Észak-Magyarország, 1988. október (44. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-17 / 248. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 4 1988. október 17., hétfő Fizikusnapok *89 pSmKjSmjLSmm. A Magyar Tudományos Alkadémia Debreceni Atom- magkutató Intézete 1989 március elején tizedik alka­lommal tartja az immár ha­gyományosnak tekinthető fi- zikusnapoík rendezvénysoro­zatát. Ebből az alkalomból ismételten pályázatot hirde­tünk középiskolások számá­ra, a következő témákban: 1. Bemutatási kísérletek kidolgozása a fizikaoktatás­hoz. A pályázóktól olyan új. középiskolában kivitelezhe­tő és a fizikaórák menetébe beépíthető bemutatási kísér­let vagy mérési módszer ki­dolgozását várjuk, amely al­kalmas valamely fizikai je­lenség, illetve törvényszerű­ség szemléltetésére, elsősor­ban a fizika modern fejeze­tei köréből. A pályamunkák ismertessék a kiválasztott jelenséget, a felhasznált kí­sérleti eszközöket és mód­szereket, valamint a gyakor­lati megvalósítás során nyert tapasztalatokat és eredmé­nyeket. A pályamunkák elő­zetes elbírálása alapján ki­választott pályázóknak a ki­dolgozott előadási kísérlete­ket a bírálóbizottság előtt be kell mutatnia. 2. Hogyan ismertetném meg társaimmal a fizika leg­újabb eredményeit? Az elmúlt évtizedben szá­mos új felfedezéssel bővült a fizika ismeretanyaga és eszköztára. Ilyenek például az elemi részecskék kutatása terén elért eredmények, a nagyenergiájú gyorsító be­rendezések kifejlesztése, a magashőmérsékleti szuprave­zetők felfedezése, a csillagok belsejében lezajló folyama­tok megismerésében történt előrehaladás, a világegyetem szerkezetének és fejlődésé­nek mélyebb megértése, a nagyérzékenységű anyagvizs­gáló módszerek kidolgozása, a fizika alkalmazási terüle­teinek bővülése stb. A pá­lyázóktól a kérdés tanul­mányszerű feldolgozását vár­juk, választ keresve arra, hogy milyen módon egészít­hető ki a középiskolai tan­könyvek ismeretanyaga a fi­zika legújabb eredményeiről szóló tájékoztatással, előse­gítve a modern természettu­dományos műveltség kialakí­tását. A maximum 10 gépelt ol­dal terjedelmű pályamunká­kat 1989. január 20-ig az MTA ATOMKI igazgatói tit­kárságának címére, Debre­cen, 1. Pf.: 51. 4001, kérjük beküldeni. A pályamunka tartalmaz­za a pályázó(k) személyi adatait (név, lakás, személyi szám, iskola, osztály, szakta­nár neve), valamint a fel­használt forrásmunkák pon­tos adatait. Pályadíjak témánként: el­ső díj 2000 forint, második díj 1500 forint, harmadik díj 1000 forint. A legkiemelkedőbb pálya­munka az ATOMKI 3000 fo­rintos Hatvani-díját kapja. A pályázat nyilvános ered­ményhirdetésére a Fizikus­napok ’89 keretében kerül sor. Rádió mellett: Aszály Mogilec városában Nem szükséges a délsaláv irodalmat ismernünk ahhoz, hogy a kedd esti (Kossuth 19.15—19.57) rádiójátékot meg­értsük. Ezúttal a Skopjéi Rádió mutatkozott be rádiójáték­kal és népzenei összeállítással. Bosko Smacoski története egyszerre konkrét és szimbo­likus, s éppen emiatt valahogyan nagyon is ismerős a ma­gyar rádióhallgatóinak is. Heteik óta aszály sújtja Mogi- lecet, ezt a képzeletbeli kisvárost valahol a Balkán hegyei között. Az emberek nyugtalanok és bűnbakot keresnek. El­terjed a híre, hogy „ő”, a mérleges ember megjelent a vá­rosban, s a hír hatására mindenki vallani kezdett, szenve­délyesen keresni és kimondani az igazságot. Azokat az igazságokat, amelyeket addig is tudtak, de mélyen hall­gattak róla, mert „ne szólj szám, nem fáj fejem”. Ki is mondja az egyik szereplő, hogy miért van ez így: „felgyü­lemlett az igazságtalanság”. Kell lennie az évben legalább egy napnak, amikor igazságot tehetnek. Mik derülnek ki, mit vagdosnak egymás fejéhez? Az, hogy mindenkinek van valami takargatni valója. A város polgármestere (haj­dani partizán) amikor hatalomhoz jutott, elhagyta egy fia­talabb, műveltebb, csinosabb nőért a feleségét, mégis ő papol erkölcsről, elvekről. A vezetőkről kiderül, hogy kor­ruptok, lényegében lenézik azt a népet, amelyre különben állandóan hivatkoznak. A hivatalnokok engedelmes hajbóko­ló Jánosok, uraik kegyeit keresik, saját gondolatukat (ha van) eltitkolják. Az elkeseredett tömeget reflexszerűen karhatalommal akarják „lecsillapítani”. Egyszóval min­denki mondja a magáét, szinte eufórikusán beolvasnak egymásnak. Közben ilyen mondatok hangzanak el: „ha szabadok akartok lenni, a hatalmasok szabadságát kell kö­rülhatárolni”. Van az egész történetnek kis moralizáló, bibliás íze, de a befejezés, a slusszpoén mintegy ironiku­san idézőjelbe teszi az egészet. A nagy igazságkimondo- gatás következtében megered a zápor, bekövetkezik a cso­da. Mire a szorongatott polgármesternek csak annyi meg­jegyzése van, hogy „egy aszályt megint megúsztunk”. Az aranypénzek útja Á Kléri-aiapítvány A Mezőkövesdi I. László Gimnáziumban kiosztották a dr. Kiérd János Emlékalapít­vány díjazottjainak jutalmát. Az idén három tanulót tar­tottak erre érdemesnek. Dr. Kiéri János kívánsága szerint pedagóguspályára ké­szülő fiatalok részesültek az alapítvány kamataiból. Mindhárom díjazott felvételt nyert a választott felsőokta­tási intézménybe. Bodnár Gabriella és Ócsai Edit a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem ma­tematika—kémia szakán, Varga Gabriella, az egri Ho Si Minh Tanárképző Főisko­la matematika—orosz szakán már megkezdte az első fél­évet. A volt kövesdi diák dr. Kiéri János annak idején, 1923 és 29 között szintén ka­pott hasonló jutalmat. Kivá­ló tanulmányi eredményé­ért négy alkalommal kapott a tanév végén 10, illetve 20 koronás aranypénzt. Sőt, az iskola szegény tanulóit segí­tő egyesülete az utolsó gim­náziumi év nyarán kijuttat­ta Grazba, „német szóra”. Ezután az egri tanítókép­zőbe került, Mezőkövesdre mór mint tanító került visz- sza. Közben jog- és államtudo­mányi doktorátust szerzett. 1938-ban a magyarlakta észa­ki részek visszacsatolása után Léván, majd Kassán volt tankerületi tanfelügyelő. A háború és a hosszú fog­ság után messze került szü­lőfalujától, Hernádpetritől. Székesfehérvárott telepe­dett le, többek között az ő nevéhez fűződik Fejér me­gyében a népiskolák álla­mosítása. Végzettsége, képes­ségei ugyan alkalmassá tet­ték volna magasabb hivata­lok betöltésére, de mindig megmaradt tanárnak. Utoljára 1986. májusában járt Mezőkövesden, a gim­názium fennállásának 75. évfordulójára rendezett ün­nepségen. Ekkor határozta el, hogy megtakarított pénzé­ből alapítványt hoz létre. Sajnos, nem