Észak-Magyarország, 1988. október (44. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-19 / 250. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1988. október 19., szerda Szabaccság Mucsán Évadnyitó bemutató a Miskolci Nemzeti Színházban Fél évszázad a paraván mögött A Miskolci Nemzeti Színház az 1988/89-es évadját új művészeti irányítással kezdte. Az évad előkészítése már az új vezetés munkája volt. Galgóczy Judit, a színiház új főrendezője vállalkozott az évadot nyitó darab, Johann Nepomuk Nestroy szatírabohózatának, a Szabaccság Mucsán című darabnak színpadra állítására. A szezon első darabját mindig valamiféle iniciálénak is kell tekintenünk, különös gonddal választott és formált, míves munkának, amely a további hónapok mpnkájára is ad valami előrejelzést, új főrendezőről lévén szó, hosszabb távú programot. Ezzel az elvárás, sál néztem a bemutatót. Meg azzal, hogy előlegezett bizalommal tekintek egy nagyon nehéz helyzetben lévő színház újraszületése elé. A zenekart a premieren Molnár László — a .színház új zenei vezetője — vezényelte. (Más előadásokon Kalmár Péter és Regős Zsolt is dirigál a színlap ígérete szerint.) A zenekar jól szolgálta a színpadot. A karmester gyermekkórust is vezényelt a színpadon, s van még egy „helyi tűzoltó- zenekar’-szerű kis együttes is, amely többször megjelenik. Kónya András m. v. jelmezei jól igazodtak a darab szatirikus hangvételéhez. A szereplők között sok az új miskolci színházi tag. Sajnos, számos figura — szerzői okokból — jóformán csak jelzés, színészi teljesítmény elbírálására, új tag tehetségének felmérésére kevéssé alkalmas. Mindjárt a legfőbb szereplőnél, az Ultra nevű újságírót formáló Karczag Ferencnél érdekes jelenséggel találkozunk. Ügy kell belépnie a színpadra, mint egy operett-bonviván- nak, elénekli belépőjét, majd roppant hosszú monológba kezd, a politikai jogról mond el hatalmas tirádát, ami ebben a környezetben kissé csikorgónak hat. Utána fregoli módon sokféle figurát vált, s közben kétszer is spanyol táncot lejt. Mindezt igen nagy színészi gyakorlatról árulkodó módon csinálja végig, reményt keltve bennünk, nézőkben, hogy látjuk még őt más, jobb szerepekben is. Fehér Ildikó — ismét a mi színházunk tagja — a meglehetősen motiválatlanul forradalmárrá lett friss özvegy alakjában változatlanul dekoratív, de szerepet nem írhatott magának. (Viszont a kosztümtervező egyazon szoknyába öltözteti a feltehetően hosszas történ és i időre.) Matus György igen markánsan tette, amit tehetett, kellően undok és nevetséges zsarnokká formálta a polgármestert. Sallós Gábor besúgója igen sok időt tölt a színen — a zsarnoki uralom „legfontosabb hivatalnoka” — jól formált gyáva, gerinctelen alak. Csapó János bakterjének igen kevés lehetőség jutott, harcias forradalmárja mégis fontos figurává nő. Kiemelem Gai- kó Bence hivatalvezetőjét, Mikola Róbert szerelmes hivatalnokát, Szegedi Dezső a forradalomtól is üzletet váró, köpönyegforgató szűcsét, Zubornyálc Zoltán másik szerelmes és forradalmár hevületű hivatalnokát, Eger- szegi Judit takarítónőjét, ifj. Mucsi Sándor rendőrpa- rancsnok-karikatúráját, Vass Péter „állami” költőjét, Bocid S. Sándor némaságában is jelentős pincérét, a két szerelmes lány alakjában két új tagot: Balogh Csillát és Zborovszky Andreát; Vass Lászlót énekszámáért. Megemlítenem kell Péva Ibolyát, M. Szilágyi Lajost, Papp Györgyit, Komáromy Évát, a négy hivatalnok alakjában Szemán Bélát, Ónody Lászlót, Baksy Ákost, Bara- nyi Pétert, s