádió által sugárzott légkörében úszott. Az ablakokat kitárták a szülők, s a népzene, mint folyam elöntötte községem zegét-zugát. Nagy dolgokat csak szervezetten, igaz támogatással, kialakult emberi jó partneri viszonyban lehet véghezvinni. Soha nem tudtam volna lelkes csapatommal a 460 pontot elérni, ha Lengyel István igazgató nincs mellettem. Igazgatói munkásságának harmincéves évfordulója alkalmából kormányunk a Munka Érdemrend ezüst fokozatával tüntette ki. Sajnos, e sok pozitív tevékenységet 1988 tavaszán egy sajnálatos körülmény zavarta meg. A mentők súlyos infarktussal vitték kórházba Lengyel Istvánt. Válságos helyzetbe került, a miskolci kórházból Debrecenbe vitték, ahol a klinika szívsebészprofesszora szívműtétet hajtott végre rajta. A műtét szerencsére sikeres volt. A gondos orvosi kezelés igazgatómból újra egészséges emberi formált, ehhez hozzájárult a páratlan önfegyelme. Mindnyájunk örömére, visszanyerte egészségét. 1984. június 4-én örömmel vettem kezembe megyei lapunkat, fátyolos szemekkel olvastam az alábbi közleményt : „A tegnapi ünnepségen adták át a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Tanács V. B. szakmai kitüntetését, az Erdélyi János-díjat, amelyet ez évben — több évtizedes kimagasló pedagógiai munkásságáért — Lengyel István, az abaújszántói Ilosvay Selymes Péter Általános Iskola igazgatója vehetett át.” Üjólag kívánunk neki a magas kitüntetéshez sok örömet, megelégedést, jó egészséget! Bakonyi Béla ban, valamint a gyógyult alkoholisták leendő családfalujában társadalmi munkatársként hasznosíthatják. A képzés ingyenes, melyre havonta kétszer, szombaton 10 —16 óráig kerül sor. A jelentkezéseket levélben vagy telefonon kérjük november 10-ig a Közművelődési Módszertani Központ címén: 3530 Miskolc, Széchenyi út 35., telefon: 88-644, 12-es vagy 3-as mellék; 88-457; 88-829. Bizonyára nem sértődnek meg sem a mozgóképesek, sem a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezetébe tömörültek, ha azt írjuk, hogy törekvéseik csupán felső rétegét — nem a felszínét, de nem is a legmélyét — jelentik, jelzik azoknak a mozgásoknak, amelyek oly jellemzőek ma a szakszervezeti életre. Az egyik és talán legalapvetőbb kérdés, hogy a szakszervezetnek volt-e, van-e világosan megfogalmazott értelmiségi politikája: s ezen nem csupán és nem is elsősorban azt kell vizsgálni, hogy milyen a mozgalom viszonya a pedagógusokhoz, a közművelődés dolgozóihoz, hogyan működnék a szakszervezeti művelődési házak vagy könyvtárak. Vissza kell tekinteni egy hosszabb időszakra, gondosan elemezni, hogy a szakszervezeti mozgalom miként, milyen döntésekkel, politikai hangsúlyokkal járult maga is hozzá a mára kialakult helyzethez. Drámai eltávolodásunk a világ gazdaságilag fejlett régióitól ugyanis úgy, és akkor következett be, amikor nem vettünk tudomást arról a valóban történelmi gazdasági fordulatról, hogy a termékekben megtestesülő szellemi tőke, az innováció, a kreativitás, az áruba beépült tudás lett a világgazdaság vezérlő elve. Nagyon nehézkesen reagált társadalmunk — és az Meg kell vizsgálni és tanulni belőle, hogy a klasz- szikus nehézipari struktúra és ezen alapuló munkásosztály szemlélet hogyan emelt mesterséges védőgátat a kibontakozás útjába. Világos választóvonalat kell húzni a szakszervezetek életében is, hogy hol és miben járult hozzá éppen e probléma kezelésével a világgazdasági lépéshátrány kialakulásához. Nem könnyű feladat ez ma sem, s nem igaz, hogy utólag már könnyű okosnak lenni. Nem könnyű, de muszáj. Kétségtelen tény, hogy a gazdasági váltással, a korszerűtlen ipar átépítésével felrémlett a munkanélküliség nagyon is valóságos veszélye. Hiszen ha követjük A kezdeményezések, az új fórumok és tömörülések megjelenése világossá teszi ugyan, hogy a tagság elégedetlen a mozgalom múltbeli szereplésével, s