lehetett ott az első díjkiosztáson sem. 1986. június 28-án meghalt. Az Abaújból elszármazott dr. Kiéri János már nem jö­het vissza szülőföldjére, de bizonyos, örökre ittmarad. A valamikori aranypénzeket kamatostul adta tovább az utódoknak. Filip Gabriella Gondolatok a kecskeméti közművelődési filmfóromról Sommás összegzést készí­teni a kecskeméti VII. or­szágos közművelődési film- fórumról, nem egyszerű vál­lalkozás. Nem egyszerű, mert a többször vitatott, meg is kérdőjelezett sorsú rendezvény — erényeivel és hiányosságaival együtt — valós feladatain is túlmuta­tó tanulságokkal szolgál, mi­közben eredeti vállalásainak sem felelt meg mindenben. A nem egybehangzóan pozitív megítélés miatt még senkinek sincs oka nyugta­lankodásra vagy sértődésre, hisz nyilvánvaló, hogy az eltérő szándékkal érkezők ugyanazon tényt különböző­képpen értelmezhetnek, ér­tékelhetnek. Mindez ter­mészetesen összességében nem kérdőjelezheti meg a fórum szükségességét, de el­engedhetetlenné teszi bizo­nyos kérdések újragondolá­sát, s lehetőséget ad új kérdések megfogalmazására is. Fórum-e a fórum? Kinek a rendezvénye? Az eredeti szándék szerint nem kétséges a válasz: az alkotók, a forgalmazók, a napi hasznosítók — nép­művelők, pedagógusok — fóruma, melyen elengedhe­tetlenül szükség volna a szakmai irányítók jelenlété­re is. Kecskeméten a je­lentkező 116 résztvevőből 86 volt jelen, többségük rövid ideig átmenő vendégként. Az alkotóik, a megyei filmtárak viszonylag népesebb tábora mellett néhány moziüzemi vállalat, megyei művelődési központ és az évek óta sta­bil rendezőgárda jelentette a törzsközönséget. Ismerős arcok a kecskeméti és a miskolci filmfórumokról és más filmes rendezvényekről egyaránt. A film, a vizuális kultúra néhány megszállott­ján kívül a stúdiók jobbára egymásnak, illetve önma­guknak mutatkoztak be a vetítéseken, ahogy azt a részt vevő rendezők közül néhányan meg is fogalmaz­ták. Érthetetlen és megmagya­rázhatatlan a megyei peda­gógiai intézetek távolléte. Kettős vereség ez. Az egyik-' A pedagógia vérkeringésébe nyilván jelentős fáziskésés­sel épülhetnek be a látott filmek, s a fórumon szerez­hető tapasztalatok. A má­sik: oktatási szakemberek híján nem egy kérdés .meg­válaszolatlan maradt, sőt a szakmát féltők egyike-má- sika — jobb híján — a tá­vol lévő „testvéren” verte el a port. Nem volt megalapozatlan, hogy a záróvitán felszólalók egyike a főhatóság döntésre jogosult képviselőinek távol­létét keményen ostorozta. E viszonylagos érdektelenség a ma divatos gazdasági okokkal aligha magyaráz­ható. Mi legyen a filmkínálat? Kézenfekvő, hogy az alkotó- műhelyek legújabb, művé­szi, szakmai szempontból legkiemelkedőbb, az isme­retterjesztésben, a nevelés­ben legközvetlenebbül érté­kesíthető produkciói, min­den tematikai, művészi látásmódbeli, illetve műfaji­technikai megkötöttség nél­kül. A ..két vetítési napon csak a filmek egy része fe­lelt meg az újdonság köve­telményének. A Katonai Filmstúdió, a Művészeti Alap programjának zöme már közismert produkció volt. Számomra kétséget kizá­róan a fórum színfoltja és csúcsa volt a Helios Film­stúdió és a Dokumentum- film-stúdió alkotásainak zö­me. Közülük a legszimpati­kusabb Deák Erzsébet „Ro- mánc”-ánalk és „összetar- tozás”-ának, Paulus Alajos „Béke veled .. .’’