elismerést érdemel a nagyszámú statisztéria. Az utolsó képben a takarítónő megáll a színpad közepén, kezeit tehetetlenül, némán széttárja. Mintha azt mondaná: ez van, nem tehetek róla. Nekem viszont meg kell magamtól kérdeznem, milyen is hát a Szabaccság Mucsán előadása? Nem hozott teljes sikert. A mérleg nyelvét a kifogások maguk felé billentik, noha vannak jócskán erények is. Vállalkozó kedvről tett tanúságot ez az első premier és hibái ellenére is amellett szól, hogy ne tagadjuk meg a bizalmat színházunktól az évad kezdetén. Benedek Miklós Még ma is kicsik és nagyok kedvence Vitéz László, pedig már százéves, de e tisztes kor nem látszik sem mozgásán, sem népszerűségén. Vitéz László száz éve szórakoztatja az apróságokat a paraván tetejéről, s híres palacsintasütőjével püföli a gonosz ördögöt, igazságot szolgáltatva. Aki pedig a függöny mögött mozgatja a kedves figurát, Kemény Henrik bábművész, a népművészet mestere. Nagyon sokszor jön megyénkbe is. — ötven éve csinálom már, egyébként 64 éves vagyok. Apám és nagyapám is bábozással kereste a kenyerét. Utóbbi találta ki Vitéz Lászlót is. Az Állami Bábszínháznak 25 évig voltam tagja, és a győri bábszínháznak is alapítói közé tartozom. Érdekesség egyébként, hogy amikor indult a televízió, 1957-ben, az első bábbemutató is ez a darab volt. — Ki készíti a bábokat és a díszleteket? — Mindent magam csinálok. Így volt ez a kezdet kezdetén is. Magunk faragtuk a bábokat, az édesanyám varrta a ruhákat, a függönyt, mi készítettük a paravánt, a díszleteket. — Azt tudom, hogy itthon Sokáig hiányoltuk az (elemző, a dolgokat nevükön nevező tanulmányokat. Kerékgyártó T. István A valóság a dolgokban mutatja meg magát című dolgozata azokat a tényezőket veszi számba, amelyek demoralizálják, szétzilálják a társadalmat. Miért kerültek előtérbe — célként — az anyagiak? Miért nincs jövőkép, ideál, értékrend, amelyet mindenki elfogad? Lehet-e ezek nélkül reform? Kerékgyártó T. István írása keserű, mint a kinin, de diagnózis nélkül esély sem lehet a gyógyulásra. Kerékgyártóhoz képest részkérdést boncolgat Gergely Mihály (Elhallgattak a vigyázok?): a, tévéműsorok erkölcsnemesítő, illetve romboló hatását. Profán hasonlattal kicsit olyan a televízió is, mint a futball. Mindig téma (hisz’ azért van), mindenkor lehet szidni. A szerzőnek tökéletesen igaza van, amikor elítéli az erőszakot, a bárgyúságot, az agyat tompító műsorokat. A tévé átvette a családfő szerepét a családban — mondja — eluralkodott, kiszorítva minden más, hasznos és intim érintkezési formát. Hatása azért fokozottan káros, mert intellektuálisan is zül- leszt, elveszi az időt más, értékesebb dolgoktól. Ez mind igaz, vetheti ellen valaki, de azért van a gomb, hogy el is zárhassuk ß dobozt, ha csúnya dolgokat mutat. De miért nem zárjuk el? A választ— részben — Kerékgyártó fentebb említett tanulmányában találjuk meg. A tévéműsor is része egy értékrendnek. Miközben manipulál, maga is engedelmeskedik, parancsnak, ízlésterrornak, kordiA forrói Abaúji Múzeumban az idei múzeumi és műemléki hónap keretében megnyílt érdekes kiállítás egy egyszerű fancsali parasztember párhuzamok nélküli alkotásait mutatja be. Lenyűgöző az a technikai tudás, igényesség, alaposság, amivel Pásztor János szobadíszeit (ahogyan ő nevezi) megkötötte. A kompozíciók egy részének kizárólag díszítő funkciója van, más része készítőjének gondolatvilágát, olvasmányélményeit tükrözi. Pásztor János 1906-ban született Felsővadászon! szegény cseléd családban. Masokat