kinyilvánítja azt is, hogy nem csupán új tartalomra, de új szervezeti keretekre is szükség van, ugyanakkor további kérdésekre is választ kell keresni. egész szocialista világ — az első nagy átrendeződési folyamatra, amikor a hetvenes évek közepén az energia- és nyersanyagái-ak drasztikus változásai egy csapásra fordítottak a kialakult kereskedelmi viszonyokon ’keresztül a termelési szerkezeteken. A második hullámmal pedig már végképp nem tudtunk mit kezdeni. Amikor viharsebesen törtek előre az új ágazatok, hódított tért az elektronika, az információgazdaság rangja felértékelődött, a valóságos és szellemi infrastruktúra döntő tényezőjévé vált a termelésnék, akkor megpróbáltunk egy múltban kialakult, ideológiai és politikai túlsúlyokkal terhes, a hagyományos osztályszemlélet alapján álló gazdaságot mesterségesen életben tartani. Ma már egyre tisztábban látható, hogy a felvett hitelek azért növekedhettek adósságheggyé, mert ezt a tőkét — amely nemcsak pénztőkét, de politikai és morális tőkét is jelenthetett volna az országnak- — nem arra használta az irányítás, amire kellett volna. a világ fejlett régióiban végbement változásokat, akkor már évekkel, — lehet, hogy évtizedekkel — előbb kiderül, milyen gazdasági területeken kell kényszerű fogyókúrát tartani, vállalatokat összezsugorítani, vagy felszámolni. A rövid távú félelem azonban erősebbnek bizonyult a hosszabb távú érdeknél. S míg a hagyományos struktúrájú gazdaságban tovább folyt a termelés, az oktatásban, az egészségügyben, a gazdaság hátországának megannyi szegmentjében a maradékelvű osztozkodás érvényesült. A nemzeti jövedelemből, de a politikai érdeklődés fő irányából továbbra is perifériára szorultak a jövőt megalapozó területek. A szakszervezeti mozgalom természetesen nem választható el a politikai intézményrendszer egészétől, s ha tudományos igényű visszatekintést kell elvégezni, akkor csakis ebben a koordinátarendszerben elhelyezve szabad és lehet ezt a vizsgálódást elvégezni. De a novemberben összeülő országos szakszervezeti értekezletnek politikai visz- szatékintést mindenképpen szükséges végeznie, és felrajzolni azt a „térképet”, amelyen pontos választóvonalak húzódnak múlt és jelen között. Ma már ugyanis világos, hogy a szakszervezeti mozgalomnak markáns értelmiségi politikára is szüksége van. Nem azért, mert a kor divatigényei ezt diktálják, s mert egyre- rnásra jelentkeznék az alulról építkező értelmiségi törekvések, mind az érdekvédelem, mind az érdekérvényesítés területén. Azért, mert maga a mozgalom is csak úgy képes a valóban hosszú távú érdek- védelemre, ha maga is azt segíti elő, hogy az ország gazdasági és társadalmi kötődési pontjai, illeszkedési csatornái a fejlett világ felé fordulnak. Társadalmi értékítélet A szakszervezeti mozgalomnak újra meg kell tanulnia klasszikus értelemben politizálni, s ezen belül érvényre juttatni azt az elvet, hogy az alkotásnak, a kreativitásnak, az innovációnak megfellebbezhetetlen prioritása kell, hogy legyen a társadalomban. Ezeknek az érdékeknek a védelme elsikkadt, nem kapott megfelelő hangsúlyt a szakszervezeti értékrendben, mint ahogy háttérbe szorult egyéb vonatkozásban is. A napjainkban zajló vitákban óhatatlanul a bérkövetelésekre tolódott át a hangsúly. Ha a szakszervezetek a bérreformot sürgetik, ugyanakkor hangsúlyozva, hogy ez nem jelenthet automatikusan béremelést mindenki számára, akkor ezzel azt is mondják, hogy a bérreform csupán része egy átfogóbb folyamatnak, amelyben nem csupán a bérarányokat, de az egész társadalom értékítéletét is helyre kell állítani. Ebben az értékítéletben pedig az értelmes értelmiségi munkának meg kell kapnia azt a megbecsülést, amely elengedhetetlen alapja mindenféle kibontakozásnak. Szigethy András (MTI-Press) Képzés, emberi segítségre Vezérlő elv a tudás Mesterséges védőgát