-jének hu­mánuma, R. Sánta László „Tetovált falaktjának tech­nikai megoldásai voltak. Ha a leglenyűgözőbb alkotásra kellene szavazni, Dúló Ká­roly „Sebed a világ” és Ma­gyar József „A mi csodála­tos tavunk” című alkotására voksolnék. Az előbbire Jó­zsef Attila rendkívül bonyo­lult és érzékeny pszichiku­ma rezzenéseinek, a költő vergődésének — utolsó ver­seire és feljegyzéseire épülő — katartikus vizuális él­ménnyé kompenzálásáért. Az utóbbi pedig társadalmunk tragikus működési zavarai­nak őszinte, babitsi—illyési felelősségű kendőzetlen be­mutatásáért. Milyen tanulsággal szolgál az október 6—8. között meg­rendezett filmfórum? — Egy rendezvény sikere — a házigazdák kifogástalan rendezői, vendéglátói igye­kezetén túl — jelentős mér­tékben függ bizonyos alap­elvek előzetes tisztázásától. A filmfórum esetében ezek: pl. a bemutatandó művek újdonságának értelmezése, tematikai megkötöttség kell-e, kikre terjedjen ki a meg­hívandók köre, milyen jo­gosítványokat és lehetősége­ket biztosít a rendezvény a résztvevőknek. — A viták megerősítették, hogy a mozgóképkultúrát,_ a filmművészetet a gyártók, forgalmazók, közvetítők és felhasználók olyan kusza, szövevényes és illogikus el­lenérdekeltségi rendszere terheli, mely már ma disz- funkcionalitás kézenfekvő jeleit mutatja. — A legjobb szándékú vi­ta is parttalanná válik, ha a problémák orvoslásának színterét kizárólag külső szférában keresik a polemi­zálok, ugyanakkor saját le­hetőségeiket számba nem veszik, ha az alapkérdése­ket illetően a vita nem konkrét, tárgy- és tényszerű. Végezetül — mert e fó­rumot komolyan vesszük — szembe kell nézni a tény­nyel: Nyújt-e ma a stúdió filmtermése évenkénti köz- művelődési filmfórum ren­dezéséhez megfelelő alapot? A tanulságok hasznosítása, a felmerülő kérdések érde­mi megválaszolása vala­mennyi rendező érdeke, ha a miskolci VIII. Országos Közművelődési Filmfórumon előrelépésről is számot aka­runk adni. Borsos Árpád. MŰSOROK rádió KOSSUTH: 8.20: Hogy tetszik lenni? Nyugdíjasok műsora. — 9.00: A , hét zenemüve. — 9.30: A hét költője: Bella István. — 9.40: A Gyermekrádió műsora. — 10.05: Nyitóikéit. — 10.35: Patalky Kálmán opcraáriáikat énekel. — 11.00: „Tin Lizzy, a világautó”. — 11.20: Fúvószene. — 11.37: Egy portugál apáca le­velei. Mariana Alcoforado re­génye rádióra alkalmazva. — 12.40: Rólunk van szó! — 12.45: „Ameddig csak bírjuk. . ” Gyógynövényesek. — ,13.00: Klasszikusok délidéiben. —14.10: Kort^rsunk: Szabó Magda. — 14.36: Nóták. — 15.00: A humán kultúra: az emberi értékek őr­zője. — 15.30: Kóruspódium. — 16.05: Hangoló. — 17.00: Eco­mix. — 17.30: Félóra népzene. — 18.00: Filmzene. — 19.15: Első kézből. — 20.15: Népszerű szim­fonikus zene. — 20.30: A furcsa lány. Részleteik Styne zenés já­tékából. — 21.00: Húszas stúdió. — 22.00: Hírvilág. — 22.30: A Rádiószinház bemutatója. — 23.85: Kamarakórus-felvételeink- ből. PETŐFI: 11.05: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. — 9.05: Napközben. — 12.10: Fúvós tán­cok. — 12.25: Kis magyar nép­rajz. — 12.30: Verbunkosok, ka­tonadalok. — 13.05: Slágermú­zeum. — 14.00: Kettőtől ötig . . . — 17.05: Kölyökrádió. — 