járja az országot, de külföldön vajon milyen sikere van a Vitéz Lászlónak? — Nem fogja elhinni, de nincs nyelvi akadály. Itt ugyanis inkább a játék a fontos. Május elején Olaszországban vendégszerepeltünk. azitán Londonban, legközelebb pedig a franciaországi Saint-ban lesz az Uni- ma nemzetközi fesztivál, oda készülünk. — Van-e, lesz-e utánpótlás? — Ha arra gondol, hogy nekem van-e gyermekem, aki majd csinálja ezt a műfajt, sajnos, azt kell válaszolnom, ilyen értelemben nincs utánpótlás. Nemigen akarta egy asszony sem válvatnak. A választás — a műsorok, olvasnivaló, néznivaló közt — tudatos értékrendet feltételez. Naivan optimista volt a korábbi évtizedek feltételezése, — rossz szóval elvárása — miszerint a „magas kultúrát” mindenki, (tehát a tömeg is) igényelni fogja. A kultúra befogadása is munka, — szellemi erőfészítés. Erre azonban csak akkor hajlandó az egyén, ha a személyiség ki- teljesedését, gyarapodását honorálja is a társadalom elismerésben, presztízsben, előmenetelben. Hogy a nevén nevezzem a dolgot: a sznobokra gondolok. Ma viszont azt éli meg az állampolgár, hogy a tudás, az igényesség, a szellemi erőfeszítés-befektetés leértékelődött. Csak azt érzi biztosnak, ami megfogható, ami forinttal is kifejezhető. Ez az ember, mint kultúrafogyasztó a kellemeset, az „izgalmasat” fogja keresni, az úgynevezett „kikapcsolódást” a tévében is. A tévé a fogyasztói társadalom legolcsóbb és intézményesített kábítószere. Ezzel egyszersmind érzékeltetni szeretném, hogy a tömegnyomás is hat a műsorszerkesztésre, a könyvkiadásra, szórakoztatóiparra, stb. A manapság sokat szidott „aluljáró irodalom” is ilyen divatjelenség. Sokáig tagadtuk a kultúra árujellegét. Való igaz, hogy az igazi minőség Tolsztoj, Beethoven, Szinyei Merse nem áru, de nem is volt soha a tömegeké! Az a szecska, ami az újságok standjain most megjelent, viszont csak nálunk „új”. Ha úgy tjetszik egy folyamat — megengedem nem ikívánatos — következménye. Melyik folyamatra gondolok? Csak utalásszerűmar árván maradt, ezért 10 éves korától bojtárnak állt, juhot és disznót őrzött. Ekkor mutatott neki egy kocsis egy kis szalmamunkát. A világot, a természetet figyelmesen szemlélő, ügyes kezű fiú könnyen'eltanulta a szalmakötés technikáját, és már első próbálkozása során sikerült különbet csinálnia a mintadarabnál. Tudását egyre gyarapította, így a szobadíszek egyre cifrábbak lettek. Sok munkája közül azonban talán a legnagyobb szívvel azt készítette, amelyet jegyajándékba menyasszonyának adott. lalni ezt az örökös vándorlást, ha úgy tetszik, cigányéletet. Nekem egyébként nem fárasztó, nem terhes, de másra nem lehet ráerőltetni. Az Állami Bábszínházban viszont sok tehetséges fiatal van, lehet, hogy valamelyikük úgy dönt, folytatja. — Ügy hallottuk, hogy a Népligeti Színházzal volt némi gondja Budapesten. Megoldódott ez már? — Dehogyis oldódott, rogyadozik a fejem felett, de már belefáradtam. A Sorosalapítványtól elnyertem 300 ezer forintot, ho'gy hozassam rendbe, s különböző helyekről összejött még 900 ezer. Elvileg nincs tehát akadálya, hogy újjáépíttessem, de ahhoz, hogy a pénzt megkapjam, kell. egy jogi személy, működtető szerv, ilyen szerv és olyan intézmény ... Ugyan kérem, kinek van ehhez türelme? Az ügyek elvesznek a bürokrácia útvesztőjében. — Mit üzen a gyermekeknek egy olyan művész, aki eddig sóik örömet szerzett nekik? — Először, hogy tanuljanak, minél többet és jól. Másodszor, aki szereti a bábjátékot, az ne csak gyönyörködjön