17.30: ötödik sebesség. — 18.30: Játék — 10 000 forintért. — 19.30: Sport­világ. — 20.03: Táncházi muzsi­ka. — 20.30: Világablak. — 21.05: Rockűjság. — 22.00: Rácsos pa­noptikum. A hamis gyöngyök áldozata. — 22.50: XVII. századi magyar táncmuzslka. — 23.10: „Alom szárnyán” — könnyűze­ne. BARTÓK: 9,06: Dzsesszarchí­vum. — 9.32: Sosztakovics: Vili. szimfónia. — 10.35: Zengjen a muzsika! — 11.05: Kamaraze­ne vonós hangszerekkel. — 11.40: Csajkovszkij operáiból. — L2.17: A Liszt Ferenc Kamara- zenekar hangversenye a Pesti Vigadóban. — 13.05: Kilátó. — 13.50: Händel: Acisz és Galathea. Pásztorjáték. —15.31: A „házas” ember, portré Rlkker Mihály pé­csi építészről. — 15.57: Zeneka­ri muzsika. — 17.11: Bemutatjuk űj felvételeinket. — 17.52: oipe- rabérlet. — 18.50: Egészségünkért! — 19.05: Diákfélóra. — 19.35: Jean-Pierre Rámpái Bach-müve- ket fuvolázik. — 20.05: összeál­lítás József Attila verseiből. — 20.30: A Budapesti Fesztiválze­nekar hangversenye. — 21.48: Fe­licia Weathers operafelvételeiből. — 22.12: David Ojsztrah legszebb felvételeiből. — 23.00: A hét ze­neműve. MISKOLCI STÚDIÓ (a 268,8 m-cs közép-, a 66,8, a 72,11, valamint a 72,77 UHH-n) 6.20—6.30 és 7.20—7.30: Reggeli körkép. Hírek, tudósítások, in­formációk, szolgáltatások Bor­sod, Heves és Nógrád megyé­ből. Reklám. 17.30: Műsorismertetés, hírek, időjárás. — 17.35: Hétről hétre, hétfőn este. Zenés magazin. Te­lefonügyelet : 35-510. Szerkesztő: G. Tóth Ferenc. — El szeret­ném mondani. Kiss László jegy­zete. — Közben: 10.00—18.15: Észak-magyarországi krónika. — Reklám. — i8.25—18.30: Lap- és müsorelözetes. mozi BÉKE: Asszonyok összeeskü­vése. színes olasz—amerikai bűnügyi film. ig év! Kiemelt 1. helyar! Kezdes: fl2 és este £9 órakor. — A papa szolgálati út- ra ment. Színes jugoszláv tár­sadalmi dráma. 14 év! Kezdés: f3 órakor. — Frankenstein meny- asszonya. Kezdés: f5 órakor. — Tuti dolog. Mb. színes amerikai vígjáték. Felemelt helyár! Kez­dés: f7 óra. — BÉKE KAMARA: Egy maréknyi dollárért. Színes olasz westernfilm. 14 év! Fel­emelt helyár! Kezdés: f4 és f6 órakor. — KOSSUTH; A zsaru szava. Színes francia krimi. Kiemelt 1. helyár! 14 év! Kez­dés: 9 és it órakor. — Tuti do­log. Mb. színes amerikai víg­játék. Felemelt helyár! Kezdés: Í3, 7 és 9 órakor. — FILMMÚ­ZEUM! ÉLŐ AD AS : Beáta és az ördög. Magyar film. (1940) Kez­dés: hns órakor. — HEVESY SI­KERFILM: 48 óra. Színes ame­rikai krimi. 14 év! Kiemelt 2. helyár! Kezdés: f3 órakor. — HEVESY FILMKLUB: Rendőr­sztori. Színes hongkongi film. 14 év! Kiemelt 2. helyár! Kez­dés; f5 órakor. — Carmen I—II. Színes olasz—francia film. 14 év! Dupla helyár! Kezdés: 17 órakor. — TÁNCSICS: Trón, avagy a számítógép lázadása. Mb. színes amerikai sci-fi film. Felemelt helyár! Kezdés: 14 és 16 órakor. — A Beverly Hlll,s-i zsaru. Mb. színes amerikai kri­mi. Kiemelt 1. helyár! 14 évi Kezdés: 18 órakor. — TÁN­CSICS KAMARA: Leszámolás Hongkongban. Mb. színes ame­rikai krimi. 14 év! Kiemelt 2. helyár! Kezdés: Í5 és 17 órá­kor. — FÁKLYA: A dzsungel könyve. Mb. színes amerikai rajzfilm. Kezdés: 3 órakor. — Csillagok háborúja I—II. Színes amerikai tudományos-fantasz­tikus film. Dupla helyár! Kez­dés: 5 órakor. — FÄKLYA KA­MARA: Faludy György költő. Magyar film. Kezdés: 15 órakor. — ADY MŰVELÖDiESI HÁZ: Aladdin. Mb. színes olagz ka- iandfilm. Kiemelt 2. helyár! Kez­dés: 5 és 7 órakor. — PETŐFI: Titánia, Titánia, avagy a dub­lőrök éjszakája I—II. Színes magyar film. Dupla helyár! 