benne, szórakozzon, hanem próbáljon maga is örömet szerezni másoknak. Orosz B. Erika en hivatkozom a lapban megjelent Köpf László dolgozatára: „Közművelődésünk : határozatokban. Tartalmi kérdések a népművelésben az ötvenes-hatvanas évek fordulóján”. Igaz, az értékválság akkor még nem volt nyilvánvaló, de ma már látjuk, hogy például az iskolák leromlásának folyamata több évtizede kezdődött. Maga a „népművelés” koncepciója is megbukott. Nem igaz, hogy a már emlegetett tévé buktatta meg, mint ahogy az sem, hogy a tévé átvette a népművelés szerepét. Az elmúlt évtized gazdasági, társadalmi változásai — finoman fogalmazva — nem kedveztek a kultúrának, az igényeknek. A pénzzel együtt elfogyott az állam elszánása is, hogy vasmarokkal kézbentarlsa a dolgokat. Nem is hiszem — erre utal Gergely Mihály —, hogy a rossz emlékű „három T” megfelelő eszköz a kulturális élet organizálására. Emlékszünk? pl. Németh László és még sokan mások a „tűrt”, míg például Lengyel József: Szembesítés című regénye a „tiltott” kategóriába«! volt.) Mindezzel persze nem azt mondtam, hogy tetszik a tévé műsora. De azt is tudom, hogy a kriminéző még nem egyszersmind krimiolvasó is. (Ámbár? Babitsról köztudott, hogy imádta a jó krimit.) A tévé felelőssége nem kicsi. De a világé sem'. Ezt csak azért mondom, mert egy-egy híradóban több igazi vért látnak, mint paradicsomlét egy-egy wes- ternben, krimibhn. Az erőszak jelen van az életünkben, mint ahogyan az igénytelenség is. hs. Az alkotóvágy egész életét végigkísérte, betegségéig mindennapjainak része volt. Nagy alapossággal kereste meg a határban a búza visz- szaérése idején a szobadíszek alapanyagát, az egyenletes vastagságú búzaszalmát. Dobozba rakta és szellős helyen, a padláson tárolta, hogy a kevésbé munkás téli napokon kedvtelésének élhessen. Az évek során sok-sok szobadísz került ki a keze alól, mert ahogy ő mondta: „Ehhez nem kellett se szerszám, se egyéb dolog, csak idő, meg fogalom.” A kiállítást rendezte: Szalipszki Péter. Technikai munkatárs: Kovács Endréné. Nestroy darabja 1848-ban született. Azóta 140 esztendő telt el, de magyar néző még nem találkozhatott vele hazai színpadon. így a miskol- ci egyben magyarországi bemutató is. Az író nem kevesebb mint 83 darabot írt, de azok többségben már feledésbe merültek. Egyes értékelések szerint a bécsi polgárok világát olyannyira gúnnyal illette, hogy emiatt „bécsi Aristophanesnelc” is nevezték. Korproblémákhoz kötött, csípős társadalom- kritikai mondanivalójú darabjaival egyengette az utat a nép problémáihoz kötött drámákhoz. Korábbi értékelések szerint viszont színművei a bohózat legköny- nyebb műfajához tartoznak, nem egészen irodalmi műfajú munkák, van bennük valami commedia dell’arte- szerű, mint a régi bécsi nép- mókákban: a legfontosabb az egészben a játék, az egyes viccek, aktualitások. Tagadhatatlan, hogy darabjaiban a bécsi nép plebejusellenzéki nézeteinek adott hangot, s kigúnyolta az újgazdag polgárságot, a dege- nerált arisztokráciát. Az 1848-ban, a bécsi forradalom után írt Freiheit in Krähwinkel — magyar fordításban Szabaccság Mucsán — című darabja határozottan elutasítja az osztrák kispolgárság politikai félmegoldásait, elítélte annak közömbösségét, felemás langyosságát, a következetes forradalmiság helyetti fél- és látszatmegoldásokat, hirdetve, hogy a reakció kísértet, de csak a gyávák számára létezik, mivelhogy kísértetek csak azok számára léteznek, akik félnek tőlük. Nos, Galgóczy Judit ezt a darabot választotta évadnyitásra. A fordítás Viola József munkája, de azt a rendező „a miskolci bemutatóra átdolgozta”. Zenét Melis László komponált hozzá Gal- góczy szövegeire, a játék mozgásait M. Kecskés András tervezte. Nem tudható, milyen volt a 140 év előtti darab, de sejthető, hogy igen nagy metamorfózist élt meg a minapi miskolci bemutatóig. A recenzensnek erről, a látott változatról kell szólnia. Az 1848-as bécsi forradalom utáni időkben képzeletbeli, elmaradott kisvárosban játszódó darab, illetve a miskolci produkció lehetséges üzenete olvasatom szerint; ami elavult, azon túl kell lépni, s az ezért kezdett harcot következetesen végig kell vívni, minden körülmények. között. A látott játék túllép az időkereteken. A 140 év előtti szatírában a múltat — a francia forradalmat — és a jövőt — a szocialista forradalmat — láttatja a hatalmaskodó polgármesterr.el annak lidérces álmaiban (mint Az ember tragédiájában Ádám már a prágai színben átélte a francia forradalmat), így aztán nem is áthallások, hanem nagyon is direkt utalások kívánják a mai nézőhöz Karczag Ferenc és Fehér Ildikó Fotó: B. I. közelíteni a mondandót. Amiről viszont nem lehet teljes bizonyossággal eldönteni, kinek az üzenete, a szerzőé, vagy az átdolgozó rendezőé. Mindenesetre az áthallások és utalások igencsak a mához is szólnak, s hogy mennyire, azt minden néző a maga felfogása szerint értelmezheti. Hozzáteendő ehhez, hogy a szándékolt mondandó — elsősorban a játék formája miatt — nem mindig jön át a rivaldán és nem jut el a nézőkhöz. Galgóczy Judit mozgalmas játékot teremtett. Talán igen sokat is meg akart mutatni, miket lehet produkálni ezen a színpadon. A Juhász Katalin m. v. tervezte, folyton mozgó-forgó játéktérben igen sok minden mozog — a szereplőkön kívül is —, még a zsinórpadlás mun- kahídjai is szerephez jutnak. Gőzmozdony pöfög és ködöt teremt többször is, sorompókat zárnak és nyitnak a rivalda szélén, láthatatlan vonatok robognak át ijesztő zakatolással és sosem állnak meg (akárcsak az ismert öreg hölgy esetében Güllen- ben, de ha egyszer megáll, hát itt is van egy özvegy, csak annak véletlenül itt halt meg a férje). Hatalmas vasszerkezet uralja a színpadot, amely sokféleképpen alakítható, több helyet jelent. Látjuk a nyitott oldalszínpadokat jelenésre váró szereplőkkel és a következő átdíszítésre váró díszletmunkásokkal. (Nem gonoszkodásból kérdem; a színpadi süllyesztő miért nem kapott Valami szerepet? Talán ez az egyetlen szerkezet, ami nem játszik.) A néző szeme hát igen sok mindent kap. A füle is, mert a zenén kívül is túl sok a harsányság, ami ugyan a forradalmi jelenetek velejárója, de mégis sok. Melis László idézetekre épült zenéje jól illeszkedik a darabhoz, húzza alá az egyes jelenetek mondandóját, s ennek az igazodásnak eredményeként, meglehetősen sokszínű, kevert. Van vagy 15 szám a darabban a gyermekkórustól az operett- bonvivánt idéző belépőig, úttörődaltól Beethovenig és a Basti,lle-itól Mucsáig. Nagy tömeg, negyvennél több szereplő mozog a színpadon, olykor roppant sodrással, hogy a mozgalmas képeket néha átmeneti „leülés” váltsa. E játék politikai publicisztikát kíván elegyíteni a bohózattal, Brech- tet idéző songokkal, takarítónő-kommentátorral. Sokféle elemből építkezik a darab és a rendezés; szinte ontja \ az ötleteket, amelyek olykor egymást oltják ki, máskor gyökértelen betétként lógnak a levegőben. Eklektikus, mondható finomkodva. Kicsit ciszintéb- ben: túlburjánzó keveredés. Miről olvashatunk a Napjaink októberi számában?