16 év! Kezdés: 5 órakor. — TA­POLCA. ADY: A kíméletlen. Színes francia krimi. 16 év! Ki­emelt 1. helyár! Kezdés: f7 óra­kor. — NEHÉZIPARI MŰSZAKI EGYETEM: Gonosztevők társa­sága. Mb. szines francia vígjá­ték. Felemelt helyár! Kezdés: 5 és 7 órakor. — KRÚDY: A bolygó neve: Halál. Mb. ame­rikai sci-fi film. Kiemelt hely- ár! 16 év! Kezdés: f7 órakor. — MISKOLC-HÁMOR: Rövidzárlat. Mb. szines amerikai sci-fi ko­média. Kiemelt helyár! Kez­dés: Í6 órakor. — MISKOLC - PERECES: Kémek a sasfészek­ben. I—II. Mb. szines angol há­borús kalandfilm. Dupla hely- ár! Kezdés; 6 órakor'. — BEKE VIDIEOMOZI: Gyilkos nyár. Színes francia film. Kezdés: 9, 11 és f8 órakor. — HEVESY VIDEO: Dempsy. Színes ameri;- kai film. Kezdés: flO és Í12 óra­kor. — TÁNCSICS VIDEO: Cot nan, a barbár. Színes amerikai kalandfilm. Kezdés: 13, Í5 és f7 órakor. — FÁKLYA KAMA­RA VIDEO: Az utolsó számlát te fizeted! Színes feliratod olasz—NSZK westernfilm. Kez­dés: f3 és f7 órakor. — KA­ZINCBARCIKA, BÉKE: Én szép kis mosodám. Színes angol film. Felemelt helyár! 18 év! Kezdés: 4, 0 és 8 órakor. — LENINVA- ROS, DERKOVITS: Vaskos tréL fa. Mb. színes olasz vígjáték. 14 év! Felemelt helyár! Kezdé?: f6 és f8 órakor. — MEZŐKÖ­VESE), PETŐFI; Hanussen. Szí­nes magyar—NSZK film. 14 év! Kezdés: 5 és 7 órakor. — SÁ­ROSPATAK, RÁKÓCZI: Viz és szappan. Mb. színes olasz víg­játék. t4 év! Féléméit ..helyál'! Kezdés: f5 órakor.. —< , pokpl katonái. Mb. színes amerikai dráma. 16 év! Felemelt helyár! Kezdés: f7 és f9 órakor. — SÁ­TORALJAÚJHELY, BEKE (Vi- deoműsor Barco-Mvetítővel): Conan, a barbár. Színes felira­tos amerikai kalandfilm. Kez­dés : 4 és 6 órakor. — A fél,- kezű bokszoló, színes feliratos hongkongi karatefilm. Kezdés: 8 órakor. — ÓZD, BÉKE: A ki­csi kocsi Monte-Carlóba megy. Mb. színes amerikai vigjáték. Kiemelt 1. helyár! Kezdés: 5 órakor. — FILMMÜZEUMI ELŐ­ADÁS: Bűnös vagyok. Magyar film. (1941) Kezdés; 7 órakor. — KORT ARS FILMKLUB: A mi­sének vége. színes olasz film­szatíra. 14 év! Kezdés: 3 órakor. — ÓZD, ADY: Vágyrajárók. Mb. színes francia vígjáték. 14 év! Kiemelt 2. helyár! Kezdés: 16 orakor. — SZERENCS, RÁKÓ­CZI: Miss Arizóna. Színes ma­gyar-olasz film. Felemelt hely- ár; Kezdés; 5 és 7 órakor. — TOKAJ, PETŐFI: A szakasz. Mb. színes amerikai krimi. Ki­emelt 2. helyár! 16 év! Kezdés: 6 órakor. — EDELÉNY, MÁJUS 1.: Kémek a sasfészekben. I—IT. Mb. színes angol háborús ka­landfilm. Diupln helyár! 14 év! Kezdés: 16 órakor. — ENCS. VÖRÖS CSILLAG: Amerikai feleség. Mb. színes olasz film. 18 év! Felemelt helyár! Kez­dés: 6 órakor. RÓNAI VIDEOMOZI FEHÉR AGYAR VISSZATÉR Olasz—NSZK—francia film Fsz.: Franco Nero, vlrna Lisi Kezdés: 15, n és in órakor, a klubhelyiségben. színház 17., hétfő A MISKOLCI SZIMFONIKUS ZENEKAR HANGVERSENYE Népszerű bérlet Este fél 8 órakor HEGESZTETT PVC-IDOMOK, SZIFONOK amíg a készlet tart Ai áru megvásárolható a Békeharcos Mgtsi. Tolcsva géptelepén hétfőtől péntekig 7—16 óra között.

Next

/
Thumbnails
Contents